nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Különleges szolgáltatásokat kínáló könyvesbolt nyílt Budapesten

Kulturális centrumnak is szánják a főváros 13. kerületében csütörtökön megnyílt, Örkény István nevét viselő új könyvesboltot.

MTI | 2010. április 9.
|  

Kulturális centrumnak is szánják a főváros 13. kerületében csütörtökön megnyílt, Örkény István nevét viselő új könyvesboltot, amelyben galéria, ministúdió, nyomtatható festmény- és fotóadatbázis is várja a közönséget.

Minőségi, szegmentált könyvválasztékkal, csaknem 300 hangoskönyvvel, a legjobb fotóskönyv-kínálattal és kiállításokkal is találkozhatnak az érdeklődők az Örkény István Könyvesboltban, amely „értelmiségi centrumként” működhet – hangsúlyozta a megnyitón a Kossuth Kiadó vezérigazgatója.

Kocsis András Sándor hozzátette: a látogatók érintőképernyős konzol segítségével a helyszínen belehallgathatnak a hangoskönyvekbe, egyebek mellett Örkény István Mese-levelek című művébe Mácsai Pál előadásában. Az érdeklődők a ministúdióban maguk is felolvashatják kedvenc versüket, novellájukat, majd a hangvételt CD-n hazavihetik. A közönség festmény- és fotóreprodukciókat nyomtathat művészi akvarell papírra, a többi között Van Gogh, Gauguin, Michelangelo vagy Keleti Éva és Eifert János munkáiból.

Az emeleten mágnesfalas fotógalériát alakítottak ki, ahol május 15-ig Szebeni András kiállítása látható Cseh Tamás Évával és Gézával címmel. A képek első szériája a budapesti szoborparkban készült, „munkásmozgalmi szobrokkal a hátunk mögött ülünk” – emlékezett vissza a fotózásra Bereményi Géza, hozzátéve, hogy a fotós aztán elvitte őket ahhoz a „kopott házhoz”, ahol albérletben laktak, majd azt kérte, hogy „emlékező pillantásokkal” tekintsenek fel az erkélyre. A fotók harmadik csoportján az indián ruhába öltöztetett Cseh Tamás és felesége látható.

„Kultúrcentrum” elnevezéssel illette az újonnan megnyílt boltot Tóth József 13. kerületi polgármester, aki elmondta azt is, hogy a kerületi lakosok 20 százalék kedvezményben részesülnek a könyváruházban. Emlékeztetett arra, hogy a kerületben 3 színház, 135 köztéri alkotás és 158 emléktábla található. A városrészben 200 képzőművész és 150 író él, de a már elhunyt művészek közül is sokan kötődtek a kerülethez, mások mellett Radnóti Miklós, Kovács Margit és Illyés Gyula.

A megnyitón Mácsai Pál színművész felolvasta Örkény István Nézzünk bizakodva a jövőbe című egypercesét, majd leleplezték az író portréját.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X