nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Keményedik a brit bevándorlási politika

A brit államtitkár a napokban számolt be írásban a parlamenti képviselőknek arról, miszerint a Nagy-Britanniában menedékjogot kérők nagy része más nemzetiségűnek vallja magát, mint amilyen valójában – jelentette a The Independent.

nyest.hu | 2009. június 16.
|  

Phil Woolast eddig is keménykezű politikusnak ismerhettük: kinevezése után nem sokkal arról beszélt, hogy Franciaországhoz és más nyugati országokhoz hasonlóan Nagy-Britanniában is betiltatná a fejkendő viselését az iskolában a muszlim lányok számára. Azt is elmondta: a brit kormány nem engedi meg, hogy a jelenleg 61 millió lakosú ország népessége meghaladja a 70 millió főt, és ennek érdekében szigorítani fogják a bevándorlási törvényeket.

Mostani beszámolója szintén a muszlim bevándorlókat érinti – igaz, más szempontból. A szigetországba bevándorlási kérelmet benyújtók egy részéről ugyanis az átvilágítás során kiderült, hogy korántsem onnan érkezett, ahonnan mondta.

„A néhány, Szomáliából érkezett bevándorló esetében elvégzett nyelvi elemzés arra derített fényt, hogy a megvizsgáltak jelentős része nem olyan nemzetiségű, illetve nem abból a térségből vagy csoportból származik, mint aminek vallja magát, és mindezt azért teszi, hogy letelepedhessen nálunk. Tisztában vagyunk vele, hogy a palesztin és kuvaiti bevándorlási kérelmek jelentős része szintén más nemzetiségű személyektől érkezik” – írta.

Az államtitkár ennek érdekében kötelezővé tenné pl. a palesztin és kuvaiti kérelmezők nyelvi átvilágítását.

A szakértők szerint Nagy-Britanniába 2012-ig mintegy 200 ezer bevándorló érkezése várható évente.

Információ
X