-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 18 Kiegészítés:" Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó ...2024. 10. 06, 14:20 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Antiszemita-e az, aki különbséget tesz jó zsidó és rossz zsidó („kazár”) között? Egyáltalán, milyen szempontok alapján dől el, hogy ki melyik kategóriába kerül? Az alábbiakban ezt a kérdést vizsgáljuk Bartha Miklós Kazár földön című kötetére hagyatkozva.
Sorozatunk előző két részében láthattuk, hogyan ír Bartha Miklós 1901-ben megjelent Kazár földön című könyvében korábbi, Kárpátalján tett látogatásáról és ottani benyomásairól. Láthattuk, miként jellemzi a ruszinok nyomorúságos helyzetét, és hogy miben véli felfedezni annak okait. Azt is megfigyelhettük, hogy a birtokrendszer voltaképpeni sérthetetlensége miatt az általa is támogatott, s barátja, Egán Ede által képviselt „hegyvidéki akció” így a helyi zsidóság (tulajdonképpen a „kazárok”) ellen irányul. Bepillantást nyerhettünk a galíciai zsidó bevándorlás történetébe és a bevándorlás körül kialakult mítosz kérdéseibe is. Azt is megvizsgálhattuk, hogy a 20. század elején – nem kis mértékben Egán és Bartha nyomdokain – hogyan válik népszerűvé a közgondolkodásban a „jó zsidó” és a „rossz zsidó” (tulajdonképpen „zsidó” és „kazár”) dichotómia. Az alábbiakban pedig azt vizsgáljuk, hogy a „jó zsidó” és a rossz „kazár” közti különbséget miben is véli felfedezni Bartha Miklós Kazár földön című kötetében.
Figyelem, az alábbiakban a nyugalom megzavarására alkalmas, sértő, antiszemita idézetek is szerepelnek!
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Kazárok („galíciai jöttmentek”, „galíciánerek”)
Az alábbiakban Bartha egy kevéssé hízelgő képet tár az olvasó elé a „kazárokról”.
Nem tanul, nem müvelődik, nem mosdik. Csinálja az üzletet és a gyermeket. Esküszik hamisan. Sokszor gyujtogat. Megcsonkitja ellensége barmát. Vádaskodik alaptalanul. Veszteget, a hol lehet. Korrumpál mindenütt. Pénteken este gyertyát gyujt és megfürdik a rituális lében. Hangosan imádkozik és némán csal. A földről lenyuzza a termőréteget, a népről a bőrt.
Szapora, mint a bogár. Élelmes, mint a veréb. Pusztít, mint a patkány.
Az uradalom által elgyöngített hegyvidéki népet ugy támadta meg a kazár, mint a sötét, félelmes s undoritó légytömeg a megsebzett és elhagyott állatot.
(89–90. oldal)
A kárpátaljai, vidéki zsidóság (tulajdonképpen a „kazárok”) ilyen jellegű dehumanizációja, kártevőként való ábrázolása természetesen nem ismeretlen jelenség a kor publicisztikájában, ahogy a zsidókat a magyarság virágos kertjét felzabáló féregként, parazitaként ábrázoló karikatúrák és képek sem voltak szokatlanok a korabeli sajtóban.
Nem szokatlan az sem, hogy – a földbirtokok kérdése mellett – a kárpátaljai ruszinság (sőt, általában a magyarság) egyik legfőbb problémájaként a (Galíciából bevándorolt) zsidókat jelölik meg. Bartha Miklós könyvében hosszú fejezeteken át tárgyalja, hogyan telepszik rá a „kazár” a jámbor ruszinokra: uzsorával, földbérlettel, állattartással, s a szatócsboltok révén minden eszközzel. S mindezek között is talán az egyik legerősebb fegyverrel: a kocsmával és a pálinkával uralkodik a „kazár” a ruszinon.
[A] papnak van ostyája, a főbirónak van hajduja, a csendőrnek van fegyvere, a végrehajtónak van dobja. Ez mind nagy és hatalmas dolog. De valamennyinél nagyobb és hatalmasabb a kazár, mert ennek pálinkája van.
(134. oldal)
Idegen elem a „kazár” e vidéken – erre a következtetésre jut Bartha:
A kazár pedig idegen. Más a szokása, mint nekünk. Más az erkölcse is. Más az életmódja, a czélja, a vágya. Nem a néppel él, hanem a népen. Nem azt az ételt eszi, nem azt a munkát végzi, nem azt a ruhát viseli. Hazafias ösztöne nincs. Még állami sincs. Csupán utilitárius ösztönei vannak.
(175. oldal)
(Forrás: mediakutato.hu)
Támadásának kereszttüzében tehát azok a zsidók állnak, akik szerinte nem hajlandóak kellően asszimilálódni. Annak ellenére sem, hogy Magyar Királyság, ahogy azt láthattuk, minden lehetőséget megad nekik a bevándorlásra és az érvényesülésre:
A jog, kötelesség nélkül: kiváltság.
A kötelesség, jog nélkül: szolgaság.
[...]
A kazár mindazt a jogot élvezi, melyet a szabad intézmények nyujtani tudnak. De nemzeti kötelességet a kényszeradón kivül nem teljesit. A kazár tehát kiváltságos lény. Ellenben a rutén nem tud élni a szabad intézményekben biztositott jogokkal; de hordja a kötelességek egész igáját. A rutén tehát szolga.
(319–320. oldal)
Ezen a tarthatatlan helyzeten kíván Bartha (és ahogy azt korábban láthattuk, a korszak több más politikusa) fordítani: ezért is kerül sor a hegyvidéki akcióra, Egán Ede vezetése mellett.
Állam kontra „kazárok”
Ahogy arról korábban már írtunk, a hegyvidéki akcióra egy, a kormányhoz 1897-ben írt beadványt követően kerül sor – a beadvány maga pedig egyebek közt szintén a Galíciából érkező „óriási zsidóbeözönlést” tette részben felelőssé a ruszinok nyomorúságos helyzetéért. Egán Ede, a hegyvidéki akció kormánybiztosa többször is hangot adott hasonló véleményének. A Zsidók Kárpátalján... című kötet idézi Egán egy 1900. február 12-én megfogalmazott magánvéleményét is a zsidókkal kapcsolatban:
[Egán] kijelentette, hogy személy szerint nem antiszemita, „legalább nem a szó utczai értelmében”, majd a magyar zsidókról általánosságban kijelentette: „Félek tőlük! Nem magamat féltem, de féltem tőlük a mi országunkat, [...] féltem az ország nemzeti jellegét és féltem exisztencziáját, ha a zsidók befolyása tovább is ily mértékben terjed.” Bár Egan [Egán] elismerte, hogy a magyar gazdaság sokat köszönhet a zsidóknak, a jövőt nézve nem volt számára kétség: „Bennünket tönkre fognak tenni.”
(112. oldal)
A kormány ekkor elhatárolódik Egán ilyen jellegű kijelentéseitől; Egán maga is visszakozik, ám a kormánybiztos továbbra is a hegyvidéki akció élén marad. A Zsidók Kárpátalján... című kötetben ezt olvashatjuk a hegyvidéki akcióról:
A hegyvidéki akció egyértelműen sértette a kárpátaljai zsidók gazdasági érdekit. Amint minden hagyományosan gazdálkodó, fejletlen agrárterületen, a legélesebb társadalmi ellentét Kárpátalján is a pénzgazdasághoz még kevéssé szokott parasztok és a nekik kis személyi hiteleket nyújtó, illetve hitelbe árusító, monopóliumhelyzetük révén gyakran uzsorakamatot felszámoló falusi kereskedők: kocsmárosok, boltosok között húzódott.Azzal, hogy a kormányzat kívülről beavatkozott a helyi kereskedők és a ruszin népesség gazdasági kapcsolataiba, éspedig a ruszinok védelmében, tevékenysége óhatatlanul az előbbiek kárára ment: az állami támogatást élvező, nem kifejezetten óhatatlanul az előbbiek kárára ment: az állami támogatást élvező, nem kifejezetten a nyereség kitermelése céljából alapított hitelszövetkezetekkel és az alkohol árusítására feljogosult fogyasztási szövetkezetekkel szemben a szinte kizárólag zsidó kocsmárosok és szatócsok nem vehették fel a versenyt.
(110. oldal)
Korábban már írtunk róla, hogy Egán Ede 1901. szeptember 20-án tisztázatlan és különös körülmények között meghal – ezzel a hegyvidéki akció is hanyatlik. Egán halála kapcsán a hatóságok balesetről, egyesek öngyilkosságról, mások gyilkosságról beszéltek.
De hogyan összegezhető a hegyvidéki akció, és annak szellemi mellékterméke, a „kazárkérdés”?
Egan [Egán] Ede tevékenysége révén az állam, ha csupán rövid ideig is, a kárpátaljai zsidókra nézve vitathatatlanul sérelmes politikát folytatott. [...] A Galíciából bevándorolt hegyvidéki zsidók, fejtegette [Egán], „nem zsidók abban az értelemben, a mit mi ezek alatt értünk”. E bevándorlók [Egán szerint] a hajdan Kaszpi-tenger és Fekete-tenger partjain élő kazárok leszármazottjai voltak, akiktől megörökölték „őseredeti vadságukat”, mielőtt elvegyültek a zsidók között. Az érvelés nyilvánvalóan fantazmagórikus jellege dacára a kifejezés mindent elsöprő sikert aratott. Bartha Miklós [Egán halála után megjelent,] a kormánybiztos tevékenységét dicsőítő és meglátásaiban osztozó könyvének a Kazár földön címet adta.
(114. oldal)
Ezek után joggal merül fel a kérdés: ki az antiszemita és hogyan látja ezt Bartha Miklós könyvében?
Ki az antiszemita?
Nézzük tehát a Bartha általi szembeállítást, melyet „kazár” és zsidó között tesz. A „kazárral” kapcsolatban így szól:
Vallására nézve mózeshitü.
De a mi zsidóinkról, a kik velünk barátkoznak, velünk étkeznek, velünk örvendenek és velünk szenvednek, egyetlen vonás sincs bennük. Tehát senki se csináljon zsidókérdést a kazárkérdésből. Nincs itt szó vallásról. Egy fajról beszélek, a mely becsempészte magát hazánk felvidékére s meglepte a bennszülötteket, miként a penészgomba a védtelen organizmust.
Azokról beszélek, a kik magyarul sem tudnak, sem tudni nem akarnak. Egy vadtörzs nyelvét beszélik, melynek se nyelvtana, se szótára, se irodalma nincs.
E faj terjeszkedik, miként a fecskefonal a lóherésben. Körül fonja, behálózza, rátapadt, kiszívja, s mikor elpusztult a megtámadott növény, akkor tovább kúszik az élősdi, ujabb áldozat után. [...]
A zsidó vallásu magyarokat, a kikben oly nagy az érzékenység, annyi a tudásszomj, a becsvágy, a költészet, a zeneérzék: kérve kérem, ne azonosítsák magukat ezzel az érzéketlen, tudatlan, ambiczió nélkül való, durván materiális és mosdatlan fajjal.
(33–34. oldal)
Bartha sajátos módon utasítja el a vallási türelmetlenség vádját, ahogy a fentebbi idézetben láthattuk: faji alapon. A zsidó vallású magyarokkal szemben a „kazár” egy kártékony faj. Ennek a gondolatmenetnek a folytatása így nem meglepő Bartha részéről:
Ezek után nem türöm, hogy bárki is holmi vallási türelmetlenséget lásson soraimban. Épen ezért nem is használom a zsidó szót azon nép megnevezésénél, a melyről irok. Még a látszatát is kerülni ohajtom annak, mintha általánositani akarnék. Megkülömböztetem a kazárt, a ki idegen, a zsidótól, a ki magyar és nem a zsidókról irok, hanem a kazárokról. Teszem pedig ezt nem a szépitgettés, hanem az igazság okából. [...]
Ezzel szemben a zsidó vallású magyaroktól megkivánom, hogy ők se általánositsanak. A kazárok dolgából ne csináljanak zsidó-kérdést.
(85–86. oldal)
S végül egy igazán frappáns összefoglaló Bartha Miklós tollából az antiszemitizmus kérdéséről:
Különben is, ki az antiszemita? Erre tréfásan azt szokás felelni, hogy a ki kelleténél jobban gyülöli a zsidót. De a komoly felelet ez: Az antiszemita sajnálja a zsidók politikai, társadalmi, vallási emanczipáczióját és azt visszaszeretné csinálni. Az antiszemitizmus: zsidóüldözés. A zsidók kizárása a polgári jogokból; a jogegyenlőség megtagadása; a ghetto felállítása; a zsidók kikergetése muszkamódon; a zsidótelepülés megtiltása romániai módon. Nos hát ilyen az antiszemitizmus.
De ha én fontosabb államfenntartó tényezőnek mondom a földet, mint a mozgó tőkét, s ennek alapján csatlakozom véleményemmel egy jogosult közgazdasági iskolához: és ha engem ezért antiszemitasággal vádolnak, akkor én azt a vádat, mint hitvány ráfogást, megvetem. És ha én kimondom a zsidókról a magam jó igazságát épen oly őszintén, mint a katholikusokról és a protestánsokról: akkor ez nem antiszemita indulat az én részemről, hanem beteges érzékenység a zsidók részéről.
(322–323. oldal)
„Jó igazság” és „beteges érzékenység” harcát láthatjuk e sorokban kibontakozni az antiszemitizmus kérdésével kapcsolatban. Úgy tűnik, ezek azonban olyan gondolatok, melyek a kötet 1901-es megjelenése óta semmit sem vesztettek aktualitásukból, és ma is a közgondolkodás élő részét képezik. Ha pedig még messzebb tekintünk, ismét elővehetjük azt a tudományelméleti kérdést: mit is tekinthetünk olyan megbízható forrásnak, melynek alapján döntéseket hozunk egyes kérdésekkel kapcsolatban? Hol az igazság a „jó igazság” és a „beteges érzékenység” között?
A Kirekesztők. Antiszemita írások 1881–1992 című kötet – melyben természetesen Bartha Kazár földön című kötetéből is olvashatunk részleteket – bevezető tanulmányában Karsai László így ír:
Az antidemokratikus nacionalizmusok – ezt Bibó István is kifejtette – a nemzetet fenyegető külső veszélyekkel szemben fontosabbnak tartották a nemzetet – szerintük – belülről bomlasztó idegenek, elsősorban az asszimiláns zsidók ellen mozgósítani a társadalmat. Ennek az új antiszemita mozgalomnak világos célja volt az emberek egyenlőségét hirdető elv eltörlése, a faji tényezővel „felfrissített” rendi uralom restaurálása.
(XVII. oldal)
Ahogy azt fent láthattuk, Bartha önmagával kapcsolatban a vallási alapú megkülönböztetés, és így az antiszemitizmus vádját elutasítja – s teszi ezt faji alapon. Mi is történik itt valójában? Ismét Karsait idézzük:
Természetesen óriási különbség van a vallási alapú anti-judaizmus és a faji alapon álló antiszemitizmus között. [A korai] sajtóban a zsidó tőkésekkel kapcsolatban gyakran használták ugyanazokat a biológiai metaforákat, mint a későbbi korok antiszemitái: bacilus, parazita stb. [...] Eugen Weber szerint pedig az antiszemita agitátorok igen hamar felismerték, hogy ha minden társadalmi és politikai baj vagy katasztrófa egyedüli okainak és okozóinak a zsidókat állítják be, sikeresen érvelhetnek a nemzeti egység mellett. Hiszen ha a bajok okozóit eltávolítják a nemzet amúgy egészséges szervezetéből, vagy első lépésben legalább a gazdaság, a kultúra, a politika vezető állásaiból, akkor a zsidók által mesterségesen keltett ellentétek mind maguktól megszűnnek.
(XVII. oldal)
Láthattuk tehát, hogy míg Bartha Kazár földön című kötetében a magyar nemzet részét alkotó ruszinok megmentésén és felemelésén fáradozik a nagyobb, össznemzeti cél érdekében, a feladatban ellenségként a „kazárokat”, a kárpátaljai zsidóságot nevezi meg. S miközben a vallási alapú anti-judaizmus vádját elutasítja, művében a faji alapú antiszemitizmus képviselőjévé válik."
Bartha Miklós művét ezért is ajánlhatjuk a modern magyarországi antiszemitizmus gondolkodásmódjának megismerése iránt érdeklődő (de azt el nem fogadó) olvasóközönség számára. Továbbá azért is, mert a „kazár” tematikával kapcsolatban egyfajta úttörő munkának tekinthető mű olvastával mindenféleképpen világosabb kép rajzolódhat ki előttünk a hazai antiszemitizmus későbbi világképéről is. A folytatásban pedig azt is megvizsgáljuk, miként ír az igazi kazárokról és a zsidókról a budapesti születésű Arthur Koestler. Koestler pedig – ahogy ezt látni fogjuk – nyugati és keleti zsidók, azaz barthai fogalmak szerint zsidók és „kazárok” közt azért tesz különbséget, hogy magát az antiszemitizmust próbálja meg alapjaiban megsemmisíteni.
Felhasznált források
Bartha Miklós: Kazár földön. Ellenzék Könyvnyomda, Kolozsvár, 1901.
Bányai Viktória – Fedinec Csilla – Komoróczy Szonja Ráhel (szerk.): Zsidók Kárpátalján. Történelem és örökség. A dualizmus korától napjainkig. Aposztróf Kiadó, Budapest, 2013.
Kirekesztők. Antiszemita írások 1881–1992. Aura Kiadó, 1992.
A magyarországi zsidók a számok tükrében
Egy magyar kísérlet az alpesi gazdálkodás megvalósítására – a hegyvidéki akció