nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Könyvismertetés
De natura et limitibus scientiae

Ha az olvasó – a szükséges maximális figyelmet tanúsítva – végigrágja magát a Typotex Kiadó 2009-ben megjelent A tudomány határai című kötetének 382 oldalán, letéve a kötetet könnyen úgy érezheti, hogy nemhogy a tudomány határait illetően nem lett okosabb, de még a tudomány fogalmával kapcsolatban is könnyen elbizonytalanodhat. S ezért különösen jó ez a könyv.

Horváth Krisztián | 2013. december 11.
|  

Nem állítjuk, hogy Kutrovácz Gábor, Láng Benedek és Zemplén Gábor A tudomány határai című kötete a maga 13 fejezetével elengedhetetlen kelléke a könnyed tengerparti nyaralásoknak, talán az sem mondható el róla, hogy a könyvesboltok eladási listáinak élén áll. Vélhetőleg nem ez a könyv lesz az, melyet a szülők elsőként a kezükbe vesznek, amikor gyermeküknek esti mesét olvasnak lefekvéskor, s az is tényszerűnek látszik, hogy különösebb médiavisszhangot sem vált és váltott ki a mű. Ezzel kapcsolatban maguknak a szerzőknek sincsenek illúzióik, s meg is indokolják álláspontjukat. Amennyiben komolyan vesszük, írják a szerzők, hogy „a média hajlamos az érdekeset és meglepőt előnyben részesíteni a bonyolult, több szempontot felvető mérlegelésekkel szemben, mert az előbbi keltette izgalom jobban illik a címoldalakra és fő hírekbe, mint az utóbbi kevéssé bombasztikus megbízhatósága, akkor be kell látnunk, hogy ez a könyv bizonyára nem kelt majd jelentős médiafigyelmet” (333–334. oldal). Pedig most íme, a médiafigyelem.

De natura et limitibus scientiae
Forrás: bookline

A szerzők az alábbiakban vázolják fel a kötet szerkezetét: „A könyv négy nagyobb tartalmi egységre tagolódik. Az első egység [az első két fejezet] bevezeti a problémát, és rámutat anank jelentőségére. A második rész (3–5. fejezet) összefoglalja és kritikailag megvizsgálja azt a három elméleti hagyományt, amelyek [...] – orientációjuk miatt – kiemelten tárgyalták a tudomány határainak problémáját, és különböző megoldási javaslatokat kínáltak. A harmadik rész (6–10. fejezet) esettanulmányokat vizsgál, melyek megvilágító erejű tanulságokkal szolgálnak a felkínált elméleti megközelítések tükrében. A negyedik rész (11–13. fejezet) tágabb társadalmi kontextusba ágyazza a problémát, és összeköti azt a hétköznapi élet társadalmi gyakorlatának kérdéseivel.” (27. oldal) A szerzők: Kutrovácz Gábor, az ELTE Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszékének munkatársa; Láng Benedek és Zemplén Gábor, a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékének munkatársai e szerkezet keretein belül vezetik az olvasót a tudomány határainak feltérképezése során. Hamarosan azonban kiderül, a dolog távolról sem ilyen egyszerű.

Honnan a tudás?

Az is önmagában érdekes kérdés, hogy miért is lehet érdekes az átlagolvasó hétköznapjaiban annak a kérdésnek az elemzése, hol is húzódnak a meglehetősen elvont tudomány még annál is elvontabb határai. A szerzők így közelítik meg a kérdést:

„Miközben e sorokat írjuk, egy ismert médiasztár istenemberi lényünkről beszélget egy kineziológussal egy divatos rádióban, ahol reggelenként közgazdászok és tőzsdeszakértők gazdasági folyamatokat elemeznek. Racionális döntéselméletre pirkad és ezoterikára sötétedik – még egyetlen adó is sokféle igazságot közvetít. Összeférnek ezek egymással? Ez a kérdés pusztán elméletinek tűnhet, hisz nem mind tőzsdézünk, és talán azt sem értjük pontosan, mi az a kineziológia. Személyes életünkben mégis számos olyan döntést kell hoznunk, amelynél sorsunk, családunk és saját jövőnk függ attól, hogy a megfelelő szakértők és válaszok mellett kötelezzük-e el magunkat. Konkrét kérdésekre konkrét válaszokat várunk.”

(17. oldal)

Ha döntéseinket saját tudásunkra alapozunk, amit leginkább természetesen másoktól és más forrásokból szerzünk, hamarosan azzal kell szembesülnünk, hogy úgy érezzük: csak azt tudjuk, nem tudunk semmit.

Amiről pedig azt gondoljuk, hogy tudjuk, az más, szintén hiányos reprezentációkkal rendelkező szülőktől, tanároktól, játszótársaktól és tinisztároktól vagy önhitt médiaszemélyektől származik. Átvettük őket tudatosan vagy öntudatlanul. Ismereteink nagy része más emberektől vagy általuk írt könyvekből származik, és a döntési helyezetekben gyakran szorulunk arra, hogy a már elfogadott nézetek (belső reprezentácóink) kiegészítésére új ismeretek (külső reprezentációk) közül válogassunk.

Ha megkérdőjelezhetetlen döntéseket akarnánk hozni, ahhoz tudnunk kellene, hogy „hogyan van a világ”.

(21. oldal)

 

Tudományos univerzum
Tudományos univerzum
(Forrás: Wikimedia Commons / Efbrazil / CC BY-SA 3.0)

Mivel kénytelenek vagyunk bevallani önmagunk előtt is, hogy nem tudjuk, „hogyan van a világ”, ezért döntéseink során kénytelenek vagyunk szakértők véleményére hagyatkozni, „miközben elvárjuk, hogy a szakértők a lehető legmegbízhatóbb tudással rendelkezzenek egy adott kérdésben – a lehető legmegbízhatóbb tudást pedig a tudománynak kell felkínálnia, hiszen a tudomány rendkívül költséges és erőforrás-igényes intézményrendszerét azzal a céllal tartjuk fenn és támogatjuk a társadalomban, hogy ismereteket nyújtson a világról. De mi is az, hogy tudomány?” (25. oldal)

A szerzők ígérete szerint a 3–5. fejezetekben a tudomány természetéről és annak határairól szólnak, eltérő szempontokat vizsgálva.

Az elhatárolás nehézségeiről

Amikor a szerzők segítségével az olvasó mentális erőfeszítést tesz arra, hogy elhatárolja a tudományt attól, ami nem tudomány s kísérletet tesz a határok rögzítésére, kénytelen azzal a problémával szembesülni, hogy a határok megtalálásának elengedhetetlen feltétele, hogy tudja azt, mit is akar elhatárolni mitől. Mi is a tudomány?

A kötetben – sajnálatos módon – meglehetősen kevés figyelmet kap a nyelvtudomány, ám az alábbi szemantikai, terminológiai és filozófiai probléma hozzásegítheti az olvasót a tudomány meghatározása kapcsán felmerülő nehézségek jobb megértéséhez.

A nyelv legtöbb fogalmát [...] úgy használjuk a mindennapok során, hogy közben nem rendelkezünk pontos alkalmazási kritériumokkal. Mit jelent például könyvnek lenni? Az esetek többségében gond nélkül egyetértésre tudunk jutni abban, hogy egy adott dolog könyv-e vagy sem, de azt nem úgy tesszük, hogy közben felidézzük magunkban „a könyv” fogalmának szótári definícióját. Egyszerűen csak tudjuk és kész, anélkül, hogy el tudnánk magyarázni. Bizonyos esetekben a kérdés mégsem egyértelmű: könyvnek nevezzem-e egy többkötetes mű egyik kötetét, a csak ábrákat tartalmazó és szövegeket nélkülöző mesekönyvet, a naplómat, a japán receptgyűjteményt, a kötelező olvasmányok számítógépemen található szövegét stb. [...]

És persze ahogy változnak a nyelvhasználat körülményei, úgy változnak a fogalmak jelentései is: az ókorban „könyvnek” számított az a szöveg, ami egy papirusztekercsre ráfért (ma ki nevezne egy tekercset könyvnek?); a középkorban azt mondták, hogy Euklidész Elemekje 13 (vagy 15) könyvből áll, ma pedig egyetlen, „könyvnek” nevezett fejezetekre osztható „könyvnek” látjuk; és utódaink talán nevetnek majd azon, hogy mi könyvnek hívtuk az ólommal telenyomtatott papírlapok halmazát, holott a könyv valójában az a tartalom, ami ilyen kezdetleges módon megjelent.

(338–339. oldal)

 

Lengyelország és a tudomány: hol a határ? Mi Lengyelország és mikor mi Lengyelország? Mi a tudomány és mikor mi a tudomány? Van-e olyan: Lengyelország? Van-e olyan: a tudomány? És ez mindig így van, volt, lesz?
Lengyelország és a tudomány: hol a határ? Mi Lengyelország és mikor mi Lengyelország? Mi a tudomány és mikor mi a tudomány? Van-e olyan: Lengyelország? Van-e olyan: a tudomány? És ez mindig így van, volt, lesz?
(Forrás: Wikimedia Commons / Krzysztoflew / GNU-FDL 1.2)

A tudomány meghatározása kapcsán talán még nehezebb dolgunk van – ezt szemléltetik a szerzők a 3–5. fejezetben.

Honnan tudjuk, hogy mit jelent tudománynak (és áltudománynak) lenni, ha nem tudunk lényegi definíciót adni? Kezdetben a kérdést azáltal próbáltuk megválaszolni – összhangban a filozófiai hagyomány zömével –, hogy a tudományosság ún. szükséges és elégséges feltételeit kerestük. Elégséges feltételnek azokat nevezik, amelyek teljesülése esetén bizotsan tudománynak számít valami (pl. „ha valami módszeres kísérletezés mentén halad, az biztosan tudomány” – de mi a helyzet a módszeresen kikísérletezett tortarecepttel?). A szükséges feltételek azok, amelyek elmaradása esetén semmiképpen sem beszélhetünk tudományról (pl. „ha valami nem használ matematikát, az nem lehet tudomány” – és akkor mi lesz a növénymorfológusok zömével?). A demarkáció hagyományos tárgyalásai a szükséges és elégséges feltételek azonosítását célozzák – ám, ahogy láttuk, sikertelenül.

(338. oldal)

 

Mágus. Vagy tudós...Mikor mi...
Mágus. Vagy tudós...Mikor mi...
(Forrás: Wikimedia Commons / Arthur Edward Waite)

Ahogy könyv és tudomány fogalma időben (vertikálisan) és térben (horizontálisan) is igencsak eltérő lehet, a szerzők az általános megközelítésen túl konkrét esettanulmányokkal segítik az olvasót – s ennek során az egyre inkább megbizonyosodhat arról, hogy a tudomány meghatározása és a tudomány határainak kijelölése tényleg nem oly egyszerű.

Tudomány és áltudomány

A 6–10. fejezetekben a szerzők olyan izgalmas kérdéseket elemeznek, mint az asztrológia, a kreacionizmus, a holokauszttagadás, a parapszichológia – hogy csak néhányat említsünk.

Teszik mindezt annak kapcsán, hogy ha már a tudomány és tudományosság kritériumainak elvi megtalálása oly nehéznek bizonyul, talán az áltudományosság és áltudomány szembeállítása a tudományosság és tudomány világával talán könnyebbé teszi a határok megszabását. Szeretnénk előre felhívni a figyelmet: nem olyan eredményeket kap az olvasó, amilyenekre esetleg eleinte számít.

Krisztus horoszkópja
Krisztus horoszkópja
(Forrás: Wikimedia Commons / Ebenezer Sibly)

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy része-e az asztrológia a mi nyugati tudományunknak, az intézményrendszernek és az oktatásnak, akkor a válasz határozott nem. [...]

Ha azonban úgy tesszük fel a kérdést, hogy fel tudunk-e venni egy olyan külső (a saját tudományunkon kívüli) nézőpontot, amelyből megítélhetjük, hogy az asztrológia hagyománya magától értetődően téves (és mindig is téves volt, és örökké téves lesz), akkor a válasz megint csak: nem.

(152–153. oldal)

Úgy tűnik tehát, az előbbiekben ismertetett fogalmi-tartalmi, horizontálisan és vertikálisan is meglevő változások is hozzájárulnak ahhoz, hogy hiányzik az a fix pont, melynek birtokában kifordíthatnánk sarkaiból a(z áltudományos) világot. A legtöbb, amit az asztrológia kapcsán a szerzők ki mernek jelenteni: „ma nem tudomány az asztrológia. Láttuk azonban, hogy olyan független és kultúrafüggetlen elvet, amellyel tudomány és áltudomány elválasztható volna, sem a filozófusok, sem az asztrológiakritikusok nem tudtak megfogalmazni.” (153. oldal)

A 7. fejezetben a szerzők a kreacionizmus és az evolúció hirdetőinek elkeseredett harcáról, a két felfogás oktatásának kérdéséről szólnak. Különösen magával ragadó és Douglas Adams-rajongók számára kvázi természetes, hogy – a probléma súlyát érzékeltetendő – a szerzők így írnak:

...egyáltalán nem magától értetődő, hogy miért is probléma az evolúcióelmélet oktatása. „De hisz mindenkit érdekel, hogy honnan jöttünk, hogyan alakult ki az élet, és az egész csodálatos (és olykor igen elszomorító) világ, ami körülvesz minket.” Nos, ha őszinték vagyunk, azt kell gondolnunk, hogy ez nem biztosan igaz. A kötet szerzői legalábbis idejüknek nagyon kicsi részét töltik ilyen kérdéseken való töprengéssel, és feltételezzük, hogy olvasóik nagy része többnyire sokkal mindennapibb problémákra keresnek választ. Ha a sci-fi író Douglas Adamsnek igaza van, ez az érdektelenség civilizációnk fejlődési fokából következik. A Galaxis útikalauz stopposoknak című munkában a főhős, Arthur a Galaxis Útikalauz olvasgatásakor a következőket találta: „A jelek szerint valamennyi fontosabb Galaktikus Civilizáció Története három jól különálló és jól megkülönböztethető szakaszon megy keresztül: a Túlélés, a Kíváncsiság és a Kifinomultság szakaszain, melyeket a Hogyan, a Miért és a Hol fázisainak is neveznek. Az első szakaszt például a következő kérdés jellemzi: Hogyan szerzünk ételt? A másodikat ez: Miért eszünk? A harmadikat ez: Hol vacsorázunk ma?

(157–158. oldal)

 

Jurassic Park: Evolúció és/vagy teremtés?
Jurassic Park: Evolúció és/vagy teremtés?
(Forrás: Wikimedia Commons / Daryl Mitchell / CC BY-SA 2.0)

Hétköznapjainkban nem azzal kelünk és fekszünk, hogy vajon a földi élet mai formája teremtés és/vagy evolúció révén jött-e létre, de ezen túlmenően megállapítható, hogy a kérdés a kreacionizmust illetően kevésbé tudományos, sokkal inkább világnézeti – vonják le a konklúziót a szerzők. A 8. fejezetben, melyet a történettudománynak és a vele kapcsolatos vitás kérdéseknek szentelnek, a szerzők talán még markánsabban fogalmaznak – annak ellenére, hogy a kötet során végig igyekeznek semleges álláspontot képviselni.

Szóba kerül itt a holokauszttagadás, a kitalált középkor, a da Vinci-kód, Erich von Däniken és az összeesküvés-elméletek is, melyekkel kapcsolatban a nagyon tömör szerzői verdikt így szól:

Azt gondoljuk, igenis vannak olyan tudományosnak tűnő elméletek és kijelentések, amelyek nem valamiféle alternatív igazságfogalom és módszertan jegyében, hanem a leghagyományosabb tudományos módszereket követve állítanak valamit, és erről, egy adott tudomány keretein belül állíthatjuk, hogy valami tévedés, vagy – ahol a rosszhiszeműség bizonyítható – egyenesen hazugság.

(212. oldal)

 

Historia, magistra vitae
Historia, magistra vitae
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ha valaki elfogadja a történettudomány kutatási módszereinek játékszabályait, akkor nem lehet napról-napra, kisgyermeki felindulásból, duzzogásból, dacból, lázadásból, az eredmény iránti ellenszenvből újabb és újabb játékszabályokat kreálni saját kényünkre és kedvünkre, a kívánt eredményt elérendő. A parapszichológia kapcsán pedig úgy összegezhetnénk a helyzetet, hogy bár a parapszichológia mindent elkövet, hogy tudományosnak hasson, „pillanatnyilag tény, hogy nem része az elfogadott egyetemi és akadémiai tudományok körének” (238. oldal).

Uri Geller. Para? Fenomén? Parafenomén!
Uri Geller. Para? Fenomén? Parafenomén!
(Forrás: Wikimedia Commons / Dmitry Rozhkov / CC BY-SA 3.0)

Az akupunktúra helyzetét taglaló 10. fejezetben ezt olvashatjuk:

A hagyományok, melyeket sokszor évtizedekig egymással ellentétesnek tartanak, bármely pillanatban összefoghatnak, és új utakat nyithatnak a kutatásban. [...] Az biztos, hogy sem a kritika nélküli elfogadás, sem a dogmatikus elutasítás nem jó stratégia ezekben az izgalmas, komplex kérdésekben.

(263. oldal)

Fontos azonban látnunk, hogy a fentiekben tárgyalt kérdések (asztrológia, kreacionizmus, „alternatív történettudomány”, parapszichológia és alternatív gyógyászati módszerek) egymáshoz és a tudomány „hagyományos” álláspontjához képest is jelentősen eltérő helyzetben vannak:

Mi a közös tehát az áltudományokban? Az egyetlen közös vonás úgy tűnik, nem más, mint hogy bizonyos társadalmi csoportok áltudományként bélyegzik meg őket.

(338. oldal)

Ennél a pontnál pedig leginkább úgy tűnik, nem az egyes (ál)tudományok és az általuk lefedni kívánt ismeretek azok, melyek ezeket (ál)tudományokká teszik, hanem sokkal inkább a róluk alkotott társadalmi ítélet.

Összegzés helyett

A 11–13. fejezetekben, melyek a tudomány és áltudomány kérdését szélesebb társadalmi kontextusba helyezik, a szerzők egy ponton a következőt szögezik le:

Az tehát, hogy mik a tudomány demarkációs kritériumai, megkülönböztető jegyei, nem egyszer és mindenkorra egyértelműen adott, hanem attól függ, mitől határoljuk el éppen a tudományt.

(280. oldal)

Voltaképp miért is érdekes mindez a hétköznapokban? Egyáltalán: érdekes-e?

A tudomány határainak problémáját legtöbbször akkor tapasztaljuk meg, amikor a kezünkbe nyomnak egy szórólapot, egy barátunk mesél valamilyen különös esetet, vagy egy könyv akad a kezünkbe, amelynek megbízhatóságát nem tudjuk megítélni. [...] És szembesülünk azzal, hogy alapvetően információhiányos állapotban vagyunk az adott kérdéssel kapcsolatban. Ami még rosszabb, arról sincsen megbízható információnk, hogy hogyan lehetne megbízható információt szerezni.

(305. oldal)

Így végezetül a kötet címe által sugallt kérdéskör és a tudomány, valamint határainak meghatározása helyett a szerzők igen óvatosan a következő álláspontra jutnak:

„Hagyjuk tehát a tudomány és áltudomány kifejezések használatát a mindenkori küzdő felekre, és foglalkozzunk azzal, ami az egész problémakör hátterében meghúzódik! Hiszen abban a lehetséges jövőben – és talán efelé tartunk –, ahol döntéseinket tudás alapon, szakértők által befolyásolt térben hozzuk, rendkívül lényeges az, hogy hol, miért és hogyan húzódnak a tudománynak – vagy bármi másnak – nevezett megbízható tudás határai.

(354. oldal)

Elképzelhető persze, hogy az olvasóban hiányérzet támad a tudomány és határainak meghatározása során. Erre a szerzők maguk is felhívják a figyelmet:

Különösképp tehát éppen az általunk is vizsgált területeken gyakran provokatívabb semlegesnek maradni, mint elköteleződni. Ha mégis a médiafigyelem középpontjába kerülnénk, az bizonyára e miatt a döntésünk miatt lesz – vagy még inkább amiatt, hogy félreértik egyes állításainkat, és hadműveletként értelmezik őket.

(335–336. oldal)

Könyvekről olvasna?További könyvismertetések a nyesten!

„Az a gyanús, ami nem gyanús” – idézhetnénk A tanú című filmet. Bízunk azonban abban, hogy a köteten végigrágva magát az olvasónak nem a szerzők vizsgálati semlegessége válik gyanússá, hanem döntéseik meghozatalakor inkább azon gondolkodnak el, mit és miért is tekinthetünk megbízható tudásnak.

Kutrovácz Gábor, Láng Benedek, Zemplén Gábor: A tudomány határai. Typotex, Budapest, 2009.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 Onogur 2013. december 21. 17:43

A könyvet majd el szeretném olvasni, de a cikk pár dolgot nem említett, így feltehetőleg a könyvben sem szerepelt a tudomány és áltudomány határának feszegetésénél.

A tudományosság egyik, s talán a legfontosabb ismérve a falszifikálhatóság vagy más néven elvi cáfolhatóság. Olyan állításokat kell felállítania, melyeket a formális logika segítségével bizonyítani vagy cáfolni lehet. Másik fontos kritérium az állításban foglalt dolgok megismételhetősége, azaz mások ugyanazon körülmények között le tudják ellenőrizni.

Erről még 1994-ben Hraskó Péter írt egy cikket:

xaknak.hrasko.com/20030217tudnemtud

Itt nem a tudomány meghatározásáról, hanem a módszertan meghatározásáról van szó, de az nyilvánvaló, hogy egy igazi tudomány a lehetőségeihez képest egyre jobban törekszik a tudományos módszertan alkalmazásához.

2 BRAIN STORMING 2013. december 11. 14:49

@Blogin: "Remélem, a szerzők nem keverik a kreacionizmust az intelligens tervezés elméletével, mert a két hitrendszer követői jellemzően nem kedvelik egymást."

Az egy dolog - a másik pedig, h annyiban térnek el csak egymástól, mint pl. a Katolikus Egyház és a Jehova Tanúi... ):o)

1 Blogin 2013. december 11. 12:50

Érdekes az érvelés a kreacionizmussal kapcsolatban. Remélem, a szerzők nem keverik a kreacionizmust az intelligens tervezés elméletével, mert a két hitrendszer követői jellemzően nem kedvelik egymást.

Magam a honnan jöttünk kérdéssel és a mi a célommal sokat foglalkozom. Az kevésbé tűnik tudományosnak, hogy nem reprezentatív háromfős mintájukból kiindulva (mert őket az érdekli, hol vacsoráznak) azt gondolják, a többség ilyen. Szintén nem tudom tudományosként elfogadni, hogy a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvből idéznek tudományos kérdésben. Már csak azért sem, mert Douglas Adams megrögzött ateista volt, így a teremtéskérdésben legalábbis nem semleges.

Ennek ellenére az evolúció tudományos elmélet (!), a kreacionizmus viszont nem az, mivel hitbeli (és nem hittudománybeli) idealisztikus (reményvezérelt) gondolat.

Információ
X