nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kárpátalja visszatér

A két világháború között a magyarországi közvéleményben tévesen a „magyar Kárpátalja” képe élt, holott a valóságban a terület etnikailag és nyelvileg is igen sokszínű volt.

MTI | 2015. december 13.
|  

Nem fogadta egyöntetű lelkesedés Kárpátalján a két évtized után visszatérő magyar fennhatóságot – mondta el az MTI-nek Fedinec Csilla történész, akinek a régió 1938 és 1944 közötti történelmét feldolgozó munkája A magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja címmel jelent meg a Jaffa Kiadónál.

A Kárpátalja 1918-tól napjainkig tartó történelmével két évtizede foglalkozó szerző hozzátette: a két világháború között a magyarországi közvéleményben tévesen a „magyar Kárpátalja” képe élt, holott a valóságban a terület etnikailag és nyelvileg is igen sokszínű volt. Az 1941-es magyar népszámlálás adatai szerint a lakosság mintegy 27 százaléka vallotta magát magyarnak, szemben 58 százalékkal, aki magát ruszinnak vagy ukránnak tartotta.

A magyar kormány a terület-visszacsatolások után elsősorban a magyaroknak akart kedvezni, és a korabeli közvélekedés szerint a kisebbségből többségbe került magyarságnak elemi igénye volt az idegen uralom alatt eltöltött évtizedek sérelmei miatti kárpótlás, valamint az elveszített gazdasági, kulturális és közigazgatási pozíciók visszaszerzése. A visszacsatolás után azonban nagy számban érkeztek a trianoni országterületről „ejtőernyősök” vagy „anyások” a helyi hivatalokba. Emellett csak azok tarthatták meg a közigazgatásban betöltött állásukat – legyen szó bár magas rangú hivatalnokról vagy egyszerű útkaparóról –, akiket az erre illetékes bizottságok a magyar nemzethez megfelelő mértékben lojálisnak ítéltek. Hasonló kritériumok alapján döntöttek arról, ki kaphatott nyugdíjat, iparengedélyt vagy szociális támogatást – hangsúlyozta Fedinec Csilla, hozzáfűzve, az ezen jelenségek miatti rossz érzést erősítette az is, hogy a lakosság kénytelen volt életszínvonal-romlást elkönyvelni a csehszlovák időkhöz képest.

Általában a ruszin nyelv második államnyelvvé tételét szokták megnevezni mint a magyar időszak legnagyobb jótéteményeit a régióra nézve – mutatott rá a szerző. Kárpátalja autonómiája a magyar kormány határozott ígérete ellenére sosem emelkedett törvényerőre, nem csupán a háborús viszonyok, hanem a magyar belpolitika ellenállása miatt sem.

A ruszin – korabeli elnevezése szerint „magyarorosz” – nyelv valóban élvezett előjogokat, például tanították az iskolákban, használták a hivatalokban, hivatalos nyelvtanát azonban politikai nyomásra dolgozták ki. Az így lefektetett nyelvtan jelentősen eltért a Csehszlovákiában bevett korábbi nyelvfelfogástól, messzire került a veszélyesnek ítélt „ukránizmustól”, de egyben a helyi nyelvjárásoktól is, ezzel sokban csökkent a használhatósága – tette hozzá a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársaként kutató történész.

Tragikus sors várt a régió zsidóságára, akiket még 1941-ben a magyar kormány a kárpátaljai magyar arányszám javítása érdekében arra buzdított, hogy vallja magát magyar anyanyelvűnek és magyar nemzetiségűnek. A zsidóság lélekszáma végül az 1941-es „határ menti területek zsidótalanítása”, és az 1944 májusában és júniusában zajló deportálások következtében csaknem százezer főről alig pár ezerre csökkent – emelte ki.

Külön fejezet foglalkozik a könyvben az „időjelzők” és „térképhelyesbítők” álnév alatt is működő Rongyos Gárda kárpátaljai diverzáns akcióival, amellyel a magyar vezetés egy önálló katonai beavatkozás szükségességét akarta kierőszakolni. Ezek a kísérletek azonban nem sokkal járultak hozzá Kárpátalja visszacsatolásához, amelyhez végül ismét Berlin beleegyezésére volt szükség.

Fedinec Csilla kitért arra is, hogy a mindenkori politika jelentősen befolyásolja, mit jelent a régióban élők számára kárpátaljainak lenni. Mint fogalmazott, „előbb volt a politika, csak aztán a kárpátaljaiság”, ugyanis az 1918 után hatalmi okokból többször is megváltoztatott határok sosem igazodtak az itt élők etnikai, néprajzi, kulturális, nyelvi vagy más szempontjaihoz.

„A régió magyar és nem magyar népei egyaránt tisztában voltak a maguk kárpátaljaiságával, legfeljebb mást értettek alatta a ruszinok, ukránok, magyarok, szlovákok, csehek, zsidók vagy éppen németek, románok. Ez a helyzet a mai napig nem változott” – tette hozzá. Hangsúlyozta emellett azt is, a második világháború alatti kárpátaljai magyar uralom „kibeszéletlensége” leginkább arra vezethető vissza, hogy a régióra „kemény, csillogó mázat festett a nemzeti illúzió, a történeti nosztalgia és a politikai romantika”.

A magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja című kötetet szerdán este mutatták be a budapesti Mammut Bevásárlóközpontban, a szerzővel Ablonczy Balázs történész beszélgetett.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X