-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 -re Folytatás: "A -d-re talán a válasz az, hogy fiktív tőre épül, nincs öná...2024. 10. 13, 11:41 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 "Miért pont ez a két nyelv?" Mármint az (illír-) pannon - kelta (==> a k...2024. 10. 12, 10:34 Ál- és Tudomány
-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A latinbetűs írásokban majdnem annyiféle mellékjel van, ahány betű. A magyar írásban használt ékezetek után most újabb fajtákat sorolunk. Kiderül, micsoda szoros kapcsolat van a hajtott ékezet és egyfelől az etimológia, másfelől a farmernadrág között.
Legutóbb a magyarban haszált három mellékjelnek (ismertebb nevén ékezetnek) jártunk utána, az éles ékezetnek (ó), az umlaut/dierézisnek (ö) és a hungarikumnak minősülő dupla éles ékezetnek (ő). Most a magyar írásban nem használatos ékezetek közül néhányat mutatunk be.
Mielőtt belefognánk tisztázzuk, hogy az ékezet a mellékjelek egy fajtája, vannak olyan mellékjelek, amelyeket nem neveznénk ékezetnek. Ilyen például a cedilla: ç, vagy az ogonek ę. Mivel a magyarban használatos mellékjelek „ékezet típusúak” a két szót eddig szinonimaként használhattuk. Láttuk azt is, hogy az ékezeteket sokszor a funkciójuk szerint is megnevezhetjük: umlaut vagy dierézis, hosszúságjel vagy hangsúlyjel.
A dőlésszög
Az éles ékezet jobbra dől, azaz a teteje az aljához képest jobbra helyezkedik el. Legalábbis a nyomtatott szövegekre ez jellemző, az iskolai kézírástanításban még függőleges volt ez a vonalka.
(Forrás: freinetnk.blogspot.hu)
A legtöbb ember kézírása jobbra dől, ezt követik az ékezetek is. Inkább a balkezesek kézírására jellemző, hogy balra dől – az ékezetekkel együtt. Mindez a magyar írásban nem okoz problémát, mivel az é mellett nincsen attól különböző è, tehát mindegy, hogy tésztáról vagy tèsztàròl írunk. Igaz, az utóbbi íráskép szokatlanabb, ezért van, akit irritál. Ugyanakkor a helyesírás szabályzói nem szabják meg az ékezet dőlésszögét, örvendetes módon engedve a jobb- és a balkezes írótársainknak is.
Ha viszont francia vagy olasz nyelvű szövegekkel találkozunk, hamar fel fog tűnni, hogy dől az ékezet erre is, meg arra is. Például a francia Hélène [élen] névben az é rövid [é]-nek, az è viszont [e]-nek felel meg. Vagyis a standard francia helyesírásban nem dönthetjük kedvünk szerint az ékezeteket, mert azok betűket/hangokat különböztetnek meg (igazából csak az e esetében). A balra dőlő ékezet „hivatalos” neve tompa hangsúlyjel, és ahogy az éleset, ezt is a görögök használták először.
Éles ékezet a francia írásban csak az e-n lehet, a többi magánhangzóbetűn nem. A tompa ékezet is csak az e-n jelöl magánhangzó-különbséget (ahogy már feljebb említettük), egyébként csak arra használatos, hogy azonos alakú szavakat írásban elkülönítsen: pl. a nőnemű la névelőt a là ’ott’-tól, vagy az ou ’vagy’ szót az où ’hol’-tól, ezek ejtése egyébként azonos ([la], illetve [u]).
Mitől tompa?
Az éles szög franciául is angle aigu, ahogy a hangsúlyjel (accent aigu), a tompa viszont angle obtus, azaz ’tompa’, a hangsúlyjel viszont ’mély, komoly’ (accent grave).
Igaz ugyan, hogy az éles ékezet jobbról nézve a vízszinttel éles, a tompa ugyanonnan nézve tompa szöget zárbe, a nevüket mégsem innen kapták. Éles ékezettel a görögök a magasan, azaz éles hangon ejtett magánhangzókat, tompával a mélyen ejtetteket nevezték. Azaz a francia fordítás itt hűebb az eredetihez.
(Forrás: www.math-only-math.com)
Persze a tompá-t is lehet hangra használni, bár nem feltétlenül egy basszus jut róla az ember eszébe. Mindenesetre a balra dőlő ékezetet magyarul tompának szokás nevezni.
Jobbra, balra
Az éles és a tompa ékezet kombinációja a magyarul hajtottnak, franciául circonflexe-nek nevezett, háztetőszerű mellékjel. Ennek a görög eredetije tényleg azt jelezte, hogy egy hosszú magánhangzó eleje magas, a vége viszont mély, vagyis a magánhangzón ereszkedik a hangmagasság. A velszi írásában, ha nem is az ereszkedést, de a hosszúságot jelzi ez az ékezet (pl. mân [mán] ’kicsi’).
A franciában viszont legtöbbször etimológiai funkciója van, egy (néha több) az idők során kiesett hangot jelző betű kihagyását mutatja. Az ê ugyanúgy [e], mint az è, nem rövid [é], azt az é jelöli. A kimaradó hang és később betű legtöbbször a [sz]/s: pl. Pâques [pak] ’húsvét’ (vö. latin pascha, magyar pászka, igaz az nem ’húsvét’-ot jelent), fenêtre [fönetr] ’ablak’ (vö. olasz finestra), épître [ëpitr] ’episztula’, apôtre [apotr] ’apostol’, août [ut] ’augusztus’. Az âme [am] ’lélek’ (< latin anima) esetén azonban egy egész szótag marad el.
Tehát a helyesírás még mindig őrzi, hogy Nîmes [nim] város nevét a középkorban még Nismes-nek írták – és egy darabig ejtették is. Pontosabban őrizné, azonban egy 2002-es tanulmány arról számol be, hogy 30-ból egy francia diáknak van sejtése arról, melyik i-re kellene a circonflexe. A magyar i–í különbségről nincs ilyen adatunk, de abból kiindulva, hogy magunk is néhol bizonytalankodunk, nem lehet sokkal különb a helyzet.
(Forrás: wearekoalasvintage.com)
A vastag gyapotvásznat jelentő angol denim neve azért ez, mert ’Nîmes-ből’, de Nîmes származik. Ilyenből készítik a magyarul farmer-nek, angolul jeans-nek nevezett nadrágot, amit a ligúriai Genova város francia nevéről elnevezett bleu de Gênes [blö dö zsen] ’genovai kék’ (angolosítva blue jeans) színnel festettek. Nade itt minek a hiányára utal a város francia nevében az ékezet?
A 19. század végi, latinbetűsre cserélt román írásban az â, ê, î, ô, û ugyanazt a hangot (zárt, kerekítetlen centrális magánhangzót, ha muszáj, a magyar [ü]-höz hasonlíthatjuk) jelölt, attól függően, hogy a szó etimológiája mit diktált. A magyar j–ly-hoz vagy a francia i–î-hez hasonlóan ez is egy felesleges tanulnivalót jelentett, ezért úgy reformáltak a 20. század elején, hogy csak az â és az î maradt, az előbbi szó belsejében, az utóbbi szó elején és végén. A szocialista Romániában még plebejusabb döntés született, csak az î maradt mindenhol: pl. az ország nevében is, ami így Romînia lett. Ezt aztán hamarosan visszacsinálták: csak a român ’román’ melléknévbe és különböző alakjaiba, valamint az ország nevébe (România) visszajött az â, aminek így elég különleges státusza lett (mintha mondjuk a magyar szóban, de csak abban, a [gy]-re a đ-t használnánk: mađar). A Ceauşescu utáni ország több-kevesebb sikerrel visszaállt a 20. század első felének az írásszokásához, nem egy esetben az etimológiával szemben is: a spanyolból, portugálból ismert rio ’folyó’ például a korábbi rîu helyett most râu.
A hajtott ékezetet mássalhangzóbetűkre az eszperantó írása használja. Gyakorlatilag ugyanúgy, mint korábban tárgyalt háčeket a szláv írások: ĉ = č [cs], ŝ = š [s] stb. Az az érzése az embernek, hogy Zamenhof csak a különbözés kedvéért választotta ezt a mellékjelet: legyen valami „eszperantikum” az írásban, hisz a jólismert háček ugyanúgy megtette volna.
Ami nem dől semerre
Az időmértékes verseléssel kapcsolatban találkozhattunk még két jellel, a hosszúságot jelölő makronnal (ā) és a rövidséget jelölő brevével (ă). A ¯ ˘ ˘ például a daktilus képlete, azaz egy hosszú és két rövid magánhangzós szótag. Valójában a „hosszú” szótagban is lehet rövid a magánhangzó, ha a szótag zárt.
A standard latin helyesírás nem jelölte, hogy egy magánhangzó hosszú-e vagy rövid, pedig ennek jelentés-megkülönböztető szerepe volt: populus [populusz] ’nép’, de pōpulus [pópulusz] ’nyárfa’, est [eszt] ’van’, de ēst [észt] ’eszik’. Tankönyvekben és szakkönyvekben ma sokszor kiteszik a makront latin szövegben. Az ógörögben csak három magánhangzón, az α-n, ι-n és υ-n találkozhatunk vele, mert a többinél külön jel van a rövid és a hosszú hangra: ε–η, ο–ω. A ma használt írások közül a balti nyelveké, a litváné és főleg a letté használja a makront, mutatunk néhány lett keresztnevet: Artūrs, Āron, Mārtiņš, Pēteris, Kristīne, Līga, Diāna, Emīlija.
A rövid jelet mássalhangzóbetűn is használja például a török írás. A ğ korábban [g] volt, ami aztán annyira lerövidült, hogy ma alig vagy nem is ejtik: pl. Erdoğan [erdoan], Tekirdağ [tekirdaj] ’Rodostó’.
Román szövegekben is találkozhatunk vele: az ă a kényszerűségből a magyar [ö]-hoz hasonlítható [ə] jele. Korábban itt is volt egy kis etimológia: a késői latin passeri ’verebek’-ből păsĕri [pöszöri] ’madarak’ lett, de ma ezt már păsări-nak írják, hogy a latinul nem tudóknak is legyen esélye.
Sőt a rövidjel a mai orosz írás egyetlen kötelező mellékjele, a „rövid”, azaz nem magánhangzó [i] (и)-t, a [j]-t jelöli: й. A másik mellékjel egy fordított umlaut, ami elölképzett magánhangzó jeléből csinál hátulképzett magánhangzó jelét: e [je] → ë [jo]. Jobb lett volna o-ra tenni ezt a két pontot, hiszen akkor például a Böhm név Бём helyett Бöм lenne oroszosan átírva.