A cikkben használt átírást egy korábbi cikkben ismertettük.

A közelmúltban bemutattuk, milyen lehet a magyar jelnyelv állító kijelentő mondatainak szórendje. Később arra is kitértünk, hogy miképp fejezhető ki a jelnyelvben a kérdés és a tagadás. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan kapcsolhatóak össze a tagmondatok összetett mondatokká, illetve a mondatok szöveggé.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Összetett mondatok

Jelnyelvi szövegekben jellemzően ritkán fordulnak elő kötőszavak a tagmondatok vagy az egymást követő mondatok között, bár léteznek ilyen jelek. A tartalmi összefüggések mégis inkább elsődlegesen a szövegösszefüggésből és a tagolásból (sorrend, szünetek) válnak egyértelművé.

Mellérendelő összetett mondat esetében a tagmondatok között egyszerűen csak egy rövid szünetet tartunk, bár a jelelők egy része – minden valószínűség szerint hangzó nyelvi hatásra – önálló lexikai elemet is használ, amely teljesen megegyezik a magyar „ÉS” kötőszó alkalmazásával:

Harry Potter (névjel: „villám a homlokon”) index-3 OKOS-nagyon/NAGYESZŰ _intenzív / ÉS VARÁZSOL JÓ(L) _{intenzív és bizony!}

’Harry Potter eszes és jól varázsol.’

A jelnyelvi ellentétes mondatokban a tagmondatok között leggyakrabban a daktil ábécé vagy a fonomimikai ábécé „d” formája használatos a „de” jelentés kifejezésére (a kétféle lebetűzési mód nem azonos egymással!). Mindkettő nyilván hangzó nyelvi hatásnak tudható be, hiszen a fonomimika egy hangzó nyelvi hangot, a daktil pedig egy írott nyelvi betűt idéz fel, ezáltal csempész be egy hangzó nyelvi kifejezést a jelelésbe. Azonban a legtöbb esetben a második tagmondatot sajátos, az ellentétet kifejező mimika is kíséri, akkor is, ha a kötőszó éppen teljesen hiányzik. Bizonyos esetekben a tagmondatok közötti viszonyt az ellentétet kifejező valódi, tartalmas lexikai elem fejezi ki, például: PECH, TÉVED(ÉD), ezek azonban nem tekinthetők kötőszavaknak.

NÉHA xx (’hébe-hóba’) 1-SEGÍT-4 PALI („p” fonomimika) 1-delta-4 / DE („d” daktil) MÁR 4-SZÓL-1 HIÁBA (’nem’) _negatív

’Néhányszor segítettem Palinak, de már nem hív.’

(EL)HISZ / BŐ(VEN) TEJ // TÉVED(ÉS) _pech! / KEVÉS TESSÉK/ÍME _pech!

’Azt hittem, sok tej van itthon, de tévedtem: kevés.’

Választó tagmondat esetében gyakori a mondat végére tett MELYIK jel alkalmazása a választás nyomatékosítására, vagy pedig az ujjakon sorra vesszük a lehetőségeket és kérdő, kicsit bizonytalankodó mimikával zárjuk a mondatot. Ez az összetételi típus erős rokonságot mutat az úgynevezett választó kérdéssel (ld. fentebb). A MELYIK jel többféle változatban fordul elő, attól függően, hogy két vagy több lehetőség közül választunk. Ha két lehetőség közül kell dönteni, akkor az úgynevezett „Y-kézforma” (az ökölból kinyúló, széttárt hüvelyk- és kisujj) billegtetése alkalmazható:

LAKÁS NAGY _intenzív (’nagyobb’) (MEG)VESZ / VAGY / ÚJ AUTÓ [egykezesen] CSERÉL / MELYIK–KETTŐBŐL xx _{kérdés és gondolkodva}

’Vagy nagyobb lakást veszünk, vagy lecseréljük az autót egy újra.’

Több lehetőség fennállása esetén a mondat végén ugyanaz a kézforma körkörös mozgást végez a test előtt, az egyes alternatívák között egy másik VAGY-jel (széttárt kezek) biztosít egyfajta elválasztást, az arckifejezés pedig itt is egyfajta bizonytalanságot tükröz:

KARÁCSONY index-1 LÁNYA-valakinek [szájkép: lányom] CSALÁD–4 4-SOKAN-HALADNAK–1 (’ők jönnek ide’) / VAGY _{kérdés és gondolkodva} / CSALÁD-1 (’mi családunk’) 1–SOKAN-HALADNAK–4 (’mi megyünk oda’) / VAGY _{kérdés és gondolkodva} / index-4 LÁNYA-valakinek [szájkép: lányom] FÉRJ/FELESÉG-4 (’férje’) CSALÁD-4 EGYÜTT-1 (’mi mind’) 1–SOKAN-HALADNAK–4 (’mi megyünk oda’) / MELYIK–TÖBBŐL xx _{kérdés és gondolkodva}

’Karácsonykor vagy a lányomék jönnek hozzánk, vagy mi megyünk hozzájuk, vagy esetleg mindannyian a vejem szüleinél ünnepelünk.’

A jelnyelvben viszonylag ritkán használatos szerkezet, mivel ellentmond az alapszórend „ismert – új”, illetve „ok – okozat” sorrendet követő logikájának. A ’mert’ jelentésű elem lényegében azonos a MIÉRT? kérdőszóval.

KLAVIATÚRA / EGÉR-számítógépes VEZETÉK NÉLKÜLUTÁL _intenzív index-1 / MIÉRT?/MERT EGÉR+ott (’benne’) ELEM SIET(VE)/HAMAR LEMERÜL

’Utálom a vezetéknélküli klaviatúrát és egeret, mert hamar lemerül benne az elem.’

Következtető mellékmondatban a tagmondatok között jellemző egy feltűnő mértékű szünet, illetve esetenként bizonyos a MIÉRT? kérdőszó speciális, kötőszói szerepben történő alkalmazását figyelhetjük meg.

KIMERÜL TEST _fáradt / MOST 1–HALAD–3 TAKARÓT–NYAKÁRA–HÚZ

’Teljesen elfáradtam, ezért most megyek is aludni.’

A legegyszerűbb alárendelő szerkezet, azaz a magyarban jellemzően „hogy” kötőszóval felvezetett összetett mondat jelnyelvi megfelelője egy sajátos – első ránézésre szinte egy egyszerű gesztusnak tűnő – jel, a NA-MI? beékelésével jön létre.

OLYAN SZOKÁS STABIL SÍK PRÓBA //NA-MI _kérdés // HARMINC MATRÓZ index-3 lent (’ott’) FUT 3-SOK-EMBER-HALAD_KERESZTBEN-4 [proform 2x4] /VESZÉLY(ES) BOMBA / HAJÓ-MEBILLEN _ijedten / ELTITKOL/TITOK LETAGAD ELTITKOL/TITOK KÉSZ/VÉGE

’[A hajóépítésben] a stabilitási próba az volt, hogy 30 matróz futott egy vonalban a hajó egyik oldaláról a másikra, ezen a hajó veszélyesen megbillent, de ezt eltitkolták, letagadták.’

A feltételes alárendelések esetében a fej picit előredől, a szemöldök felemelkedik a feltételnél („ha…”), de előfordulhat hunyorítás is. Ezt egy éles testtartás-váltás követi, mikor egy jellegzetes szünet után a fej, a nyak, sőt sokszor a felsőtest is hátrébb húzódik – ekkor tér át a jelelő arra, mi is fog bekövetkezni a feltétel teljesülése esetén. Ez esetben sem ritka, hogy a mondatot nem vezeti fel a HA kötőszó, csupán a nonmanuális elemek jelzik, hogy valamilyen feltételről van szó, ahogy ezt az alábbi példában is láthatjuk:

EDZÉS KÉSZ/VÉGE TELJES(ÜL) KÉSZ/VÉGE // AKKOR LEHET BARÁT EGYÜTT JÁTSZIK SZÓRAKOZIK ELVEGYÜL…

’Ha [a gyerekek] az edzéssel végeztek, játszhatnak a barátaikkal.’

Hogyan lesznek a mondatokból szövegek?

A jelnyelvben viszonylag minimális a töltelékelemek jelenléte, azonban a szövegek építése során a jelnyelv is alkalmaz úgynevezett szövegkohéziós lexikai elemeket, panelmondatokat, mint például: meséltem már arról, hogy…; emlékszel, …; az a tanár, aki még anyukámat is tanította, …; érted?; stb. Ezekkel tudunk néha messzebbre is visszautalni a történetben, akár egy korábbi beszélgetésre vagy cselekményre is, vagy éppen ezek révén biztosítjuk a folyamatos megértést, ezért ezek alkalmazása a jelnyelvi közlésben elég gyakori.

A közlés sokszor a tényleges mondandóhoz háttér-információként kapcsolódó szituáció leírásával indul – ez a látszólagos kitérő, vagy hosszadalmas felvezetés a jelnyelvi szövegek egyik jellegzetes vonása.

Egy tesztelésben például egy képet mutattunk a kísérleti személynek, amelyen az látszódott, hogy egy orvos beszélget egy férfival. A kérdés, amit a képről feltettünk az volt, hogy „Mire kérheti az orvos a férfit?”. Erre a jelnyelvhasználó válasza egy szemléletes, de tömör képleírással indult, s csak ezt követően tért rá arra, amit tényleges vagy célirányos válasznak tekinthetünk:

FÉRFI KÓRHÁZ ALSZIK FEKSZIK-HANYATT / ORVOS KÉR UTASÍT PONTOS(AN) GYÓGYSZER GYÓGYSZER-BEVESZ PONTOS(AN) TESSÉK _felszólít

’A férfi a kórházban fekszik. Az orvos arra kéri őt, hogy pontosan szedje a gyógyszert.’

Fontos, hogy ez a megoldás nem egyszeri volt, hanem több adatközlőnél számos feleletnél hasonló megoldással találkoztunk, és rendszeresen megfigyelhető a hétköznapi jelelés során is.