-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 18 Kiegészítés:" Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó ...2024. 10. 06, 14:20 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Nem hallgat az Iszfaháni kódexről az MTA: egyik kutatója legalábbis publikált róla egy cikket. Mit mondhat az állítólagos kézirat hitelességéről az örmény történelem kutatója?
Korábban már írtunk az interneten oly népszerű Iszfaháni kódexről, nemrégiben azonban egy olvasónk felhívta figyelmünket egy, a témával kapcsolatos újabb szakcikkre, mely a Keletkutatás című szakfolyóiratban jelent meg. A cikkben Nagy Kornél történész-armenológus a kódex örmény vonatkozásait vizsgálja.
Emlékeztetőül: az Iszfaháni kódex állítólagos szövegét Detre Csaba geológus egy gyermekeknek szóló kifestőben publikálta. A kódex szövege lényegében egy örmény betűkkel írt örmény-hun szójegyzék, más források szerint szöveg van benne, de Detre ennek csak szójegyzékét publikálta. Érthető tehát, hogy miért van szükség az adatok örmény szempontú vizsgálatára.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Hol bukkant fel a kézirat?
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként kerültek az örmények Irán belső területeire, Iszfahánba. Nos, az 1600-as évek elején I. Abbász perzsa sah elfoglalta az Oszmán Birodalom azon részeit, ahol ma Törökország legkeletibb része, illetve az Azerbajdzsánhoz tartozó Nahicseván fekszik. Ezt a területet ebben az időben örmények lakták. Bár a perzsák támadása sikeres volt, utánpótlási gondjaik akadtak, és inkkább meg sem várták a török ellentámadást, hanem visszavonultak. Ennek során a terület örmény lakosságát Perzsiába telepítették át: az áttelepítettek száma egy-két százezer fő lehetett. A terület etnikai képe gyökeresen átalakult, mivel az örmények helyére azeriket és kurdokat telepítettek.
(Forrás: Wikimedia Commons / www.armenica.org / GNU-FDL 1.2)
A sahnak azért volt szüksége az örményekre, mert azok gyakorlott selyemkereskedők voltak, és a gazdaság fellendítését várta tőlük. Cserébe vallási kiváltságokat biztosított nekik: keresztény vallásukat háborítatlanul gyakorolhatták. Iszfahánban mintegy tízezer örményt telepítettek le.
A kódex hitelességével kapcsolatban fontos szerepet játszik, hogy a 16. század végén a keleti örmények körében olasz szerzetesek folytattak missziókat, minek következtében az ortodox örmények jelenős része áttért a katolikus hitre. Az olasz szerzetesek tovább ápolták a kapcsolatokat az örményekkel azután is, hogy az örményeket áttelepítették: a Hitterjesztés Szent Kongregációja nevű római misszióközpont „történeti levéltára valósággal dúskál az örmény témájú misszionáriusi jelentésekben”. Ennek köszönhető, hogy egészen pontosan tudjuk, milyen templomok és kolostorok működtek Iszfahánban. Detre állítása szerint a kézirat a Szent Kereszt-monostorban került elő: ilyen monostor azonban a dokumentumok tanulsága szerint sosem volt – márpedig biztosra vehetjük, hogy ha lett volna, tudnánk róla.
A kolostor létét korábban már Sárközy Miklós iranista is megkérdőjelezte, de az nem volt világos, milyen alapon állíthatja ennyire biztosan, hogy a kolostor nem létezik és sosem létezett. Immáron ezt is tudjuk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Narcotica)
Ki találta meg a kéziratot?
Detre Csaba állítása szerint a kéziratra Schütz Ödön armenista bukkant rá Iszfahánban, és a hetvenes évek második felében adta át. Csakhogy Nagy Kornél, aki Schütz Ödön kollégája volt és hagyatékát is kezelte, nem talált arra vonatkozó adatot, hogy Schütz valaha Iránban járt volna, és az Iszfaháni kódexről egyetlen egyszer sem tesz említést.
Teljesen érthető Nagy Kornélnak az a megállapítása, hogy amennyiben Schütz ismerte volna a kéziratot, elképzelhetetlen, hogy ne említette volna. Még ha hamisítványnak is tartotta volna, akkor is felhívta volna rá a tudományos közvélemény figyelmét – ha pedig valódi tudományos szenzációnak vélte volna, behatóan tanulmányozta volna. Éppen ezért rendkívül valószínűtlen, hogy a kézirat valóban tőle származna.
Örmények és hunok
A cikkben Nagy Kornél kitér az örmények és hunok kapcsolatára is. Mint leírja, az örmény történetírás az ötödik század közepén született meg: kezdetben görög-római mintákat követtek, de a 6. századtól kialakult az önálló örmény történetírói hagyomány. Az örmény történetírók különös figyelmet szenteltek a szomszédos területeknek és népeknek.
Az örmény krónikák szerint a nomád hunok a kereszténység felvételével egy időben, a 4. század elején jelentek meg Örményországban. Mivel azonban a történetírás csak több, mint száz évvel később kezdődött, ezt az adatot nem lehet megbízhatónak elfogadni. A korai történeti munkáknál egyértelmű, hogy a hun elnevezést nem általában a nomád népekre, hanem egy konkrét népre használják. A 10. századtól kezdve minden, a Kaukázustól északra nomadizáló, illetve onnan az örmény területekre törő népet hunoknak neveznek.
A tizedik században a krónika ír egy hun népről, mely a kazárok függőségében él. Ezeknek néhány méltóságnevét és főistenük nevét is lejegyzi: ezek mind török eredetűek. (Természetesen ez önmagában nem bizonyítéka, hogy valóban török nyelvű népről van szó.) Egyébként az örmény források semmilyen információval nem szolgálnak a hunok nyelvéről.
Nagy Kornél kitér arra is, hogy a „műkedvelő őstörténészek” gyakran az örmény yoyn [jujn] vagy hoyn [hujn] népnevet (illetve az ezekből alkotott országneveket) a hunokra vonatkoztatják. Ez a szó azonban az örményen a görögöket, majd a rómaiakat, később a bizánciakat jelölték: a mai örmény Hunasztan Görögországot jelöli. (A szó egyébként a ión görög törzsnévből ered.) Az örmény krónikák a hunokat következetesen honnak nevezik. (Úgy tűnik, itt Nagy nem az Iszfaháni kódexről, csupán egy általános hibáról beszél. Nagyon valószínűtlen, hogy ha a kódex mégis hiteles, az ott felsorolt „hun szavak” valójában görög vagy latin szavak lennének.)
Nyelvi szempontból
Nagy Kornél felhívja a figyelmet arra is, hogy az állítólagos hun szójegyzékben szerepelnek olyan szavak is, melyek egyértelműen örménynek tűnnek. Nem világosak, miként kerültek ezek az állítólagos hun anyagba.
Végül Nagy Kornél is felhívja a figyelmet arra, amire eddig is mindenki: a kódex csak akkor fogadható el hitelesnek, ha a szerző végre bemutatná az eredetit, vagy legalább fakszimilében (azaz hasonmás kiadásban) közölné. Ennek híján a kéziratot akkor sem vehetnénk komolyan, ha állítólagos története és anyaga nem épresztene kétségeket egyébként is.