nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Állatok vagy állatvédők?
Hosszú évek munkáját tették tönkre

Három embernek egy évi munkájával tudnák helyrehozni az állatvédők által okozott kárt.

MTI | 2013. április 27.
|  

Állatvédők szállták meg a Milánói Egyetem gyógyszerkutató tanszékének laboratóriumait, és szabadon engedtek több tucat egeret, nyulat, valamint összekeverték a kísérleti állatok ketreceinek feliratait, tönkretéve ezáltal pszichiátriai betegségekről több éve folyó kutatások eredményeit. Számos állat olyan pszichiátriai rendellenségek genetikai modelljeként szolgált az egyetemi kutatók számára, mint az autizmus vagy a skizofrénia. Senkit sem vettek őrizetbe a tizenkét órán át tartó dráma nyomán, de az egyetem közölte, hogy feljelentést tesz a állatvédők ellen, akik el is vittek néhány kísérleti állatot.

A Fermare Green Hill nevű állatvédő csoport öt aktivistája szombaton foglalta el az egyetemi laboratóriumokat. Illegálisan megszerzett belépőkártyával jutottak be. Ketten nyakuknál fogva hozzáláncolták magukat az ajtókhoz. A szervezet honlapjára fotókat küldtek akciójukról, hangoztatva, hogy addig maradnak az épületben, ameddig nem érik el az összes kísérleti állat szabadon engedését. A kutatólaboratóriumokban mintegy 800 állat él, többségében genetikailag módosított egér és néhány nyúl is. Az aktivisták hálózsákokkal és élelemmel voltak felszerelkezve – adta hírül a Nature tudományos folyóirat honlapja olasz lapjelentések alapján.

Az épületen kívül ezzel egy időben több száz állatvédő tüntetett. A tanszék helyettes vezetője, Paolo Viani és a rendőrség tárgyalásokat kezdett az aktivistákkal, és az estére megszületett kompromisszumos megoldás nyomán kevesebb mint 100 állattal távoztak az állatvédők, és állítólag egy olyan ígérettel, hogy a többiért később visszatérhetnek.

Michela Matteoli neurobiológus autizmus és más idegi rendellenességek kutatásainak nagy részét tönkretette az akció. „Három embernek egy évi munkája szükséges ahhoz, hogy létrehozza azokat az állatkolóniákat, amelyek a különböző pszichiátriai betegségek modelljei voltak az egyetemen” – idézte a neurobiológust a honlap.

Olasz sajtójelentések szerint mintegy 60 tudós ellentüntetést tartott Milánóban az állatvédő szervezet tudatlansága, durva akciója ellen. Egy olasz biotechnológiai folyóiratban közzétett nyílt levelükben magyarázták el helyi és nemzetközi ügynökség által finanszírozott kutatásaik lényegét és értékét.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
27 Krizsa 2013. június 22. 20:01

@Szalakóta: A viselkedéskutatáshoz: 1. nem kell kínozni 2. állaton végezve úgysem ér semmit az emberre vonatkoztatva 3. csak a szabadon élő vadállat viselkedését van értelme megfigyelni, s a háziállatét is csak a természetes (a ház körülinél nem zártabb) helyen. Minden egyéb esetben az állat már totális stresszben van, vagy később lelkileg halott, apatikus lény.

A betegségekkel kapcsolatban: a vegyszereknek olyan sokrétű hatásuk van a szervezetre, hogy hiába figyelnek meg 1-2 jótékony és 30 (relatíve kevébé) káros hatást, a gyógyszert 1-20 éven át folyamatosan szedő további 60 féle károsodást szenved.

Jó, lehet hogy én nem vagyok képes beteg-szemmel látni az élet lefolyását, mert gyak.nincs erről tapasztalatom. (A szerteágazó családomból is csak nagyon kevés van.)

Igaz, hogy nálunk nincs (alig van) elhízás, de csak azért nincs, mert nem tűrjük meg!!! Nincsenek amalgámtömések a fogakban. Alig van olyan nő, aki fog.gátlókat szedett (és az is megbánta), stb, stb. Szóval én nem vagyok kompetens... másrészről pedig szerintem is csak hadd éljenek a súlyos betegek minél tovább... minél boldogabban. Viszont az állatok is hadd éljenek... minél boldogabban:-).

Szóval itt valamiféle EMBERI kompromisszumról lenne szó.

26 Szalakóta 2013. június 22. 18:14

Volt egy aláírásgyűjtő ív, amit az állatok élveboncolásával hirdettek, de maga az ív szerint minden állatkísérlet felesleges, hiszen mindent lehet sejttenyészeteken vizsgálni. Viselkedést hogy vizsgálsz sejttenyészeten? Vagy, hogy a macskának ízlik-e az étel? Ezeket a kísérleteket is be akarják tiltani.

25 Krizsa 2013. május 3. 21:09

Tényleg nem tudom.. csak gondolkozom. Itt van egy lengyel származású barátnőm, akinek jemenita a férje. Az első 3 gyereke meghalt. Aztán egy megélt, egy meghalt, él, még egy meghalt. Aztán még négy már élve maradt.

30-40 éve itt volt már orvostudomány, a javából... A foglalkozása is: kórházi nővér volt. Ebben az esetben én a gének összeférhetetlenségére tippelek. Hogy végül az anya szervezete hozzászokott az eltérő génekhez...

Az egyik lányom meg sose esett teherbe... a szintén lengyel származású férjétől. Csak orvosi segítséggel lett 1+2 (ikrek) klassz gyerek. Hát itt ugyan mind a kettő európai... de én kissé "mongolos" vagyok. S az ikrek nagyon északi típusúak lettek. Jellemzően nagy, hátrafelé ívelő koponyával (neander?). Szóval olyasmire gondolok, hogy az emberiség ma egy faj ugyan, de egyszer már majdnem szétvált... és ma sem mindenki "illik össze" mindenkivel. S hogy emiatt vannak teljesen egészségesek között is meddő házaspárok.

Ja, a minden másnap szerzett sebecskéimet nem mindig moshatom ki még vízzel sem. Meg sokszor észre se veszem. A múlt héten a mutatóujjam bütykét félkörbe vágtam, jó mélyen. Hát... szedtem a fákról mérgemben gyümölcsöt, és leültem eszegetni. Le is mostam, vártam, dehát sebtapaszom se volt. Nagyon kellett aznap a pénz, hát folytattam... nix gyulladás. A koszt csak otthon mostam le. S már teljesen begyógyult.

24 Avatar 2013. május 3. 19:41

@Krizsa: "Mert a 7 féltestérem, s a 13 utódom (persze, hogy jó párszor vittük azért orvoshoz őket), de valszeg anélkül sem halt volna meg egy sem. "

Persze utólag nem lehet tudni, mi lett volna ha. De nem véletlen emlegettem a tündéreket... A hunzákról egy időben agyba-főbe terjesztették, hogy ők a szuper-egészséges életmód titkának tudói, aztán valaki odament és rákérdezett pl. a csecsemőhalandóság egykori viszonyaira is...

>>Virtually everyone I interviewed believed that the intrusion of modern civilization was shortening lives. People blamed their current health problems on chemicals in imported fruit and germs in imported grain, and they insisted that the valley had once really been Shangri-La. An elderly woman named Bibi Khumari told me: ”The people today are like pencils. We were like tree trunks. The babies were so healthy in the old days.”

”How many babies did you have?” I asked.

”Sixteen. But the first 13 died.”

”Thirteen died? But you said in those days the babies were so healthy.”

”I had a curse from the fairies,” she said. That was why my children were dying. Otherwise the babies were healthy.” She paused, then added absent-mindedly, ”Nowadays there is not as much fairy sickness.”<<

www.nytimes.com/1996/09/29/magazine/the-optimists-are-right.html

A nő 16 gyerekéből 13 meghalt, 3 maradt életben! Te hogy viselted volna az utódaid ilyen arányú halálát?

Gondolod, mind a 13 olyan haj de gyenge baba lehetett? Vagy esetleg csak pechjük volt és elvitte őket pl. a tüdőgyulladás, amit a kórházakban ma rutinból gyógyítanak? Vagy esetleg elkaptak valami olyat, ami ellen már előre beoltják a babákat...

Nem állítom, hogy általános lenne a modern orvoslás nélkül, hogy csak a gyerekek 20% élné meg a felnőtt kort, de biztos hogy jelentősen alacsonyabb lenne a várható élettartam.

Azt egyébként régen is tudták, hogy a vírusokra nem hatásos az antibiotikum, csak nem feltétlen tudták minden problémánál, hogy baktérium vagy vírus okozta-e éppen (pl. tüdőgyulladás mindkettő miatt lehet).

23 Krizsa 2013. május 3. 17:54

Az adrenalinos izében szerintem ugyanarról beszélünk, de ezen nem veszünk össze. Mert a túlzottan felizgatott, végveszélybe került ember-állat elájul, besokkol és adrenalinon keresztül dopamin túlsúlyba (önkábító állapotba) kerül. Ha embrió, apró gyerek, akkor autista lehet belőle. Ha már nagyobb, akkor, az őskorban még kifejezetten életmentő volt a skizofrénia "képessége". Az ébren bealvás, egyidejű fizikai és érzelmi nihillel, a menekülést tette lehetővé. A legátolt aggyal nem sajnált semmit, még a kölykeit és a búvóhelyét sem - és így nem is harcolt többé a biztos pusztulásig. A fél-álom a tűrhetetlen környezetből való elkószálást tette lehetővé. Esetleg sámán is lehetett belőle, ha ott maradt a közösségben. Vagy ha elment és nem ették meg a farkasok, máshol egy új populáció megalapítója lehetett.

A civilizált emberiség azonban, ma már, nem teszi lehetővé a menekülést... sőt már gyógyszerkísérletekre is felhasználja őket... nemcsak őket, hanem még az öregotthonok lakóit is. Büntetlenül. Tehát nemcsak az egereket...

Én már gyíkot és egy kaméleont is megmentettem a macsitól tetszhalottan, s mindkettő, de csak jóval később, feléledt. A madaraknál is tapasztaltam, hogy tényleg sokkal kevésbé érzenek...

A kisbaba hamar meghal... Ha az anya több, mint háromszor nem ért haza időben szoptatni, már kritikusan legyengült és aligha erősödött fel többé. De ha csak egyszer is nagyon későn érkezett... elég volt annyi. Ha benyelt valamit megfulladt, ha megsérült, és azt se tudta senki, hogy mitől... elég volt annyi.

Nem hiszek az orvostudomány az (egészséges) csecsemők tömeges életbenmaradását biztosító áldásaiban. Miért nem? Mert a 7 féltestérem, s a 13 utódom (persze, hogy jó párszor vittük azért orvoshoz őket), de valszeg anélkül sem halt volna meg egy sem. Az antibiotikumokat ált. kidobáltuk... vagy ha nem, csak 1-2 napig adtuk:-). Nem baj, ha így nem győzhette le a betegséget a gyogyó, mert az volt a kimondott cél a családban, hogy a gyerek győzze le. Azóta már ki is derült, hogy a vírusos betegségekre 60 éven át antibiotikumokat adni - sarlatánság volt.

Summárum nem találkoztunk valóban veszélyes betegségekkel.

Jó, de a gyenge újszülöttek se haljanak meg! Hát persze, hogy ne. Arra igenis jó az orvostudomány. A nagy fertőzésekre is, stb. De mindez nem 50-70% csecsemőhalálozás volna, mint a múltban. Szal ennek „primitívebb” okai kellett, hogy legyenek.

22 Avatar 2013. május 3. 14:16

@Krizsa: Én úgy tudom, hogy a macska azért kínozza az egeret, hogy annak felmenjen az adrenalin és vércukor szintje, mert úgy állítólag finomabb. A kómás fejtegetésed téves, a halál pillanatában az akaratlagos izomfeszülések elernyednek, a hullamerevség meg csak jóval később kezd beállni, egy friss tetem sosem görcsöl.

A tetszhalál egyébként egy valós védekezési stratégia az állatoknál.

"A kukaclárva szerintem nem érez semmit. Már a madarak is kevésbé "szenvedóképesek", mint az emlősök."

A kukaclárva a környezetét biztosan érzi az érzékszerveivel, hogy fájdalmat, kínt mennyire képes megélni arról fogalmam sincs. Sajnos a madarak se tudnak számunkra egyértelmű módon beszámolni, hogy mennyire jelent nekik szenvedést egy adott helyzet. De kétlem, hogy a tyúk kevésbé venné zokon, ha sampont csepegtetnek a szemébe, mint a nyuszi.

"Ha a szappanféléket kimossuk a szemből, semmi nem történik. Akár csípett, akár nem, akárhányszor. Ezt csak egyszer kell megvizsgálni."

De a gyerek minden fürdetéskor visítani fog, hogy "csíííííp". És a szülő olyan sampont akar, ami nem csíp, mert nem szereti, hogy a gyerek visít.

"Azt nem tudom, hogy mitől halt meg annyi kisbaba... "

A gonosz szellemek, meg a manók tehettek róla valószínűleg, akik most saját jókedvükben fogják vissza magukat, semmi köze nem lehet a modern orvostudományhoz, hogy radikálisan lecsökkent a csecsemőhalandóság... Vagy mégsem?

"A kisebb sebekre ( a kertészetből) már régen - semmilyen gyulladást. Szóval a kommersz baciktól, meg kisebb betegségektől ált. csak érik az immunrendszer"

Azt bizonyára megtanította neked a modern orvostudomány, hogy a sebet le kell mosni, lehetőleg fertőtlenítő hatású szappannal.

Én még hallottam olyan történeteket a felmenőimtől, hogy a 20-30-as években valamely ismerősük vagy rokonuk (mai szemmel) abszolút banális sebe (pl. rozsdás szög megszúrta) elfertőződött és belehalt, bármilyen erős, egészséges volt azt megelőzően.

21 Krizsa 2013. május 2. 20:36

@Avatar: A macska játéka... szerintem nem kínozza az áldozatát, hanem a tetszhalálát idézi elő. Vagyis kómát. S azt minek? Mert az ilyen test rongy-lazára puhul le, amitől ehetőbbé válik, mint a görcsberándult.. (És mellesleg, az érzékeit tekintve az áldozat már halott.) Ezt máshol is olvastam, de saját példa (Terrorcivilizáció: 146. old.):A félig felnőtt, de még pelyes kacsám fekszik a kertben. A kutyám kissé távolabb ül és nézi. Ja, szegény totyikám, ez már nem él! Felveszem, lóg, mint a rongy. El kéne ásni... nekem is jobb lesz, ha nem sokáig nézegetem. Habár még meleg... Kicsi seb van a combján. Ettől ugyan nem döglött volna meg, gondolom, de biztos eltört a nyaka. Mindegy, amíg nem merev, azért nem ásom el. Beviszem. Fél óra mulva megint felemelem, de most is lóg, mint a rongy. Újabb fél óra mulva azonban már MÁSKÉPP fekszik. Nocsak! Nemsokára feltápászkodik, kóvályog. Végül semmi baja nem lett... S a kutya nem is akarta megölni, csak játszani akart vele. Ez később derült ki, abból, hogy a csirkével is játszott, még a kajáját is hagyta elenni tőle. Csak a csirke nem sérült meg - és nem vált emiatt tetszhalottá.

De mindezt már felderítette a tudomány is. A tetszhalál a prédaállat utolsó lehetősége arra, hogy esetleg életben maradjon. Miért? Mert a ragadozók egy része nem eszik dögöt (ami nekik is megárthat), hanem otthagyják. Más ragadozók viszont megeszik. ***

A kukaclárva szerintem nem érez semmit. Már a madarak is kevésbé "szenvedóképesek", mint az emlősök.

Ha a szappanféléket kimossuk a szemből, semmi nem történik. Akár csípett, akár nem, akárhányszor. Ezt csak egyszer kell megvizsgálni.

Azt nem tudom, hogy mitől halt meg annyi kisbaba... abban a korban még én sem éltem. De a gyerekek nem halnak meg egy karcolásoktól, földön csúszkálástól, hanem ált. csak védettebbek lesznek. Magyar szólás, falun hallottam: "Amék kisgyerek nem ett meg egy marék tikszart, az nem is lehet egészséges." Én, minél idősebb vagyok, annál kevésbé... 10-12 éve már náthát sem kapok. A kisebb sebekre ( a kertészetből) már régen - semmilyen gyulladást. Szóval a kommersz baciktól, meg kisebb betegségektől ált. csak érik az immunrendszer - ami később még a rákosodást is kivédheti.

20 Avatar 2013. május 2. 14:48

@Sigmoid: "Hol vannak a gazellák jogaiért küzdő oroszlánok, vagy a bagolylepkékkel való emberséges bánásmódért tüntető fürkészdarazsak?"

:)))

@Krizsa: "A ragadozó állat soha nem KÍNOZ, csak öl."

Valaha azt írtad, van macskád. Az enyém akár egy órán keresztül is kínozta az egeret, mielőtt megette. Neki ez nyilván játék volt, de az egérnek a legbrutálisabb terror lehetett.

De ha már Sigmoid felemlegette a fürkészdarazsat, az csak lebénítja az áldozatát, belepetézik, és a lárva élve falja fel azt belülről. És a fürkészdarazsat nem érdekli, hogy ez mekkora szenvedést okoz, és hány hónapig kínlódik a lepke hernyója.

"A rohadék szembe csöpögtetett samponokról"

De az unokáidnak gondolom a "no tears" formulájú sampont veszik a szülők, mert az mégis csak rosszabb, ha nyuszika szeme helyett az embercsemeték szemét csípi a hajmosás...

Mit gondolsz, hogyan sikerült kifejleszteni a szemet nem csípő samponokat? Hogy lehetett ellenőrizni, hogy 100 hajmosás után se okoz valamilyen szemkárosodást?

"Miben védett meg minket eddig a modern orvostudomány? Néhány fertőző betegség túlélésében – ha igaz. "

Nézd meg, hogy mondjuk 100 éve az emberek milyen arányban érték meg a 69. életévüket (a csecsemőként meghaltakat is számold bele!), és nézd meg a modern orvostudomány eredményeit használó országokban ezt ma. Talán leesik, hogy mi igaz. Egy mai szemmel karcolásnak minősülő sérülés után is komoly esélye volt az embereknek egy vérmérgezéses halálra...

19 Krizsa 2013. május 1. 21:01

Itt sok minden lett összekeverve. Az ember is, az állat is meghal. Magam és elég sok ismerősöm-rokonom egyáltalán nem félünk (nem is foglalkozunk) a halállal, csak ne legyen előtte, vagy legalább ne tartósan szenvedés. Én genetikus láncban vagyok migrénes. (Ami ugyan veszélytelen dolog, de leírhatatlan szenvedés. Amihez képest egy természetes szülés egészen elfogadható dolog, vagyis közel se jön). A migrén a klímax után jelentősen enyhül és megritkul, tehát ma már nem.... De emlékszem, hogy nem egy migrénes roham alatt bármikor hajlandó lettem volna azonnal meghalni, csak ne tartson még 15 percig.

Nem értitek: a kísérleteknél nem az állatok megölése a fő probléma, hanem a végtelen, sok hetes, hónapos szenvedtetésük. Az orvosi kísérletek alanyai: EMLŐSÖK. Az emlősök már mind éreznek a fájdalmat, kb. úgy, mint az ember. Az előttük levő (a primitívebb) állatok kevésbé, esetleg egyáltalán nem. A baktériumokkal való példázódás tehát butaság.

A ragadozó állat soha nem KÍNOZ, csak öl. Tehát ez nem párhuzam. Az ember húsfogyasztása sem. A kísérletek azért iszonyatosak, mert az kínzás és akármeddig!!!

Témát váltok: én teljesen egészséges vagyok, nemsokára 69 éves. A migrén csak szenvedés, de (ha nincs semmi más, vagyis önmagában), semmilyen hatása nincs az egészségre. Hatalmas családom van: egy nemzedék felfelé kb. 40 ember, lefelé 13 – az utódaim). Majdnem mindenki egészséges (egy se kövér). Meddig egészséges? Néhány tbc-s halálozást leszámítva 89-99 éves korig. Miben védett meg minket eddig a modern orvostudomány? Néhány fertőző betegség túlélésében – ha igaz. Ha nélküle nem maradtunk volna életben... amit utólag már nem lehet tudni.

Namost: milliónyi állatka iszonyatos szenvedése – s a mérleg másik oldalán pedig kétséges, vagy nulla orvosi eredmények. (A rohadék szembe csöpögtetett samponokról, amitől az állatok hetek mulva KÍNban vakulnak meg, már nem is beszélek.)

Az orvosi haszon, az eremény legtöbbször: nulla.

A mérleg másik oldala, hogy NE hizzál el, hiszen van mérleged, és ha nem teszed bele a szádba azt a kva plusz kalóriát, nincs az a csoda, amitől elhízhatnál. Hogy nem muszáj fogamzásgátlót szedni, mert... 12 egyéb póz is van a játékra, stb. Hogy ne szedjél minden szar náthára (influenzára sem)... Hogy ne legyenek higanyos fogtöméseid, dobasd ki mindet. Hogy rendszeresen napozzál, fizikai akármit is muszáj csinálni egész életedben, mert anélkül néhány hónap mulva már lerohadsz... Hogy egyél sok gyümölcsöt, zöldséget és magokat. Hogy ne szedjél minden hülye parlagfű ellen... egy kis orrfolyásra – pláne nem a 8. emeleten, a nagyváros közepén – röhej. Mert az immunrendszer elnyomása rákot okoz – nem tudtad?

És aki MÉG így is megbetegszik, vagy betegen is született, az dögöljön meg? Nem. De legyen korlátozott ideje és jogilag szabályozott, várható, REÁLIS értelme az állatkísérleteknek. Kötelező és maximális fájdalom csillapítással. Mert pl. az autizmus és a lelkibetegségeknél biztosan nincs reális értelme egereket és nyulakat...

Valahol meg kellene közelíteni a ragadozó állatok „erkölcsét”: ha ölnek is, nem kínoznak hónapokon át!

18 istentudja 2013. május 1. 16:51

Mielött még bárki félreértene,szeretném leszögezni,hogy zsigerböl állatpárti vagyok.Azonban nem értek egyet azokkal,akik állatfarmokat,laboratóriumokat,emberek munkáját teszik tönkre ideológiai alapon.Mi a helyzet a vadászokkal,a halászokkal,egyáltalán a húsevökkel?Kiváncsi lennék,hány vegetáriánus van köztetek?!

17 istentudja 2013. május 1. 16:20

@seta92:

Figyelj,makroagyú !Az állatkínzók pontosan azt érdemlik,mint amit ök tesznek az állatokkal.De itt nem erröl van szó,hanem a szélsöséges harcos aktivisták ostoba emberellenességéröl.Lehet,hogy most nem oktatnál ki senkit ilyen fölényeskedö stílusban,ha az állatkísérleteknek köszönhetöen az öseid ne élték volna túl a tüdögyulladásaikat.Innen is piszkáld meg kicsit a dolgot.Higgadtan.Ha nem megy,vedd igénybe az orvostudomány vívmányait.

16 arafuraferi 2013. május 1. 15:56

@El Vaquero: Hát majd egyszer megtanulják az emberek (vagy nem, de akkor úgy kell nekik), hogy nem lehet kiragadva kezelni problémákat, sajnos a szenzációéhség nagyobb, cirkusz, botrány bűnbak, struccpolitika ez a menő egyelőre. Van még hova törzsfejlődni.:-)

köszi, bár régen is írtam jót, meg biztos hülyeségeket is:-) A véleményem is változik néha, de majd ha lesz megint olyan, amivel nem értesz egyet, majd megdumáljuk.:-)

15 El Vaquero 2013. május 1. 15:09

@arafuraferi: régen sosem értettem veled egyet, de mostanában elkezdtél csupa jó dolgokat írni.

Tökéletes példa a kóbor állatok ügye. Ott kallódnak az utcán kiverve, míg végül valamelyik sintértelep útvesztőjében végzik. Akkor hol vannak az állatvédők, hogy megmentsék őket, meg örökbe fogadjanak, valahol elhelyezzenek akár csak egyet, egyet? Bezzeg, ha valami normális orvosi kutatásról van szó, akkor azt politikai figyelemfelhívás keretében el kell barmolni a médiafigyelem miatt.

14 arafuraferi 2013. május 1. 13:57

Mielőtt amúgy a nyest.hu-ra nem annyira jellemző anyázásba megy át a dolog, megkísérlem kicsit mérsékelni a véleményemmel az álláspontokat. Az állatvédelemben ugyanúgy, mint az élet más területén is vannak szélsőséges (már-már fasiszta) álláspontok. Az emberiségnek vannak méltányolható érdekei (ilyen pl. betegségek ellen való védekezés, táplálkozás). Ugyanakkor, mint gondolkodó faj, könnyen kikövetkeztetheti, hogy nemcsak az ő pillanatnyi érdekeit kell nézni, hanem a körülötte levő természet érdekeit is (hisz elszakadni sose fog tudni tőle, sáskaként pedig nem sokáig marad fenn). Ha beleavatkozik a természetbe, mert az érdekei megkívánják, akkor is úgy kell tennie, hogy a lehető legkevesebb szenvedést okozza, hisz felelősséggel tartozik azért, amibe beleavatkozik. Természetesen az érdekek körét is le kell szűkíteni, amennyire csak lehet (most nem arra gondolok, hogy legyen mindenki vegetáriánus, hisz az ember összességében alapvetően mindenevő (persze képes csak növényi és csak állati táplálék felvevésére is, azonban fontos ennek az alkalmazkodóképességnek a fenntartása). A szépségipar érdekeiből végzett állatkísérletek joggal verik ki a biztosítékot az állatvédőknél, viszont a betegségek gyógyítása alapvető érdek. Persze itt is vissza kell szorítani a kísérletek számát amennyire csak lehet, nyilván csak az elkerülhetetlenül szükséges számban szabadjon végezni ilyet. De felhozhatjuk például a kóbor állatok témáját. Nyilván a szabadon kóborló állatok sok problémát jelentenek (veszélyeztetik a vadakat, az emberre is veszélyesek lehetnek a kóbor kutyák, és a betegségek is terjedhetnek), tehát ha felmerül ez a probléma, a lehető leghumánusabban meg kell oldani. Azonban a jövőben elsődlegesen a megelőzésre kell a hangsúlyt fektetni, tehát kötelező chip, irdatlan büntetések azoknak, akik hagyják szabadon kóborolni a kutyáikat). Sajnos az ember már elég durván beleavatkozott a természetbe, annyira, hogy muszáj továbbra is beavatkoznia, de ha ezt nem fenntartható módon teszi a jövőben, akkor nem fog ő sem fennmaradni. Ugyanakkor evolúciós érdekei is a humánusabb megoldások, hiszen hosszú távon egy agresszív faj a saját létét veszélyezteti.

13 El Vaquero 2013. május 1. 10:59

@Grant kapitány: nem is tudtam, hogy a morci, erősen kritikus beállítottságod ennyire humanista érzésekkel párosulnak. Nem gúnyból írom, mert ez a védjük az állatokat egy abszolút méltányolható erkölcsi érv. Van benne valami, egyfajta pozitív jóakarás, de nagyon nem értek egyet vele.

Szerintem az állatokat nem kéne ennyire isteníteni és túlvédeni. Pláne ilyen helyzetben, ahol a nagyobb közjó érdekében kínozzák őket, és nem hobbiból, perverzióból. Tudomásul kell venni, hogy az állat nem ember, de fordítva igaz. Ha már annyira méltányosak akarunk lenni az állatokhoz, mindjárt tb-t és egészségügyi ellátást is kéne nekik szervezni, mert nem egy állapot, hogy a beteg pocok a mező közepén szenved, a fertőzött madár meg ott vergődik a földön a fa alatt, és nem megy ki a mentő. Milyen méltánytalanság már, perlésért és alkotmánymódosításért kiált. Sőt, az oroszlánokat is vessük tömlöcbe, mert jajj szegény gazellát bántották, ahelyett, hogy elvonszolták volna a bojtos farkú valagukat és rendeltek volna valamit a mekiben, vagy megtúrták volna a hentes kukáját, csak hogy kíméletesek legyenek. A természet mindig is úgy működött, hogy erősebb, és a felsőbbrendűbb azt csinált az alsóbbrendűvel, amit akart, az életét és szükségletkielégítését erre alapozza, és nem a korrektségre ment rá. Nem fair, de ez a természet rendje.

Nem tudom, mit szólnak a kemény vonalas állatvédők, mikor ők betegednek meg, és pont egy olyan betegséget fognak ki, amiben az állatkísérletek előrelépést jelenthettek volna. Vajon el tudják-e akkor is fogadni, hogy jól, van, én most szép csöndben megmurdelnek, vagy szenvedek éveket, de az a fő, hogy néhány nyúl és egér él és virul, lelki és testi épségben, nem szenvednek. Valóban, ők sokkal fontosabbak.

Ilyen alapon tovább is vihetjük a gondolatot, ne is együnk, mert szegény búzakalásznak is milyen rossz lehet, hogy levágják, meg összevissza szadóznak vele, és még szegény kis baktériumoknak is genocídiummal kell számolniuk, mikor a vécécsészét takarítószerekkel tisztítják, holott ők nem akarnak bántani senkit, és békésen elvannak. Mert ugyebár miben is mások ők, mint az egerek?

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X