nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hunor és Humor
Honfoglalás – magyar slágerekben

A honfoglalás és a hozzá kapcsolódó mondavilág nem csupán a filmeseket, de a popzenészeket is megihlette. Lássuk, miként viszonyulnak ők a magyar őstörténet epikus költői hagyományához!

Fejes László | 2013. május 13.
|  

Miután megvizsgáltuk, hogy miként jelenik meg a honfoglalás története a magyar filmekben, érdemes egy pillantást vetnünk arra is, hogyan dolgozták fel a témát a magyar popzenében. Természetesen nem térhetünk ki minden feldolgozásra: végül úgy döntöttünk, hogy két, időben hozzánk viszonylag közel eső darabot választunk – ennek áldozatául esett a nagy klasszikus is (de nem kizárt, hogy még visszatérünk rá).

Sub Bass Monster: Ragga a csodaszarvasról

Első pillantásra talán meghökkentő, hogy összekeverjük a csodaszarvasmondát a honfoglalás történetével – mentségünkre szolgál, hogy ezt teszi Sub Bass Monster is. Ráadásul aligha tévedésből. A csodaszarvasmonda azon mítoszok körébe tartozik, amelyek arról szólnak, hogyan érkezett meg egy nép lakóhelyére – a sors furcsa fintora, hogy ez a hely nem lett a magyarság végleges letelepedési helye, hanem – ha nem a puszta fantázia terméke –, legfeljebb röpke néhány századig tarthatott. A Meotisz, azaz az Azovi-tenger ingoványairól, a Don torkolatvidékéről van szó.

A csodaszarvasmonda egyik leghíresebb (legszínvonalasabb) feldolgozása Arany János Rege a csodaszarvasról című költeménye, mely tulajdonképpen nem más, mint a Buda halála hatodik éneke – tulajdonképpen „betétdal”, mely formailag, tartalmilag is kilóg a teljes költeményből. A dal címe részben erre utal, másfelől műfaj-meghatározásként is funkcionál.

Szaladj, szaladj te gyönyörű csoda fenevad
menekülj mert a nyomodba egy csapat halad,
akik ha kell, uhuh, árkon és bokron
mennek utánad, mert nem tudják, hol is van az otthon.

Amiről most neked beszélek az egy ősi történet,
unokáiknak mesélték esténként a vének,
így terjedt szájról-szájra mint a herpesz,
és legalább annyira népszerű volt mint mostanság a wellness.
Egy nép, ki nemigen tudja honnan ered,
Csak a szemed mered, de látom nemigen ismered,
hogy hogy sikerült idejutnunk, hát azt tudjuk, de honnan?
Így hát ezt nyomban el kell hogy mondjam:
Hunor és Magyar egy különös dolgon agyal,
mert sok mindent takar a som, na meg a fagyal
nem sok mindent rejt, amit az ember nem sejt,
de egyikük így szólt azok után, hogy vadat neszelt.
„Csodás csodát látott a nomád komád
egy gyönyörű szarvast ami díszítheti a lakomát
Hát pattanjunk lóra, tűzzünk rá ki vérdíjat
végre had suhogjanak azok a számszeríjak.”

Szaladj, szaladj te gyönyörű csoda fenevad...

Ráharaptak a rajtra, kezdődött a hajsza,
az ősmagyaroknak csak úgy lobogott a bajsza,
bár zagyva a Hunorok, hogy is lettek elhagyva,
ám a fenevad üldözőit messzebb és messzebb csalta.
Hegyen, völgyön meg dombokon,
hegyen, völgyön meg dombokon,
hegyen, völgyön meg dombokon,
hegyen, völgyön meg dombokon,
hegyen meg völgyön, lejtőn meg dombon,
hát haver én abban elfáradtam, ahogy mondom.
De a szarvas csak futott, és mivel egyre messzebb jutott,
Az iramot nemigen bírták ezek a birkák, meg a juhok,
A sok sok kurta jurta velük kelt útra,
de nekik is szükség volt rá, mint tevének a púpra.
Mert újra újra haragra gyúltak mindazon népek,
kivel a csorda kapcsolatba lépett.
Csípte a szemüket hogy a Kárpátokon át hág,
felbőszülve kérdezgették, „neked is van árpád?”
A sok kósza portya a jóhírét rontja,
de nem ez az egy dolog volt vezérünk nagy-nagy gondja.
Álnok álmok hálózták be Árpádot,
Beszélő szarvas képében tört rá az átok, emígyen szólott:
„Mér nincsen igazam?
Akinek hónalja van, az nem lehet hontalan!”

Szaladj, szaladj te gyönyörű csoda fenevad...

A hetek csak teltek, ők meg szarvast kergettek,
azután lepihentek és ittak meg ettek,
majd ismét felkerekedtek aztán megint tovább mentek,
ezt addig ismételgették, amíg eltévedtek.
Veszekedésbe kezdtek, ugyanis többet reméltek,
Éhesek voltak, és fáztak meg féltek,
mert mindig csak hegyek, völgyek, erdők, rétek
és minden esetben csak ugyanahhoz a hágóhoz értek.
Beléptek, szétnéztek, s elmúlt a düh.
Csodálkozva így szóltak: „Hmm, mennyi fű!”
Mert kit érdekel szarvas, amikor mindenki boldog?
Gyorsan államot alapítottak, na meg a szokásos dolgok
Így lettünk nemzet, akit sokszor sebzett és edzett a sors
(ettől lett kicsi a bors).
Ez van, a múltunk csak egy görbe tükör,
de legalább szarvas vezetett, nem pedig pár ökör!

Szaladj, szaladj te gyönyörű csoda fenevad...

A dal a refrénnel indít: ez a szakasz elüt a szöveg többi részéről, mivel a második személy itt a mondabeli szarvasnak szól, míg a szöveg fennmaradó részében a hallgatóság megszólítására szolgál. Ráadásul a refrén folyamatosan az állat üldözésének képét jeleníti meg, függetlenül attól, hogy egyébként hol tart a történet.

A tulajdonképpeni epikus szál az elbeszélő önreflexiójával indít, és azt ígéri a hallgatónak, hogy elmeséli, honnan jöttek a magyarok. Ezután – egy apró kivétellel – mind az elbeszélő, mind a hallgató a háttérbe szorul, hogy csak a történet végén bukkanjon fel újra. Vegyük észre: az elbeszélő nem teljesíti ígéretét – az ugyan kiderül, hogy a magyarok hogyan kerültek a Kárpát-medencébe, de arról, hogy honnan, már nem szól a történet.

A csodaszarvas üldözése a Képes Krónikában
A csodaszarvas üldözése a Képes Krónikában
(Forrás: Wikimedia Commons)

 

Az első szakasz a vadászat kezdetéről szól: itt veszi Hunor és Magyar üldözőbe a vadat. A második szakasz elején Hunor (a Hunorok?) aztán gyorsan el is tűnik (tűnnek), hogy aztán a szakasz végén a mondabeli szereplők helyett már a történelmi Árpád tűnjön fel. A harmadik szakaszban pedig a magyarok megérkeznek az új hazába, ahol letelepednek. A történetnek túl sok epikai magja tehát nincs – jó példa erre a „Gyorsan államot alapítottak, na meg a szokásos dolgok” sor, mely elegánsan siklik át a részletek felett.

Ami a dalt mégis élvezhetővé teszi, az a humora, játékossága. A humor eszköze a rímelés, mely igen szokatlan párokat hoz össze (agyal – fagyal, nomád – komád, hajsza – bajsza), ráadásul a rím verstanilag kiszámíthatatlan, a rímek nem csupán a sorok végén csengenek össze, hanem hol a soron belül (pl. a bírták – birkák esetében), vagy szomszédos szavaknál (nomád komád, kurta jurta). Parodisztikus utalás történik az epikus énekek hosszúságára, ismétlődő elemeire – azonban nem nagyobb elemek ismétlődnek, hanem a „hegyen, völgyön meg dombokon” sor: ennél az elbeszélő jelzi is a hallgatónak, hogy belefáradt a történet mesélésébe.

Szintén humorforrás a történeti tréfálkozások elmaradhatatlan eszköze, az anakronizmus – azaz az időben oda nem illő elemek használata. Ennek alapvetően két típusát különböztethetjük meg: az egyik, amikor az oda nem illő elemek a történetben jelennek meg, a másik, amikor csupán az elbeszélésben, mint például a szöveg elején a herpesz, illetve a wellness a hasonlatokban. Igazán azonban nem ez az érdekes, hanem a értelmezése a szöveg végén. A honfoglalás-történetekben mindig fontos elem, hogy az új haza kedvező földrajzi adottságokkal bír: kövér legelők, tiszta ivóvíz stb. Ebben az értelemben tehát a fű említése teljesen adekvát. Itt azonban a fű nem az állatokkal, hanem közvetlenül a boldogsággal kapcsolódik össze – illetve a ragga műfajával, a reggae stílussal. A reggae bevett témája ugyanis a fű, azaz a marihuána élvezete: itt tehát kettős játékot láthatunk a szó többértelműségével, illetve az anakronizmussal (nem beszélve a düh és a kancsal ríméről). A szöveg végül ismét szójátékba fut ki: „legalább szarvas vezetett, nem pedig pár ökör” mondatban az ökör nyilván nem a szarvasmarhákra, hanem az ostoba vezetőkre, a mindenkori politikusokra utal.

A szöveg esetlenségeit, mint például az egyeztetés elmaradása a rímkényszer miatt az „az ősmagyaroknak csak úgy lobogott a bajsza” sorban, vagy még ilyen indok nélkül is a „mindazon népek, // kivel a csorda kapcsolatba lépett” részben, vagy az „Akinek hónalja van, az nem lehet hontalan!” erőltetett szóvicce, két dolog enyhíti: az egyik a szöveg sebessége, melynek köszönhetően hamar magunk mögött hagyjuk az ilyen kellemetlenségeket. A másik, hogy a szöveg zárlata végül jól sikerült, így a szövegről való emlékeinket inkább ez határozza meg.

Sub Bass Monster szövege egyszerre nyúl tisztelettel és távolságtartással (tiszteletlenül) a mondai és történelmi anyaghoz. A történetet valóban görbe tükörben mutatja be, de anélkül, hogy elutasítaná, nevetségessé tenné.

Sickratman: Küsid

Sickratman száma szinte folytatása Sub Bass Monsterének: míg az a Kárpát-medencébe való bejöveteléig meséli el a történetet, addig a Küsid a Kárpát-medencei történéseket részletezi. Ráadásul bizonyos mértékig a költői eszközök is hasonlóak. (A szám végén elhangzó, alább kurzívan szedett vers Csighy Sándor költeménye, nem szerves része a dalszövegnek.)

Árpád alatt menekültek erre a magyarok, közben
Átkeltek a Kárpátokon, ki lovon, ki gyalog, szóva’
Hátuk mögött hagytak szépen hegyet, rengeteget, úgyhogy
Átláthatták maguk előtt végre a terepet, merhogy
Paráztak, mer a magyarnak puszta csak a jó, hisze’
Szemmel nem tartani egymást sehogyse baró.
Ott voltak az Ungnál, azután meg a Tiszánál, és hát
Mentek volna tovább is a Tisza vonalánál,
Csakhogy nem tudták, a túloldalon micsoda lakik, vagyis, hogy
Lakik-e, és ki lakik, és sokan-e lakik?
Árpád konkretice épp az Ung folyónál lakott, egyszer
Hívatta a Küsidet, egy Tas nembéli tagot, mondom,
Hívatta a csákót, aztán ilyet szólott őhozzá:
A Tiszántúl érdekel, na puhatolózzá’!
Bejön-e a fű, tiszta-e a víz,
Me’ sikít az ősi föld: velkám, plíz!
Vigyél viszont magaddal egy csecse fehér lovat is,
Aranyzablát a szájába, gyémántnyerget a hátára,
Ragyogja le a nagyégről a csillagot is!
S ha királyt találsz valahol, hát azzal adjad neki,
Hogy az Árpád küldi a lovat, s a pénz nem érdekeli, és
Hogy nem kér érte semmit is, csak füvet kér, meg földet kér,
Meg vizet kér, azt kész is, na ezt mondd meg!

Indult is a Küsid, át a Tisza vonalán, és aztán
Látta is, hogy nem hazudik ám a hagyomány.
Térdre rogyott a szegény, a szája pedig á-n:
Igen, igen, igen, a Kánaán!
Harmadik napon jutott el végül egy városba, ami
Morva volt, és Szvatopluk volt a lakosok ura.
Küsid nyomta bizony rögtön, mit az Árpi mondott neki,
És a fehér lovat a nyereggel átnyújtotta neki.
Hát a Szvatopluknak másmilyen volt a szimbolikája, így hát
Adott földet, adott vizet, füvet, üsse kánya.
Három napig vígan ment a Küsid hazafelé,
Mikor Árpi bácsi személyesen lovagolt ki elé.
Mingyá nézte is a vezér ám a viz-, a füv-, a földet,
Hogyha hagyomány is, csak bizonyos áldozatot ér meg, viszont
Látta, hogy a minta bizony kibaszottul atom, azt, hogy
Édes a víz, zsíros a föld, bejön a fű nagyon,
S ahogy kézről kézre adták ott a kulacsot, a füvet,
Végérvényesnek találták a szerződésüket.
Rögtön fordította Küsidet az Árpi visszafelé,
Mondta, menjen újra Szvatoplukhoz, hallja csak a zselé azt, hogy
Miénk itt e föld, az erdő, mező, úgyhogy
Eltakarodni e földről az kötelező.
Ha nem érti, mondjad neki, az Atilla jogán,
Na meg a fehér ló, nem emlékszel, köllött, apukám.
Egy szó, mint száz, Szvatoplukom, azt gondolom én,
Jut neked hely máshol is még a földkerekén!
Agyonütöm a lovadat, görbelábú szar,
Dugjad fel az ajándékod magadnak, magyar!
Azé a föld, aki azér’ elébb odanyúl,
Gyorsaság a jogossághoz így viszonyul!
És akkor légy szíves, az avarokkal, mondjad má’ meg, mi van!
Apukám, ti vagytok hívatlanok ebben a buliban. Figyelj:
Többen vagyunk, jobbak vagyunk, úgy megyünk, hogy lövünk,
Mindenkit, aki csúnyán néz, jól lemészárolunk!
Aztán elmondta még, hogy a magyar odafele tart,
Azután a lovára ugorott, és gyorsan elinalt.
Szvatopluk hitte is meg nem is, ami vele megesett,
Gondolta, összerántja hétvégén a morva sereget,
Na, erre hétvégére se serege, se nemzete, de,
De élete se, csobb, beléfulladott a Duna vizibe.

Ha egyszer temetni fogják a magyart
ne legyen magyar a temetésen!
Villámok csapkodjanak, zengjen az ég,
jég verjen végig minden vetésen. 

A Bükk bőgve boruljon a Mátrára,
a Tátra csókja a Cenket érje
és Ady Endre lelke láng-ostorral
álljon a zilahi Terbetére 

Petőfi öntse medréből a Tiszát,
hadd zúgjon az ár a sírok felett
és a Kárpátok fogják el a napot,
ne ragyogjon Magyarország felett. 

Fertőzzön meg a vér minden kis rögöt,
ne teremjen se virág, se búza...
Megkövült szívekbe ütődjék lába,
fejét a virág is tépje zúzza, 

Ne láthasson mást, csak vért, csak pusztulást,
ki e földet bitorolni fogja.
Halálfű nőjön a réteken végig
s halottak csontja legyen a boglya. 

Ha egyszer temetni fogják a magyart,
ne legyen magyar a temetésen...
Gyászmagyarnak ne maradjon senki!
Ne maradjak élve én sem... én sem.

A szöveg a Szvatopluk-legendát dolgozza fel: ennek a valóságban nincs sok történelmi alapja, az azonban többször is előfordulhatott, hogy a különböző kultúrájú népek nem értették egymás diplomáciai szokásait, ahogyan a mondában Szvatopluk sem érti, hogy az országát kérik a lóért cserébe (III. Richárd persze örült volna az üzletnek). Ez a szöveg az előzőnél epikailag sokkal kidolgozottabb, a szereplők és a történések részletesebbek, de még földrajzilag is pontosabb.

Szvatopluk, Küsid (más források szerin Kusid) és a fehér ló a Képes Krónikában
Szvatopluk, Küsid (más források szerin Kusid) és a fehér ló a Képes Krónikában
(Forrás: Wikimedia Commons)

 

A rímekkel való játszadozás itt is fontos szerepet tölt be, de a kevésbé sűrű. A rímpárok azonban itt sem mindig a sorvégen állnak (rögtön az elején: magyarok – ki gyalog, hegyet – terepet, a jó – baró): időnként az lehet az érzésünk, hogy inkább a tördeléssel van baj, de a művész honlapján így szerepel. Találhatunk jócskán anakronizmusokat is, ám ezek inkább stilisztikai törések, olyan szleng kifejezések, melyeket a korral kapcsolatban nem használnak (baró, tag ’személy’, kibaszottul atom ’rendkívül jó’, buli). Figyelmet érdemel a „Szvatopluknak másmilyen volt a szimbolikája” kifejezés, mely egyfelől anakronisztikus, másfelől a történetmesélésen messze túlmutató értelmezés, harmadrészt hibás is abban az értelemben, hogy a valakinek a szimbolikája szerkezet bevett értelmezése az, hogy ki milyen szimbólumokat használ saját maga reprezentációjára, nem az, hogy milyen szimbólumrendszereket ismer, milyenekben gondolkodik. A kétértelműsége itt is megcsillan (bejön a fű nagyon), de közel sem olyan egyértelműen, mint Sub Bass Monsternél.

A nyelvi játékok széles köre jelenik meg a szövegben: a népies színt kölcsönző hangkiesések (szóva’, hisze’, puhatolózzá’ stb.), nyelvjárási alakok (köllött), népies szófordulatok (üsse kánya) mellett gyermeknyelvi (csecse), angol (Hunglish) elemek (velkám, plíz), kifordított szójátékok (úgy megyünk, hogy jövünk helyett úgy megyünk, hogy lövünk) is megjelennek, nem is szólva az olyan nyelvtani abszurdokról, mint a „viz-, a füv-, a földet”.

A szöveg azonban ebben az esetben már kissé túlmutat a puszta játékon. Arra mutat rá, hogy a történelemben bármiféle jogra való hivatkozás – legyen szó lóval történő földvásárlásról vagy a „ki volt itt előbb?” kérdéséről – csupán szemfényvesztés: valójában az erő(szak) dönt. A szöveg tehát nem egyszerűen a mondához viszonyul kritikusan, hanem mindenféle ideológiai alapú történeti narrációhoz. Ezen az alapon viszont csak a hatalom megragadásának eszközei az olyan konstrukciók is, mint a nemzet – a dalszöveghez kapcsolódó vers is ebben a kontextusban értelmezendő.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 reiner Tor 2013. május 13. 20:08

A Bëlga zenekar Ló rider című dala is elfért volna itt.

www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/17584/belga/lo-rider-zeneszoveg.html

Információ
X