nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • durek: @Libertate: Van gond, nem is kevés. :) Ha egy magát tudósnak tekintő ember nem képes felfo...
    2020. 07. 14, 22:22  Mi is az az Uralonet?
  • Libertate: @Gelmik: Mindíg "elbűvölnek" ezek a szellemesebbnél szellemesebb szófejtő okoskodások - de...
    2020. 07. 14, 20:48  Mi is az az Uralonet?
  • Libertate: @aphelion: Nézzük, mit is mond a jeles turkológus a rokonság értelmezésével kapcsolatban. ...
    2020. 07. 14, 20:45  Mi is az az Uralonet?
  • aphelion: @Gelmik: Pedig a germán nyelvek közül pont az angol az, ami pár szempontból hasonló módon ...
    2020. 07. 14, 15:51  Mi is az az Uralonet?
  • Libertate: @aphelion: Nézzünk még néhány szópárt csak az érdekesség kedvéért: Elől az uráli szótövek ...
    2020. 07. 14, 15:28  Mi is az az Uralonet?
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Egy kötelező program mindenkinek
Hogyan tudja magát megértetni egy siket egy vakkal?

Hogy lehet kerekesszékkel bevenni egy éles kanyart? Miért szélesebb a mozgássérültek számára kialakított parkolóhely? Hány évesnek tűnünk a hangunk alapján? A választ maguk az érintettek árulják el a budapesti Dessewffy utcai Ability Parkban. Mert válaszolnak – csak kérdezni kell.

Tóth-Bogár Katalin | 2009. augusztus 27.
|  

Úgy véled, roppant tájékozott, segítőkész és főként felvilágosult vagy – szerinted is fontos az akadálymentesített bejárat a hivatalba és az alacsonypadlós busz, az integrált oktatás és a Paralimpia. Nyugodt lélekkel, szinte büszkén lépsz be az interaktív élményparkba, hiszen a látogatásoddal tanúságot teszel róla, milyen nagyszerűen kezeled a fogyatékos embereket.

Aztán meglepődsz.

Egy gyengénlátó animátor a vakvezető kutyájával az Ability Park 2007-es Jövő Háza-beli „vendégszereplésén”
Egy gyengénlátó animátor a vakvezető kutyájával az Ability Park 2007-es Jövő Háza-beli „vendégszereplésén”
(Forrás: MTI/Beliczay László)

Foglalj helyet!

Az épület utcára néző, szinte az egész falat betöltő ablakán embléma: egy kentaur, két hátsó lába helyén kerékkel. Tágas előtér, csöpp ruhatár, ahol egy segítő, azaz „animátor” csatlakozik hozzánk, játékosokhoz, hogy végigterelgessen bennünket a parkon. Csakhogy a mosolygós kísérő nem lelkes egyetemista vagy jólöltözött kívülálló: maga is fogyatékos. Az ember először talán meglepődik, aztán esetleg feszeng, majd megszokja, felszabadul – és talán hamarosan már nevet is, hiszen ez játék. És nem is akármilyen.

A park első állomása a kerekesszékes akadálypálya. „Foglalj helyet!” – hangzik az invitálás, és a röpke oktatás után mindenki maga vághat neki a kétkerekesekre szabott pályának. Ja, hogy nem egyszerű? Nem bizony. De segítenek.

„Fontosnak tartom, hogy amikor valaki elkezdi a körútját a parkban, rögtön egy fogyatékos ember fogadja, hiszen itt ők segítenek a játékosoknak, nem pedig fordítva. Az élménypark hatása aztán már a játékoson illetve azon múlik, hogy mit vár ettől a játéktól. Nekünk nem feladatunk kinyilatkoztatni, közölni, hogy »így vannak a dolgok«” – magyarázza Nagy Géza, az egyesület elnöke, a park vezetője.

Az akadálypályán kétszer is végig lehet menni, ha belefér az időbe – ha nem állnak sorba a következő látogatók. Ahogy leparkolom a kerekesszéket, egy pillanatra furcsa érzés fog el: mi tízpercnyi tapasztalat után felállunk a székből. „Oktatónk” azonban benne marad.

Nagy Géza magyarázata szerint nagyon fontos, hogy az alkalmazottak feldolgozzák a saját fogyatékosságukat, hiszen a nélkül nem tudnának beszélni róla.

„2002-ben, amikor az Ability Park elindult, még nem voltak állandó foglalkoztatottjaink. Amikor azonban nőtt az érdeklődés, szükség volt állandó munkaerőkre” – mondja az ügyvezető.  – „Ha viszont valakinek ez a munkája, nem teheti meg, hogy nincs kedve beszélni, foglalkozni a látogatókkal, rendezvényre menni, hiszen folyamatos »ellátást« kell biztosítania. Át kell alakítani a hozzáállását. Ez másfajta szervezeti hátteret is igényel.”

Az értelmi fogyatékosok szövegértési nehézségeit demonstráló szókirakót játszik egy animátor
Az értelmi fogyatékosok szövegértési nehézségeit demonstráló szókirakót játszik egy animátor
(Forrás: MTI/Beliczay László )

Néma téma

Egy asztal, ahol jóképű fiatalember várja a soron következő kíváncsiakat, és nagyot köszön – főhajtással. Máris előkerül a jelnyelvi ábécé: kéri, hogy mindenki mutogassa el a saját nevét. Mintha lassan, minden hangot megrágva mutatkoznánk be, úgy rakjuk össze jelenként a neveket, a kontraszt azonban csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor animátorunk „elhadarja” a sajátját: Gergő. Amikor végre kibetűzzük, a sikerélményünk óriási. Színeket, jelzőket, köszönést tanulunk, a szomszédos asztaloktól is nagy nevetgélés hallatszik: a siketek elmagyarázzák a félremutogatott jelek netán vaskos jelentését is.

Persze nem egyszerű megtalálni a megfelelő kereteket a különböző fogyatékossággal élők teljesen eltérő helyzetének a bemutatására. „Az Abilityben olyan játékokkal dolgozunk, amelyek alkalmasak arra, hogy a játékosok megismerjék a fogyatékos emberek hétköznapjainak részleteit” – magyarázza Nagy Géza. Bár az elsődleges közönség a gyerekek, diákok korosztálya, korántsem pusztán nekik szánják a parkot – rajtuk keresztül maga a család és számos olyan foglalkozás is elérhető, amely a fogyatékos kérdésben érintett. Az Ability Parknak tehát nem csupán a tájékoztatás és a szórakoztatás a célja, hanem inkább alternatív figyelemfelkeltő módszerként funkcionál: „úgy gondoljuk, hogy ha jól dolgoznak az építészek, a jogszabályalkotók vagy épp a nyelvoktatók, akkor a fogyatékos embereknek eleve nem okoz gondot bejutni egy épületbe, elintézni valamit, vagy megtanulni egy idegen nyelvet.”

A park munkatársainak lelkileg mindenesetre igencsak felkészültnek kell lenniük, hiszen a saját fogyatékosságukkal dolgoznak. Ahogy Nagy Géza mondja, ehhez elengedhetetlen, hogy megfelelő mentálhigiénés támogatást kapjanak, hogy el tudják látni a feladatokat, és időről időre feltöltődjenek, felkészüljenek. No és persze egy nagy adag humorérzék sem árt. Egy fiúnak az asztalnál épp ez juthatott eszébe, mert kibukik belőle: „ti mennyit röhöghettek a gesztikulációnkon!” Siket oktatónk somolyog, bólogat, és a következő mondatában már azt magyarázza, hogy a jelnyelvi jelek között milyen arányban találhatunk ikon, index vagy szimbólum alapúakat.

Vaksötét

Keress meg különböző tárgyakat egy teljesen elsötétített szobában pusztán a tapintásodra és térérzékedre hagyatkozva, majd a megszerzett kódot kisilabizálva oldd meg a rejtélyt – valóban izgalmas feladat, ahol vak animátorok segítik a látókat. „Ha félsz a nagyon sötétben, gyere ki nyugodtan” – mondják. Van, aki nem is bírja, kisiet. A szobából kifelé jövet segítőnk figyelmeztet: „most majd óvatosan nyissátok ki a szemeteket, mert kint erős a fény – azt mondják...”

Egy Braille-írásos cetlit szorongatunk, a megfejtés szinte mellékes, a betűzés az izgalmas. No és a bónusz, amit kapunk: a saját Braille-névjegyét egy vak „gépírónő”, Andrea készíti el mindenkinek. Egy óvatlan kérdést kap: „és... te tényleg teljesen vak vagy?”. Majdnem felszisszenek, de aztán mégiscsak kíváncsian várom a választ. A lány szinte gurgulázva nevet: „én? Mint ide Lacháza!”. És mi felszabadultan nevetünk vele.

„A természetes kíváncsiság bizonyos dolgokat a felszínre hoz” – mondja Nagy Géza. – „A kisebb gyerekek például olyasmit kérdeznek, hogy hogy tudsz te zoknit párosítani, ha nem látsz – a középiskolások persze inkább arra kíváncsiak, hogyan ismerkednek, vagy éppen hogyan szeretkeznek a fogyatékos emberek. Animátoraink pedig sokszor vissza tudnak kérdezni, és így közös hangot találni a tinikkel: bár furcsán hangzik, egy kamasz, aki elégedetlen magával, hasonló gondokat élhet át, mint akinek valamilyen fogyatékossága van. Ettől a pillanattól kezdve pedig a két ember úgy ül egymással szemben, hogy tudnak miről beszélgetni” – magyarázza.

A park érdekessége, hogy nem csak az „épeknek” tud újat mondani. „Az itt dolgozó fogyatékos emberek a különbözőségüket és az azonosságukat is megélik. Egymásról sem lenne egyébként sok ismeretük. Az Ability üzenete tehát kifelé és befelé is ugyanaz: az, hogy ki a segítő, és ki a segített, csupán alkalom- és helyzetfüggő” – fogalmaz az ügyvezető. – „Sikerként könyveljük el például, hogy nálunk a siketek jelentős része el tudja már olvasni a Braille-írást, és a vakok is elkezdtek jelnyelvet tanulni. A különböző fogyatékossággal élők megtalálják a barátkozás, kapcsolatteremtés módját.”

Kételyek ide vagy oda, Nagy Géza szavaiból kiderül, hogy ez nem is olyan lehetetlen. „Szerintem sokkal nagyobb a különbség a dohányzók és a nemdohányzók, mint a vakok meg a siketek között. A másfajta kerethelyzetek ugyanúgy összehozzák az embereket. Ha egy siket és egy vak kismama találkozik, valahogyan beszélgetni fognak a várandósságról – a vak például lassabban, tagoltabban beszél, hogy megkönnyítse a szájról olvasást, a siket valamilyen hangot fog kiadni, hogy a vak megértse őt, de az is lehet, hogy csetelni fognak. Nincsenek egységes megoldások. Úgy fognak kommunikálni, ahogy a legjobbnak találják.”

Figyeld a kezemet

Nem csoda, ha a látogatás vége felé a látogatóban felerősödik az érzés: vissza kéne még jönni ide. Kérdezni, mert itt azt is lehet, rácsodálkozni valamire, mert itt az óhatatlan. És jóleső: hiszen „csak” játszani kell. „Kulturális ismereteink része a fogyatékos emberekről szóló ismeretanyag” – szögezi le Nagy Géza. – „Ennek mindenféle kommunikációelméleti, játékelméleti, kultúrtörténeti és egyéb háttereit ismertük fel mi, és próbáltunk megoldást találni. Újrafogalmazni valamit a játékban nem más, mint maga az integráció.”

És a játék nem csak az ép (?) ember életének a része: a park egyik animátora például maga is nagy játékos, vagy inkább sportoló: bocsaversenyző. A kerekesszékben fiatalember ül, előtte saját, egyedi nyelvének „szótára”: egy tábla jelekkel, szavakkal. A Pető Intézetben eltöltött évek eredményeképpen Zozó ugyanis megkeresi a megfelelő szavakat a táblán a jobb keze kisujjával, amely a leghatékonyabban mozgatott testrésze – így válaszol a kérdésekre. Mindent ért, amit mondunk, kérdezünk, gyorsan mozgó szeme csupa értelem, ám beszélni, írni nem tud. Mellesleg már a londoni Paralimpiára készül.

Hangoskönyveket hallgat, kollégiumban lakik és villamoson utazik. Kerekesszéke karjára kis füzetet rögzítettek – benne egyszerű kérések, információk az utastársaknak: „a Mechwart ligetnél szállok le”, „mindent megértek, amit mondasz nekem”.

Búcsúzunk tőle, kifelé indulunk. Jönnek a következő látogatók. Még halljuk, ahogy egy lány éppen hangosan olvasgatja a kerekesszék noteszének lapjait. Az utolsó oldalhoz ér:

„Velem lehet beszélgetni. És veled?”

Információ
X