-
ganajtúrós bukta: @Sándorné Szatmári: Nyilván nem úgy vannak bizonyítva a nyelvészeti összefüggések és törvé...2024. 11. 06, 19:49 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Persze. Csakhogy a nyelvészek a nyelvekkel foglalkoznak. Téged azért n...2024. 11. 05, 21:00 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: Érdemes elolvasni.. mersz.hu/dokumentum/matud__312 ..Tapasztalat az, ho...2024. 11. 05, 20:38 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
ganajtúrós bukta: @Sándorné Szatmári: Itt tudsz blogot indítani: blog.hu Azt hiszem ha jól megy fizetnek is ...2024. 11. 04, 11:35 Hat tévhit a magyar nyelvről
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Neked csak az kell, hogy ideöntsd a mantráidat. Idézel egy mondatot, a...2024. 11. 02, 21:51 Hat tévhit a magyar nyelvről
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A közelmúltban megjelent Állatnevek enciklopédiája szomorú olvasmány. A figyelmes olvasóban ugyanis folyton a „milyen jó lenne ez, ha nem...” érzés bukkan fel olvasás közben. Pedig a sok érdekes történet és ismeret akár el is varázsolhatna bárkit. Cikkünk végére sajnos azt is megtudjuk, hogyan nem szabad enciklopédiát szerkeszteni.
A Magyar nyelv kézikönyvei sorozat 24. tagjaként látott a közelmúltban napvilágot Rácz János Állatnevek enciklopédiája című vaskos kötete. A könyv a gerinces állatokkal foglalkozik – az alcím szerint az állatok elnevezéseinek eredete mellett kultúrtörténeti, néprajzi és mitológiai érdekességeket is megtudhatunk az egyes fajokról. A nyelvész szerző korábbi hasonló, a növények világába kalauzoló Növénynevek enciklopédiája című műve ugyancsak a Tinta Könyvkiadónál jelent meg 2010-ben.
A könyv hosszú, részletes előszóval kezdődik, kitér az anyaggyűjtéstől kezdve az etimológiai típusokon át az állatnevek őshazakutatásban játszott szerepéig számos kérdésre. A bőséges forrásmunkajegyzéket követően kezdődik maga a szótár, mely ábécérendben tárgyalja az állatneveket. A kötetet magyar, latin és német nyelvű névmutató zárja. Az 552 oldalas mű ára 5990,- Ft. Lássuk, milyen sikerrel birkózik meg a szerző a hatalmas névanyaggal!
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Az első benyomások
A könyvet a jegesmedve címszónál nyitottuk ki először, ezen is mutatjuk be egy szócikk felépítését. A magyar név után néhány szavas, lényegre törő jellemzést olvashatunk az állatról, majd a latin név következik. Ebben az esetben itt sajnos nem a most érvényes latin nevet olvashatjuk (Ursus maritimus), hanem a korábban használt tudományos nevet: Thalarctos maritimus. A szerző csak később, az állat jellemzéséről szóló részben adja meg a jelenleg is használt tudományos elnevezést.
A latin név utáni első egység az állat neveiről szól. Egyrészt szerepel itt a magyar név eredete. A jegesmedve szónál a szerző a magyar név forrásaként a német Eisbär (szó szerint ’jégmedve’) szót adja meg, melynek tükörfordításából keletkezhetett a jegesmedve szó. Rácz felsorol számos más, az Eisbärrel azonos jelentésűnek ítélt elnevezést is a Wiktionary-ra támaszkodva. Ezek közé sajnálatos módon becsúszott néhány oda nem illő név is – a horvát sjeverni medvjed ’északi medve’ és a szlovén polarni medved ’sarki medve’. Lentebb a szerző kifejti, hogy egyes nyelvekben az állat a színéről, másokban az élőhelyéről kapta a nevét – ez utóbbi kategóriába illett volna bele a horvát és szlovén megfelelő.
A szócikk harmadik részét magának az állatnak a részletesebb jellemzése alkotja. Olvashatunk az állat rendszertani besorolásáról, élőhelyéről és életmódjáról. Egyes állatneveknél itt kultúrtörténeti érdekességeket is olvashatunk a fajról. A leírás legvégén az állatnévhez valamilyen módon köthető más szócikkeket sorolja fel a szerző, jelen esetben a medve szóhoz utalja az olvasót. Lássuk most részletesebben a szócikkek egyes részeit.
A szótörténeti rész
A szavak történeti adatait megadó részben A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz) gyakorlatát követve a szerző a nem összetett állatneveknél a szó legkorábbi előfordulásait mutatja be az első írásos adat megjelenésétől kezdve, évszámmal, forrással megjelölve. Ez a rész általában rengeteg adatot sorol fel, gyakran sokkal többet, mint a TESz, bár gyakoriak az átfedések. Ám míg a TESz a forrás neve után az oldalszámot is megadja, Rácznál az oldalszám rendszerint hiányzik. Tehát a sertés szó 1585-ös előfordulása a TESz-ben „(Cal. 484)” hivatkozással szerepel, míg Rácz könyvében csupán „(Calepinus)” a forrásmegjelölés, az oldalszám hiányzik. Így az Állatnevek enciklopédiájában szereplő adatok visszakeresése tulajdonképpen reménytelen.
A TESz-szel ellentétben Rácz egy adott név szövegkörnyezetét legtöbbször nem adja meg, csak magát a kiragadott szót. Bár ez a megoldás helytakarékos és sokszor tökéletesen elegendő, néhol félrevezető lehet. Erre példát a viza szócikkében találtunk. A viza szó a TESz szerint bizonytalan eredetű, de összefügg a viza latin huso elnevezésével.
Rácz szótörténeti felsorolásában szerepel az 1500-as évekből a vsonem alak. Az olvasó furcsállja, hogy míg az ennél korábbi és későbbi adatok mind viza alakúak különböző helyesírási változatokban, hogy kerül egyszer csak ide egy n meg egy m hang a szóba. A forrásmunka végiglapozása során kiderült, hogy a szó a következő mondatba van beágyazva:
„Esox quem nos vocamus Vsonem, est piscis Danubii maximus ut dicit Plinius 1. IX. quo major Danubii flumine non habetur. – Rosar. 1. II. Natatile. § 13.” ’Az a csuka, amit Vsonak nevezzük, egy nagy dunai halfajta. Plinius szerint ennél nagyobb hal nem is él a Dunában.’ (Szilády Áron (1880) Temesvári Pelbárt élete és munkái. 73. oldal)
Tehát a szót egy latin nyelvű szövegben találjuk, tárgyesetben. Alanyesete valószínűleg vsō [uszó] lehet, mely a homō ’ember’ szóhoz hasonlóan ragozódik, az -n tehát a tő része, az -em pedig a tárgyeset ragja (egyes számban).A szerző tehát duplán hibázott: egyfelől egy latin szót sorolt a magyar szavak közé, másfelől azt sem alapalakjában idézte, hanem úgy, ahogy az az adott szövegben előfordul.
Az etimológiai rész
Az előszóban Rácz azt írja, hogy a korai nyelvi adatok esetében igyekszik a régi írásmódot követni, de a mellékjelek pontos visszaadására nem törekedhetett. Ez a döntés a számítógép korában némileg érthetetlen, hiszen remek karakterkészletek állnak mindenki rendelkezésére. Rácz arra nem tér ki, hogy olyan nyelvek esetében, amelyeknek nem latin betűs az írása vagy nincs is hivatalos írásrendszere, milyen közlésmódot használ.
Ha végigbogarásszuk egy-egy szócikk szótörténeti részét, kiderül, hogy a megadott alakok írásmódja meglehetősen következetlen. Olyan esetben is hiányoznak néha ékezetek, amikor a magyar ábécé egyik ékezetes betűjét kellene használni. A fő forrásként használt TESz-hez képest rengeteg eltérés van. A nyúl szó szócikkében a következő különbségeket találtuk, miközben 5 másik szóalak megegyezett a TESz-szel.
nyelv TEsz Rácz komi-permják ńimál ńimal moksa numə̑l numal finnugor (rekonstruált) *ńoma-lз *njomal
Egyes szócikkeknél más nyelvek szavai is terítékre kerülnek – ahol ismét lehetőség van a hibás írásra. A vitorláshalak angol nevét sailfischesként adja meg a szerző, holott sch-t a ’hal’ szóban a németben találunk, nem az angolban. A következő mondatból pedig csak az nem derül ki, hogy melyik angol szóról van szó:
„A nyúl neve flamand eredetű az angolban.”
Mivel a mezei és az üregi nyúl neve különbözik az angolban, még az angolul jól tudó olvasó sem tudja, hogy itt a szerző a – valóban flamand eredetű – rabbit vagy az egyébként indoeurópai gyökerekig visszavezethető hare szóra gondol-e.
Ha túltettük magunkat a fenti pontatlanságokon és következetlenségeken, lássuk magukat az etimológiai fejtegetéseket. A szerző az előszóban többször hangsúlyozza, hogy az állatnevek esetében nem elég nyelvészeti ismeretekkel rendelkezni a helyes szófejtéshez, állattani ismeretekre is szükség van. Ezzel messzemenően egyet is értünk – ám megjegyezzük, hogy a nyelvészeti alaposságot sem helyettesíthetik az állattani ismeretek.
A szerző – különösen a halnevek esetében – meglehetősen kategorikus kijelentéseket tesz egy-egy etimológiai fejtegetésről, sokszor anélkül, hogy ezt érvekkel alátámasztaná. Alább a garda halfaj nevének leírásából idézünk.
„Jövevényszóként elemzett magyarázatai a latinból [...], illetve a törökből [...] nem vehetők komolyan. Az ÉrtSz. és a TESz. szerint ismeretlen eredetű. Pedig nyilvánvaló, hogy [...] neve alakleíró terminus, a kard főnévvel függ össze.” (Rácz 2012: 187)
Azt nem tudjuk meg, hogy a latin és török eredetmagyarázat mi volt és miért nem vehető komolyan. Az sem derül ki, hogy nyelvi szempontból mi bizonyítja olyan nyilvánvalóan a kard szóval való összefüggést. A könyvben a ponty címszónál Fekete Antal cikke alapján közölt érvelés sem túl meggyőző. Eszerint a ponty, potyka, pozsár szavak mind a pocsolya szó tövéből keletkeztek volna. A TESz ezzel ellentétben mindkét szót ismeretlen eredetűnek tartja, és a kettő közötti etimológiai kapcsolatot kizárja.
A csík szó hosszas szófejtési kísérletében is számos, kevéssé meggyőző állítást találunk. A korábbi etimológiai fejtegetéseket a szerző a következő, később szláv példákkal alátámasztott állítással veti el:
„Minden megfejtési kísérlet abból a tévedésből indul ki, hogy a halnév a szláv nyelvek közül csak a magyarral közvetlenül érintkezőknél található meg.”
Ez legfeljebb arra lehet ellenérv, hogy a mű szerint Hadrovics magyar eredetűnek tartja a környező szláv nyelvekben fellelhető, hasonló alakokat. Ám az ismeretlen eredet, illetve finnugor származtatás ellen nem állja meg a helyét. A szerző ezután saját elképzelését mutatja be. Az még könnyen elképzelhető lenne, hogy a csík neve hangutánzó eredetű (a leírás szerint ez a hal képes hangadásra). Az már kevésbé egyértelmű, miből vonja le a szerző a következő következtetést:
„A csík neve összefügg a csi- szótővel ’csikorog’ jelentéssel, tehát itt [a magyarban] is hangutánzó szó.”
Az pedig már végképp érthetetlen, hogy a gondolatmenetet azzal zárja, hogy a környező szláv nyelvek hasonló nevei a „magyarból való átvételek” – mintha a bekezdés elején nem ezt tagadta volna...
A könyv szövegében számos olyan kevéssé ismert terminus is előfordul, melyet a szerző nem magyaráz meg. Ilyen például a garda címszónál előforduló homonim név, melyben a homonímia nem a nyelvtanból ismert azonos alakúságot jelenti, hanem az állat hivatalos neve mellett élő társnév másik elnevezése. Hasonlóképpen ismeretlen lehet az olvasóknak a fürj szónál használt tautonímia kifejezés. Ezt arra jelenségre használják, ha egy faj tudományos nevének két tagja megegyezik – mint a fürj esetében a Coturnix coturnix. A következő, szakterminusokat nélkülöző mondatot pedig az ismert szavak ellenére sem sikerült értelmeznünk:
„Ezek nem arra példák, hogy a ponty eredetileg a lengyel halnév jelentésével átvett volna.”
Miután a kétségtelenül sok kutatás eredményeként előálló, gyakran számos népi elnevezést is felvonultató – ám sokszor nem pontos és nem tudományos – nyelvészeti részen kissé elkeseredve túljutottunk, forduljunk a fajleírások felé.
A fajok jellemzésének eredete
Az elsőként vizsgált jegesmedve szócikknél meglepve vettük észre, hogy az állat jellemzése a Wikipédia megfelelő szócikkének kivonatolt változata. A mondatok szóról szóra megegyeznek az ott leírtakkal, esetenként csak egyes tagmondatokat vagy szövegrészeket hagyott ki a szerző. A Wikipédia sem a forrásjegyzékben, sem az előszóban, sem magánál a szócikknél nem szerepel forrásként Rácz János művében – és idézőjeleket sem találunk az idézett szöveg körül. Az alábbi, Wikipédiából kimásolt szövegrészben vastaggal szedjük a könyvben olvasható verziót, mely a jegesmedve könyvbeli jellemzésének harmada:
„A jegesmedve (Ursus maritimus, korábban Thalarctos maritimus) a ragadozók rendjébe, ezen belül a medvefélék családjába tartozó, az Északi-sarkvidéken élő emlősfaj, rendjének második legnagyobb tagja. A jegesmedve elterjedési területe az Északi-sarkvidék jégmezőinek déli része. A legtöbb jegesmedve szinte sohasem teszi a lábát igazi szárazföldre, többségük egész életét a sarkvidék befagyott vizein, a lassan sodródó jégmezőkön tölti. Csak a párzásnál mennek stabil helyre.”
A kissé megdöbbentő felfedezést követően gyors felmérést végeztünk találomra kiválasztott szócikkek jellegzetes mondatainak segítségével. A jégmadár, jávorszarvas, menyét, pásztormadár, coboly, fenyőrigó, póling, csimpánz címszavaknak az állatok jellemzéséről szóló része teljesen, a füsti fecskéé, gaviálé, kanalas gémé és a csikóhalé részben megegyezett a Wikipédia mondataival.
A vipera szócikkének a hazánkban élő kígyókról szóló része a Metapédián jelenik meg szó szerint – még Szahalin neve is hibásan Sachalin formában szerepel a honlapon és a könyvben is. Szajbling szócikk ugyan nincs a szabad enciklopédiában, ám a halfaj leírásából néhány mondat egy pisztrángokkal kapcsolatos honlapon is megjelenik, ami viszont nagy egyezéseket mutat a Brehm lexikonnal. A csau szócikkének egyes jellegzetes darabjai a Wikipédiáról, más részei kutyás honlapokról köszönnek vissza. A sarki csér jellemzéséből néhány mondatot egy az egyben megtaláltuk egy 2002-ben az interneten publikált cikkben. A lazacok jellemzéséből az első rész kísértetiesen hasonlít a Wikipédia szócikkéhez, a későbbi részből pedig a „magyar honosítási dilettantizmus csúcsa” kifejezést és környezetét találtuk meg egy halakkal foglalkozó honlapon. Olyan szócikk nem került ad hoc felmérésünkbe, amelyből legalább egy részt ne találtunk volna meg a világhálón egyszerű kereséssel.
Bár jóhiszeműen feltételezhetjük, hogy az állatnevek iránt érdeklődő szerző szívesen tölti idejét ingyenes internetes oldalaknak a szerkesztésével, a Wikipédia fenti szócikkeit különböző szerzők jegyzik. Az pedig nem lehet, hogy egy néhány hete megjelent műből már több évvel ezelőtt idéztek volna a Wikipédia ismeretlen szerzői. Az esetleg előfordulhat, hogy a Wikipédia szerzői és Rácz János is ugyanabból a forrásból másolt – például meglehetősen sokszor tűnik fel a Wikipédia oldalainak forrásjegyzékében a Mester Kiadó Csodálatos állatvilág című gyűjtögetős ismeretterjesztő albuma. Ám ez sem szerepel az Állatnevek enciklopédiájának forrásjegyzékében, és a szerző nem említi, hogy ebben a műben szerzőként részt vett volna. Tehát bizony fel kellett volna tüntetnie a valódi forrásokat is az irodalomjegyzékben, és szó szerinti idézés esetében pedig azokat a fránya idézőjeleket sem lett volna szabad elfelejteni...
Kinek ajánljuk?
Könyvekről olvasna?
Kimerítő és eredményes plágiumvadászatunk után nincs más hátra, mint végiggondolni, kinek is ajánlható az Állatnevek enciklopédiája. Ha a szerző számos részt nem másolt volna hivatkozás nélkül, ha pontosabb lett volna a nyelvi adatokat illetően, ha megalapozottabbak lennének az etimológiai állításai, és ha a szöveg nyelvileg mindenütt gördülékeny lenne – akkor minden állatokat, érdekességeket és a nyelvet szerető embernek ajánlhatnánk ezt a sokszínű, rengeteg nyelvi adatot és ismeretet tartalmazó és sokszor valóban érdekes könyvet. Így azonban nem tesszük.