-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Idén áprilisban emlékezhetett a világ Hitler születésének 125. és halálának 69. évfordulójára. A Führer figurája határon innen és túl is megmozgatta az írók fantáziáját, így nem csoda, ha Hitler több szerzőnél is „feltámad”: ha máshol nem is, az irodalomi fikció lapjain. Az alábbiakban Timur Vermes „Nézd ki van itt” című kötetét olvasva tekintünk a Führerre – kicsit más szemmel.
Timur Vermes 1967-ben született Nürnbergben – apja azonban magyar, 1956-ot követően vándorolt ki. Regényében – Moldovához hasonlóan – azzal az ötlettel játszik el, hogy Hitler valamely csoda folytán 2011-ben „feltámad” és kihasználva a kor adta új lehetőségeket, aktív részese lesz a mai Németország életének. Az eredmény több mint groteszk.
Sorozatunk előző részében Moldova György egy írását elemezve azt láthattuk, hogyan játszik el azzal a gondolattal a szerző, hogy Hitler 1970-ben egyszer csak felébred és ellátogat Magyarországra. Az alábbiakban Timur Vermes 2012-ben Németorszgában megjelent kötetét, a magyarul Nézd, ki van itt címmel megjelent regényét vesszük szemügyre.
Hitler feleszmélése
A kötet felütéseként azt a jelenetet láthatjuk, hogy Hitler ismét öntudatra ébred valahol Berlin utcáin. Meglepődve tapasztalja, hogy egyrészt ő maga is él, másrészt, hogy Berlin és Németország is létezik. Utolsó, 1945 tavaszáról őrzött emlékei szerint ennek ugyanis nem feltétlenül kellene így lennie.
Egy szó, mint száz: a német nép papírforma szerint nem létezik.
Ám ahogy nézem, még mindig itt van.
Bizonyos fokig felfoghatatlan.
Másfelől: én is itt vagyok, amit éppoly kevéssé értek.
(6–7. oldal)
A berlini utca kövezetén fekvő Hitler elkezd fülelni: először is környezete hangjaiból próbál orientálódni az ismerős, de mégis teljesen ismeretlen világban:
Hangokat hallok, nem túl messziről, kiáltásokat, folyamatos pattogást, odanézek, fiúcskák futballoznak. Már nem a rövidnadrágos korosztály, de a Volkssturmhoz még fiatalok, valószínűleg a Hitlerjugend tagjai, de pillanatnyilag a jelek szerint szolgálaton kívül, vagyis úgy tűnik, az ellenség is szünetelteti a támadást.
(9. oldal)
A Führer által Hitlerjugend-fiataloknak vélt 21. századi fiatalok is észreveszik Hitlert, aki 1945-ös ruházatában meglepő hatást nyújt 2011-ben. Hitler így észleli mindezt:
E pillanatban a következő hangok ütötték meg a fülemet:
– Odass, nézzed má’ a csókát!
– Csóóórikám!
Gyámoltalan, segítségre szoruló ember benyomását kelthettem, amit a Hitlerjugend közelben tartózkodó tagjai példamutatóan felismertek.
(10. oldal)
Az első kontaktus a modern világgal azonban felemás érzéseket kelt Hitlerben:
A fiúcskák tisztes távolságra tőlem megálltak, vizsgálgattak, majd a legnagyobb, nyilván az őrsvezető, felém fordult és megszólított:
– Minden oké, főnök?
Szorult helyzetemben sem kerülte el a figyelmemet, hogy a német köszöntés teljes egészében elmaradt.
(11. oldal)
Feleszmélésének első pillanataiban a Führer már arra is kénytelen rájönni, hogy bizony ez a Németország valahogy más, mint amire ő emlékszik 1945-ből...
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Hitler és a sajtó 2011-ben
Hitler – teljesen logikusan – úgy dönt, a szükséges információkat a sajtóból kell megszereznie.
Ez a Németország más, mint amit ismertem, ám néhány dologban hasonlít a Birodalomhoz: vannak még kerékpárosok, vannak automobilok. Ha így van, akkor feltehetőleg újság is van még. Körülnéztem. Valóban: a pad alatt hevert valami, ami újságra emlékeztetett, noha szokatlanul költséges eljárással készült. A színes magazin a számomra ismeretlen Media Markt címet viselte, a legjobb akarattal sem tudatam visszaemlékezni rá, hogy valaha engedélyeztem volna ilyen című hírlapot, és biztos voltam benne, hogy nem is engedélyeztem volna.
(15. oldal)
Mivel a Media Markt című „színes magazin” kevéssé bír informatív értékkel a Führer számára, Hitler egy kioszkban más források után néz és meg is lepődik.
A kioszk oldalát megszámlálhatatlan színes, török nyelvű magazin borította. Úgy látszik, hosszabb időt tölthettem öntudatlanságban, s ez alatt az idő alatt bevonultak a törökök. [...] Négy vagy öt különböző török nyelvű színes kiadvány tanúskodott a Berlin–Ankara-tengely győzelméről.
(16–17. oldal)
Török újságok Berlinben? De hol a jó öreg Völkischer Beobachter, a Führer számára megbízható értéket képviselő sajtóorgánum, mely 1920-1945 közt az NSDAP hivatalos lapja volt?
A Völkischer Beobachtert nem találtam, nyilván elkapkodták. Pillantásom belekapaszkodott az egyetlen olyan újságba, amely legalább tipográfiájával valamelyest ismerősnek tűnt. Frankfurter Allgemeine Zeitung. A hírekre egyelőre nem pazaroltam a figyelmemet, a dátumra koncentráltam.
Augusztus 30.
2011.
Hitler – miután magához tér abból a sokkból, hogy 1945 és 2011 közt eltelt (és a Führernek kimaradt) hatvanhat év, így ő ekkor elvben 122 éves – szóba elegyedik az újságárussal, aki megdöbbenve Hitler fellépésén, gesztusain, ruházatán, hangot is ad meglepetésének (és elismerésének):
– Láttam A bukást. Kétszer is. A Bruno Ganz is kiváló volt, de magának a nyomába se ér. Az egész testtartása, meg minden... Az ember azt gondolná, maga az.
Felnéztem.
– Mi vagyok én?
– Hát hogy maga a Führer. – Miközben ezt mondta, mindkét kezét felemelte, mutató- és középső ujját begörbítette és megbillegtette a levegőben. Alig hittem a szememnek. Szóval hatvanhat évvel később ennyi maradt a hajdani férfias német köszöntésből. Megrázó volt, ám egyúttal arról is tanúskodott, hogy politikai működésem hatása mégsem múlt el nyomtalanul.
Kezemet a levegőbe lendítettem:
– Valóban a Führer vagyok!
A férfi megint elnevette magát:
– Őrület, hogy mennyire természetesnek hat.
(20. oldal)
Az újságárus nem hagyja magát „félrevezetni”. És Hitler sem hagyja magát eltántorítani attól, hogy ki is ő.
– Mást is játszik? – folytatta a férfi a kérdezősködést. – Láthattam valahol?
– Nem játszom – közöltem vele, kissé talán túl nyersen.
– Persze, hogy nem – szólt a férfi hirtelen megenyhülve, és furcsán komoly arcot vágva. Aztán rám kacsintott: – És hol lép fel? Van programja?
– Magától értetődik – feleltem. – 1920 óta!
(20–21. oldal)
A saját Németországában önmagát idegennek érző Hitler – a sajtóból tájékozódva – lassan felméri az új Németországot. És megfogalmazza kritikáját.
Németország Hitler szemében 2011-ben
A regényben Hitler villámgyorsan felméri a 2011-es Németországot. Álljon itt néhány dolog, mely különösen megragadja a Führer figyelmét:
Első, kétségkívül tökéletlen állapotfelmérésem tehát a következő volt:
1. A török mégsem sietett a segítségünkre.
2. A Barbarossa-terv hetvenedik évfordulója alkalmából többször, többféleképpen is megemlékeztek a német történelem e jeles pillanatáról. A hadműveletet a sajtó összességében rossz fényben tünteti fel. Általános érvényű megállapításnak tekintik, hogy a hadjárat nem volt sikeres, mi több, a háborút sem nyertem meg.
3. Valóban halottnak hisznek. [...]
Így néz ki egy halott?
No de tudjuk, mit várhatunk az újságjainktól. A süket írja, amiről a vak tudósít, a falu bolondja korrketúráz, a többi lap pedig változtatás nélkül átveszi. Minden történetet újra és újra ugyanazzal a hazugságlöttyel hígítanak föl, végül a „csodás” kotyvalékot feltálalják a mit sem sejtő tömegnek.
(27. oldal)
A Führer kritikája nem áll meg a sajtó ostorozásánál. Szól a Birodalom helyébe lépett Szövetségi Köztársaságról is.
A Német Birodalmat egy úgynevezett „Szövetségi Köztársaság” váltotta fel, amelynek a vezetője a jelek szerint egy nő („szövetségi kancellár asszony”), igaz, elődei mind férfiak voltak.
(28. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Armin Linnartz / CC BY-SA 3.0)
Hitler undorral teli meglepetésére újra vannak politikai pártok:
Ismét elszaporodtak a pártok, s velük az elmaradhatatlan, terméketlen civakodás.
(28. oldal)
Ismételten be kell látnia, hogy az NSDAP sajtóorgánuma nem ott van, ahol szerinte lennie kellene.
A Völkischer Beobachtert nem lehet mindenütt kapni, a liberálisnak tűnő újságos mindenesetre nem tartja készleten, egyébiránt más nemzeti érzelmű sajtótermékek is hiányoznak a kínálatból.
(28. oldal)
És ami szintén nagyon fontos volt mindig is Hitler számára: a külpolitika, benne a német határok kérdése...
A Birodalom területe jelentősen csökkent, a szomszédos államok azonban nagyjából ugyanazok maradtak, még Lengyelország is fennmaradt, bármennyire természetellenes is a létezése, mi több: részben egykori birodalmi területeket is elfoglalt!
(28–29. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Exec / CC BY-SA 3.0)
Az új német közegben pozicionálva magát Hitler azonban nem csügged: a műsornak folytatódnia kell, hiszen ő él és itt van újra. (Ahogy azt a könyv eredeti német címe is sugallja: Er ist wieder da.)
The show must go on
A 21. század fogyasztói társadalmában a fogyasztói média hazugságai által le- és elbutított átlagfogyasztó német polgár hogyan is vehetné észre azt a kézenfekvő és a napnál is világosabb tényt, hogy a Führer nem halt meg?
Hogyan is lázadozhatna az egyszerű nép, ha állítólagos szakértők s ki tudja, honnét szalajtott értelmiségiek ex katedra kijelentik, méghozzá hatvan éve újra és újra, hogy a Führer halott? Ki vehetné rossz néven a nép egyszerű fiától, ha a mindennapok küzdelmei közepette nem marad ereje a felszólamlásra: „Hol van hát a halott Führer? Hol temették el? Mutassátok meg nekem!”
(37. oldal)
Hitler azon gondolkodik, hogyan is robbanhatna be újra a német közéletbe. Eközben további megfigyeléseket tesz:
Az új Volkswagenek láthatóan megbízhatóan futottak, halkabban, mint annak idején, még ha esztétikailag nem is voltak minden igényt kielégítőek. Ami ugyanakkor minden figyelmes szemlélőnek azonnal szemet szúrt, az a házfalakat és minden felületet elborító firkálások tömege. Maga a technika persze nem volt új, már annak idején, Weimarban is mindenhova odafikálták a kommunistabérencek a maguk bolsevista hülyeségeit. És hát nem utolsósorban én magam is tanulhattam tőlük. De akkoriban legalább el lehetett olvasni mindkét párt jelszavait.
(44–45. oldal)
A nem éppen enyhe benzinszagot árasztó egyenruhájától Hitler átmenetileg kénytelen megszabadulni: el kell vinnie azt egy közeli tisztítóba. Itt újabb meglepetés éri: a tisztító neve és üzemeltetője egy bizonyos Yilmaz bey, aki a betoppanó Hitlert nagyon ismerősnek találja, s kisfiához, Mehmethez fordul segítségért.
– Mehmet – szólította meg nemzője a fiút, s közben rám mutatott –, ismered férfi?
A fiú szemében mintha felcsillant volna az értelem.
– Baszki, nanáhogy! Hát ez az a csávó, aki azt a náci témát nyomta...
Na, legalább ennyi! Keresetlen megfogalmazás, annyi szent, de végső soron találó.
– Nemzetiszocializmus – helyesbítettem jóakaratúan –, vagy nemzetiszocialista politika, így is lehet mondani. – Elégedetten pillantottam Yilmazra.
– Már tudom. Ez egy Chaplin-imitátor.
– De durva! – kapcsolódott a beszélgetésbe a barátja. – Chaplin a tisztítóban!
(50. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Azon az ismételt sokkon túlmenően, hogy Hitlert Chaplinként (sőt: Chaplin-imitátorként!) vélik azonosítani holmi török bevándorlók 2011 Berlinjében, a Führer számára további tanulságok is levonhatóak.
A társadalom a 2011-ben feltámadt Hitlerben szemmel láthatólag a szórakoztatóipar termékét látja. Idő kérdése csupán, hogy a kereslet (a társadalom részéről) és a kínálat (Hitler részéről) mikor találkozik egymással.
Hitler és a német média diszkrét bája
A Führert pedig egyszer csak valóban felkarolja a média. Hitlert hamarosan nagy emberek keresik meg, nagy lehetőségeket kínálva a Führernek.
– Az urak egy produkciós cégtől jöttek. A legnagyobb adókkal dolgoznak. MyTV! RTL! Sat1! Pro Sieben! Az összes kereskedelmi!
(54. oldal)
Hitler hamarosan irodát, titkárnőt, szállást és minden rendelkezésre álló eszközt megkap új partnereitől. A szerződéskötés kapcsán azonban gond merül fel. A Führernek nincsenek dokumentumai. Még útlevele sincs.
– Soha nem volt rá szükségem.
– Soha nem járt külföldön?
– Dehogynem. Lengyelországban, Franciaországban, Magyarországon...
– Na jó, de ez mind az EU-n belül...
– ... és a Szovjetunióban.
– Útlevél nélkül?
Elgondolkodtam.
– Nem emlékszem, hogy bárki kérte volna – feleltem az igazságnak megfelelően.
– Érdekes. Na de Amerika! Ötvenhat éves... Még soha nem járt Amerikában?
– Szándékomban állt, kérem – feleltem kissé sértett hangon –, de aztán sajnos komoly akadályok merültek föl.
(90. oldal)
Ettől függetlenül a média gépezete tovább dübörög: a cél érdekében minden akadályt le kell küzdeni. Hitler pedig eközben új szállásán, melyet üzleti partnerei bocsátanak rendelkezésére (eleinte ugyanis az újságárus bódéjában lakott), a tévével ismerkedik. Érzelmei vegyesek. A technika lenyűgözi, a benne rejlő lehetőségek is, de a látott anyagtól felháborodik.
Tátva maradt a szám. A gondviselés ezt a csodálatos, nagyszerű propagandalehetőséget pottyantotta a német nép ölébe, aki egyszerűen póréhagyma-szeletelési műsorra fecsérli, amit kapott.
(61. oldal)
Meg is fogalmazza elsöprő kritikáját:
Ugyan ki az, aki ilyesmit önszántából, rendszeresen néz? Talán alacsonyabb rendű emberek, akik alig tudnak írni-olvasni, ők talán igen, de ki más?
(69. oldal)
Hitler Mein Kampfja így kezdődik: „Az isteni gondviselés folytán Braunauban születtem”.
Különös érdekessége a regénynek, hogy stílusában és szófordulatában több helyen a valódi Hitlert véljük megszólalni: számos helyen a regény főhőse, akár Hitler a Mein Kampfban, a gondviselés szerepét hangsúlyozza. Timur Vermes regényében egy helyütt például Hitler így morfondírozik:
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 102-13774 / Heinrich Hoffmann / CC-BY-SA 3.0)
Valóban úgy érzem, a gondviselés ismét beavatkozott, akárcsak 1941-ben, amikor a korai és szélsőségesen kemény tél lefékezte az oroszországi offenzívát, még mielőtt túlságosan előnyomultunk volna – és így miénk lett a győzelem.
Vagyis miénk lett volna, ah azok az alkalmatlan tábornokok...
(128. oldal)
Visszatérve a korábbiakra: Hitler 2011-ben a média ezen világába készül berobbanni. Üzleti partnerei bejuttatják őt – saját számával! – egy török (!) showman műsorába.
– A nap kommentárja következik, Adolf Hitlertől. – Ez volt a jel, amelyre először léptem elő a kulisszák mögül a reflektorok vakító fényébe.
(135. oldal)
A siker elsöprő. Hitler előtt új lehetőségek nyílnak meg. Népszerűségének és a média által számára biztosított lehetőségnek köszönhetően hatvanhat év elteltével hamarosan ismét a német közélet része lesz. S ha már ez megvan, csak egy ugrás, hogy a politikába is bekerüljön. Csak egy jó szlogen kell. Mondjuk az:
„Nem volt azért minden olyan rossz.”
És ezzel már el lehet indulni.
(341. oldal)
Az emberek ugyanis egy jól fejlett demokráciában, mint amilyen a német is, maguk választják meg vezetőiket. Ez volt 1933 tanulsága, és a feltámadott Hitler 2011-ben nagyjából ugyanezt vonja le tanulságként Timur Vermes könyvében.
Azt, hogy hogyan boldogul a médiasztárrá vált Hitler 2011-ben Németországban, hogyan építi (és építi számára környezete) a karrierjét, hogyan tervezi politikai visszatérését – kiderül Timur Vermes Nézd, ki van itt című könyvéből.
Felhasznált irodalom
Timur Vermes: Nézd, ki van itt. Libri Kiadó, Budapest, 2013.