nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A nyelvtantanítás története 4.
Herbart pedagógiája jegyében

A nyelvtantanítás történetét áttekintő sorozatunkban most arra térünk ki, hogy milyen pedagógiai szemlélet keretében születtek meg Simonyi Zsigmond újító nyelvtankönyvei. Megismerkedünk Kármán Mórral és német ihletőjével, Johan Friedrich Herbarttal.

Molnár Cecília Sarolta | 2013. március 12.
|  

A nyelvtantanítás történetét feltérképező sorozatunkban legutóbb – száz év laza átugrásával – eljutottunk a 19. század végére, Simonyi Zsigmond munkásságához. Az előző részben odáig jutottunk, hogy megismerkedtünk Simonyival, a nyelvésszel, és megvizsgáltuk, hogy újító koncepciója a haza oktatás történetébe hogyan illeszkedik, milyen oktatás- és pedagógiatörténeti előzményei voltak Kármán Mór és Simonyi tevékenységének. Ebben a részben részletesebben megismerkedhetünk a Simonyi nyelvtantankönyveit megalapozó Kármán Mór pedagógiai koncepciójával, amely nagyban támaszkodik Johan Friedrich Herbart nevelési elképzeléseire.

„Sajnáltam, hogy nem lehetek újra iskolás fiú”

Az alábbiakban közölt idézetekben megtartottuk az eredeti helyesírást.

1872-ben Pauler Tivadar, a közoktatási ügyekért is felelős miniszter a középiskola, illetve a középiskolai tanárképzés átszervezésével Kármán Mórt bízza meg. Kármán – szintén a miniszter megbízásából – ebben az évben szervezi meg a pesti gyakorló főgimnáziumot (a mai Trefort Ágoston Gyakorlóiskolát), amelyet aztán 25 éven át vezetett. Simonyi ebben az időszakban kerül kapcsolatba Kármánnal és a középiskolai reformokkal. Egy visszaemlékezésében így ír ezekről az évekről:

Ott voltam az 1872. év őszén a gyakorló gimnázium első magyar és latin óráin. Felejthetetlen az a benyomás, melyet Kármán tanítása tett rám. Egy gyermekes, de a helyzetet jellemző érzés uralkodott rajtam: sajnáltam, hogy nem lehetek újra iskolás fiú s nem tanulhatom végig a gimnáziumot Kármán alatt.

(Simonyi 1915: 385.)

Simonyi már ezekben az években dolgozik középiskolai nyelvtankönyv-sorozatán. Maga így ír a közös munkáról, illetve Kármán Mór rá tett hatásáról, egy 1915-ben, Kármán halálakor írott megemlékezésében:

Ugyanakkor készült kis magyar nyelvtanom első kidolgozásban, és Kármán hetenként egy-egy egész estét rászánt, hogy az elkészült részletet velem átolvassa, megbírálja, megbeszélje. Hogy én ez estéken mennyit tanultam, azt elképzelheti mindenki, akinek szerencséje volt Kármán környezetében élni. De neki magának is láthatólag örömöt okozott, mikor eszméit így megtestesülni látta.

(Simonyi 1915: 385.)

Tehát Simonyi koncepciójának, nyelvtantanítási reformjainak hátterében Kármán Mór mozgalmának pedagógiai és didaktikai elképzelései állnak. Maga Simonyi nyelvtanainak elkészítésekor folyamatosan egyeztet Kármánnal, aki mindvégig figyelemmel kíséri (és vélhetőleg ellenőrzi) koncepciójának megvalósítását. Simonyi több kötetének előszavában is megköszöni Kármán közreműködését a nyelvtanok elkészítésében:

Nem mulaszthatom el, hogy ki ne fejezzem igen igen nagy köszönetemet dr. Kármán Mór úrnak, ki pedagógiai éles látásával és tapintatával az ügy iránt való meleg érdeklődésével folyvást támogatott, kivel a módszer szempontjából az egésznek berendezését, de néha a legapróbb részletet is előre megbeszéltem, s ki utólag is, mikor már meg volt irva e nyelvtan, észrevételeivel mindig utba igazított és segített a jobbat, a célszerűbbet, s a világosabb, érthetőbb szerkezetet eltalálni. Ő neki köszönhetem, ha e könyvben az eddigieknél jobb, célszerübb, könnyebben használható és gyümölcsözőbb eszközt sikerült a tanító közönség kezébe adnom. Sikerült-e, azt a következés fogja megmutatni. [kiemelések az eredetiben]

(Simonyi 1877: 4.)

Kármán Mór (1843–1915)
Kármán Mór (1843–1915)
(Forrás: tortenelemtanitas.hu)

Kármán Simonyira tett igen erőteljes hatását a már idézett nekrológ első mondataiból is jól láthatjuk:

Sajnálom, hogy csak rövid visszaemlékezést írhatok, de ha többet s gondosabban írhatnék is, érzem, képtelen volnék kifejezni azt a hálát, mellyel Kármán Mórnak tartozom, s leírni azt a hatást, melyet nemcsak én, de mindnyájan éreztünk, akik tőle tanultunk.

(Simonyi 1915: 385.)

Ezért mielőtt rátérnénk Simonyinak a nyelvtanoktatást megreformáló koncepciójára, illetve tankönyveinek bemutatására, szót kell ejtenünk Kármán Mór pedagógiai koncepciójáról.

A herbarti pedagógia hatása

Kármán Mór átfogó tudományos rendszert nem hozott létre, de az 1909-ben megjelent Pedagógiai dolgozatok, amely összegyűjtött pedagógiai írásait tartalmazza, egységes, koherens, alapvetően Herbart felfogását követő pedagógiai koncepcióról árulkodik. Kármán pedagógiájának és Herbart rendszerének erkölcstani-filozófiai alapozottsága azonos; mindketten a nevelés erkölcsi feladatait emelik ki. Kármán tantervelméletében és módszerében is igen látványosan épít Herbart lélektanára és neveléselméletére. Lássuk, tehát, mik voltak ennek a neveléselméletnek az alapjai!

Herbart „asszociációs lélektana” az embert körülvevő világot két nagy területre osztja: egyrészt a jelenségek, másrészt pedig az úgynevezett reálék világára. A reálék oszthatatlan és változatlan szellemi tartalmak, a szellemi élet lényegi egységei, atomjai. Ezek – az elmélet feltevése szerint – mechanikus mozgást végeznek, harcolnak, összeütköznek vagy épp összekapcsolódnak egymással, de alapjában véve változtathatatlanok.

Herbart elképzelése szerint a lélek is egy reálé; tehát nem más, mint „egy képzetekből felépített gép”.  Ezért szokás a herbarti lélektant mechanisztikus pszichológiának is nevezni. Herbart koncepciójának egyik lényegi vonása, hogy a lelki élet egységét hirdeti – szemben például azokkal a korabeli elméletekkel, amelyek a lélek egymástól elszigetelten működő képességeire épülnek (ilyen például Pestalozzi pedagógiája is).

A herbarti lélektan alapfogalmai a tudatmező és a tudatküszöb. Ha egy képzet lekerül a tudatmezőről a tudatküszöb alá, akkor történik a felejtés. A képzetek azonban önfenntartási késztetésük révén vissza szeretnének kerülni a tudatmezőre. Ha ez megtörténik, azt reprodukciónak hívja. Az átmenetileg a tudatküszöb alá kerülő képzetek törekvésként, kívánságként jelennek meg. Ha a régi képzetek az új felé fordulnak és a régiek hajlandóak befogadni azt, azt hívja figyelemnek. Ez lehet önkéntelen vagy önkéntes (tudatos). Az érdeklődés szintén lelki tevékenység. A nevelés egyik általános célja, hogy sokoldalú érdeklődést alakítson ki.

A herbarti erkölcsi eszmék

A Herbart rendszerében szereplő erkölcsi eszmék a következők:

  1. „Belső szabadság”: ha akaratunk összhangban van az erkölcsi eszmékkel
  2. „Tökéletesség”: ha akaratunk van olyan erős, hogy következetesen tudunk cselekedni
  3. „Jóakarat”: ha kilépve önmagunkból, mások érdekeit is figyelembe vesszük
  4. „Jog”: ha több, egymással összeütköző érdek között megegyezés jön létre
  5. „Méltányosság”: ha a jó, illetve a rossz cselekedet megfelelő jutalomban, illetve büntetésben részesül.
(Vö. Pukánszky–Németh 1995: 288.)

Herbart neveléselmélete az oktatásra, azaz az értelmi nevelésre helyezi a legnagyobb hangsúlyt. Számára a nevelés célja – ahogyan Kármánnál is –az egyén erkölcsös magatartásának kialakítása, az erkölcsi eszmék megvalósítása, mivel az egyén csak ezek által válhat „teljes emberré”, így találhatja meg helyét és boldogulását a társadalomban. Herbart pedagógiai koncepciója szerint minden gyerek nevelhető, tehát mindenkiben kialakíthatók a fent emlegetett erkölcsi eszmék, ha céltudatos, tervszerű nevelő hatások érik. A nevelés folyamatának – Herbart szerint – három szakaszból kell állnia:

Az első a kormányzás; ennek feladata megtörni a gyerek akaratosságát – ez nem más, mint felkészítés a nevelésre. Azért van erre szükség, mert – Herbart szerint – a gyerek önállóan nem képes a belátásra, így kényszerrel kell engedelmességre szoktatni. A kormányzás eszközei a határozott céllal rendelkező foglalatosságok, az állandó felügyelet, a parancsok és a tilalmak, rosszabb esetben pedig a szabadságmegvonás, illetve a testi fenyítés. A kormányzás szigorú alá-fölérendeltségi alapon működő tekintélyelvű pedagógiai folyamat, egyáltalán nem képes belehelyezkedni a gyerek helyzetébe – ezért sok jogos kritika érte.

A nevelés második szakasza az oktatás; ennek a leglényegesebb feladata az, hogy a gyerek képzetállományát gyarapítsa, és ezáltal az akaratot, a jellemet, az erkölcsiséget fejlessze. Nevelő erővel tehát – Herbart szerint – csak az oktatás rendelkezik, amelynek feladata, hogy az általános műveltséget átadja.

Az oktatás központi problémája a gyerek érdeklődése – enélkül ugyanis nem lehet az általános műveltséget elsajátítani. Az elsődleges cél tehát az oktatásban a sokoldalú érdeklődés felkeltése. Az érdeklődésnek Herbart elméletében „két köre van”: a megismerés és a részvét köre. A megismerés körébe tartozik az empirikus érdeklődés, amely konkrét tárgyakra, a spekulatív érdeklődés, amely elméleti kérdésekre és az esztétikai érdeklődés, amely esztétikai jelenségekre irányul. A részvét körébe tartozik a szimpatikus érdeklődés, amely egyes emberekre, a szociális érdeklődés, amely közösségi kapcsolatokra, és a vallási érdeklődés, amely a túlvilági kapcsolatokra irányul.

Az érdeklődés ezen rendszerezésére épül Herbart (és Kármán) tantervelmélete, amely a tárgyakat, a műveltség egyes területeit az érdeklődés fajtái szerint csoportosítja. Eszerint a megismerés köréből az empirikus érdeklődés körébe a természetrajz, a földrajz, a kémia és a fizika, a spekulatív érdeklődés körébe a matematika, a logika és a nyelvtan, az esztétikai érdeklődés körébe az irodalom és általában a művészetek tartoznak.

Johann Friedrich Herbart
Johann Friedrich Herbart
(Forrás: Wikimedia Commons)

Látható, hogy a mai is együtt kezelt két tantárgy, az irodalom és a nyelvtan e szerint az elmélet szerint két külön megismerési körbe tartozik. 

A részvét köréből a szimpatikus érdeklődés körébe az anyanyelv és az idegen nyelvek, a szociális érdeklődés körébe a történelem és a társadalmi ismeretek, a vallási érdeklődés körébe pedig a hittan tartozik.

Az oktatás folyamata Herbart szerint a következő formális szakaszokon kell, hogy keresztülmenjen. A gyerek tudatmezején zavaros képzettömegek kavarognak. Herbart módszere arra kérdésre kíván választ adni, hogy hogyan lehetséges tiszta, pontos ismereteket átadni ebben az esetben. Herbart válasza az, hogy a tanítónak a gyereket az ismeretszerzés sajátos törvények által megszabott útján kell végigvezetnie...

Először be kell mutatni az új ismeret konkrét megnyilvánulási formáit, ekkor világos képzetcsoportok jönnek létre a tanuló tudatmezején; ezek nyugalomban vannak. (Ez a statikus elmélyedés fázisa.) Ezután ezek a kitisztult képzetcsoportok mozgásba hozzák tudat már meglévő képzetanyagát, így az addigi rend felbomlik. Az új és a régi képzetek asszociáció révén kapcsolatba kerülnek egymással. (Ez az elmélyedés dinamikus fázisa.) Ezután az új képzetcsoportok kapcsolatba lépnek a tudatmezőn már régebben elhelyezett képzetcsoportokkal: a képzetcsoportok beilleszkednek a rokon képzetcsoportok nagyobb rendszerébe, és megkapják nevüket, a fogalmak definiálódnak. A tudatban helyreáll a rend. (Ez a statikus eszmélkedés fázisa.) Az új képzetcsoportok viszont csak akkor tudnak „meggyökeresedni”, ha megint mozgásba hozzuk a tudatmezőt az új képzetcsoportokra vonatkozó összehasonlítással, alkalmazással, gyakorlással. Így az új képzetcsoportok a régi, rögzült képzetcsoportokkal összeütköznek. (Ez az eszmélkedés dinamikus fázisa.) Ha a pedagógus az ismeretek átadásának ezt a módszerét követi, az új ismeret a tanuló sajátjává válik. Herbart ezt a módszert a konkrét tananyagtól független, általánosan érvényes technikának tekinti.

Herbart pedagógiája jegyében
Forrás: Wikimedia Commons / PbakerODU / GNU-FDL 1.2

Végül a nevelés harmadik szakasza a vezetés, amely az oktatással párhuzamosan futó tevékenység. Feladata, hogy alakítsa a gyerekben az erkölcsi belátást, az etikai meggyőződést.

Mai szemmel kissé furcsának, homályosnak, sőt abszurdnak is tűnhet ez az elképzelés, de az oktatási szakasz módszereire vonatkozóan néhány kulcsfontosságú, és a mai napig is érvényes megállapítást is találunk. Első sorban azt, hogy a tanulásnak az egyesből, a konkrét példából kell kiindulnia... Ez ma éppen a nyelvtan oktatásában egyáltalán nem valósul meg, míg a herbarti szemlélet idejétmúltabb, és többet kritizált részei még ma is áthatják sokszor az oktatás gyakorlatát.

Sorozatunk következő részében megvizsgáljuk, hogy érvényesülnek a fent leírt elvek Simonyi nyelvtantanítási koncepciójában...

Felhasznált irodalom

Pukánszky Béla – Németh András (1995): Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.

Simonyi Zsigmond (1915): Kármán Mór s a magyar nyelvtan. Magyar Nyelvőr 1915. 385–386. o.

Simonyi Zsigmond (1877): Magyar nyelvtan mondattani alapon I. rész: Az egyszerű mondat és a szóképzés. Az Eggenberger-féle Könyvkereskedés kiadása, Budapest, 1877.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 Molnár Cecília 2013. március 12. 14:55

@El Vaquero: Hamarosan.

1 El Vaquero 2013. március 12. 14:45

Azzal mikor fogunk megismerkedni, hogy hogyan, mikor lépnek túl a hagyományos, írás alapú, grammatikai-akadémiai nyelvoktatáson és tesznek lépéseket a mindennapos, beszélt nyelvi kommunikáció képessége felé?

Információ
X