nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A magyar nyelv napjai 1.
Magyarország = a magyarok országa?

A magyar nyelv napját november 13-án ünnepli Magyarország – az új tizedikes történelemkönyvben azonban, úgy tűnik, mindig ezt a napot írják. Áttekintettük, hogyan tünteti el a 19. századi Magyarország nyelvi és kulturális sokszínűségét a kísérleti tankönyv.

Szabó Tamás Péter | 2014. november 13.
|  

Arról, hogy nem a legszerencsésebb napra esik a magyar nyelv napja, korábban írtunk már. Cikkünkben arra szeretnénk rámutatni, hogy a magyar nyelv hivatalossá tételének napja nem véletlenül lett a magyar állam ünnepeinek egyike: a 19. század közepi-végi, egységesítő szándékú nyelvpolitika öröksége ma is él, és a mai taneszközök nyelvezetében és képi világában is tetten érhető.

Az oktatás vizuális környezete, ahogy azt az iskolák nyelvi tájképéről szóló sorozatunk eddigi részeiben bemutattuk, sokat elárul az egyes intézmények és az iskolarendszer értékrendjéről, működéséről. Miket láthat és olvashat nap mint nap a diák? 19. századi férfiak portréját? Ragozási táblázatokat? Saját és osztálytársai kreatív alkotásait? Ahogy a falakon és a teremben hozzáférhető vizuális választék orientációt jelez, ugyanúgy lényeges, mit tesz – szó szerint és átvitt értelemben is – láthatóvá, illetve mit takar vagy leplez el a tankönyv. Az utóbbi időben nagy vihart kavart kísérleti tankönyvek közül ezúttal azt nézzük meg, mi „látható” a 19. századi Magyarország nyelveiből és kultúráiból a tizedikes történelemkönyvben.

A címlap sok mindent elárul
A címlap sok mindent elárul
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Könyvet borítójáról...

Bár könnyelműség a külső alapján ítélni és már a borító alapján messzemenő következtetéseket levonni egy könyvről, mégis fontos jobban szemügyre venni ezt a felületet, amely a legláthatóbb, a leghangsúlyosabb. Ha valaki nem is olvassa el a leckéket, csak az asztalán pihenteti a tankönyvet, a borító akkor is könnyen belevésődik az emlékezetébe.

A tankönyv a 15. századi nagy földrajzi felfedezésektől az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc bukásáig terjedő időszak magyar és világtörténelmével foglalkozik 46 leckében. Ebből az igen széles tematikából a címlap egyértelműen az 1840-es évekre fókuszál: arra az időszakra, amelynek újramesélése és értelmezése a nemzetállami ideológia építésében, fenntartásában ma is jelentős szerepet játszik.

A kompozíció bal oldalán található bástyán túl – amelynek csak a széle látható, így az épület nem azonosítható be tökéletesen – felül egy Buda és Pest 1840-es évekbeli állapotát ábrázoló színes metszet látható, alul pedig – a „Történelem” feliratú csíkba kezével mintegy belenyúlva – Petőfi Sándor szoboralakja áll. Az 1848-as forradalom kitörésének későbbi helyszíne a színes metszeten idilli állapotokat tükröz: a dinamikusan fejlődő város sétálgató polgárai gyönyörködnek a Duna két partján eléjük táruló panorámában. Petőfi alakja is erősen idealizált: nem a költő-politikus valós arcmását valószínűleg leghűbben őrző dagerrotípiát, hanem a Március 15. téren álló szobrát választotta a tervező. A szobor szerepeltetése nemcsak a költőre mint személyiségre, hanem a forradalom egyik emlékhelyére is utal, ahol számos megemlékezést tartottak már. A borító tehát a kiemelkedő személyiség mellett a nemzeti kultusz egyik ünnepét is a középpontba helyezi, az azzal összefonódó beszédek, hagyományok, klisék világával együtt.

A borító (és a könyv is) reflektál a „hazafias nevelés” hivatalosan deklarált céljaira. A 2012-es NAT bevezetésével foglalkozó rendelet 3. melléklete egyebek mellett így ír a nemzettudattal kapcsolatos középiskolai követelményekről:

[A tanuló t]isztában van nemzeti ünnepeink jelentőségével, kontextusával, hagyományaival. Részt vesz a nemzettel, a hazával való érzelmi azonosulást erősítő tevékenységekben. Ismeri a népi hagyományokon és vallási gyökereken alapuló éves ünnepkört, van tapasztalata ezekhez kötődő szokásokról, ismer ilyen témájú folklór- és műalkotásokat.

Azzal, hogy az 1848-as forradalom hogyan jelenik meg tantermi dekorációk formájában, korábban részletesebben is foglalkoztunk.

A borító fel is villantja egy magyar nemzeti ünnep kontextusát: egyik vezéralakját és a forradalom kitörésének színhelyét. Ez a kontextus azonban képileg manipulált – és itt nem csupán arra gondolunk, hogy a Petőfi-szobor mögötti felhő valószínűleg photoshopolva van, mivel nehéz olyan helyet találni a téren, ahonnan nem lógnak be a faágak. Ennél – nyelvi szempontból – érdekesebb, hogy a Pestet ábrázoló metszetnek pont azt a részét takarja el a „Történelem” feliratú csík, ahol annak eredeti, német nyelvű felirata lenne olvasható: „Ofen und Pest”. Ofen Buda német neve, ami nem véletlenül szerepel a metszeten: a 19. század közepén a város lakosságának több mint fele (1851-ben 56,4%-a) német anyanyelvűként volt regisztrálva, a magyarok kb. a város lakosainak harmadát alkották. A nyelvi-kulturális sokszínűség képi kozmetikázása tehát már a címlapon elkezdődik, majd tovább folytatódik a későbbiekben.

Persze ez is kimaradt: tudósítások és Petőfi Nemzeti dala németül a Der Spiegel 1848. március 18-i számában. A lapot a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda gótbetű-készletével szedték
Persze ez is kimaradt: tudósítások és Petőfi Nemzeti dala németül a Der Spiegel 1848. március 18-i számában. A lapot a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda gótbetű-készletével szedték
(Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Magyarosítás

Kíváncsiak voltunk arra, hogyan tárgyalja a tankönyv a címlapon is előtérbe állított reformkort, ezért tüzetesebben megvizsgáltuk az ezzel foglalkozó leckék képanyagát (170–217. oldal). A tankönyv elsősorban a magyarság nemzeti törekvéseivel kapcsolatban üt meg pozitív hangot. Az adatokat és magyarázatokat ismertető folyószöveg mellett folyamatosan olvashatók zöld keretbe helyezett – vizuálisan tehát kiemelt – szövegrészletek, melyek a tárgyalt időszakban keletkeztek. Ezek közül az első (a 171. oldalon) Keresztesi József református lelkész 1790-es naplóbejegyzése, amely egyebek mellett azt a gondolatot fogalmazza meg, hogy „a ruha és a nyelv formálja a nemzetet különös nemzetté”, tehát ezek a verbális és nem verbális jelek különítik el leginkább a nemzeteket más közösségektől. Ezt azzal kapcsolatban jegyzi meg, hogy a magyar nyelv és a magyaros öltözet a maga korában egyre divatosabb lett. (Hogy milyen a magyaros öltözet, arról a 174. oldal ábrái segítenek képet alkotni, társadalmi rétegek szerinti bontásban mutatva a jellemző viseleteket.)

Magyaros öltözet (a tankönyvben szereplő illusztráció)
Magyaros öltözet (a tankönyvben szereplő illusztráció)
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

A tankönyv szövegében problémamentesen jelenik meg az asszimiláció, amely – a szerkesztésmód sugallata szerint – a korszerűség jegyében történt. A dinamikusan fejlődő Pest és Buda lakosságszámának növekedésével párhuzamosan mutatja be a szöveg a németek gyorsan „lezajló” (ezek szerint teljes körű és végleges?) asszimilációját:

A korszakban Pest sokkal dinamikusabban fejlődött Budához képest, lakosságának száma nagyobb ütemben nőtt. A két város etnikai összetétele néhány évtized alatt jelentősen megváltozott, és a magyarosodás színtere lett. A német ajkú polgárság soraiban elterjedt a névmagyarosítás, a városba költöző népesség körében egy-két nemzedék alatt lezajlott az asszimiláció.

(190. oldal)

A szövegben nemcsak az a feltűnő, hogy nem vet fel problémákat a magyarosodással kapcsolatban, hanem az is, hogy – mivel a szövegben a demográfiai fejlődéssel áll párhuzamban – célelvűen alkotja újra a történelmet: „ennek így kellett lennie”. Persze egy középiskolai tankönyvtől nem várható el olyan részletesség, mint egy a kérdéssel foglalkozó szakmonográfiától, de ez a tárgyalásmód igen egyoldalúnak tűnik. Az asszimiláció képzetét vizuálisan fel is fokozzák a könyv készítői: nem csupán a címlapon takarták ki a dinamikusan magyarosodó várost ábrázoló metszet német feliratát, hanem – a vizualitás szintjén – általánosságban véve kiradírozták azt a mennyiségben és minőségben is jelentős nem magyar nyelvű kultúrát, amely a korabeli Magyarország mindennapjainak része volt.

Ha csak Pesten és a németeknél maradunk: említetlen és láthatatlan marad a gazdag német nyelvű írásbeliség, amely a magyar kulturális törekvések egyik ösztönző mintáját jelentette. Az 1828-ban Pesten alapított német nyelvű Spiegel für Kunst, Eleganz und Mode például új műfajt honosított meg, és a 186. oldalon címlapjával szereplő Regélő Pesti Divatlap számára egyengette az utat. Szintén nincs említve a Pesther Tageblatt, pedig milyen érdekes lenne megértetni a diákokkal, hogy ezt a német lapot ugyanaz a Heckenast Gusztáv nyomtatta, aki később a Nemzeti dalt vagy a 12 pontot.

Heckenast Gusztáv 1841-ben kelt egynyelvű német nyomdaszámlája
Heckenast Gusztáv 1841-ben kelt egynyelvű német nyomdaszámlája
(Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Magyar nyelvű illusztrációkból ezzel szemben bőven van. A reformkor mint témakör tárgyalása Kölcsey szimbolikus jelentőségű Himnusz-kéziratának reprodukciójával (és a szerző portréjával) indul (170. oldal), majd sorjáznak a képek további kultikus alkotásokról. A diákok láthatják, egyebek mellett, a Hitel (176. oldal), az Országgyűlési Tudósítások (181. oldal), a Pesti Hírlap (183. oldal), a Kelet népe (185. oldal) vagy éppen a már említett Regélő Pesti Divatlap (186. oldal) címlapját vagy egy-egy részletét. A magyar nyelven alkotó politikusok, művészek, tudósok tehát – a képekből ítélve – elég aktívnak tűnnek; nem látjuk azonban nyomát annak, hogy a magyaron kívül más nyelven is létrehoztak volna kultúrát. Ez az egyoldalúság igaz a több nyelven alkotó személyiségekre is. Jellemző, hogy a terjedelmes életművét főként német, magyar és francia nyelven létrehozó Széchenyi Istvánnak is csupán a magyar nyelven kiadott írásai jelennek meg a kötetben.

Széchenyi „Blick”-jének címlapja. Ezt is hiába keresnénk ebben a könyvben
Széchenyi „Blick”-jének címlapja. Ezt is hiába keresnénk ebben a könyvben
(Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)

A nemzetiségi kérdés felé

A nemzetiségek a kifejezetten róluk szóló fejezetben sem igazán láthatók: színes pacáknál többet nemigen érzékel belőlük a tanuló, a magyar nacionalista propaganda viszont sztereóban szól. Erről következő cikkünkben írunk részletesebben.

Szabó Tamás Péter kutatásait az Európai Unió 7. Keretprogramján belül megvalósuló Marie Curie Intra-European Fellowship program teszi lehetővé (ref. 626376).

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 pind 2014. november 18. 07:29

"Bár könnyelműség a külső alapján ítélni és már a borító alapján messzemenő következtetéseket levonni egy könyvről"

A mondatnak ezzel a felével egyetértek, a második felével nem. Hogy kitakarták a német feliratot? Zágsón, a "sovinizmust" nem itt kezdődik. Pötyögjük csak be a keresőbe a "dejiny slovenska" (Szlovákia történelme) sort, klikkeljünk a kép találatokra, és számoljuk meg hány kitakart feliratú metszetet találunk. Szerintetek hány szlovák verte az asztalt ezekért?

Nézzünk bele egy szlovák/román/szerb tankönyvbe, hogy hány magyar/német feliratot látunk benne.

Bezzeg a könyvből kimaradt a Der Spiegel-féle Petőfi-fordítás! Botrány!!! "Persze ez is kimaradt..."

Viccet félretéve: ha ezt betették volna, akkor mintegy 5000 oldalnyi egyéb kordokumentum is bekerülhetett volna szvsz.

"a németek gyorsan „lezajló” (ezek szerint teljes körű és végleges?) asszimilációját:"

A "LEzajló" szó igekötőjébe valóban bele lehet kötni.

"A szövegben nemcsak az a feltűnő, hogy nem vet fel problémákat a magyarosodással kapcsolatban."

Egy Pestre költöző szlovák hajógyári munkás asszimilálódása sokkal inkább hasonlít egy átlagos emigráns magyar "problémamentes" asszimilálódáshoz, mint mondjuk a felvidéki magyarok 20. századi szlovakizációja, mely korántsem volt problémamentes. És persze szintén nem volt problémamentes a felvidéki szlovák iskolarendszer fokozatos leépítése sem. De azt se felejtjük el, hogy ezen iskolák százait valamikor meg is alapították, azaz voltak hosszú évtizedek, amikor úgymond "virágzott", fejlődött a nemzetiségi oktatás. Csak erről senki sem beszél. Ilyen időszakról a felvidéki magyarság csak álmodozhatott modern Csehszlovákiában és Szlovákiában, ahol tudtommal tombolt a wilsonizmus.

A nemzetiségi kultúra virágzását valóban be lehetett volna részletesebben is mutatni, akár egy-két bekezdés erejéig, de ne legyenek illúzióink arról, hogy bezzeg más országokban hemzsegnek a tankönyvek az ottani nemzetiségekről szóló pozitív dolgokról.

"a magyar nacionalista propaganda viszont sztereóban szól."

Ebben a sorban valami más szól sztereóban.

"Erről következő cikkünkben írunk részletesebben."

Nagyon kérem, hogy a szóban forgó részletes cikk térjen majd ki arra is, hogy mely ország, miképpen pipál le bennünket ezen a téren, kik előtt is kellene szégyenkeznünk?

Ha esetleg netalántán mégsem pipálnának le szomszédaink, vagy éppen Franciaország, akkor kérem, ne szégyeljük ezt leírni, még akkor sem, ha a Marie Curie program finanszírozza a kutatást!

A szlovák tankönyvekben vajon hogyan tárgyalják, hogy pár évtized alatt egy 33 %-os kisebbséget 6%-ra döngöltek le? És azt, hogy 2 év alatt megszüntették a magyar nyelvű oktatás 80 százalékát, illetve pár évre ('45-'46) teljesen meg is szüntették azt?

És az általuk sulykolt "re-szlovakizáció" miben volt humánusabb, mint a "re-magyarizáció" (tekintve, hogy a török kor előtt az ország 75-80 százaléka magyar volt)?

Náluk a pozsonyi csata az bratislavai csata. Ott ezen senki nem akad ki? Nem röhögnek rajta? Mert nálunk röhögnének, ha valaki a Mátyás-korabeli Budát, vagy a római kori Aquincumot Budapestnek nevezné...

Nem nézünk szembe a történelmünkkel? Egyetlen google keresési eredmény, mely mutatja, hogy a szlovákok mennyire néznek szembe a történelmükkel:

Robert Kamev és Eduard Karmezin nevére keressünk rá a gogliban, és nézzük meg, hány cseh/szlovák/angol forrást látunk a találatok között.

Nevezett úriemberek ugyanis sokat "dolgoztak" azért, hogy a Felvidéken ne tarthassanak népszavazásokat az első Világháború után. Ugye nagyjából képben van mindenki, hogy ez mivel járt volna... (Remélem nem "kacsa" példát hoztam, ugyanis dokumentumot még nem láttam erről!)

És ha már a Marie Curie program finanszírozza a kutatást, akkor nézzük azt is meg, hogy a franciák hogyan tanítják azt, hogy a forradalom idején az országuk harmada beszélte, harmada gagyogta, harmada pedig egyáltalán nem beszélte a francia nyelvet? És megcsillantanak-e akár egy minimális önkritikát az azóta töretlen asszimilációs politikájukat illetően, melynek az az alapvetése, hogy náluk mindenki francia? Ők mennyire mutatják be nemzetiségeik kultúráját? Megemlítik-e, hogy a hetvenes évekig rendeletileg tiltva volt náluk a német nyelv intézményes oktatása?

5 Galván Tivadar 2014. november 16. 12:41

@Untermensch4: Abszolút. Eleinket vitte a nagylöttyös indulat, és nem vettek róla tudomást, hogy végtére is ők vannak kisebbségben Magyarországon.

4 Roland2 2014. november 14. 13:03

Úgy érzem, mintha a cikkíró a saját balliberális nézőpontjából eredő előítéleteit, ill. következtetéseit próbálná belemagyarázni a tankönyvbe: honnan tudjuk, h. a készítők szándékosan takarták ki a német feliratot ? Továbbá egy ilyen jelentéktelen dolgon rugózva vonja le a sommás következtetését : "A nyelvi-kulturális sokszínűség képi kozmetikázása tehát már a címlapon elkezdődik, majd tovább folytatódik a későbbiekben."

Az sem világos számomra, h. a 190. oldalról bemásolt részletből hogyan jut arra a következtetésre , hogy az asszimilációnak "kívánatosnak", "elrendeltnek" kellett lennie, mikor a szöveg még csak nem is részletezi, h. miért zajlott le az ( valóságban többségük önként asszimilálódott ) ? Azt sem értem, h. mi a baja az elmagyarosodással :sokan a gazdasági és kulturális fejlődés hatására vagy szimpátia - vagy rokoni kapcsolatok - miatt magyarosodtak el, nem állami nyomásra. Mindenki maga választja meg az identitását , ráadsul többségük még megtartotta a család eredeti nyelvét , csak már második nyelvként . ( Csodálkozom, h. az antiszemitizmus vádja nem merült fel, ugyanis jelentős volt a pest-budai zsidó lakosság száma is, ők is hozzájárultak a város és kultúra fejlődéséhez, mégsem említik őket. )

Szerintem egy magyar állami tankönyvtől nem meglepő és semmi probléma nincsen vele, hogy elsősorban a magyarság történelmét és ahhoz kapcsolódó nézőpontját közvetíti a magyar diákok felé. Nem lehet, hogy csak a cikkíró saját politikai vagy eszmei szellemiségéből tűnik nacionalista propagandának az, ami természetes nemzeti öntudat ? És ha ez nacionalista propaganda, akkor mit szólhat a szlovák, román, szerb vagy ukrán tankönyvekhez, ahol még durvábban nyomul a nacionalista propaganda hazugságokkal vegyítve, és ahol talán még annyi szó sem esik a magyarság jelenlétéről és kultúraformáló szerepéről, mint a magyar tankönyvben a németségről ? És vajon a demokráciai fejlettség csúcsát elérő Franciaországban milyen részletességgel írnak a bretonok, baszkok,okszitánok , elzászi németek vagy az egykori gyarmatok lakóinak történelméről a tankönyvek ?

3 Krizsa 2014. november 14. 02:13

Magyarország = a magyarok országa?

Ühüm. Igen, az. Hú, de nem tetszik!

A 19. századi nemzeti mozgalmakról beszélni, mint ami már elavult dolog, átlátszó hamiskodás.

A nemzetek, vagyis a TERÜLET és a megélhetési lehetőségek VÉDELME azóta szervez "nemzetállamokat", amióta az emberiség a hordáknál nagyobb létszámba tömörült és egy helyben kezdett lakni.

Szóval parasztvakítás ez a 19. századi...

Túlságosan jó hely ez a Kárpát-medence, főleg mezőgazdaságilag, de sok más szempontból is. Európa legnagyobb egybefüggő, a természet viszontagságaitól is eléggé nyugis helye.

Kéne, mi? Igen, az EU érdekeltségeknek. Hát ne hagyd...

2 mederi 2014. november 13. 20:50

@Untermensch4:

-Európa minden országában végbe ment a "nemzetté válás" folyamata a tizenkilencedik században, vagyis az "egy ország egy nyelv" megvalósítása. Mivel lezárult, és nem vagyunk vele egyedül állók, úgy jelenítjük meg az oktatásunkban, mint bármelyik európai ország a sajátjában.

Szerintem ez a "viselkedés" teljesen megfelel az un. "európai értékeknek".

-Jelenleg az angol nyelvre épülő globalizáció folyik, hogy az "egynyelvűség" világméretűvé váljon..:(

Mit ki hogyan él meg, függ helyzetétől, nézeteitől, és hogy bele született vagy éppen részese (pro / kontra) adott folyamatnak.

1 Untermensch4 2014. november 13. 16:41

az egynyelvűség a legnagyobb tragédiánk az elmúlt évszázadból, akkor is ha nem veszünk róla tudomást :(

Információ
X