nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A magyar nyelv napjai 2.
Akik idegenek maradtak

A magyar nyelv napját november 13-án ünnepli Magyarország – az új tizedikes történelemkönyvben azonban, úgy tűnik, mindig ezt a napot írják. Áttekintettük, hogyan tünteti el a 19. századi Magyarország nyelvi és kulturális sokszínűségét a kísérleti tankönyv.

Szabó Tamás Péter | 2014. november 20.
|  

Cikkünk előző részének gondolatmenetét folytatva azt járjuk körül, milyen szövegösszefüggésben és milyen képi környezetben jelenik meg a 19. század nemzetiségeiről szóló tananyag a tizedikes kísérleti történelem tankönyvben. Ezúttal a reformkor nemzetiségi kérdéseivel foglalkozó lecke képeit, szövegét és feladatait vizsgáljuk meg tüzetesebben.

Népviseletek (a tankönyvben szereplő illusztráció)
Népviseletek (a tankönyvben szereplő illusztráció)
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Elidegenítés mesterfokon

A nemzetiségekkel foglalkozó lecke címe: Nemzetiségi kérdés a reformkorban (192–195). Önmagában beszédes, hogy a nemzetiségekkel külön fejezet foglalkozik, hogy a róluk szóló ismeretek nincsenek integrálva a könyv főáramába, de önmagában ez a módszertani megoldás akár jó lehetőséget is adhatna a korabeli Magyarország nyelvi-kulturális sokszínűségének bemutatására. A szöveg ezzel szemben leginkább egy rendkívül magyarközpontú propagandaszövegként értelmezhető.

A munkafüzet 110–111. oldalán olvashatók a románok, a horvátok, a szerbek és a szlovákok követelései, de a csatlakozó feladatok csak adatokat kérdeznek vissza mechanikusan a szövegekből: nincsen problémafelvető kérdés egyikhez sem.

Egy tankönyv esetében árulkodó, mit tesznek átélhetővé, megfogatóvá, és miről írnak csak általánosságban a szerzők. Mint előző cikkünkben láthattuk, a korábbi fejezetekben a diákok sorra szemügyre vehették a legjelentősebb magyar politikusok arcképét, tanulmányozhatták műveik borítóját, olvashatták gondolataikat. Nincs ez másképp a nemzetiségekkel foglalkozó rész esetében sem: csak a magyarosítás politikáját szorgalmazó Széchenyi és Kossuth hangját halljuk. A 193. oldalon kettejüktől olvasható egy-egy idézet, mindkettő 1842-ből. Széchenyi arról ír (A Magyar Akadémia körül), hogy a nyelvtudás önmagában nem tesz senkit „igazi” magyarrá: kulturálisan is be kell olvasztani a kisebbségeket, mert egyébként továbbra is (a magyarok vezette) „haza meggyilkolásán” fognak dolgozni. (Ugyanebből a művéből, ráadásul részben ugyanezt a részletet idézik a 195. oldalon is a készítők, tehát igen fontosnak találhatták.) Kossuth a később meghozott 1844-es törvény szellemében azt hangsúlyozza, hogy az állam hivatalos nyelvéül a magyart kell megtenni, a többi nyelvet elég a magánélet nyelveként megtartani:

[Az országgyűlés] az ország idegen ajkú lakosait nyelvöktől megfosztani nemcsak soha nem szándékozott, de sőt elismeri, miképpen a magánélet nyelvviszonyaiba törvény által kényszerítőleg beavatkozni jogtalanság volna. [Magyarországon] a közigazgatás, akár polgári, akár egyházi legyen az, úgy a törvényhozás, mint a törvényvégrehajtás, kormányzás, igazságszolgáltatás […], valamint a hivatalos közlekedési nyelv a magyar kormánnyal s magyarországi törvényhatóságokkal a magyar korona birtokainak bármely részéből magyar legyen. Ennél kevesebbet tenni gyávaság, többet parancsolni zsarnokság.

(Kossuth cikke a Pesti Hírlapban; 1842)

A tankönyv nem utal arra, hogy a korabeli magyar nyelv nem azonos a maival abban az értelemben sem, hogy magyarul nem lehetett volna azonnal teljes körű ügyintézést végezni – ehhez nyelvtervezésre volt szükség. A szövegrészlet alkalmas arra, hogy egy egynyelvű Magyarország kiépítésének szándékát vetítsük bele, miközben valószínűbb, hogy Kossuth egyfajta – erős magyardominancia mellett megvalósuló – többnyelvűséget képzelt el, olyasmit, amit Susan Gal egy cikkében részletesen jellemzett.

Az más kérdés, hogy a nem magyar nyelvek be nem engedése a formális nyelvhasználat színtereibe asszimilációs törekvésként értelmezhető: a csak otthon, magánérintkezésben használt nyelvek rendszerint visszaszorulnak, a magyaron kívüli nyelvek tehát potenciálisan veszélyeztetett állapotba kerültek, hiszen korábban, a latin mint hivatalos nyelv korában elvben egy nyelvnek (és beszélőinek) sem volt komoly versenyelőnye az országon belül. A kisebbségek aggodalmait és törekvéseit azonban a tankönyv nem érinti, illetve ha igen, akkor – mintegy bagatellizálásképp – a korabeli magyar politikusok érveit, a területi integritás megőrzésének fontosságát idézi.

A mai Március 15. téren álló görögkeleti templom kétnyelvű képaláírással ellátott metszete az 1850-es évekből
A mai Március 15. téren álló görögkeleti templom kétnyelvű képaláírással ellátott metszete az 1850-es évekből
(Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A kisebbségek helyzetének megértését könnyebbé tehetné, ha a tankönyv például megkérné a diákokat, nevezzenek meg egy nyelvet, amin egyáltalán nem, vagy nem minden élethelyzetben tudnak magabiztosan megnyilatkozni, majd megkérné őket, hogy helyettesítsék be a fenti szövegbe. Örülnének, ha minden ügyüket ezentúl, teszem azt, csak urduul tudnák intézni? De nem, a könyv nem ilyen fajta kérdéseket tesz fel, hanem a következőket:

Miként vélekedett Kossuth az államnyelv kérdéséről? Mivel indokolta az álláspontját?

Mi volt Kossuth véleménye az erőszakos magyarosításról?

Az első feladat csak egy fantáziátlan, az olvasott szöveget reprodukáltató kérdés, bár nem egészen egyértelmű, mik azok az „indokok”, amiket sorolni kellene. (Az utolsó mondat retorikus zárlatára gondoltak talán?) A második feladatban a diák össze kell, hogy foglalja Kossuthnak a szövegből kiolvasható véleményét, ami röviden az, hogy szó sincs erőszakos magyarosításról: a kisebbségek félelmeit egyszerűen lesöpri az asztalról. A szövegrészlet szerint az országgyűlés jogosan igyekszik monopolhelyzetbe hozni a magyarul hivatalos témákról is folyékonyan beszélőket a hivatalos ügyintézésben, azt pedig evidenciának veszi, hogy minden más nyelv csak arra jó, hogy „a magánélet”-ben használják. Problematizálásról szó sincs: a feladat az asszimilációra törekvő 19–20. századi magyar nacionalizmus tételeit (amelyek igazolására ez a szöveg is alkalmas lehet) gondolkodás nélkül mondatja vissza a diákokkal.

Foltok, foltok, foltok… (a tankönyvben szereplő illusztráció)
Foltok, foltok, foltok… (a tankönyvben szereplő illusztráció)
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Pacák és ruhák

A nemzetiségek hangját tehát nem hallani a könyvben, de a kultúrájukból sem látszik sok, az írásbeliségükből pedig egyenesen semmi. Azt lehet látni, hogy valahol éltek magyarok és nemzetiségiek: egy térkép foglalkozik „Magyarország nemzetiségi viszonyaival” a 192. oldalon, illetve néhány táblázat és diagram is látható-olvasható. Ezek az ábrázolási módok a kisebbségekről csak nagyon elvont, egyáltalán nem életközeli információt nyújtanak, de azt is torzan. A térképen a diák annyit lát a magyarországi szlovákokból, hogy egy nagy, világos rózsaszín pacát alkottak valahol északon; a németek narancs színű pacát mindenfelé, a románok zöld pacát, főleg délen és keleten, és így tovább.

Ez, azon kívül, hogy érthetetlenül absztrakt, ráadásul félrevezető kép is. A színek sehol nem keverednek, nincsenek átfedések: a térkép azt sugallja, hogy a nemzetiségek egymástól elkülönülve éltek. (Ezt figyelembe véve nehezen oldható meg a térképhez csatolt feladat, amely a vegyesen lakott területekre kérdez rá.) Semmi nem látszik abból, hogy számtalan olyan ember volt, aki többnyelvű közösségekben élt, ami nemcsak azt jelenti, hogy egy településen például vegyesen laktak magyarok, szlovákok, németek, hanem azt is, hogy egy személy is gyakran többnyelvű volt, ráadásul a képzettebbek esetében a két-három helyi nyelvet a francia és a német is jellemzően kiegészítette, a nemzetközi érintkezést megkönnyítendő. A statikus térkép sugalmazásával szemben a nyelvi-nemzetiségi identitás ráadásul egy emberéleten belül is változhatott: erre utalnak a gyakori névmagyarosítások. (Ezeket említi az előző cikkünkben idézett szövegrész a 190. oldalon, de a jelenség hátterének megértéséhez érdemes lett volna legalább egy jellemző élettörténetet röviden ismertetni.)

A mai Vörösmarty téren állt Pesti Német Színház épületéről 1837-ben készült metszet. Az 1812 óta álló épületet 1837, a magyar kőszínház megnyitása után kezdték német színházként emlegetni, így a metszeten egyszerűen „városi színház”-ként azonosítják
A mai Vörösmarty téren állt Pesti Német Színház épületéről 1837-ben készült metszet. Az 1812 óta álló épületet 1837, a magyar kőszínház megnyitása után kezdték német színházként emlegetni, így a metszeten egyszerűen „városi színház”-ként azonosítják
(Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A térkép, a diagramok és a táblázatok szerint tehát egynyelvű és egykultúrájú emberek éltek az országban, egymástól éles határvonalakkal elválasztva. Ez nem túl árnyalt így, de szerencsére a fejezetben található néhány korabeli kép is, amely például parasztokat vagy nemzetiségi népviseleteket mutat be (193. oldal). Az első képen Hadadon élő parasztok láthatók, de sem képaláírás, sem más kísérőszöveg nem igazít el, hová is helyezzük ezeket az embereket, pedig érdemes lenne: a 19. században magyarok, németek, románok, cigányok, zsidók éltek együtt ezen a településen. Ugyanazon az oldalon egy másik kép is helyet kapott, román, német, szlovák és horvát népviseletekkel. Míg az előző cikkünkben idézett, a 174. oldalon látható kép részletesen, társadalmi rétegek szerint mutatta be az öltözeteket, a 193. oldalon lévő 19. század közepi metszet ráerősít arra a képzetre, hogy a nemzetiségek „csonka társadalmat” alkottak, mivel minden etnikumot csak egy férfi és egy nő képvisel. A kötet által a 192. oldalon bevezetett – egyébként igen negatív képzettársításokat keltő, degradáló – csonka társadalom terminus a „döntő részben jobbágyi sorban élő nemzetiségek (szerbek, románok, ruszinok, szlovákok)” megnevezésére használatos, de ezen a képen a németek és a horvátok is társadalmi tagozódás nélkül jelennek meg. A 194. oldalon egy zsidó kereskedő képét láthatjuk, de csupán a zsidók kereskedelmi tevékenységét tárgyalja a könyv, kulturális hátterükről nem ír semmit (ráadásul a zsidók egy külön szövegegységbe kerültek, mondhatni minden más csoporttól elkülönítve).

Az egyetlen nyom, ami arra utal, hogy a korban több nyelv volt használatban Magyarországon (a tankönyvben szereplő illusztráció)
Az egyetlen nyom, ami arra utal, hogy a korban több nyelv volt használatban Magyarországon (a tankönyvben szereplő illusztráció)
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Nincs kapcsolat

Talán a fenti példák is elegendőek ahhoz, hogy megfogalmazzuk az összbenyomásunkat. A tankönyv képi világa a 19. század magyarországi kultúráival kapcsolatban még akkor is erőteljesen homogenizál, amikor a lecke elvben a 19. századi magyar állam népességének változatosságáról szólna. A nemzetállami ideológia fenntartása érdekében a tankönyv csak a magyar nyelvű kultúrát és annak alkotóit jeleníti meg részletesen: azt sugallja, mintha mindig is a magyar nyelvűség lett volna a legfontosabb, ennek képviselői a legaktívabbak, mintha Magyarország fejlődéséhez, jólétéhez az egységesítés, a magyarosítás lett volna a legjobb út. A közösségi és a személyes többnyelvűség láthatatlan marad.

Egyedül egy szabadságharc korabeli ötforintos bankón (204. oldal) láthatunk a magyaron kívül német, román, szerb és szlovák nyelvű feliratot, de a reprodukció kis mérete miatt csak a címlet olvasható. Egyébként ez esetben sem a kisebbségek saját(os) kultúrájáról van szó, hanem a magyar állam által kibocsátott hivatalos, részben többnyelvű dokumentumról (azért csak részben többnyelvű, mert a bankjegyen csak a címlet és a büntetőzáradék volt meg néhány nemzetiségi nyelven, a bankjegy közepén található közlemény csak magyarul szerepelt).

A nemzetiségi törekvések szöveges bemutatása jelzi, hogy a nemzetiségek elsősorban problémaforrásként jelennek meg a szerzők számára: a sokszínűség nem erőforrások sokaságát jelenti, nem gazdagságot, hanem leküzdendő nehézségeket. Ezt a benyomást erősíti a következő leckében, a 196. oldalon található kördiagram, amely az Osztrák Császárság népeit ábrázolja:

Problémaforrások (a tankönyvben szereplő illusztráció)
Problémaforrások (a tankönyvben szereplő illusztráció)
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

A diagrammal kapcsolatban történészek valószínűleg további érdekességeket is találnának, mi azonban csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az ábrához csatlakozó egyik kérdés így fogalmaz: „Milyen alapvető problémával kellett szembenéznie az osztrák császárnak?”. A sokféleséget ábrázoló képhez kapcsolt egyik fogalom tehát a „probléma” (a másik pedig az „egység”, illetve annak hiánya, amely a szövegdoboz végén jelenik meg).

A kísérleti történelemkönyv megoldásait nemcsak azért furcsálljuk, mert feltűnően egyoldalúan ábrázolja a tárgyalt kor viszonyait, hanem azért is, mert a benne megjelenő egynyelvűségi szemlélet nemcsak a mai magyarországi nemzetiségi diákokat, hanem általában véve minden, több nyelven beszélő személyt figyelembe véve is életidegen. A tankönyv ezen kívül a „hazafias nevelés” – előző cikkünkben már idézett – kerettantervével sincs teljes összhangban, ott ugyanis ezt olvassuk:

[A tanuló i]smeri a nemzeti kultúrák jelentőségét, tiszteli a különböző népek és kultúrák hagyományait.

Ezzel a könyvvel ezt a célt igen nehéz elérni.

Szabó Tamás Péter kutatásait az Európai Unió 7. Keretprogramján belül megvalósuló Marie Curie Intra-European Fellowship program teszi lehetővé (ref. 626376).

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
39 LvT 2015. január 27. 18:28

@Roland2: Amit itt leírtál, szerintem azok közül semmi sincs ebben a filmben.

38 Roland2 2015. január 27. 18:03

@LvT: @tenegri: Akkor is maradtak fenntartásaim: lehet, h. a videó közelebb akarja hozni a történelmi magyar királyokat a szlovákokhoz, de ezt biológiai, genetikai alapokra hivatkozva teszi,- "lám, nem kell viszolyognunk az Árpád-háziaktól, hiszen ők is szlávok "-, nem pedig történelmi-eszmei alapokra hivatkozva " közös uralkodó, közös ország,közös történelmi folyamat ". ( Ettől nincs messze slotának az a morbid elképzelése, miszerint a mostani magyarok tulajdonképpen szlávok, akik a mongoloid honfoglalóktól vették át a nyelvüket.) Ez részben igaz, de csúsztatás is van benne. Nekem valahogy mégis az elszlovákosító/elszlávosító törekvések csengenek ki belőle,mégha humorral akarják is tompítani az élét: nemcsak "Slovensko" uralkodójának ismerik el őket ( ami igaz, mert a magyarországi szlávok királyai is voltak ), de áttételesen vérségileg szlováknak is.

Továbbá nem hiszem,h. az Árpád-háziaknak lett volna szláv identitásuk, mégha egyesk beszéltek is vmilyen szláv nyelvet/dialektust.

37 tenegri 2015. január 26. 20:42

@Roland2: Ez egy nagyon jó videó. Karikírozza és kifigurázza a fekete-fehér, nacionalista történelemszemléletet, s közben nyitottságra és befogadásra ösztönöz, tágabb rálátást mutat. Sajnálom, hogy ennyire félreértetted, pedig szerintem 5-ös.

36 LvT 2015. január 26. 20:12

@Roland2: A belinkelt videó alatti megjegyzések közt volt egy figyelmes hozzászólás: „És az még senkinek nem tűnt fel, hogy ez a videó pont a mai szlovák »történelemszemléletet« akarja kifigurázni?”

Az önirónián túlmenően a videó szándékosan karikírozott is volt, mintha egy sorozatkedvelő az egyik Game of Thrones-epizód online térben szokásos humoros recenzióját készítette volna el. Ezzel viszont éppen hogy közel akarja vinni a mai szlovák tanulóifjúsághoz az Árpád-házat.

A „szlovák” jelzőt a filmecskében nem is lehet érteni másként, minthogy: ezek nem idegen uralkodók, hanem a „mi” királyaink is voltak. (Ahogy a Magyarországon a japán Szuzuki is a „mi autónk”.) — Azt, hogy a szerző hogyan gondolja a „szlovák” kitételt, pedig jelzi a 9:56-tól induló befejező „eszmefuttatás” is, ahol is eléggé idézőjelbe kerül.

Lehet rossz véleményed a szlovákokról en bloc, de ez a videó szerintem éppen a József Attila-i kívánságnak megfelelően békévé kívánja oldani az emlékezést.

35 Pierre de La Croix 2015. január 26. 18:59

Pedig elnézve az itteni hozzászólók többségét, rájuk férne. :)

34 deakt 2015. január 26. 18:21

@Pierre de La Croix: A tényleg.com -ot én nem erőltetném forrásnak.

33 Pierre de La Croix 2015. január 26. 18:11
32 Roland2 2015. január 26. 17:49

Szlovák történelemszemléleti logika : az Árpád-házi királyok szlávok voltak, így tulajdonképpen szlovákok (is) :www.youtube.com/watch?v=7Wlqf03Ye7s

31 Pierre de La Croix 2014. november 23. 13:29

@bloggerman77: Akkor pedig mi a fészkes fenéről beszélsz??? Eddig én a jelenről beszéltem.

(Amúgy tiszteltetem az egyetemedet, mert az enyémre meg nem ez a jellemző)

30 bloggerman77 2014. november 23. 13:12

@Pierre de La Croix:

Mi az a Száray-Kaposy?

Én utoljára 20 éve láttam középiskolai törikönyvet testiközelből, a standrad Tankönyvkiadós könyveket, ahol a magyar anyag egy 0 volt, illetve az akkor újdonságnak ható AKG-s törikönyvet,ami átesett a ló túlsó oldalára, mert abban meg a Benini Királyságtól kezdve Angkor Vat-on át az inka meg a maja civilizációig minden benne volt, DE a magyar anyag ott is aránytalanul kisebb volt a többihez képest.

Mielőtt azzal jönnél, hogy el vagyok maradva (ami bizonyos szempontból igaz - lásd a 20 év), az egyetemi törioktatás, amit egészen a közelmúltig figyeltem testközelből, még mindig a 20 évvel ezelőtti Tankönyvkiadós szinten mozgott, sőt némely esetekben szinte még annak lebutított verziójaként is felfogható volt, mikor a ógörög történelmet pl. a Solón-Drakón-Kleisthenés-Periklés vonalon oktatta - és kampó, vége.

29 Pierre de La Croix 2014. november 23. 11:51
28 Pierre de La Croix 2014. november 23. 11:50

@bloggerman77: Ja, mert a fejezetek száma egyenlő a fejezetek hosszával és az információk alaposságával. Amúgy pedig nem igaz, amit állítasz: Száray és Kaposi féle 12. osztályos történelemkönyv:

25 fejezet nemzetközi történelem + 25 fejezet magyar (miközben egyes fejezetek közvetve-közvetlenül magagy problémákkal is foglalkoznak: Köztes-Európa, világháborúk, globális világ stb.):

Úgy látom, hogy előre eldöntötted az álláspontodat - több a nemzetközi történelem - és körömszakadtáig ragaszkodsz hozzá. Akkor is, ha a tényeknek ellent mondanak.

27 bloggerman77 2014. november 23. 01:15

@Pierre de La Croix:

Hasonlítsd össze a tankönyvek fejezeteit. Az egyetemes töri messze veri a magyar, teljesen aránytalan.

26 Pierre de La Croix 2014. november 22. 22:28

@bloggerman77: Ja, kár hogy az érettségin 45% az egyetemes történelem (beleértve az ókortól kezdve az egész világét) míg 50% a magyar történelem aránya (jó esetben, egyébként 40 és 60).

tortenelemklub.com/erdekessegek/toertene...-az-idealis-tetelsor

www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/...12/tortenelem_vl.pdf

25 hun 2014. november 22. 21:58

felfedezték amerikát, mi?

.

amerika meg az amerikaiak köszönik szépen.

ahova ezek betették a lábukat, ott többé fű nem terem!

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X