nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Gyűlöletbeszéd: mindenki másképp csinálja

A gyűlöletbeszéd „forró téma”: hazánkban számos kísérletet tettek büntethetővé tételére, eleddig – a tiltás alkotmányba ütköző jellege miatt – sikertelenül. Európában számos ország bünteti, az Egyesült Államok viszont szélsőségesen megengedő. Körképünk a gyűlöletbeszédről.

Péli Péter | 2010. február 11.
|  

A gyűlöletbeszéd jogi fogalom, amelyet több európai állam büntetőtörvénykönyve ismer és büntet. A pontos meghatározás országról országra változik, de a gyűlöletbeszéd általában olyan közösség előtti szóbeli vagy írásos megnyilvánulás, amelynek során valaki egy adott társadalmi csoportot igyekszik lebecsmérelni, megfélemlíteni, illetve kiközösítő vagy erőszakos fellépésre szólít fel ellenük. Elvont értelemben bármilyen csoportról szó lehetne, de a legtöbb törvénykönyv pontosan megnevezi, hogy faji, etnikai, vallási vagy szexualitás szerinti csoportra értendő-e ez a bűncselekményfajta, bár bővebb értelemben a nem, a nemzetiség, a nyelv, az ideológia, a társadalmi osztály, a foglalkozás, a kinézet, a fogyatékosság vagy kor (stb.) szerinti megkülönböztetés is ide tartozhat.

Gyűlöletbeszéd: mindenki másképp csinálja

A gyűlöletbeszéd büntetése egy szinten ellentétben áll a szólásszabadsághoz fűződő joggal, amelyet a legtöbb demokrácia nevesítve véd. Ezt az ellentmondást általában úgy oldják fel jogilag, hogy a szólásszabadságot akár már alkotmányosan korlátozzák, azaz a szólásszabadság mindenre vonatkozik, amit konkrétan nem tilt az alkotmány.

Gyűlöletbeszéd Európában és túl

Európában legalább 14 ország bünteti a gyűlöletbeszédet, köztük Belgium, Franciaország, Németország, Svájc, Svédország, Hollandia, az Egyesült Királyság, továbbá szomszédaink közül Szerbia és Horvátország.

Belgium 1981-es törvénye például az egy személy vagy csoport elleni megkülönböztetésre, gyűlöletre, vagy erőszakra való felbujtást határozza meg büntetendő cselekménynek. A skandináv országok a faji, nemzeti, etnikai, vallási, szexuális és bőrszín szerinti csoportok megfélemlítését, kigúnyolását és lenézését is ide sorolják. Németország Volksverhetzung, a „nép izgatása” néven rendelkezik a gyűlöletbeszédről. A német törvény a lakosság egy része elleni gyűlöltre uszítást és mások rosszindulatú rágalmazását, sértegetését, és becsmérlését nevezi meg büntethetőként.

A fentebb említett európai országok közül többen is gyakran ítélnek el embereket a zsidóság vagy az iszlám elleni uszítás miatt. A híres színésznőt, Brigitte Bardot-t például már öt alkalommal ítélték el Franciaországban a rendszeres és már-már betegesen iszlámellenes kirohanásai miatt. Ez nem azt jelenti, hogy ezekben az országokban tilos a vallásokat vagy világnézeti irányzatokat nyilvánosan kritizálni. Michel Houellebecq 2002-ben a legostobább vallásnak („la religion la plus con”) nevezte az iszlámot. Őt felmentették a gyűlöletbeszéd vádja alól, mert ezt a sértő megnevezést egyszerű véleménynyilvánításnak fogta fel a francia bíróság.

Az Egyesült Királyságban az 1986-os közrendről szóló törvény harmadik fejezetében rendelkeznek a gyűlöletbeszédről. A faji és vallási csoportok elleni gyűlöletszítás mellett tiltja a szexuális irányultság alapján keltett gyűlölködést is. Ez az előírás még hangfelvételek lejátszására és színdarabok előadására is vonatkozik. Az óvatos angolszász hagyomány alapján a jogszabály azonban igyekszik elejét venni a rendőri túlkapások lehetőségének is. A 29J. pont kimondja, hogy a tiltás nem vonatkozik az eszmecserére, a kritikára, és a különböző vallási csoportok ellen érzett ellenszenv kifejezésére, illetve az ilyen csoportok kigúnyolás és sértegetésére. Mindemellett a tiltás nem vonatkozik a hittérítésre („legyen inkább ön anglikán!”), de arra sem, ha valaki más vallások gyakorlóit szólítja fel, hogy hagyják abba vallásuk gyakorlását („ne legyen ön katolikus!”).

A kanadai törvény a gyűlöletre felbujtás két év elzárással büntethető fogalmánál még erősebben tiltja bármilyen azonosítható csoport kiirtásának a támogatását. Ez utóbbi gyűlölet propaganda név alatt öt év bebörtönzéssel büntethető. 1990-ben James Keegstra középiskolai tanárt elítélték az óráin mutatott zsidógyűlöletért. Többek között azt tanította diákjainak, hogy a zsidók tudatosan okozták a holokausztot, hogy elnyerjék más népek szimpátiáját. A kanadai bíróság úgy ítélte meg, hogy az adott körülmények között az ilyen gyűlölködő beszédet nem illeti meg a szólásszabadság védelme.

A szólásszabadsággal gyűlöletbeszédet?

A gyűlöletbeszéd megítélésével kapcsolatban az egyik jogi véglet az Egyesült Államok esete, ahol az alkotmány első kiegészítése többek között kimondja, hogy a kongresszus (az amerikai törvényhozás kétkamarás testülete: a képviselőház és a szenátus) semmilyen szólásszabadságot korlátozó törvényt nem hozhat. A szólásszabadság e legszélesebb körben értelmezett védettsége alapvetően az amerikai jogi gyakorlatban is érvényesül, bár kivételeket azért lehet találni. Az első világháború után Eugene Debs amerikai politikai aktivistát elítélték csak azért, mert felszólalt a militarizmus ellen (Debs vs. United States, 1919). A hidegháború alatt is volt példa hasonló jogi túlkapásokra, amikor szankcionálták az amerikai kommunista párt vezetőinek beszédét, a „nyilvánvaló és azonnali veszély” („clear and present danger”) fogalmára hivatkozva.Utólag egyértelmű, hogy a nyilvánvaló veszély csak a legelvontabb paranoiás értelemben állhatott fenn.

A gyűlöletbeszédre vonatkozó jelenleg is érvényes amerikai jogi hozzáállást jól példázza az 1969-es Brandenburg vs.Ohio eset. A perben Ohio állam bírósága elítélte Clarence Brandenburgot, az ohioi rasszista Ku Klux Klan vezetőjét, aki egy televíziós felvételen feketék és zsidók ellen uszított. Az ítéletet az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megváltoztatta, arra hivatkozva, hogy az erőszak, a törvénytelenség és a gyűlölet támogatása csak akkor büntethető, ha az azonnali törvénysértő magatartással („imminent lawless action”) járhat, mielőtt a rendőrség még beavatkozhatna. Tehát az USA alapvetően nem bünteti a gyűlöletbeszédet.

Az amerikai egyetemek többsége azonban lényegesen szigorúbban lép fel, mint a törvénykezés, és ezért sokszor saját szóhasználati rendelkezéseket (speech code) hoznak, melyek tiltják a rasszista kifejezések használatát, így a gyűlöletbeszédet is. Azonban az sem teljesen egyértelmű, hogy az ilyen rendelkezések alkotmányellenesek-e. Az, ahogy az Egyesült Államok a gyűlöletbeszédet kezeli, kivételnek számít a nyugati demokráciák között.

Tagadás mint gyűlöletbeszéd

A gyűlöletbeszéd megítélésével kapcsolatban a másik jogi végletet azok az európai országok képviselik, ahol már a holokauszt, a német birodalom második világháborús zsidó népirtásának tagadása is kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát. Tizenkét Európai ország bünteti a népirtás- vagy holokauszttagadást, többek között Németország, Franciaország, Ausztria és Svájc. Ezekben az országokban ítéltek is el személyeket holokauszttagadás miatt az utóbbi tíz évben, például Jean-Marie Le Pen francia szélsőjobboldali politikust többször is, de ez történt David Irving, hírhedt angol holokauszttagadó történésszel is. Az eddig kiszabott legnagyobb büntetés hat és fél év volt Wolfgang Fröhlich ellen Ausztriában.

A holokauszt tagadását büntető országok – érthető történelmi okokból – a látszatát is el akarják kerülni a szélsőséges politikai nézetek tolerálásának és törvényes megtűrésének. A kelet-európai országok közül Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia és Litvánia is tiltja a holokauszttagadást. Spanyolországban 2007-ig büntethető volt a holokauszttagadás, de akkor az alkotmánybíróság – a törvény pontatlan megfogalmazására hivatkozva – alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette a jogszabályt. A holokauszt dicsőítése azonban Spanyolországban is tiltott.

Fontos megemlíteni, hogy a skandináv országok, Hollandia és az Egyesült Királyság is következetesen elutasítják a holokauszttagadás büntethetőségének törvénybefoglalását. Ezek az országok úgy ítélik meg, hogy egy ilyen rendelkezés már a véleményformálást és a nyilvánosság előtti vita lehetőségét is szükségtelenül korlátozná.

Gyűlöletbeszéd és Magyarország

Magyarország helyzete történelmi okokból különleges, ha talán nem is teljesen egyedi. A második világháború utáni szocialista évek alatt a szólásszabadság (egyéb jogokkal egyetemben) erősen korlátozva volt, ezért az új magyar alkotmány 1989-es megalkotásakor nagy hangsúlyt fektettek a szólásszabadság védelmére. Emellett azonban az országban két jelentős – kimondottan érintettnek felfogható – kisebbség is él.

Annak ellenére, hogy Magyarországon igen nagy számban deportálták a zsidó lakosságot a második világháború utolsó éveiben, mégis sokan élték túl az üldözéseket és a haláltáborokat. Sokan közülük hazatértek, gyakran üldözőik szomszédságába. Érthető, hogy a túlélők és az őket követő generációk különösen érzékenyek az ellenük irányuló verbális agresszióra.

A cigányság helyzete Magyarországon szintén speciális, mert a több évszázados asszimilációs politikának köszönhetően többségükben magyarnak érzik és vallják magukat (lásd cikkünket http://www.nyest.hu/hirek/honnan-jonnek-a-ciganyok-a-szanszkrit-europai-leszarmazottjai). Sok képviselőjük tehát ez okból is követeli a gyűlöletbeszéd elleni törvények megalkotását.

Kevesen tudják, hogy a büntető törvénykönyv jelenleg érvényben lévő 1978-as 269. paragrafusa rendelkezik a gyűlöletbeszédről közösség elleni izgatás néven. A gyakorlatban ugyanakkor nem érvényesíthető ez a törvény, mert az Alkotmány szólásszabadságról szóló rendelkezését – logikusan – mindig előrevallóbbnak találja a bíróság.

Az elmúlt tíz évben legalább négyszer próbáltak meg képviselők törvénymódosítást előterjeszteni – ezek alkotmányellenes voltuk miatt buktak meg.

A gyűlöletbeszéd szigorúbb szankcionálását követelők szerint az egyik megoldás az alkotmány módosítása lenne. A jelenlegi Magyar Alkotmány alapvetően 1989-ből származik, az országgyűlési képviselők kétharmados többségével lehet módosítani. Talán az angol példából látszik legjobban, hogy bár a gyűlöletbeszéd fogalmának jogi definiálása nyelvészeti szempontból nehéz, de nem kivitelezhetetlen.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 reiner Tor 2013. január 8. 13:41

Más szóval, Le Pen büntetése nem holokauszttagadás, hanem holokauszt-relativizálás miatt történt.

1 reiner Tor 2013. január 8. 13:39

Jean-Marie Le Pen nem tagadta a holokausztot. Ez egy ténybeli tévedés a cikkben. Már legalábbis ha hihetünk az angol wikipédiának.

en.wikipedia.org/wiki/Jean-Marie_Le_Pen#Prosecution_concerning_histo

Le Pen 1987-ben tett egy kijelentést: "Kérdéseket teszek fel. Nem állítom, hogy nem léteztek gázkamrák. Magam nem láttam őket és különösebben nem is tanulmányoztam a kérdést. De úgy hiszem, hogy ez csak egy részletkérdés a második világháború történetében."

Ezért kapott 1.2 millió francia frank büntetést.

Később a következőt jelentette ki:

"Ha veszel egy, a második világháborúról írt ezer oldalas könyvet, abból a koncentrációs táborok két oldalt tesznek ki, a gázkamrák pedig tíz vagy tizenöt sort. Ezt nevezem részletnek."

Ezért egy müncheni bíróság bírságolta meg.

Szóval ténybelileg nem igaz, hogy tagadta volna a holokausztot.

Ami a véleményét illeti, nekem van otthon egy angol nyelvű összefoglaló munkám az _első_ világháborúról. Az első világháború áldozatainak száma kb. 10-15 millió fő, ennek kb. 5-10%-át teszik ki az örmény népirtás áldozatai. A 700 oldalasnál hosszabb könyvben egyszerre mindössze kevesebb mint két oldal foglalkozik a kérdéssel, bár itt-ott máshol is vannak rá utalások.

Ez a könyv örményellenes uszítás? Vagy csak az örményellenes uszítás, ha megszámolom az oldalakat? Netán csak ha ezt az adatot nyilvánosan megosztom? Pl. itt ebben a kommentben? Esetleg csak ha a tévében teszem közzé? Esetleg csak ha nyilvánosan egyetértek a könyv szerzőjével, hogy nagyon helyesen választotta meg az arányokat, és ennek a részletnek nem szentelt többet, mint amit egy összefoglaló munkában megérdemel?

Ha sem a könyv, sem az oldalak megszámolása, sem az arányokkal egyetértés nem probléma, akkor miért probléma, ha valaki a második világháborúról, és a világháború áldozatainak kb. 10-15%-át (és a civil áldozatok bő 20%-át) kitevő holokausztról ír ugyanebben a szellemben?

Mármint azt még megértem, ha valaki problematikusnak tartja ezt a véleményt, és nem ért egyet vele (vagy a vélemény hangoztatásával), na de bűncselekménynek?

A másik kérdés, hogy ha bírósági eljárások indulhatnak ilyen ügyekben, az még akkor is öncenzúrára késztetheti a résztvevőket, ha egyébként nem mond törvénysértőt, hiszen ki a fene akarja kitenni magát egy hetekig, hónapokig, vagy még tovább húzódó bírósági eljárásnak, ügyvédi költségeknek, stb. Sőt egy bírósági eljárás egy csupán véleményét kifejteni kívánó embernek önmagában büntetéssel érhet fel.

Információ
X