nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
John C. Lilly különös kutatásai
Gondolatolvasó delfinek?

Ha a delfinek nem képesek angolul beszélni, más kommunikációs módszert kell találni. A delfinkutatás hajnalán volt, aki még a tudattágító szereket is bevetette a cél érdekében; igaz, ezzel nem nyerte el kollégái tetszését... Tényleg emberfeletti értelműek a cetfélék?

Takács Boglárka | 2012. március 7.
|  

A delfinekkel való kommunikáció elképzelését az amerikai John C. Lilly dobta be a köztudatba, de a sajátos nézeteket valló tudós nevével mára már tudományos szövegekben csak elvétve találkozhatunk. A 2001-ben elhunyt Lillyt napjainkban csak az összeesküvéselmélet-rajongók és a tudattágító módszerekkel foglalkozók emlegetik... Ki volt Lilly és mit köszönhetünk neki?

Csodálatos lebegés

Az orvosként végzett Lilly először a légzés kutatásával foglalkozott, majd az agyi elektromos tevékenységet mérte, leginkább állatkísérletekben. Ekkoriban főleg macskákkal és főemlősökkel dolgozott makákókon vizsgálta például a büntetés és a jutalmazás agyi szabályozását.

Rhesusmajmok, egy makákófaj képviselői
Rhesusmajmok, egy makákófaj képviselői
(Forrás: Wikimedia Commons / Ester Inbar)

Lilly 1954-ben építette meg az első szenzoros deprivációs (érzékmegvonásos) tartályt. Akkoriban létezett egy olyan nézet, hogy ha az agyat minden külső ingertől megfosztják, a kísérleti személy egyszerűen elalszik Lilly ezt szerette volna kipróbálni. Önkénteseit egy teljesen sötét tartályba zárta, amelyben sós víz felszínén lebegtek. A várakozásokkal ellentétben az embereknek érzékszervi benyomások hiányában egy idő után látomásai támadtak. Lillynek már gyermekkorában voltak spirituális élményei, így kapva kapott a témán.

Ha a lebegés ilyen nagyszerű, hogyan gondolkodhatnak azok az állatok, amelyek egész életükben lebegnek? Lilly a hatvanas évek elején otthagyta a közszférát és saját magán-kutatóintézetet alapított a tengeri emlősök vizsgálatára. Ezek az állatok nagyméretű és fejlett agyuk miatt is érdekelték. Lilly úgy gondolta, a delfinek és más cetfélék az embernél is értelmesebbek; ezt az elképzelését javarészt a nagy agyméretükre alapozta. Azóta azonban bebizonyosodott, hogy habár az intelligencia és az agyméret között van összefüggés, ez nem annyira egyértelmű mint arról mi is írtunk, több korábban meglehetősen butának tartott madárfaj például kis agymérete ellenére meglepően intelligens.

Lilly nagy jelentőséget tulajdonított annak a megfigyelésnek, hogy a delfinek az emberi beszédet utánozzák. A delfinek valóban hajlamosak utánozni mindenféle viselkedést. Ez meglehetősen ritka az állatvilágban, habár az emberekre szintén jellemző. Mint az a következő videóban is látható, a delfinek egymás viselkedését szintén képesek lemásolni, akár még úgy is, ha a szemüket letakarják ilyenkor valószínűleg hangok alapján vagy echolokációval (visszhangok segítségével) állapítják meg, mit csinál a társuk.

A delfinek hangokat is előszeretettel utánoznak: nem csak a beszédet (inkább kevesebb, mint több sikerrel), hanem például a csónakmotor zúgását is. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy megtaníthatóak emberi nyelveken kommunikálni. Az azóta lezajlott kutatások közül talán az a Louis Herman vezette vizsgálatsorozat volt a legsikeresebb, amelynek során egy mesterséges jelnyelven tanítottak jeleket a delfineknek. Az állatok körülbelül a bonobók szintjén teljesítettek, ami az állatvilágban kiemelkedő, de semmiképpen sem emberfeletti szint.

Bio és nem bio...

Lilly nagy rajongója volt az akkoriban még gyerekcipőben járó számítástechnikának. Arra gondolt, a számítógépeket lehetne arra használni, hogy a delfinekkel kommunikáljunk. De nem igazán sikerült használható rendszert építenie, és az elgondolás jó időre feledésbe merült. Ráadásul Lilly lelkesedésében mindent megpróbált a számítógép-metaforába belegyömöszölni, írásaiban például a delfinek agykérgét „makro-bioszámítógép”-nek nevezte eszmefuttatásait pedig kollégái leginkább bizarrnak tartották.

Csak napjainkra vált olyan fejletté a technika, hogy érdemes legyen megpróbálkozni a számítástechnika delfinkommunikációs célokra való felhasználásával. Egy Denise Herzing biológus és Thad Starner számítástudós vezette kutatócsoport vadon élő delfinek kommunikációját vizsgálja víz alatti hordozható számítógépekkel. Mivel az emberek és a delfinek hangtartománya csak részben fed át, már az is probléma, hogy a búvárok egyszerűen nem hallanak meg mindent. Az új rendszer a tervek szerint valós időben fogja feldolgozni a hangokat, és azt is megmondja majd a búvárnak, melyik delfintől milyen jeleket fogott.

Hidegháború és tudattágítás

De térjünk vissza a hetvenes évekbe! Lilly akkor hipermodernnek számító, de mai szemmel kezdetleges számítógépeivel nem igazán jutott előbbre. Ráadásul egy idő után úgy érezte, tulajdonképpen nem is akarja a delfinek kommunikációját angolra fordítani attól tartott, hogy a hadiipar használja majd fel az eredményeit. Inkább telepatikusan akart kommunikálni a delfinekkel a lebegőtartály és a ketamin nevű hallucinogén segítségével, „mert ezt azok az idióták a haditengerészetnél úgyse próbálnák ki”. Az amerikai haditengerészet egyébiránt már a hatvanas években foglalkozott a delfinek katonai célokra történő idomításával, habár mindezt csak a kilencvenes években ismerték el hivatalosan. (Telepátiát tudtunkkal nem használtak ezekre a célokra.)

Aknakereső delfin
Aknakereső delfin
(Forrás: Wikimedia Commons / Brien Aho, U. S. Navy)

A ketamin érzéstelenítő és fájdalomcsillapító hatású szer, emellett hallucinációkat is okoz. Műtéti érzéstelenítéshez használják, de rendszerint nem magában, épp a hallucinogén hatása miatt. Az állatgyógyászatban ez kevésbé szempont, így ott a használata is elterjedtebb. Ha Lónyugtatóval kábították magukat jellegű híreket olvasunk, ott a ketaminról van szó.

Azt gondolnánk, a hatvanas-hetvenes évekbeli amerikai ellenkultúra veszett LSD-zése adhatta Lillynek az ötletet, hogy pszichedelikus hatású anyagokkal próbálkozzon, de a magyarázat sokkal hétköznapibb. A doktornak egyik kollégája adta először a ketamint, elviselhetetlen fejfájása csillapítására. A ketamin valóban megszüntette a fejfájást, a mellékhatásai pedig Lilly számára kellemesnek bizonyultak...

Lilly innentől fogva elképesztő mennyiségű ketamint fogyasztott, vízióiból pedig könyveket írt. Elbeszélése szerint találkozott különböző földönkívüli értelmes lényekkel, amelyek közül egyesek jóindulatúak, mások rosszindulatúak voltak. Egyfajta galaktikus küzdelmet írt le a jó és gonosz erői között, amelyben saját maga is fontos szerepet játszott.

Mint a faltörő kos

Lillyt kollégái ide már nem tudták követni, ráadásul a doktor delfinekkel foglalkozó hagyományosabb témájú írásaiba is belekeverte sajátos világképét. Ez olykor téves állításokhoz is vezetett: a cetféléket rendkívül békés élőlényekként tüntette fel, amelyek még fogságban sem támadnak emberre. A valóság azonban az, hogy míg vadon élő állatok esetében tényleg elenyészően ritkák az efféle támadások, fogságban bizony gyakrabban előfordulnak.

Tilikum, a kardszárnyú delfin megölte idomárját.
Tilikum, a kardszárnyú delfin megölte idomárját.
(Forrás: Wikimedia Commons / Milan Boers / CC BY 2.0)

A delfinek egymást szintén megtámadják; mint más emlősállatok, a delfinek is így alakítják ki a csoporton belüli rangsort. Jellemzőek a fogakkal ejtett sebek harapások, hosszú karmolások –, illetve a másik állat megrohamozása fejjel.

Hogyan állunk a gondolatátvitellel? A delfinek más emlősökhöz, például a lovakhoz hasonlóan észreveszik az emberek apró metakommunikációs jelzéseit: a testtartás változásait, a kis izommozgásokat és más efféléket. Az emberek mindezt gyakran úgy értelmezik, hogy a delfineknek telepatikus képességük van, mert nem feltétlenül egyértelmű, pontosan mire reagált az állat. (Korábban a lovakkal kapcsolatban már írtunk egy hasonló esetről.)

Az is elősegítheti a tévhitek fennmaradását, hogy a delfinek agresszív jelzései az emberek barátságos magatartására hasonlítanak. A szájnyitás a delfinek sajátos arcberendezése miatt a legtöbb embert a mosolygásra, örömre emlékezteti, de a delfineknél ez egy fenyegető jelzés. Ezt maga Lilly is leírta, sőt emberrel szembeni agresszív viselkedést is talált; 1978-ban megjelent terjedelmes, delfinekről szóló monográfiájában például még fénykép is van egy olyan esetről, amikor az egyik kísérleti állat meg akarta harapni a kutató asszisztensét. Ezeket a bizonyítékokat Lilly mégis figyelmen kívül hagyta, talán mert nem tudta őket beilleszteni világképébe.

Mint láthattuk, Lilly konkrét állításai erősen vitathatóak, de a szerző valószínűleg elengedhetetlen szolgálatot tett a delfineknek azzal, hogy barátságosságukat és intelligenciájukat hangsúlyozta. A népszerűbb és értelmesebbnek vélt állatokat ugyanis az emberek jobban hajlamosak védeni...

További érdekes olvasnivalók, felhasznált irodalom

Hosszú Lilly-interjú az Omni magazinból

Még egy interjú

Lilly, J. C. (1978): Communication Between Man and Dolphin. The Possibilities of Talking with Other Species. NYC: Crown.

Pryor, K.(1981): Why Porpoise Trainers Are Not Dolphin Lovers. Real and false communication in the operant setting. Annals of the New York Academy of Sciences, 364: 137-143.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X