Kata nevű olvasónk nem szimpatizál egy szóval:

Honnan ered a "fogvájó" szó? Mikori? Esetleg: ki találta ki? Élőszóban mindenki fogpiszkálónak hívja, a "fogvájó" elnevezést eddig csak termékek csomagolásán láttam, ott viszont bosszant. Nem annyira a szépelgő tudálékosság – krumpli helyett burgonya, sámli helyett kisszék stb. –, hanem a kifejezés értelmetlensége. Vájni tudomásom szerint annyit tesz, mint lukat, mélyedést létrehozni valahol, ahol eddig ez nem volt (pl. vájár, vagy kivájja a szemét stb.). A pici fadarab rendeltetése viszont nyilvánvalóan nem lukas fogak létrehozása, hanem a fog közé szorult maradék kipiszkálása. Kíváncsi lennék, mióta nem nevezzük nevén a fogpiszkálót, datálható-e, ki érezte először a fennkölt stíllel összeférhetetlennek ezt a valóban hétköznapi, de legalább pontos szót, hogy "piszkál"?

A fogvájó összetétel sajnos nem szerepel sem A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában, sem, az Eytmologisches Wörterbuch des Ungarischen (A magyar nyelv etimológiai szótára) német nyelvű szótárban, sem Szily Kálmán A magyar nyelvújítás szótára című művében (a fogpiszkáló sem). A Magyar Nyelvtörténeti Korpuszban először 1844-ben bukkan fel a fogvájó, míg a fogpiszkáló 1814-ben – az előbbire összesen nyolc, az utóbbira 32 találat van.

Katának az a megfogalmazása, hogy „mióta nem nevezzük nevén a fogpiszkálót”, mindenképpen félreértésen alapul, hiszen a két alak régóta egymás mellett él. (Az, hogy korpuszunkban a fogpiszkáló bukkan fel hamarabb, még nem bizonyítja, hogy korábbi is. Előfordulhat, hogy a két alak különböző területeken keletkezett, de nagyjából azonos időben.) Mindkét szó bizonyára a német Zahnstocher alapján jött létre: ez egészen szoros fordításban fogszúró, fogdöfködő lenne.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A váj szó bizonytalan eredetű, csak annyi valószínű, hogy kapcsolatban áll a vásik igével. Katát talán az téveszti meg, hogy ma már csak igekötővel (kiváj, átváj), vagy (eredmény)tárggyal (lyukat, részt, árkot stb. váj) használjuk, ez esetben tényleg mindig valamilyen üreget hozunk létre. Ám a szónak adatolt a ’(hegyes dolgot) valamibe mélyeszt’ jelentése is, sőt, a szerkezet értelmezhető úgy is, hogy a fogból kivájjuk az oda nem tartozó ételmaradékot (a lehetséges értelmezésekről Kálmán László írt a sárhányóval kapcsolatban).

Ráadásul ha jelentéstani kötözködéshez van kedvünk, akkor ezt megtehetjük a fogpiszkálóval szemben is. Elvégre ezt az eszközt nem arra használjuk, hogy piszkálgassuk a fogunkat, hanem határozott célunk van vele. Kerülését azonban valószínűleg nem ez indokolja, hanem az, hogy a piszkál szónak negatív kicsengése van, illetlenségre, jobb társaságba nem való tevékenységre utal („ne piszkáld az orrod!”). Ez indokolhatja azt, hogy a forgalmazók elegánsabb kifejezést keresnek.

Piszkál-e a fogvájó?
(Forrás: Wikimedia Commons / Tamorlan / CC BY 3.0)

Azt viszont megértjük, hogy Katát bosszantja ez a finnyáskodó nyelvhasználat. Olyan ez, mint hogy a Magyar Posta évtizedeken át a távbeszélő szót használta a telefon helyett, a telefonkönyvet pedig távbeszélő-névsornak hívta; vagy hogy míg az egyszerű magyar beszélők retúrjegyet vagy oda-vissza jegyet szeretnének váltani, addig a Magyar Államvasutak kizárólag menettérti jegyet bocsát ki. (Utóbbi egyébként szóalkotásnak is meglehetősen szerencsétlen, de ilyenekkel a posta is büszkélkedhet, l. pl. tértivevény, vagy a kézbesítés – ez utóbbinál már fel sem tűnik.)

Ráadásul a jövőben több ilyenre számíthatunk. Jön a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, mely valószínűleg a hivatalokat, cégeket rá fogja kényszeríteni bizonyos terminusok alkalmazására, olyanokéra, melyeket a hétköznapi kommunikáció során nem használunk. Ha a telefonból nem is lesz újra távbeszélő, hasonlóak ránk erőltetésére még számíthatunk. Lehet, hogy Kata egy idő után a fogvájót már nem is fogja annyira ellenszenvesnek érezni a sok hasonló között.