nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Interjú
Fiatal magyar innovátorok és a Nobel-díj

Zsombori Balázs PictoVerb nevű programjával első helyezést ért el az Ifjúsági Tudományos és Innovációs versenyen. A mindössze 17 éves feltaláló beszédkészségükben korlátozottaknak akart segíteni az ötlettel, de az androidos alkalmazás magyarul nem tudó külföldieknek is hasznos lehet.

nyest.hu | 2013. július 1.
|  

Az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyt Magyarországon először 1991-ben írta ki a Magyar Innovációs Szövetség európai versenyek mintájára. A versenyre nevezőknek valamilyen probléma tudományos szintű megoldásának ötletét kell kidolgozniuk. A jelentkezők elsősorban középiskolások, akik közül a legjobbak ösztöndíjban részesülnek, illetve részt vehetnek az Európai Unió Fiatal Tudósok elnevezésű versenyén.  Az idei pályázatok és pályázók közül a 19 legtehetségesebbet június 10-én és 11-én mutatták be az Akváriumban. Idén az első díjasok között volt Zsombori Balázs, a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola 17 éves tanulója, akia PictoVerb névre keresztelt programjával jelentkezett. Balázst a programról, a kivitelezés körülményeiről és jövőbeli terveiről kérdeztük.

nyest.hu: Mesélj magadról! Hol tanulsz most és mik a jövőbeli terveid?

Zsombori Balázs: A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola tanulója vagyok. Szabadidőmben szeretek utazni, mostanában kifejezetten érdekel a nyelvtanulás. Eddig az angol nyelvre koncentráltam, most nyárra pedig azt a célt tűztem ki, hogy megtanuljak spanyolul. Hiszem ugyanis, hogy minél több nyelvet bírok, annál több kultúrát ismerhetek meg, és annál több érdekes emberrel, történettel, értékkel kerülhetek kapcsolatba. Továbbtanulás szempontjából jövőre a Műszaki Egyetem mechatronikai mérnöki szakára szeretnék jelentkezni, jó volna környezetvédelmi problémák megoldásán munkálkodni, illetve orvosi berendezéseket tervezni.

Fiatal magyar innovátorok és a Nobel-díj
Forrás: Bruzák Noémi / MTI

nyest.hu: Mi a PictoVerb?

Zsombori Balázs: A PictoVerb egy androidos alkalmazás, rendszere piktogramokat, rajzos ábrákat alakít nyelvtanilag helyes mondatokká, és felolvassa ezeket.

nyest.hu: Kinek segít és miben?

ZSB: A PictoVerb alapvetően arra hivatott, hogy hangot adjon mindenkinek. Segíthet minden olyan veleszületett vagy szerzett betegség esetén, ami korlátozza az egyén beszédkészségét. Ezen felül nyelvi akadályokkal küzdőknek, így turistáknak is megoldást nyújthat.  

nyest.hu: Hogyan jött a PictoVerb ötlete?

ZSB: Szerintem abból a célból vagyunk a világon, hogy  lehetőségeinkhez és tudásunkhoz mérten próbáljunk segíteni másoknak, mikor alkalmunk nyílik rá. Nekem nagy inspirációt jelentett, mikor találkozhattam egy olyan tanítónővel, aki gégeműtét következtében vesztette el véglegesen a hangját. Személyében egy nagyon értékes, kedves embert ismerhettem meg, és a neki, valamint a környezetemben élő többi verbális kommunikációban akadályozott embernek szerettem volna segíteni, ez hívta életre a PictoVerb-öt. Egyébként az is egy fontos fejlesztési szempont volt, hogy a Magyarországra látogató turisták biztonságérzetét növelhessem.

 nyest.hu: Milyen körülmények között dolgoztál?

ZSB: Mikor felmerült az ötlet, akkor még azt sem tudtam, miképpen lehet Androidos alkalmazásokat írni. A programozás mikéntjét már  ismertem, a négy éven át tartó sok tanítást ezúton is köszönöm Czigléczky Gábor tanár úrnak, aki egyébként konzulensem is volt a versenyen. A fejlesztés során nagyon sokat jelentett számomra a Magyar Innovációs Szövetség sok segítsége. Jó volt, hogyha bármi kérdésem felmerült, Dr. Antos László igazgató úr, illetve Riba Nikolett  marketing menedzser útmutatására mindig számíthattam. Kölcsönkaptam például egy táblagépet, amin folyamatosan tesztelhettem az egyre alakuló programomat. A szövetség ezen felül két, a szakmában már elismert, komoly szakembert rendelt minden versenyzőhöz, és konzultációkat szervezett, ahol találkozhattunk velük. Nekem Papp László (a Mediso Kft. osztályvezetője) és Ivánka Gábor (a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának szabadalmi ügyvivője) voltak a mentoraim, és rengeteg életre szóló hasznos tanácsot kaptam, illetve rengeteget tanulhattam tőlük. A programot több hónap fejlesztés és néhány munkával töltött éjszaka után sikerült beadnom a versenyre.

nyest.hu: Hogyan működik a program a gyakorlatban?

ZSB: Minél szélesebb célcsoportok igényeire tekintettel a rendszer felépítése három szintre tagozódik. Az első figyelembe veszi a legsúlyosabb állapotúak, a betegágyhoz kötöttek alacsony szem- és kézkoordinációs képességeit,  így az alapszükségleteiket, érzelmeiket egy gombnyomásra meg tudják szólaltatni. A következő szinten már lehetőség van kérdő és tagadó mondatok megszólaltatására is, illetve a mondandó mennyiség- és minőségbéli (szám, szín, minta) részletezésére is. Egy beszédfogyatékkal élő, vagy éppen egy turista el tudja mondani pár gombnyomással, hogy például mit szeretne enni. A legfelső szinten már lehetőség van szabad szövegbevitelre is, illetve a közlendők eltárolására. Ekképpen a hallássérült vagy hangszalagját elvesztett akár otthon is rögzíteni tudja például egy bérletvásárláskor vagy egy orvosi vizsgálatkor elmondandókat. A program tartalmaz egy segélykérő funkciót is, mellyel a vészhelyzet körülményeinek részletezése mellett, anélkül értesíthetők a mentők, a tűzoltók vagy a rendőrség, hogy az adott nyelvet, a hívandó számot, illetve az aktuális földrajzi pozíciónkat ismernénk. 

 nyest.hu: Bárki számára elérhető a PictoVerb?

ZSB: A PictoVerb egy általánosan elterjedt, megfizethető áru  táblagépeken és okostelefonokon futtatható androidos alkalmazás.

nyest.hu: Mik a program hiányosságai? Milyen irányban tervezed a fejlesztést?

ZSB: A program jelenleg kétnyelvű, magyar és angol közt gombnyomással kapcsolhatunk. Mindenképp szeretném kibővíteni a nyelvek listáját, illetve jó volna kapcsolatba lépni minél több olyan emberrel, akik úgy érzik, valamilyen formában segíthetne nekik a program. Az ő igényeik, tanácsaik figyelembevételével bővíteném a funkciókat.

nyest.hu: Te mehetsz a Nobel-díj átadásra. Ott mi lesz a dolgod?

ZSB: A lehetőséget nagyon köszönöm az Innovációs Szövetségnek. Decemberben elutazhatok Stockholmba, ahol részt vehetek egy egyhetes tudományos fórumon. Itt az a megtiszteltetés ért, hogy bemutathatom majd a projektemet, és minderre megpróbálok legjobb tudásom szerint felkészülni. Bízom benne, hogy alkalmam nyílik majd többeknek elmondani azt is, hogy hogyan működik Magyarországon az Innovációs Szövetség mentorálási rendszere, és hogy ezt mennyire hasznosnak találtam. Az esemény fénypontjaként még egy olyan nagy lehetőséget is kaptam, hogy megtekinthetem a Nobel-díj átadási ünnepséget, erre is nagyon készülök.

Az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyt jövőre is meghirdetik, így a kalandos kedvű fiatal tudósoknak már most érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen innovatív találmánnyal jelentkeznének. Bővebb információ a versenyről a Magyar Innovációs Szövetség honlapján található.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X