-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 "Miért pont ez a két nyelv?" Mármint az (illír-) pannon - kelta (==> a k...2024. 10. 12, 10:34 Ál- és Tudomány
-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 18 Kiegészítés:" Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó ...2024. 10. 06, 14:20 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Egy korábbi cikkünkben már szó esett a mexikói harmadik nemről: a muxéról. Ők azok, akik férfi testben női lélekkel élnek a dél-mexikói zapoték kultúra keretei között. Az alábbiakban a hagyományos zapoték társadalom és kultúra ábrázolásával kívánjuk jobban megérteni a muxék helyzetét Mexikóban és ezen belül a muxék őshazájában, Juchitánban.
Korábbi cikkünkben már láthattuk, hogy az Újvilágot Európa számára felfedező spanyolok alkalmanként milyen értetlenkedéssel, megrökönyödéssel, kifejezett ellenszenvvel és nem egy esetben gyilkos agresszióval kezelték a helyi, őshonos kultúrák körében elfogadott – a korabeli, a 15-16. századi európai felfogásától gyökeresen eltérő – szexuális magatartásformákat. Az alábbiakban nagyban támaszkodunk Marinella Miano Borruso 1999-es antropológiai doktori disszertációjára: Hombres, mujeres y muxe en la sociedad zapoteca del Istmo de Tehuantepec (Férfiak, nők és muxék a zapoték társadalomban a Tehuantepeci-földszoroson), melyből hasonló címmel könyv is született később.
A szerző az etnikai identitás és a társadalmi szerepek sajátosan zapoték kapcsolatát vizsgálja művében – a kutatások zömét 1989 és 1993, valamint 1995 és 1996 közt végezte Juchitánban. Kutatásában a hagyományos zapoték társadalmi kereteket és ennek tükrében a muxék hagyományos társadalmi helyzetét vizsgálja.
Juchitán, ahol férfiak, nők és muxék élnek
A Juchitán elnevezés az aztékoktól ered: Iztacxochitlán néven ismerték ők a várost (iztac: ’fehér’, xóchitl: ’virág’ és tlan: ’sokaság’ – utalván erre a térségben bőven megtalálható fehér jázminra). Juchitánt azonban a helyiek a maguk zapoték nyelvén Xavizende néven ismerik, ez pedig nem más, mint a város védőszentjének, San Vicente Ferrernek sajátosan eltorzult alakja – olvashatjuk Marinella Miano Borruso disszertációjában.
A harmadik nem kérdése azonban nem csak zapoték jelenség. Hogy mennyire nem az, a mexikói muxék mellett – pusztán példálózó jelleggel – szeretnénk itt utalni a thaiföldi kathoey és az indiai hijra sajátos helyzetére.
A 2010-ben mintegy 75 ezer lakossal bíró város, ahol a lakosság döntő többsége zapotékul (vagy zapotékul is) beszél, igazi különlegességét az jelenti, hogy Mexikóban voltaképp egyedülálló módon a férfiak és nők mellett a társadalmi szerepek harmadik csoportja is létezik. Ők a muxék, a harmadik nem: a biológiailag férfi, de a társadalomban női szerepeket (is) betöltő, esetenként nőként öltözködő csoport. Számarányukat tekintve különböző becslések léteznek: általában az összlakosság 2–6 százalékára becsülik arányukat.
Nők és férfiak a hagyományos zapoték társadalomban
Röviden összefoglalva a nők és férfiak helyzetét a hagyományos zapoték társadalomban Marinella Miano Borruso helyszíni kutatásai alapján nagyjából ekként jellemezhetjük helyzetet. A gyermekek megkeresztelésére még első életévükben sor kerül – ekkor szimbolikus ajándékot (ruhát) kapnak. A ruhadarabok különbözősége az első igazi jele a társadalmi szerepek későbbi elkülönülésének. A további elkülönülésre a gyermekek 4-5 éves kora körül kerül sor, azzal az általános megjegyzéssel, hogy a lányokra mindig is jobban vigyáznak már egészen kis koruktól kezdve. Attól a pillanattól kezdve, hogy egy kislány esetében úgy ítélik, már fizikailag alkalmas arra, hogy a háztartásban segédkezzék, alapvető különbségek kezdenek kibontakozni a fiúk és a lányok nevelésében. A lányok életük ezen szakaszától kezdve jóval kevesebb szabadságot élveznek fiútestvéreikhez képest – hamarosan befogják őket tortillát sütni, gondoskodniuk kell fiatalabb testvéreikről stb. Nem ritka, hogy 7-10 éves kislányok már a helyi piacon adnak-vesznek, s már egész fiatalon aktívan részt vesznek a helyi közösségi élet legizgalmasabb eseményein, a helyi ünnepségeken – helyi népviseletben. Borruso itt hívja fel a figyelmet arra, hogy azokat a gyermekeket, akiket családjuk és környezetük fel- és elismerése alapján a muxe kategóriába sorolnak, jobbára a női feladatok és tevékenységek világában látjuk viszont.
A fiúk mindeközben apjuk termelő szektorban végzett munkáját tanulják meg: halász, földműves, kézműves stb. Ugyancsak a fiúk azok, akiknek hagyományosan jóval több esélyük van az iskolai keretek közti tanulásra.
A pubertástól kezdve – ha ez egyáltalán lehetséges – még jobban vigyáz a család a lányokra, s míg a fiúk élete jobbára házon kívül zajlik, a lányoké házon belül, a piacon pedig felügyelet mellett. Tizenötéves koruktól kezdve ugyanis a lányokat hagyományosan már alkalmasnak tekintik a házasságra – ennek azonban (szintén a nagyon szigorú hagyományok szerint) egyik legfontosabb előfeltétele a házasulandó leányzó szüzessége. S míg a nőkkel szemben hagyományosan igen szigorú elvárások léteztek a szüzességet illetően (a deflorálás aktusa), a férfiak esetében más a helyzet. A hagyományok szerint a (fiatal) férfiak szexuális szabadsága jóval nagyobb: kezdeti tapasztalatok szerzésére idősebb nők és/vagy a muxék segítségével juthattak.
Ha a házasulandó leány szüzességét illetően „minden rendben van” – s a hagyományok nagyon szigorú ellenőrzést írnak elő – a fiatal ara férje „uralma” alá kerül. Onnantól kezdve pedig legfőbb gazdasági tevékenysége a piacon, a kis- és középszintű kereskedelemben zajlik. Sajátos módon pontosan ez a piaci tevékenység az, mely – összehasonlításban más őshonos mexikói kultúrákkal – Borruso szerint a zapoték nők bizonyos fokú autonómiáját teszik lehetővé. „Igazi” felszabadulásra a nőknek hagyományosan azonban csak 50 éves koruk után nyílik lehetőségük: ekkorra válnak a társadalom megbecsült matriarcháivá.
Észre kell vennünk azonban – int óva a szerző –, hogy a kultúra, a politikai élet és a nagybani kereskedés: mind a férfiak kvázi monopóliuma a hagyományos szerkezetben. Ez a model természetesen – a globalizációs hatásoktól nem mentesen – apránként Juchitánban is átalakul.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Hagyományok és globális kihívás
A hagyományok erős etnikai jellege megmutatkozik abban is, hogy a helyi ünnepek alkalmával – Marinella Miano Borruso disszertációja szerint – külföldiek vannak ugyan a juchitáni rendezvényeken, de más őshonos etnikum nem bukkan fel. Érdekes módon ez utóbbiakat a zapotékok nem is hívják, s összefoglaló és enyhén pejoratív néven „indiánnak” nevezik őket – hiszen a helyiek szemében a zapoték az zapoték, nem indián...
Érdeklődők számára zapoték nyelvlecke is van a neten.
A szerző azonban disszertációjának 81. oldalán arra is utal, hogy a zapoték közösségen belül komolyan fennáll a nyelvvesztés (és vélhetőleg a kultúravesztés) veszélye: „a szülők és nagyszülők, még a leghagyományőrzőbbek esetében is, az a tendencia, hogy a gyerekekhez spanyolul kezdenek el beszélni, hogy azt tanulják meg első nyelvként, így már gyerekkorukban képesek legyenek arra, hogy megvédjék magukat s később ne kelljen elszenvedniük azokat a problémákat és szégyent, mellyel szüleik szembesültek az iskolában vagy a munkahelyen. A társadalom középső és felső rétegeiben ellenben még gyakoribb, hogy a gyerek egyáltalán ne tanuljon meg zapotékul.”
Hogy a modern világ hagyományokat romboló jellege milyen hatásokkal jár majd a zapoték társadalom egészét és benne a muxék helyzetét illetően, jelenleg még nem lehet látni. A továbbiakban vizsgáljuk meg, milyen a hagyományos zapoték felfogás a muxékat illetően.
Muxe vagy nem muxe, az itt a kérdés
Marinella Miano Borruso disszertációjának 221. oldalán az alábbi zapoték népi megfigyelést, bölcsességet és interpretációt olvashatjuk a muxék „keletkezésével” kapcsolatban:
Juchitánban azt mondják, hogy a lányok háttal, a fiúk hason születnek. Így van egy jel születéskor, melyet észre kell venni az újszülött társadalmi sorsát illetően: ha fiúként hanyatt születik. Mindazonáltal természeti és isteni között a jelenség genezise kapcsán szoros kapcsolat áll fenn. Egy apa mondhatja: „nem az ő hibája, ha ilyen, ez a természet szeszélye”. Egy anya mindig így válaszol erre: „nem az ő hibája, Isten akarta így, így küldte el nekem”. A különbség abban áll, hogy az anya számára mindez az isteni tervekkel van összhangban, az apa számára a természet irányíthatatlanságával. [...] A hagyományos kultúrában társadalmi szinten a szexuális különbségek a harmadik életév kezdetén kezdődnek, korábban ugyanis a gyerekeket csak úgy nevezik: „ba’du’huini” – ’gyerekek’.
Borruso disszertációjában arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan derül ki a gyermekről, hogy az muxe, muxék édesanyjainak egybehangzó nagy többsége úgy nyilatkozik: amikor „elkezd babázni vagy festi a körmét, na, onnan már lehet tudni”. A muxék nagy többsége ezzel szintén egybehangzó nyilatkozatokat tesz saját nemi identitásával kapcsolatban: sokan büszkén azt vallják, hogy „már születésüktől, amikor már gyerekként inkább a lányokkal játszottak együtt, nem saját életkorukbeli fiúkkal, hogy szerettek sárból tortillát készíteni, mamásat játszani, női ruhácskákba öltözni”.
Hasonló saját tapasztalatról számol be Angélica Fuentes Mayoral, a riporternek csak „Gely”. Saját bevallása szerint már 10 évesen női ruhákat szeretett felvenni, nővérei babáival játszott, s bár apja eleinte nem tolerálta ezt a fajta magatartást, évek múltán apja is elfogadta, hogy nőként öltözik és festi magát. Jelenleg saját tervezésű és készítésű ruháit értékesíti – saját boltjában. América Pineda Esteva (akit kisfiúként még Rubénnek kereszteltek), 13 éves kora körül ébredt rá másságára.
Aquiles (jelenleg Alondra) Solano, aki Juchitánból a fővárosba költözött, ahol stylistként dolgozik, első alkalommal 15 évesen öltözött – még titokban – nőnek. Saját elbeszélése szerint anyja már korábban is észrevette, hogy Aquiles más, mint a többi fiú.
Amaranta Gómez Regalado – akiről már korábbi cikkünkben is írtunk annak kapcsán, hogy ő volt Mexikó történetében az első muxe, aki a politikai porondon is jelöltette magát – attól a pillanattól kezdve, hogy ráébredt saját másságára, előbb családi és szomszédsági körben keresett támogatást, illetve ezt követően az idősebb muxék támogatását is kereste. Az ő esete annyiban egyedi, hogy a hagyományosan muxék által betöltött szerepeken túl (öregek ápolása, szexuális szolgáltatások és tanácsadás, a helyi – a közösségi identitás szempontjából meghatározó – ünnepeken való szervezés és segédkezés) politikai karrierben is gondolkodik.
A Borruso által és tőle függetlenül leírt esetekből az derül ki, hogy számos muxe nem kora gyermekkorában jött rá arra, hogy ő maga muxe, hanem tinédzserként, de olyanok is vannak, akik felnőttként jutottak erre a felismerésre. Borruso arra sem mulasztja el felhívni a figyelmet, hogy a családi háttér és a szociális helyzet szintén fontos szerepet játszanak abban, hogy egy adott gyermeket fiúként vagy muxéként kezelnek.
Mi lesz veled, muxe?
Borruso disszertációjában az alábbiakat olvashatjuk:
A muxék, hipotézisem szerint azokat a határterületeket foglalják el, melyeket a férfiak és a nők nem tudnak vagy nem akarnak betölteni.
(245. oldal)
Ami a családi relációkat illeti, a muxe fiú a családon belüli hatalmi játszmák szempontjából az anya természetes szövetségese: az anya mindig védi és támogatja muxe gyermekét, az viszont – esetleges családon belüli konfliktusok esetén – szóban és tettel is mindig anyja mellett áll ki, írja Borruso. A társadalomban pedig – ahogy a szüzesség kérdésének fontossága kapcsán láthattuk –, a muxék hagyományosan szintén fontos szerephez jutnak a fiatal férfiak szexuális beavatása kapcsán.
A hagyományos kulturális modell szerint a tinédzsereknek nincs hozzáférésük a nőkhöz, mivel a lányok, s főként azok anyja, nagyon vigyáznak szüzességükre, amit valami „magasztos és fennkölt dolognak tartanak, a szent és a misztikus között”. Másrészt a prostituáltak is nehezen hozzáférhetők anyagi okok miatt, továbbá a közösség sem fogadja el azokat, akik fiatal korukban bordélyba járnak. Miközben a nőknek, ezek szerint, nincs lehetőségük a házasság előtti szexuális tapasztalatszerzésre [...], a férfiaknak ellenben megvan a lehetősége, hogy megtanuljanak mindent, ami a szexualitással kapcsolatos, az udvarlástól a csábításon át egészen a szexuális praktikákig: egy muxe útmutatásával.
(223–224. oldal)
Férfiak közti, meglehetősen frivol, spanyol nyelvű párbeszéd olvasható a témával kapcsolatban annak kapcsán, hogy a jelenlevők közül kinek is volt vagy nem volt szexuális kapcsolata élete során muxéval. S ha a hallgatás beleegyezés, az eredmény felette érdekes.
Borruso disszertációjának végső konklúziója nagyjából úgy összegezhető, hogy a muxék azon a nők és férfiak közti világ átmeneti zónájában léteznek és létezhetnek. Társadalmilag azért elfogadottak, mert bár a társadalmi szerepek egyértelműen elkülönülnek, a zapoték nők viszonylagos gazdasági önállósága lehetővé teszi, hogy – más, a történelemben dokumentált amerindiai társadalomhoz hasonlóan – a társadalom nem a biológiai nemet részesíti kizárólagos előnyben a társadalmi szerepek meghatározása, a társadalom számára és a társadalomban fontos tevékenységek és a termelés kapcsán.
Borruso kicsivel később így összegez:
...a zapoték társadalmi nem a társadalmi munkamegosztás körül szerveződik, mely nem privilegizálja a biológiai tényeket a társadalmi nem felépítése során. A muxe társadalmi helyzetének nagyban van köze a társadalmi szerepek markáns elkülönülésének, mely oly jellemző a zapoték társadalomra, de ugyanígy meghatározó a muxék helyzete szempontjából a nők családon és társadalmon belüli helyzete is. A muxék láthatósága és társadalmi jelenléte azért lehetséges, mert a nőknek van hatalmuk, nem alávetettek, cserébe saját társadalmi erejük megerősítése érdekében meg tudják védeni a muxékat, lehetővé téve ezáltal a leírt közösségben és családban elfoglalt szerepek betöltését.
Másrészről a homoszexuálisok a férfiak számára megadják annak lehetőségét, hogy társadalmi kötelezettségek nélkül gyakorolják a szexualitást, a test élvezetéért és ugyanakkor mindez megerősítést is jelent férfiasságuk számára, melyet állandóan fenyeget az erős nők jelenléte...
(260. oldal)
A fekete és fehér egyértelműnek látszó, világosan elhatárolható kategóriái mellett a muxék puszta létükkel is inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a kettő között létezik a szürke különböző árnyalatainak átmeneti zónája is. Ezt nem utolsó sorban saját példájuk is illusztrálja, hiszen olyan, hogy „tipikus muxe”, nem is létezik: egyesek állandóan nőnek öltöznek, mások néha, de van, aki soha. Hogy a helyi zapoték társadalomra nehezedő nemzeti és globális nyomás mekkora teret hagy a muxéknak saját identitásuk megőrzése kapcsán, illetve a muxe és a hagyományos zapoték társadalom hogyan képes beilleszkedni a modern világba, még nem lehet tudni.
Felhasznált irodalom
Baila conmigo, la noche muxe en Juchitán
Los gays del Istmo de Oaxaca son toda una tradición
Muxhe: una nueva identidad sexual
Hombres, mujeres y muxe en la sociedad zapoteca del Istmo de Tehuantepec. Tesis que para optar por el grado de doctora en antropología presenta: Marinella Miano Borruso. Escuela Nacional de Antropología e Historia, División de posgrado, Doctorado en antropología, México, 1999.
Marinella Miano Borruso: Hombre, mujer y muxe’ en el Istmo de Tehuantepec. Instituto Nacional de Antropología e Historia, México, 2002.