nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Elitoktatást most!

Vissza kell terelni az elitegyetemeket a kijelölt pályára – mondta Dux László. A közoktatási államtitkár a köztévében azt is közölte, hogy az új felsőoktatási törvény – amely még az idén az Országgyűlés elé kerül – visszaállítja a célorientált képzést.

Edupress | 2011. augusztus 26.
|  

Az államtitkár szerint az elmúlt évtizedben lezajlott folyamatok egy homogén masszává tették a felsőoktatást. Magyarázatként elmondta: egyszerre zajlik a gyakorlatorientált, alacsonyabb színvonalat követelő tömegképzés és ugyanott zajlik azok képzése, akik a csúcsteljesítményre, kreatív gondolkodásra alkalmasak – közölte. Hozzátette: mindent a megfelelő célnak, megfelelő színvonalon kell végezni.

Dux László a részletekről kifejtette, hogy az alapképzéseket, vagyis a korábbi főiskolás képzéseket ennek megfelelő körülmények között, ennek megfelelő színvonalon, megfelelő létszám-keretek között kell csinálni, míg a csúcsegyetemek feladata lesz, hogy kisebb létszámban, de a nemzetközi élvonalnak megfelelő tudományos, kreatív pályára készítse fel a fiatalokat – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mennyire kidolgozott a felsőoktatási koncepció, Dux László elmondta: a törvényt „szándékuk szerint még a téli szünet előtt elfogadhatják”. Hozzátette: a törvény elfogadása után hagynak 3-4 év felkészülési időt a diákoknak, így a felvételi körülmények jelentősen nem változnak. Tehát akinek nincs nyelvvizsgája az az elkövetkezendő években még bejuthat felsőoktatási intézménybe – adta hírül a köztévé.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X