Bocsánatot kell kérnem, hogy a vidám nyári hangulatban ilyen sötét gondolatokat idézek fel, de most került sorra Béla nevű olvasónk kérdése. Lehet, hogy még rosszabb lenne, ha borongós, hideg időben foglalkoznánk azzal, hogy mivé leszünk mindannyian. Tetemmé, vagy tetemekké?

A régi evangélikus temető Gościnowie-ban
(Forrás: Lubicz / Wikimedia Commons / CC BY-SA 4.0)

Már régebb óta foglalkoztat az a kérdés, hogy miért használunk többesszámot a gyászjelentésekben gyakori földi maradványai kifejezésben. Korábban a hűlt tetemei kifejezést is használták. Nem értem teljesen, hiszen csak egy halottról, egy testről van szó és nem többről! Mi lehet ennek az oka? Van erre egy értelmes magyarázat azon kívül, hogy így maradt ránk, ez a hagyomány?

Nézzünk szembe a borús tényekkel: ami életünk befejezése után belőlünk marad, az már igen hamar nem egyetlen egybefüggő test lesz, hanem a szó szoros értelmében maradványok, csontok, amíg azok is el nem porladnak. Így a földi maradványai kifejezésben én semmi furcsát nem találok. De ez persze nem magyarázza a tetemei szó többes számát.

Nos, a tetem szót régen (ez nyomtatásban kb. a 15. századtól igazolható) valóban főleg többes számban használták (tetemek, tetemei stb.) abban az értelemben, hogy 'földi maradványok'. A hűlt tetemei kifejezés tehát egyfajta kövület, amit olvashattunk régebbi irodalmi szövegekben vagy feliratokon, de ma már talán senki sem mondaná ki. Érdekes tény, hogy a nyelvismeretünkben léteznek ilyen teljesen passzív foszlányok, amelyeket aktívan talán sosem használunk, de több-kevesebb emlékünk mégis van a használatukról.

Nyilván sokunknak beugrik erről a keresztény liturgiákban (és régebbi bibliafordításokban) gyakori feltámadt halottaiból kifejezés (Máté 28:7). Talán itt keresendő a magyarázat?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A válasz sajnos: nem. A tetemek többes számának magyarázata egyszerű: bár ma a nyelv régies, emelkedett (esetleg szaknyelvi) rétegéhez tartozó tetem szó azt jelenti, hogy 'holttest', a régiségben azt jelentette, hogy 'csont', és csak később kezdték 'végtag', majd még később 'test' értelemben használni. Valószínűleg képzett szó: vagy -m, vagy -ny képzővel alkották (mert nyelvemlékekben -ny és -n végű változata is megtalálható) egy finnugor eredetű *tete tőből, aminek a megfelelői más finnugor nyelvekben is megtalálhatóak, általában 'csont' értelemben. Így a tetemei régi jelentése 'csontjai' lehetett. Érdekes egyébként, hogy a finn nyelv történetében a neki megfelelő szó, a tähde története másképp alakult: a 'csont' jelentéstől a magyarhoz hasonlóan eljutott a 'földi maradvány' jelentésig, de még tovább alakult, a mai finnben már egyszerűen csak 'maradvány, maradék' értelmű.

És akkor mi a helyzet az evangéliumi halottaiból szóval? A görög eredetiben a mondat úgy hangzik, hogy Ἠγέρθη ἀπὸ τῶν νεκρῶν. Ez a mondat szó szerinti fordításban úgy hangzik, hogy 'felkelt a halottakból' vagy 'felkelt a halottaktól', mert a benne szereplő ἄπο elöljárószó a magyarban legtöbbször -tól/-től vagy -ból/-ből ragnak felel meg. Ugyanakkor az a legvalószínűbb értelmezése (és ez szerepel az újabb bibliafordításokban is), hogy 'felkelt a halottak közül'. (Egyébként angol bibliafordításokban is szerepel a from the dead kifejezés, ami hasonlóképpen furcsa.)

Félrefordításról van szó? Valószínűleg nem. Én például ezen az egy kifejezésen kívül nem találtam Újszövetségben olyan helyet, ahol ezt az elöljárószót közül névutóval kellene magyarul visszaadni, és görög szótárakban sem találtam meg ilyen használatát. Tehát valószínű, hogy Máté megfogalmazása nem sikerült teljesen szerencsésre, görögösre, és ezért voltak zavarban a fordítók.