nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Egy magyar utazó Kínában 6.
Egy magyar utazó Sanghajban, 1932-ben

Amikor 1932 végén Kovrig János, egy magyar újságíró megérkezik Sanghajba, helyszíni vizsgálódásai során nem mulasztja el felidézni a távoli és a közelebbi múltat. Ezzel együtt úgy érezhetjük, az országgal kapcsolatban váteszi jóslatokat is megfogalmaz. – Útleírás Kínából és Sanghajról 1932-ből.

Horváth Krisztián | 2014. július 11.
|  

Ahogy azt korábban láthattuk, Kovrig János missziója Kínában többek között az, hogy tájékozódjon az 1931-1932-es japán-kínai háború következményeiről, Mandzsúria japán megszállásáról, Mandzsukuo bábállam megalakulásáról és a kínai állam belső helyzetéről.

Friss nyomok

A japán intervenció első nyomaival a szerző történetesen Sanghajban találkozik.

Csonka falak, tűztől kormos oszlopok, ledőlt gyárkémények, hellyel-közzel egy csodaszerűen épen maradt ház, gránáttölcsérek, golyók nyomai mindenütt. Órákig jártam ezt a halott várost, nem győztem csodálni a csonkán meredező házak erős, masszív stílusát, a széles, jó utcákat, nagyszabású épületek romjait.

(72. oldal)

Japán offenzíva Sanghajban – 1932-ben
Japán offenzíva Sanghajban – 1932-ben
(Forrás: Wikimedia Commons)

Nem mások ezek, mint az 1932. január 28.-március 3. közt lezajlott japán-kínai incidens nyomai: nem sokkal Mandzsúria megtámadását követően Japán Sanghaj elfoglalására is ürügyet teremt. Ám ekkor még kudarcot vall. Ekkor kerül sor a Távol-Keleten első alkalommal a légierő polgári célpontok elleni ilyen méretű bevetésére:

Gyárak, iskolák és nyomdaépületek voltak elsősorban halálraítélve, vagyis azok a helyek, ahonnét a japánellenes propaganda anyagi és szellemi táplálékot kapott. Ezekkel könyörtelenül végzett a japán légiflotta.

(73. oldal)

A japán kudarc okait a városi hadviselés nyomait kutatva próbálja felfedezni a szerző:

Kiértünk a városból. Ezernyi csatornával, gátacskával van összeszabdalva a föld a rizstermelés szokásos rendszere szerint, magas kerti ágyásokban hagyma, kínai káposzta zöldel, bakhátakon fiatal búza pelyhedzik, félholdas parcellákon barnál hellyel-közzel a gyapot magas, száraz kórója. [...] És a földek változatos darabkáin, a fátlan, csak néhány kínai fűzzel szomorkodó határon rendszertelenül elszórva, ezerszámra, sírhalmok domborulnak. Egyszerű falábakon nyugvó sírládák, szellőzőnyílással ellátott, kis, háztetős sírkamrák láthatók, pont olyanok, mint a falusi sütőkemencék nálunk.

A kínai paraszt szokása, hogy halottait a szántóföld kimagaslóbb pontjára temeti, a földbe, vagy inkább a föld fölé. Ez a halmos, csatornás terep a sangháji csatatér sajátsága, ilyen a Csápejtől Vuszungig. Kitűnő védelmi állást jelent, akárcsak Flandria a világháborúban, amihez talán hasonlítani lehet. Minden lépten-nyomon van természetes fedezék: itt nem tud eredményesen végigsöpörni a gépfegyver és a mozgó harcban különös jelentősége van az egyéni bátorságnak és ügyességnek. Ilyen az a mező, ahol a kantoni tizenkilencedik hadsereg világraszóló vitézséggel védett minden talpalatnyi földet.

(74. oldal)

A 19. hadsereg utcai harcai 1932 elején
A 19. hadsereg utcai harcai 1932 elején
(Forrás: Wikimedia Commons)

S mint aki előre megérezte, hogy bizony az 1932-es incidens csak előjáték a későbbi, 1937-ben elkövetett Sanghaj elleni japán agresszióhoz, Kovrig János így ír:

Mert akárhogy is szépítsük is a dolgot, a japánok Sanghájnál kudarcot vallottak.

Az elesettek hamvai és azoké, akik inkább harakirit követtek el, mintsem a feldühödött kínaiak kezébe jussanak, ezek a hamvak ősi szokás szerint visszatértek a Felkelő Nap országába és lehet, hogy mint felejthetetlen mementó, új energiák termelésére serkentik a jövő japán nemzedékét. De az elesett kínai katonák és békés polgárok sírjai friss sírhalmocskákat, dombokat formáltak a jangcevölgyi síkon és ezekkel szaporítják Vuszung körül a terep „természetes” akadályait, amelyek a legnagyobb kínai városra törő ellenséget egyszer már megcsúfolták.

(76. oldal)

A háborús agressziót követően Kovrig János a múlt nyomait kutatva a jövőbe is tekint.

A pénz városa

Sanghaj – történetének minden változatossága mellett – a pénzügyekben is igen változatos képet mutat 1932-ben.

Sangháj a pénz városa. Az utcákon lépten-nyomon pénzváltó üzletek vannak. A pénzváltás alatt nem külföldi pénzek becserélését kell érteni elsősorban, hanem a rengeteg kínai pénznem beváltását valamelyik, Sanghájban használatos pénzre.

(78–79. oldal)

A számos kínai és egyéb pénz jelenléte a városban azonban cseppet sem akadályozza a sanghaji pénzügyi élet fejlődését már 1932-ben sem:

A kínaiak ügyes bankárok, modern pénzintézeteik vannak, sőt legújabban a sangháji bankok pénzintézeti központot is alapítottak. [...]

A nép türelmesen viseli a pénzügyi káosz következményeit és hozzászokott ahhoz, hogy időnként egyes pénznemek értéküket elveszítsék. A bizonytalanságban, az állandó változások között, az ő szorgalma, állati munkabírása az egyetlen állandó érték. A gazdasági érvényesülés legkisebb lehetőségét is kihasználja a kínai, semmitől sem irtózik, ami jövedelmet hozhat.

(81. oldal)

A város fejlődése azonban érdekes egyvelege a múltnak és a jövőnek:

Sangháj utcáin fényes nappal közlekednek a fekália-szállító tragacsok, amelyeken, sárral tapasztott kosarakban, fedél nélkül szállítják a bűzös anyagot. Megszokott látvány egész Kínában. Ezzel öntözi a kínai paraszt kerti veteményeit. A növények pompásan megnőnek tőle, de a fogyasztók előbb-utóbb, kivétel nélkül, megkapják a vérhast, vagy más, járványos betegséget. A sétáló pedig nem talál gyönyörűséget a város határában, menekülni kénytelen a kőkorsók förtelmes szaga elől.

Kínában mindenütt szembeötlően találkoznak az ellentétek. Sangháj, a pénz városa, de egyben a nyomorúságé is. A hallatlan arányban szaporodó textilgyárak éhbérért dolgoztatják a munkásokat, a riksakulik fillérekért végzik gyilkos, állati munkájukat és a halász-, hajósnépség óriási küzdelmet folytat a napi megélhetésért.

(82. oldal)

Mindennek ellenére azonban Kovrig János egy helyi bankárral folytatott beszélgetése során az alábbi – valóban látnoki – szavakat veti papírra:

Némileg árnyalt kínai kép
Némileg árnyalt kínai kép
(Forrás: nation-branding.info)

– Ha más a pelyván megél, akkor mi a szalmaszálon.

Az igénytelen kínai munkás le fogja gyűrni minden versenytársát, iparcikkeinkkel mi leszünk a legolcsóbbak az egész világon. Nem Mandzsúriában dől el a keletázsiai hegemónai sorsa, hanem a modern gyárakban, az ipartelepeken, amelyeket lassanként az egész birodalomban létesít Sangháj pénze.

Ezt mondta nekem az egyik kínai bank igazgatója. A jelek arra mutatnak, igaza lesz, a japán olcsóságot a kínai dömping fogja követni.

(82. oldal)

E sanghaji vízió után a folytatásban tovább követjük újtán Kovrig Jánost útban észak felé.

Felhasznált forrás

Kovrig János: A sárga kontinensen déltől északig. Franklin Társulat, Budapest, é. n.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X