A nyelvek változására általában úgy gondolunk, mint ami a szabad akaratú emberek döntései hatására jön létre. A Bécsi Egyetem egyik nyelvésze, Nikolaus Ritt azonban azt vizsgálja, hogy a szavak és hangok hogyan használják az embereket saját „önös” céljaik elérésére – számol be minderről a Physorg.com egyik írása.

Ritt megközelítése egészen új irányból vizsgálja a nyelvek változásait, ez a nyelvészeti darwinizmus a szavakat a biológiai génekhez hasonlóan kezeli. Ritt szerint sok olyan hosszú távú változás van a nyelvekben, amelyeket nehéz a beszélők szemszögéből kiinduló elméletekkel magyarázni.

Darwin korabeli karikatúrája
(Forrás: wikimedia commons)

Az egyik ilyen példa az angol nyelvben, hogy a hosszú szavak magánhangzói idővel általában rövidülnek, míg a rövid szavak magánhangzói pedig hosszabbá válnak. Ez által a nyelv ritmikai egységei egyenletesebbek lesznek.

A nyelvészet hagyományos elméletei nem tudják kielégítően megmagyarázni ezeket a változásokat, mert a beszélők igényeiből és céljaiból indulnak ki. Az angol nyelv magánhangzó-változásai azonban az i.sz. 9. században kezdődtek és mai napig tartanak. Ritt magyarázata abból indul ki, hogy a nyelv ritmusa állandó evolúciós nyomást fejt ki a szavakra és a hangokra, amelyeknek ebben a környezetben kell megállni a helyüket.

A nyelvészet darwinista felfogásában kisebb szerepet játszanak maguk a nyelv beszélői, a nagyobb hangsúly a nyelv belső szerkezetére helyeződik. Az emberek így csak eszközök a nyelv elemeinek „önös” versengésében.

A nyelvészeti darwinizmus még gyermekcipőben jár, az elmélet még kidolgozás és tesztelés alatt áll, és még csak vár a nyelvésztársadalom részéről az általános elfogadásra.