nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
fotelben a mobilom
Bizonytalankodó harmónia

A magánhangzó-harmóniának egy jól körülhatárolható részén a beszélők bizonytalankodnak. Döntésükhöz többféle, akár nem is hangtani tényezőt vesznek figyelembe. Ilyeneket mutatunk.

Szigetvári Péter | 2018. november 6.
|  

Sokszor írtunk már itt a Nyesten a magyar nyelv hangtanának egyik világhírű tulajdonságáról, a magánhangzó-harmóniáról (-illeszkedésről). Azok kedvéért, akik nem olvassák most végig az előző mondatban hivatkozott cikkeket, összefoglaljuk a lényeget. (Az igazi finomságokért azonban tessék csak kattintani.)

Finomság
Finomság
(Forrás: CC0, RitaE, Pixabay)

Az alapok

A magyar magánhangzókat első körben két csoportra oszthatjuk, a hátulképzettekre: [u], [ú], [o], [ó], [a], [á], ezek iskolai neve mély; és az elölképzettekre: [i], [í], [ü], [ű], [e], [é], [ö], [ő], ezek iskolai neve magas. Az utóbbi csoportot még egyszer ketté oszthatjuk az ajakkerekítésesekre: [ü], [ű], [ö], [ő]; és az ajakrésesekre: [i], [í], [e], [é]. Szinte az összes bonyodalmat azok a tövek okozzák, amelyek az utóbbi négy magánhangzó közül tartalmaznak egyet vagy akár többet. Az elölképzett ajakréses magánhangzókat, vagyis az [i], [í], [e] és [é]-t semlegeseknek szokás nevezni.

Az alapszabály az, hogy elölképzett magánhangzójú tő után a toldalék is az elölképzett magánhangzójú alakját veszi elő (tőr-től, szín-től, tőr-ben, szín-ben), hátulképzett után pedig a hátulképzettet (hús-tól, kosz-tól, hús-ban, kosz-ban). Ha egy tőben mindkét fajta magánhangzó van, akkor általában az utolsó számít (kecsap-tól, koncert-től, kecsap-ban, koncert-ben).

Az eltérések

A semleges magánhangzók okozta bonyodalmak egyike az úgynevezett antiharmónia. Ez azt jelenti, hogy a tő magánhangzója ugyan semleges – tehát elölképzett –, a toldaléké a várakozásunkkal szemben mégis hátulképzett: pl. isz-nak (vö. visz-nek), sír-nak (vö. szír-nek), héj-nak (vö. kéj-nek).

Ehhez némileg hasonló eltérést okoz az, amikor elöl- és hátulképzett magánhangzót is tartalmazó tőben nem az utolsó magánhangzó számít. Ilyen is csak akkor fordulhat elő, ha ez az utolsó magánhangzó semleges, azaz elölképzett, előtte pedig hátulképzett áll: pl. bázis-tól, radír-hoz, hóhér-nak, fotel-ba. Erre azt szokás mondani, hogy a semleges magánhangzó itt átlátszó, azaz az előtte álló hátulképzett magánhangzó szabja meg a toldalék magánhangzóját, mintha a semleges magánhangzó ott se lenne. Tehát a bázistól olyan, mint a láztól, a radírhoz, mint a padhoz stb.

Mindkét esetben megfigyelhetjük, hogy a beszélők bizonytalankodnak. Az antiharmónia esetén viszonylag csekély mértékű ez a bizonytalankodás: kis számban kapunk találatot a célhoz mellett célhez-re, vagy a héjról mellett héjről-re is. Az átlátszóság esetében jóval több tő, jóval több esetben mutat változatosságot. A bizonytalankodó beszélők pedig igyekeznek a szónak valamilyen – akár nem is hangtani – jellemzőjébe kapaszkodva döntést hozni.

A zártsági hatás

Zártsági hatásnak nevezték el kaliforniai nyelvészek azt a jelenséget, hogy a magyarban a semleges magánhangzók átlászósága a zártságuk függvénye.

A zártság hatása
A zártság hatása
(Forrás: CC0, geralt, Pixabay)

A két zárt magánhangzó szinte kivétel nélkül átlátszó, tehát egy olyan tő, amelyikben egy hátulképzett magánhangzót [i] vagy [í] követ, a toldalékok hátulképzett-magánhangzós változatát választja: van forint-ról, de nincs *forint-ről. Nagyon ritka az olyan szó, ahol bizonytalankodnak a beszélők (pl. abszint-ból vagy abszint-ből). Az ezeknél nyíltabb [é]-t tartalmazó tövek már nagyobb változatosságot mutatnak. Bizonyos ilyen tövek inkább hátulképzett magánhangzót választanak: inkább szomszéd-ba, mint *szomszéd-be. Más tövek viszont így is, úgy is előfordulnak: nagyjából ugyanannyiszor halljuk, hogy szlovén-ról, mint hogy szlovén-ről. A kétféle – csak hátulképzetten toldalékolható (mint a szomszéd) és így is, úgy is toldalékolható (mint a szlovén) – tövek körülbelül egyenlő arányban oszlanak meg.

A még nyíltabb [e]-t tartalmazó töveknek a túlnyomó többsége „bizonytalankodik”: a fotel-be és a fotel-ba egyaránt gyakran előfordul. Azaz minél nyíltabb a tő hátulképzett magánhangzóját követő semleges, annál gyakoribb a bizonytalankodás. Felmerül a kérdés, miért éppen a nyíltabb semleges magánhangzók a kevésbé átlátszóak, miért nem mondjuk a zártak.

A bevettségi hatás

Megfigyelhetjük, hogy azoknál a szavaknál egyértelműbben átlátszó a semleges magánhangzó, amelyek „bevettebbek”, régebben előfordulnak a magyarban (ha egy bevett kertészeti metaforával akarnánk élni, azt mondhatnánk, jobban meggyökeresedtek). Ezzel szemben a frissebb átvételeknél a toldalék lehet ilyen is, olyan is, azaz a semleges magánhangzó lehet átlátszó is, de ő maga is irányíthatja a harmóniát. A szomszéd is, a szlovén is jövevényszó az etimológiai szótár szerint, de az előbbi bevettebb, tehát nem bizonytalankodik (nemigen fordul elő a *szomszéd-be), az utóbbi viszont igen: van szlovén-ról is, szlovén-ről is.

Alaposan meggyökeresedett
Alaposan meggyökeresedett
(Forrás: CC0, liggraphy, Pixabay)

Ha a bizonytalankodás hiánya tényleg a szó bevettségén múlik, akkor a feljebb tárgyalt zártsági hatás valójában nem hangtani jelenség: azért gyakrabb az [e]-s töveknél a bizonytalankodás, mert azok között jóval kevesebb a bevett szó. Az ilyenek jellemzően hátulképzett toldalékokat vesznek fel: haver-om, matek-os; míg az újabbak így is, úgy is előfordulnak: fotel-em vagy fotel-om. Az elmélet azonban megbukni látszi az [i]-t és [í]-t tartalmazó töveken: ezek — mint már említettük – szinte mindig hátulképzett toldalékot vonzanak, függetlenül az adott szó bevettségétől: a mobil viszonylag friss szó, mégsem használja senki a mobil-om helyett a *mobil-em alakot.

A harmonikus stabilitás

Aki lelkiismeretesen végigolvasta a fentebb hivatkozott harmóniás cikkeket, az már tudja, mi az a harmonikus stabilitás. A többieknek annyit mondhatunk itt róla, hogy az egyes szavak igyekeznek a toldalékoknak ugyanazt az alakját választani, amit a hozzájuk hasonló egyéb szavak, például a saját tövük is választ. Tehát mivel a ház toldalékai hátulképzettek, a házi-é is azok lesznek: ház-ból, ezért házi-ból. A Bázel ezzel szemben bizonytalankodik: Bázel-ból/ből, és ezért a bázeli is: bázeli-ból/ből.

Az [e] egyszerre félig zárt és nyílt. Ez azért van, mert a legtöbb beszélőnél egybeesik a „zárt” és a „nyílt” [e]. Tehát szor–szër–ször és ban–ben.

Nem esett eddig szó arról, hogy a toldalékokban milyen elöl- és hátulképzett magánhangzó-párok váltakoznak. A kétváltozatú toldalékok esetében ez a pár lehet zárt (ul–ül, ú–ű), félig zárt (nok–nök, ból–ből), vagy nyílt (ban–ben, ság–ség). A háromváltozatúaknál csak félig zárt lehet (szor–szer–ször), a többváltozatúaknál pedig csak félig zárt és nyílt (k–ok–ek–ök–ak).

Valójában egy „szabálytalan” kétalakú igei toldalékban az [i] is előfordul: marja–meri.

A lényeges megfigyelés az, hogy az [i] és az [í] egyáltalán nem fordulnak elő harmonizáló toldalékban. Ez azért fontos, mert így a toldalékolás sok olyan szót hoz létre, amiben hátulképzett magánhangzót [i] vagy [í] követ (házi, tanít), amelyeket ha továbbtoldalékolunk, a harmonikus stabilitás miatt hátulképzett toldalékokat vonzanak (házi-ból, tanít-ás). Az olyan toldalékoknak viszont, amelyekben nem zárt a magánhangzó, jellemzően van hátulképzett párja is (áld-ás, kérd-és; ál-tat, kel-tet). Emiatt a toldalékolás jóval kevesebb olyan szót hoz létre, amiben hátulképzett magánhangzót [é] vagy [e] követ. Ez utóbbiak emiatt a bevettségi hatás alatt állnak.

Döntési helyzet
Döntési helyzet
(Forrás: CC0, artverau, Pixabay)

Látjuk tahát, hogy a nem egyértelműen toldalékolható szavaknál a beszélők vizsgálják azt, hogy az adott szóhoz hasonló más szavak hogyan viselkednek. A gázsi mintájául szolgálhat például a házi vagy a nyári, amelyek a harmonikus stabilitás miatt a ház és nyár mintájára hátulképzett toldalékokat vonzanak (ház-nak, ezért házi-nak, ezért gázsi-nak). A szomszéd, szlovén, matek vagy fotel esetében azonban kevésbé találnak hasonló magánhangzójú toldalékolt szavakat, ezért itt egy újabb kritériumhoz, az adott szó bevettségéhez fordulnak, az alapján hozzák meg a döntésüket.

A cikk alapját képező megfigyelés Rebrus Péteré. A szerző továbbá hálás Soros Györgynek is.
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
21 Fejes László (nyest.hu) 2018. november 13. 00:24

@Hatti: „Itt ugyanis az a helyzet, hogy a toldalékolatlan tőalakok is hangrendileg kiegyenlítődtek” Miért gondolod, hogy más finnugor nyelvekben nem?

„ahol vegyes hangrendű, é-t tartalmazó szót találunk, ott annak meg kell lennie az i-s előzménynek” Mire gondolsz? Malév? Lóvé? Boríték? Rohadék?

Ha a béka *bi̯ka is volt (gondolom, itt a téves mellékjelet a tipográfiai kényszer szülte), az még nem zárja ki, hogy hangrendi elhasonulás történt, elvégre nem volt vegyes hangrendű, ma meg az. Egyébként veláris i valószínűleg nem volt: mnytud.arts.klte.hu/tkis/cikkek/velari.pdf

20 szigetva 2018. november 12. 17:27

@Hatti: A mai nyelvállapotban [e]-t tartalmazó kivételek is vannak: matekot, haverom. A Bé és a Be viselkedése közötti statisztikai különbséget korábban kizárólag a zártsági hatással magyarázták, azonban úgy tűnik, itt a lexikai rétegek is szerepet játszanak: a bevettebb szavakban az [é] és az [e] inkább átlátszó, az újabbakban meg inkább nem. Még a Bö és a Bü is ezt erősíti: ezek között nincs is bevett.

A veláris [i]-s hipotézistől azért sok nyelvtörténész már eltávolodott, nem olyan egyértelmű az.

19 Hatti 2018. november 12. 14:29

Persze mindig lehet fordítva ülni a lovon, mint ahogy azt a TESZ teszi rendszeresen. Mint mondjuk a "béka" szónál, ahol képes leírni, hogy hangrendi elhasonulás történt (tök kizárt), közben meg a legrégebbi előfordulások ott virítanak i-vel. Vagyis az természetesen *bi̯ka volt.

18 Hatti 2018. november 12. 14:18

@Fejes László (nyest.hu): Kábé ezt mondtam én is. Kivéve a magyar nyelvre vonatkozó részletét. Itt ugyanis az a helyzet, hogy a toldalékolatlan tőalakok is hangrendileg kiegyenlítődtek (még a jövevények is, amennyiben elég régiek). Ez alól csak későbbi jövevényszavak kivételek, illetve a mai nyelvállapotban egyes i-t és é-t tartalmazó szavak.

Az é azért ritkább, mert i->é hangváltozások történtek, ahol vegyes hangrendű, é-t tartalmazó szót találunk, ott annak meg kell lennie az i-s előzménynek. Az i pedig egyértelműen a veláris i egykori létére utal, amiből annak eltűnése után a mélyként viselkedő i-k jöttek létre. Ezért mondom én azt, hogy hangrendi illeszkedésben a magyar nyelv egykor a türk nyelvekre hasonlított, a mai állapota meg már távolodik tőle.

17 Hatti 2018. november 12. 14:18

@Fejes László (nyest.hu): Kábé ezt mondtam én is. Kivéve a magyar nyelvre vonatkozó részletét. Itt ugyanis az a helyzet, hogy a toldalékolatlan tőalakok is hangrendileg kiegyenlítődtek (még a jövevények is, amennyiben elég régiek). Ez alól csak későbbi jövevényszavak kivételek, illetve a mai nyelvállapotban egyes i-t és é-t tartalmazó szavak.

Az é azért ritkább, mert i->é hangváltozások történtek, ahol vegyes hangrendű, é-t tartalmazó szót találunk, ott annak meg kell lennie az i-s előzménynek. Az i pedig egyértelműen a veláris i egykori létére utal, amiből annak eltűnése után a mélyként viselkedő i-k jöttek létre. Ezért mondom én azt, hogy hangrendi illeszkedésben a magyar nyelv egykor a türk nyelvekre hasonlított, a mai állapota meg már távolodik tőle.

16 Fejes László (nyest.hu) 2018. november 12. 14:05

@Hatti: „A finnugor nyelvek szavainak nagy része vegyes hangrendű.”

Ez a kijelentés azt feltételezi, hogy a magánhangzó-harmónia tartománya a szó. Ez nem mindig van így, pl. a mariban (mezei irodalmi nyevv és az oda tartozó nyelvjárások egy része) az utolsó teljes magánhangzót tartalmazó szótag és a szóvégi redukált közt van harmónia úgy, hogy az utolsó redukált teljessé válik (de közöttük lehetnek redukáltak).

Egyébként a finnugor nyelvek szinte minden csoportjában vannak harmóniás és harmónia nélküli nyelvek. A finnségi nyelvek közül pl. a finnben van, az észtben nincs, de a kisebbekben (vagy az észt nyelvjárásokon belül) is nagy a változatosság, mennyire van vagy nincs harmónia. A mordvin nyelveknél a moksában nincs, az erza legtöbb nyelvjárásában (így az irodalmi nyelvben) viszont van, ráadásul többféle is. Van a mari nyelvjárások többségében is, ráadásul kétféle, és valahol mindkettő megvan. A permi nyelvekben szinte nincs, de egyes udmurt nyelvjárásokban (feltehetően tatár/baskír, ill. mari hatásra) megjelentek a harmónia elemei. Az obi-ugor nyelveknél az az érdekes, hogy mind a manysi, mind a hanti nyelvjárások többségében hiányzik a harmónia, de azért van (vagy legalábbis dokumentálva van) olyan nyelvjárás, ahol még megvan (megvolt). A szamojéd nyelvekben is van a nganaszanban, volt egyes szajáni szamojédokban is, és a nyenyecben is vannak ilyen elemek, bár ezek szerepe periferiális. Röviden összefoglalva nagyjából ez a helyzet.

15 szigetva 2018. november 12. 13:07

@Hatti: Oké, ha te a magánhangzó-harmónián csak a tőbeli harmóniát érted, akkor máshogy használjuk ezt a szót. Viszont ebben az esetben az a helyzet, hogy a finnugor alapnyelvben voltak vegyes hangrendű szavak, aztán az ősmagyarban eltűntek, aztán megint létrejöttek.

Olyan statisztikát nem ismerek, hogy a finnugor nyelvekben mekkkora a vegyes hangrendű tövek aránya. Te?

14 Sultanus Constantinus 2018. november 12. 12:00

@Hatti: Én úgy tudom, hogy eredetileg a magyarban sem voltak vegyes hangrendű szavak, azok vagy összetételekből, vagy jövevényszavakból lettek. De a törökben is hasonló a helyzet, a nevek simán lehetnek vegyes hangrendűek, főleg, ha az arabból vagy a perzsából származnak, ahol nincs magánhangzó-harmónia.

13 Hatti 2018. november 12. 11:00

@szigetva: A finnugor nyelvek szavainak nagy része vegyes hangrendű. Semmi köze a hangrendi illeszkedéshez, a toldalékolásban néha bejönnek ilyesmi hatások. De az nem az a fajta szigorú hangrendi illeszkedés, mint ami a türk nyelvekre jellemző.

Hogy a hangzóharmónia mennyire alkalmas a nyelvrokonság vizsgálatára, egy külön kérdés. Ma már a magyarban is bomlik, úgy gondolom, hogy az illeszkedés elvesztése reálisabb folyamat, mint a kialakulása.

12 szigetva 2018. november 12. 10:56

@Hatti: Ez nem igaz: en.wikipedia.org/wiki/Uralic_languages#Phonology Nyilván arra akarsz kifutni, hogy a magyar az török nyelv volna, de akkor vajon a finn, meg egy csomó balti finn nyelv is török? Vagy a mgh-h megléte mégsem bizonyít semmit a nyelvrokonságról?

11 Hatti 2018. november 12. 10:48

@Sultanus Constantinus: A finnugor nyelvekben a hangzóharmónia vagy egyáltalán nincs, vagy csak nyomokban. Hasonlóan sok más nyelvhez. Ahol viszont szigorú hangrendi illeszkedés van, az a türk nyelvek nagy családja.

10 szigetva 2018. november 12. 10:41

@Hatti: Komoly, a magyar hangtannak a világon leginkább tárgyalt jelensége a magánhangzó-harmónia. Félreértetted, nem azt mondtam, hogy egyedi a dolog. Van ilyesmi egy csomó afrikai nyelvben is, meg a spanyolban pl. De ha megkérdezel egy random nyelvészt, hogy mit tud a magyar hangtanról, nagy valószínűséggel ez lesz az (első), amit említ.

9 Sultanus Constantinus 2018. november 12. 10:24

@Hatti: És persze sok más finnugor nyelvben is.

Meg egyébként számos nem finnugor és nem türk nyelvben is létezett történetileg magánhangzó-harmónia vagy ahhoz hasonló jelenség, csak ma már nem aktív. Pl. a latinban (facio 'csinálok', de feci 'csináltam') vagy a baszkban (hamazazpi 'tizenhét', de hemeretzi 'tizenkilenc' stb.).

8 Hatti 2018. november 12. 10:13

Most komoly, hogy "világhírű tulajdonság" lenne?

Csaxólok, hogy egy kivételével az összes türk nyelv jellemzője a szigorú hangrendi illeszkedés.

7 Sultanus Constantinus 2018. november 10. 11:44

Kissé off, de hasonló jelenség(ek)ről szól, akit esetleg érdekel:

www.elmexicano.hu/2017/05/maganhangzo-ha...l-igeragozasban.html

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X