nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról”

Ha Apáczai Csere János február 13-án kiállt volna a Parlament elé, ha elmondja 1656-ban elhangzott beszédét, biztosan kiprovokált volna vele egy-két indulatos kirohanást a megfelelő szakpolitikusoktól. Megdöbbentően érvényes üzenet a múltból.

Horváth Krisztián | 2016. február 17.
|  

Apáczai Csere János (1625-1659), a magyar művelődés, tudomány és nevelésügy egyik kiemelkedő úttörője erdélyi tanulmányai befejeztével 1648-tól több hollandiai egyetemen is tanul, majd 1653-ban visszatér Erdélybe, ahol előbb a gyulafehérvári, majd 1656-tól a kolozsvári kollégiumot igazgatja – utóbbit egészen haláláig.

Tanítás a 14. századi Párizsban
Tanítás a 14. századi Párizsban

„Hasznos és szükséges ismeretek”

A haladó nézeteit talán túlságosan is nyíltan vállaló Apáczait II. Rákóczi György erdélyi fejedelem voltaképp büntetésből állítja az 1655-ben tűzvészben megrongálódott, de oktatási tevékenységét továbbra is folytató kolozsvári református kollégium élére. 1656. november 20-án Apáczai itt mondja el Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól című beszédét. Beszéde elején rögtön az iskolák szerepére és az oktatás fontosságára hívja fel hallgatósága figyelmét:

Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéketlennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja. De boldog Isten! Amilyen nagy az iskolának a szükségessége, amilyen sokféle a haszna, olyan nagy, ha ugyan nem sokkal nagyobb a nyomorúsága a magyaroknál, olyan nagy a megvetés és – hogy a gyűlölet szót ne használjam – az ellenszenv iránta.

Ezt követően Apáczai részletes elemzésnek veti alá a kérdést. Mi is maga a szóban forgó intézmény, melynek haszna és ellenzői is vannak? Az iskola definícióját az alábbiakban fogalmazza meg hallgatói számára:

Az iskola, hallgatóim – hogy a meghatározáson kezdjem, amint azt minden rendes értekezésben tenni illik –, tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak.

A hét szabad művészet
A hét szabad művészet

Apáczai az oktatás korabeli, három szintre tagozódó felosztását is ismerteti hallgatóságával: vannak alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények. Az alapfokú iskolákban az írást és olvasást, a helyes beszédet tanulják a diákok, a középszinten a (latin és görög) grammatikát, a retorikát és a logikát (dialektikát) – a hét szabad művészet közül a triviumot; a felsőfokú oktatási intézményekben pedig a kor négy fakultásának (teológia, jog, orvostudomány és bölcselet) megfelelő tudományokat. Apáczai az alapfokú iskolák fontosságára így hívja fel a figyelmet:

Ideje hát, hogy felébredj, te álmos, te mámoros, te hályogos szemű magyar nép! Végre, végre ébredj fel az álomkórból, leheld ki magadból Bakkhoszt, kinek folyton áldozol, oszlasd el gyógyírral szemeid homályát! Nézd, szemléld, vizsgáld, milyen forrásból ered tömérdek nyomorúságod, melynek súlya alatt görnyedsz. Drága gyermekeid, hazánk reményei már bölcsőjüktől fogva a tudatlanság feneketlen örvényébe merülnek, és így felnőtt korukban sem látják meg soha a világosságot, sem saját javukat, sem a haza javát.

Az alapfokú oktatás nélkülözhetetlen bárminemű további tanulmányokhoz; a folytatásban Apáczai történeti és bibliai példákkal támasztja alá a triviális (a triviumot oktató, középszintű) és a felsőfokú iskolák létjogosultságát is.

Nagy Károly hermája Aachenben
Nagy Károly hermája Aachenben
(Forrás: Lokilech / CC BY-SA 3.0)

A három P

Egyik példájában Nagy Károly frank uralkodóra (768-814) hivatkozik, aki országjárasai során birodalmának egyes településeit felkeresve nem mulasztotta el, hogy „a három P" iránt érdeklődjön:

A három P pedig: praetor [elöljáró], pastor [pap, lelkipásztor] és praeceptor [tanító] vagy professor. Sokkal különben járt el, mint manapság teszi a legtöbb magyar, akik szerint az elöljáró és lelkipásztor, mint mondani szokták, az éremnek mindkét oldala. Az iskola pedig úgysem való másra, mint legfeljebb arra, hogy szállást nyújtson templomi kórusok és temetési szertartások énekeseinek. Mert bizony inkább énekesek és muzsikusok ők, mintsem valósóságos és nevüket megérdemlő tanulók. Élükre rakják szükséges őrzőként a szerencsétlen rektort, mert különben az iskolákat disznóólaknak nézné mindenki, a tanítókat pedig kondásoknak.

Azt a gondolatmenetet, hogy az iskolák nem az állam és az egyház egyszerű szolgálóleányai, Apáczai hosszasan fejtegeti a továbbiakban, kiegészítve azzal, hogy – és itt a hangsúlyt különösen a felsőoktatásra helyezi – oktatás nélkül sem az állam, sem az egyház nem lehetne sikeres. Példaként hozza fel a független németalföldi tartományokat: véleménye szerint ezek spanyol invázióval szembeni sikerét éppen az oktatásra alapuló széles látókörű gondolkodás hozta el. Nem mulasztja el megjegyezni, hogy a németalföldi akadémiák mind a függetlenségi háború idején jöttek létre – ehhez képest a Kárpátok bércein belül a tanulmányait magasabb szinten folytatni kívánó diák arra kényszerül, hogy külföldre menjen, ott tanuljon.

Valóban, a középkori magyar egyetemek ekkoriban már rég nem működtek – a nagyszombati, Pázmány Péter által 1635-ben alapított katolikus egyetem pedig ekkor összesen két fakultással bírt (bár református szempontból szóba sem jöhetett).

Középkori – a 12. és 15. század között alapított – egyetemek Európában
Középkori – a 12. és 15. század között alapított – egyetemek Európában

Magyarország (és Erdély) siralmas közállapotait, a mindent átható tudatlanság, képmutatás, nagyképűség és hivalkodás, a társadalom egészét jellemző és átható bűnök okát Apáczai a rossz iskolaügyben, az akadémiák hiányában véli felfedezni. Végső konklúzióként így szól:

És – hogy röviden megmondjam, ami a nyelvemen van – honnan van annyi nagyon rosszul intézett közügy? Onnan, hogy nincs nekünk, magyaroknak egyetlenegy akadémiánk sem, s így nincs hely, ahol tanítsuk és egyben sürgetőleg hangoztassuk az erkölcstant, mely megfékezi a bűnöket: az ökonómiát, mely igazgatja a családok életét; az orvostudományt, mely megőrzi az egészséget; a matematikát, mely városokat, utcákat, templomokat, palotákat és tornyokat emel; végül a filozófiát, mely gyökere minden tudománynak és mesterségnek. Nem is említem az ékesszólást és a történettudományt, sem a logikát, metafizikát, földrajzot, asztronómiát, optikát, zenét és kozmográfiát, melyeket összesítve filozófia néven foglalunk össze.

A tudásalapú társadalom az, melyről Apáczai úgy véli, a világ sorát jobbra fordíthatja: a nevelés, oktatás révén lesz jobbá a világ.

„... ahol nincs vezetés, elvész a nép”

A Magyarország (és Erdély) sorsát kórosan befolyásoló ostobaság, tudatlanság, elvakultság és önhittség ellen csak az oktatás segíthet – ez Apáczai hitvallása.

Akadémiák, csak akadémiák vagy legalábbis főiskolák menthetnek meg bennünket e gyalázattól, s nem erőtlen szóbeszéd, nem hívságos elgondolások, nem a vak érzelem, amely mindig szerfölött hízeleg önmagának. Teljesen elveszünk, ha még idejében észre nem vesszük magunkat. Mert – mint a Példabeszédek bölcse hirdeti (11:14) – „ahol nincs vezetés, elvész a nép”.

A párizsi egyetem doktorainak tanácsa
A párizsi egyetem doktorainak tanácsa

A folytatásban Apáczai azt is részletesen elemzi, miért is olyan rossz a kor iskoláinak helyzete, ill. melyek azok a potenciális veszélyforrások, melyek hátráltathatják az oktatás nemesebb szempontjainak érvényesülését. Négy pontot jelöl meg: a tanulókat, a tanárokat, valamint az iskolákat és oktatásügyet felügyelő egyházi és világi kurátorokat. Ezek közös vonása, hogy a kellő motiváció és hozzáértés hiánya, az oktatás és nevelés lebecsülése erősen hátráltat mindennemű fejlődést. De mit tehet ilyenkor a hazája sorsának jobbítását kívánó ember?

Ha azonban [...] olyan korba csöppentünk bele, melyben a bölcsességet és annak professzorait lyukas garasra sem becsülik – semmivel sem többre, mint a legnagyobb tudatlanságot –, akkor essünk kétségbe azonnal? Hagyjuk faképnél az iskolát? Fittyet hányjunk talán az utókorra? Nem! Szégyenen és gyalázaton keresztül nekifeszülve az erény felé kell törekednünk! A jelenkori gyalázatért kétszeresen megfizet majd gyalázóinknak az utókor, csak lankadatlanul igyekezzünk azt megérdemelni. Népünkre ragadt vagy inkább népünkben gyökerező betegség a magyar földön ez a téboly, mely már a lelkünkbe is behatolt, és amelynek bizony nem remélhető semmi más orvosszere, csak az, ha akaratuk ellenére is segíteni igyekszünk a betegeken.

Apáczai Csere János síremléke a házsongárdi temetőben
Apáczai Csere János síremléke a házsongárdi temetőben
(Forrás: Pasztilla / CC BY-SA 3.0)

Nem vádolhatjuk Apáczait azzal, hogy pusztán a levegőbe beszélt: 1658-ra kidolgozta saját tervét egy korszerű egyetem felállítására. A Barcsai Ákos fejedelem elé került tervezet egy négy fakultással működő egyetemet képzelt el, élén a professzorok közül négy évente választott rektorral. Apáczai fontosnak tartotta, hogy hazai tudósok is kapjanak helyet az egyetem professzorai között, ahogy azt is, hogy a jobbágyi származású diákok diplomaszerzés után nemességet kapjanak. Elképzelését egyetemi könyvtár, nyomda, botanikus kert, sőt: egyetemi menza is kiegészítette. Sajnálatos módon a kor nemzetközi és hazai viszonyai nem tették lehetővé, hogy bármi is létrejöjjön a tervből; 1659-ben pedig – igen fiatalon – maga Apáczai is meghal.

Forrás

Apáczai Csere János: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól 

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X