nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az én Dagesztánom
Avarnak lenni büszke gyönyörűség

Dagesztán a magyar sajtóban viszonylag ritkán szerepel a hírek középpontjában, ha pedig igen, akkor is csupán meglehetősen erős szűrőn keresztül érkező információk jutnak el a széles magyar közönséghez. Az alábbiakban egy első kézből származó beszámoló következik Raszul Gamzatov tollából.

Horváth Krisztián | 2013. június 26.
|  

A kereskedelmi csatornák és a hazai bulvármédia kultúrmissziós tevékenységének köszönhetően a széles magyar közönség mentális térképére az elmúlt években Dagesztán jobbára olyan hívószavak révén kerülhetett fel, mint a Futbolnij Klub Anzsi Mahacskala, Dzsudzsák Balázs és Zimány Linda, vagy éppen legutóbb a bostoni maratonon elkövetett tragikus robbantás.

Dagesztán azonban a maga végtelen sokszínűségében mindezeknél jóval érdekesebb képet mutat magáról az érdeklődők számára – ebben a tekintetben vizsgáljuk meg a nagynevű avar költő, Raszul Gamzatov személyes hangvételű prózába öntött szerelmi vallomását saját hazája iránt; már a könyv címe is sokat sejtet: Az én Dagesztánom.

A kötetet elolvasva pedig az is kiderül, hogy nem csupán magyarnak, de avarnak, tátnak, lezgnek, laknak lenni is büszke gyönyörűség. Igazán képletesen azt mondhatnánk: a nemzeti büszkeség valóban nem ismer határokat, s ezt nem árt belátni határon innen és túl... Ahogy azt nem utolsó sorban már Kemal Atatürk is megmondta: Ne mutlu Türküm diyene – ’micsoda büszkeség azt mondani, török vagyok’. Egy kis nemzet nagy költőjének neonacionalista korunk számára szóló egyik legfontosabb és máig ható üzenete talán éppen ez: tetszik vagy sem, bármely nemzet tagjának lenni lehet büszke gyönyörűség. Nincs lényegi különbség.

Avarisztán, Dagesztán, Oroszország

Dagesztán ma az Oroszországi Föderáció észak-kaukázusi területén található legnagyobb tagköztársasága – mintegy 50000 km²-es területén jó 2,5 millió lakos él. A rendkívül színes etnikai összetételű lakosság különböző nyelvcsaládokhoz tartozó, a beszélők számát tekintve gyakorta igen kis létszámú népességet alkot. A lakosság legalább 83%-a muzulmán vallású. Az avar származású, számos díjjal (egyebek közt Lenin-, Sztálin- és Botev-díjjal is) kitüntetett Raszul Gamzatov (1923–2003) legnagyobb sikereit költőként aratta, talán leghíresebb versét Darvak címmel írta, eredetileg avar nyelven, egy Hiroshimában tett látogatás után, 1968-ban. A fehér darvak a háború utáni szovjet szimbolika szerint az elesett katonákat jelképezik – elég, ha csak az 1958-as cannes-i Arany Pálma-díjas Szállnak a darvak című filmre gondolunk. A vers orosz nyelvű fordításából Mark Bernesz feléneklésében és Jan Frenkel zenéjével később hatalmas sláger lett.

Gamzatov így ír saját költői mivoltáról:

Avar költő vagyok. De az én szívemben a felelősség nemcsak Avarisztánért, nemcsak egész Dagesztánért, nemcsak egész hazámért, de az egész földkerekségért dobog. A huszadik században másként élni nem lehet.

(47. oldal)

Gamzatov Putyinnal a költő 80. születésnapja alkalmából 2003-ban
Gamzatov Putyinnal a költő 80. születésnapja alkalmából 2003-ban
(Forrás: Wikimedia Commons / Пресс-служба Президента России / CC BY 3.0)

Dagesztán neve – ahogy lakossága is – összetett: a török dağ (’hegy’) szó és a perzsa stan (’ország, föld’) végződés összetétele.

A továbbiakban azonban nem a költő Gamzatov verseiből, hanem egy rövidke, de annál magával ragadóbb prózai alkotásából szemezgetünk, melyet megrendelésre írt, egyfajta költői nyelvezetű, nagyon személyes és anekdotikus, élvezetes és olvasmányos országismertetőként hazájáról, annak nyelveiről és szokásairól; egy olyan országról, mely határain kívül – sajnos – alig ismert:

Honnan ismernének bennünket, amikor mi magunk sem ismerjük még magunkat eléggé úgy, ahogy kellene. Milliós nép vagyunk. A dagesztáni hegyek sziklamarka fog össze bennünket. Egymillió ember és negyven különböző nyelv...

(25. oldal)

Az avar a kaukázusi nyelvek egy alcsoportjához tartozó nyelv. Semmi köze a pannóniai avarok nyelvéhez. Ma körülbelül félmillió beszélője van.

Talán nem különösebben nehéz megérteni olyan, még európai szemmel is kicsinek számító nyelvek és népek helyzetét, melyek ráadásul olyan hatalmas állam részei és olyan nagy nemzet szomszédai, mint amilyen Oroszország és az oroszok. Vajon hány híres dagesztáni írót, tudóst, politikai vezetőt, hadvezért tudnánk fejből felsorolni?

Ha megkérdezik tőlem, ki vagyok, felmutathatom papírjaimat, személyazonossági igazolványomat, abban benne van minden főbb adat. Ha a néptől kérdezik, kicsoda ő? – a nép, mint igazolványait, felmutathatja íróit, zenészeit, tudósait, politikai vezetőit, hadvezéreit.

(24. oldal)

Kaukázusi nyelvi kaleidoszkóp
Kaukázusi nyelvi kaleidoszkóp
(Forrás: Wikimedia Commons / Pmx / GNU-FDL 1.2)

A kicsiség és sebezhetőség azonban az érdekesség és az egyediség páratlanul izgalmas élményét is kínálja:

Mihez hasonlítsam az én Dagesztánomat? Milyen hasonlatot találok én, hogy kifejezzem, mit érzek, amikor én olvasom sorsát, történelmét? Lehet, hogy majd találok jobb, méltóbb szavakat is, de ma azt mondom: „A világ hatalmas óceánjára nyíló kis ablak.” Vagy még rövidebben: „Kis ablak a hatalmas óceánra”.

(36. oldal)

Igen egyedi és – az európai gondolkodás számára különösen érdekes – a nemzeti önazonosság kérdése Gamzatov megközelítésében:

Két anyja van az én népemnek, az én kis országomnak, minden egyes könyvemnek is.

Az egyik anya – szülőhazám, Dagesztán. Itt születtem, itt hallottam először anyanyelvemet, itt tanultam meg, itt vált húsommá, véremmé. [...]

A második anyám a nagy Oroszország, a második anyám – Moszkva. Ő nevelt fel, ő adott szárnyakat, ő vezetett ki a széles útra, ő biztosított táguló látóhatárt, ő mutatta meg nekem az egész világot.

(48. oldal)

Egyszerre avar, dagesztáni, orosz és ember – az identitás igazi hagymamodelljét láthatjuk kibontakozni Gamzatov soraiban. A költő és író a kötet során számos helye megfogalmazott krédója így hangzik:

Az én kis Dagesztánom az én hatalmas világom.

(78. oldal)

S hogy ez a kis terület és a viszonylag csekély népesség mennyire színes világot takar, kiderül a könyv további oldalain.

Dagesztáni pár, 1904.
Dagesztáni pár, 1904.
(Forrás: Wikimedia Commons / Sergey Prokudin-Gorsky (1863–1944))

Végtelen nyelvi sokszínűség

Ha egy 2,5 milliós ország több nyelvcsaládhoz tartozó több tucatnyi nyelven beszél, igazi kihívás a kölcsönös megértés. Főleg akkor, ha szűkebb környezetéből a nagyvilágba kerül az egyszeri avar, lezg vagy lak. A nyelvi egyenjogúság sajátosan dagesztáni megfogalmazását olvashatjuk Gamzatov alábbi kis anekdotájában, ahol a történet hőse, Abutalib kis hazájából kiszakadva a nagy Moszkvában szembesül a globális nyelvrendszerrel:

[Abutalib] egyszer Moszkvában vendégeskedett. Valahol az utcán valami miatt meg kellett szólítania valakit. Talán azt kérdezte, merre van a piac. Abutalib éppen egy angolt állított meg. Nincs ebben semmi csodálnivaló – Moszkva utcáin sok külföldi járkál.

Az angol nem értette, mit kérdez Abutalib, így hát visszakérdezett először angol, majd francia, aztán spanyol és lehet, hogy még valamilyen más nyelven is.

Abutalib viszont először oroszul, aztán meg lak, meg avar, meg lezg, meg darg, végül kumik nyelven próbált meg magyarázni. Úgy váltak el egymástól, hogy egyik sem értette, mit beszél a másik. Egy túlságosan is művelt dagesztáni, aki angolul is tudott két és fél szót, később így igyekezett meggyőzni Abutalibot:

– Látod, mit tesz a műveltség. Ha műveltebb lettél volna, akkor elbeszélgethettél volna az angollal, érted?

– Értem én – válaszolta Abutalib. – Csak azt nem értem, miért kell az angolt nálam műveltebbnek tekinteni, amikor ő sem értett egy nyelven sem, amelyen én akartam vele beszélni.

(55–56. oldal)

Tényleg olyan nép gyermekének kell lenni, amelynek kevés beszélője van, ahhoz, hogy belássuk azt, milyen értékes és védendő a nyelvi sokszínűség. A dagesztáni viszonyok közt még így is nagy nyelvnek számító avar nagy költője, Gamzatov így ír a kis és nagy nyelvekről:

Számomra a népek nyelvei olyanok, mint a csillagok az égen. Én nem szeretném, ha az égen valamennyi csillag eggyéolvadna, és a fél eget betakaró nagy csillagot alkotna. Arra való a nap, hogy nagy legyen. A csillagok pedig csak ragyogjanak külön-külön. Hadd legyen minden embernek saját csillaga.

(56. oldal)

A lak, a lezg és a darg(va) az avarhoz hasonlóan a kaukázusi nyelvek csoportjába tartozó, de az avarhoz képest kisebb nyelvek, a kumik/kumük ellenben a török nyelvek kipcsak ágába sorolható nyelv. A tát az iráni nyelvekhez tartozó, a perzsával rokon nyelv.

A gondolat folytatódik később is, a kis és anyanyelvek védelmében, a nyelvi imperializmus ellen, majd a szerző – költőként és íróként – vázolja számunkra a nyelvek állandó változásának tényét. Nem árt tudni, hogy a Dagesztánban beszélt tucatnyi nyelv távolról sem mindegyike rendelkezik írásbeliséggel, ezáltal pedig még inkább sebezhető helyzetben vannak:

A dagesztáni írók tíz nyelven írják műveiket, és kilenc nyelven adják ki őket. De vajon mit csinálnak azok, akik a tizedik nyelven írnak? És miféle nyelv az a tizedik?

A tizedik nyelven azok írnak, akiknek sikerült elfelejteni anyanyelvüket – legyen az avar, lak vagy tát –, de még nem sikerült megtanulniuk az idegent. Ők azok, akik nincsenek se itt, se ott.

Írjanak idegen nyelven, ha az idegen nyelvet jobban ismerik, mint a sajátjukat. Vagy írjanak anyanyelvükön, ha nem ismernek igazán jól semmilyen más nyelvet. Csak ne írjanak azon a tizedik nyelven.

Igen, én ellensége vagyok a tizedik nyelvnek. A nyelvnek ősinek, ezerévesnek kell lennie, csak akkor jó valamire.

Természetesen a nyelv változik, ezt nem tagadom. A fák levelei is évről évre cserélődnek: a régi levelek lehullanak, hogy más levelek nőjenek a helyükön. De a fa marad.

(68. oldal)

A tizedik nyelv kapcsán Gamzatov nem nevesíti az oroszt; és valójában nem is az oroszt támadja. Néhány oldallal korábban az anyanyelv és a később tanult orosz kapcsán így ír: „Drága avar anyanyelvem! [...] Te vezettél az óriáshoz, akit úgy neveznek – a nagy orosz nyelv". Igazi problémája nem az orosszal van tehát – ennek írása során többször is hangot ad –, hanem azokkal, akikről így ír

De mit mondjak azokról a barátaimról, akik nagyvárosokban élve ma már más nyelven írnak? [...] Beszéltem szegény fejükkel, és láttam, hogy nyelvük, amelyen írnak, már nem avar, de még nem is orosz.

(65–66. oldal)

Úgy tűnik tehát, hogy a szerző nem az orosz mint „tizedik nyelv”, hanem a nyelvvesztés ellen emeli fel itt szavát. Gamzatov maga avarul alkotta írásait – ezeket később fordították oroszra.

Magyarok és avarok Dagesztánban

Dzsudzsák Bálázst megelőzően már a Kárpát-medence magyarságának más jeles képviselői is megjelentek a Kaszpi-tenger partján és a Kaukázus lábánál elterülő országban. A szocialista blokk keretein belül az eredetileg 1968-ban megjelent kötetben, egy szintén Abutalib körül forgó kis anekdota kapcsán egy igazi magyar unikum is felbukkan, meglehetősen sajátos szövegkörnyezetben:

Amíg Frosza az asztalterítéssel foglalatoskodott, én a külföldi szeszesital-gyűjteményemmel dicsekedtem. Volt ott távoli országokból szép színes üvegben rum is, konyak is, gin is, whisky is, calvados is, abszint is, vermout is, slivovica is, meg magyar unicum is... És a konyakok is különbözőfélék: martini, camus, pliszka.

– Válassz, Abutalib, mit akarsz inni.

– Ezt az egész zagyvalékot, Raszul, elzárhatod. Ha akarsz, kínálj meg egy fehérpecsétes vodkával. A fehérpecsétes vodka nemcsak azért jó, mert ismerjük, hanem azért is, mert ő is ismer minket. Ezek, amiket itt mutogatsz, lehet, hogy nagyon jóízűek, de valamennyi messziről érkezett ide, más – számomra ismeretlen – nyelven beszél, én meg olyan nyelven beszélek, amely nekik ismeretlen. Aztán a szokások, a viselkedés? Egyáltalán nem ismerjük mi egymást. Ezek az üvegek olyanok, mint az ismeretlen vendégek, akikkel előbb el kell beszélgetni, meg kell ismerkedni, meg kell enni velük egy pud sót. Félek, hogy mi nem értjük meg egymást ezekkel az üvegekkel. Hagyd meg őket moszkvai íróbarátaidnak. Hagyj belőle azoknak is, akik elfelejtették az ősi tűzhelyen édesanyjuk által készített ételek ízét.

(134–135. oldal)

A hely, melyen túl Dagesztán kezdődik – az FC Anzsi Mahacskala stadionja
A hely, melyen túl Dagesztán kezdődik – az FC Anzsi Mahacskala stadionja
(Forrás: Wikimedia Commons / Anzhi / CC BY-SA 3.0)

Bizony, avar hazáját elhagyva az ember hajlamos arra, hogy elfelejtse azt, hova is tartozik. Szerencsénkre Gamzatov lánglelkű prófétaként hívja fel a figyelmet a nemzeti hovatartozás fontosságára. Prózába öltött nemzeti dal következik az avarság és az avarságtudat kérdésköréről:

Avar vagyok, annak születtem, és más nem is lesz belőlem. Az első emberek, akiket megláttam, amikor kinyitottam a szemem – avarok voltak. Az első szavak, amelyeket először hallottam, avar szavak voltak. Az első dal, amelyet bölcsőm fölött anyám elénekelt, avar dal volt. Az avar nyelv lett az én anyanyelvem. Ez a legértékesebb kincs számomra, de nem is csak az én számomra, hanem az egész avar nép számára.

Az avarok nincsenek sokan, mindössze háromszázezren. De ez nem is kevés. Dagesztánban vannak költők, akik olyan nyelven írnak, amelyet mindössze kétezer ember beszél.

Az államhatárok elválasztják az embereket, de még jobban elválasztják az embereket a nyelvek. A határok meg is változhatnak, vagy teljesen eltörölhetik őket, vagy csupán formálisan maradnak meg. A nyelvet a népek örök életükre kapják, azt nem lehet sem elcserélni, sem eltörölni.”

(228. oldal)

Gamzatov az önmeghatározás legszélesebb spektrumán helyezi el önmagát: Gamzatovként, a költőként, aztán családjának és auljának Az aul a kaukázusi, főként dagesztáni erődített, védelmi célokat szolgáló, jobbára hegygerincekre és nehezen megközelíthető helyekre épült, igen sajátos építésű hegyi falvak elnevezése. tagjaként, majd ezt követően az avar nép és Avarisztán gyermekeként, Dagesztán és a minden oroszokat és egyéb nemzeteket frigybe kovácsoló Oroszország/Szovjetunió polgáraként, végül pediglen az emberiség oszlopos tagjaként definiálja önmagát.

Tipikus aul: a dél-dagesztáni, 570 fős Gelmec
Tipikus aul: a dél-dagesztáni, 570 fős Gelmec
(Forrás: Wikipédia)

Talán csak az arányokra érdemes odafigyelni: a bizonyára nagy egóval s kétségtelenül hozzá méltó tehetséggel rendelkező Gamzatov, a Sztálin-, Lenin- és Botev-díjas avar költőfejedelem minden elért sikere ellenére egyetlen percre sem felejti el, ki ő és honnan jött. Az alig pár százezres avar nép gyermeke ő, Dagesztánból. S ha Dagesztán és az avarok hálásak lehetnek nagy költőjüknek, és büszkék Gamzatovra, az százszor is hálásabb a hazájának és büszkébb is arra. Hiszen végső soron minden siker, amit elért, csak azáltal születhetett meg, hogy ő annak a közösségnek a tagja, melyből származik.

Az itt szereplő néhány idézet és téma bár nem ad teljes képet, de talán elegendő annak illusztrálására, hogy az olvasó egy rövid, de mégis sokszínűen gyönyörű könyvet tart kezében a hazaszeretetről, a nemzethez való tartozásról, a valódi értékekről, egy jobb sorsra és megismerésre érdemes vidékről, Dagesztánról. Gamzatov könyve prózai alkotásként is óda a hazához.

Felhasznált irodalom

Raszul Gamzatov: Az én Dagesztánom. Európa Könyvkiadó-Kárpáti Könyvkiadó, Budapest-Uzsgorod, 1978.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X