nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Alkotmányellenes a nyelvvizsga-követelmény”

Ötből egy hallgató azért nem kapja meg a diplomáját, mert nincs nyelvvizsgája, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete tiltakozik.

Edupress | 2010. július 1.
|  

Ötből egy hallgató azért nem kapja meg a diplomáját, mert nincs nyelvvizsgája, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint pedig alkotmányellenes, hogy olyan tudást kérnek a diákoktól, amit az intézmények nem tanítanak – számolt be a Tv2 Tények című műsora. Ezért azt kérik a nemzeti erőforrás minisztertől, hogy küldjék ki a végzettséget igazoló papírt azoknak, akik nyelvvizsga hiánya miatt nem kapnak diplomát. A Műegyetem oktatási igazgatója szerint azonban a fiatalok motivációja az, ami problémás.

Számos diák a nyelvvizsga hiánya miatt nem veheti át diplomáját közvetlenül az államvizsga teljesítését követően. A nyelvi vizsga megszerzéséről szóló követelmény pedig az MSZOE szerint alkotmányellenes, hiszen olyan tudást kérnek számon az egyetemek, főiskolák, melyek elsajátítására az intézményekben nem adnak lehetőséget. Így azt kérik Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől, hogy aki nyelvvizsga hiánya miatt nem kap diplomát, küldjék ki a végzettségét igazoló papírt.

A Műegyetem oktatási igazgatója szerint azonban nem az egyetemi nyelvtanítás jelentene megoldást, hanem a diákok motivációján kellene javítani. A fiatalok nem érzik elég korán a dolog súlyát, hiszen egészen az államvizsgáig el lehet jutni a nyelvvizsga nélkül – mondta.
A versenyszférában nem feltétlenül számít, hogy van-e diplomája a jelentkezőnek, a nyelvvizsga helyett ugyanis a nyelvtudás számít – jelentette ki egy állásközvetítéssel is foglalkozó cég képviselője a műsorban.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
54 BRAIN STORMING 2013. február 27. 00:11

Valaki tudja, hogy külföldön hogy megy ez? Melyik országban van hasonló rendszer, mint itt a felsőoktatásban, mármint a nyelvvizsga megszerzése a diploma átvételéhez?

53 fera 2010. július 9. 15:05

Szerintem egy ekkora ország diplomásainak szüksége van arra, hogy legalább egy nyelven

beszéljenek. Sajnos fogy a gyerekek száma, a felsőoktatási intézmények száma meg

nem hogy fogyna, hanem nő, megindult a harc a gyerekért. Ennek logikus következménye,

hogy olyanok is bekerülnek egyetemekre, főiskolákra, akiknek semmi keresnivalójuk nincs

ott. Persze nem lesz meg a nyelvvizsga. Saját ismerősi körből tudom, hogy szakközépiskolába

felvettek olyan tanulót, aki 8. félévkor 3!!! tantárgyból bukott!!!! Nyelvvizsga??? Bele kellene

nyugodni, hogy nem kell ennyi diplomás(régen sem volt ennyi), akinek nincs, az még lehet

sikeres, boldog ember. A nyelvvizsgát szerintem a gimis években kell megszerezni, ha jó képességű a gyereked, írasd olyan suliba, ahol jól tanítják a nyelvet. Én ezt tettem, a lányom 10. évfolyamban 98%-os középfokú

nyelvvizsgát tett elsőre, 11-ben megy felsőfokúzni és a második nyelvből középfokúzni. (SOHA

nem járt különórára, az iskolában szerezte meg a tudást). A mi nevelési elvünk az, hogy

mindent kifizetünk 1-szer, ha nem sikerül, akkor neki kell megkeresnie az árát! Ez működik!!!

52 Timi 2010. július 9. 04:51

Üdvözletem mindenkinek!Elfelejtik az alapvető problémát:még magyarul se tudunk mi magyarok kellőképpen.Az már csak hab a tortán hogy a főiskolai,egyetemi oktatás színvonala is olyan amilyen.Engem még az ált.iskolában tisztességesen megtanítootak,minden tantárgyból,persze ez még a 90-es évek elején volt.Most szét lehet nézni akár a tanárok között is.Már 2 gyerekem van és azon drukkolok,hogy minél idősebb tanárokat kapjanak,akinek tudásuk is van.Nyelvvizsga?Minek?Én a nélkül is használható nyelvtudással birok és jól tudjuk az a papír nem azt jelenti hogy tud is az ember valamit.Egyébként a legtöbb bizonyítványról ezt gondolom.Tehetség,rátermettség az kell.Nem is értem mi a fenének 1 átlagembernek nyelvvizsga?!Vagyis sajnos tudom!Nem a tudás érdekli,hanem a magasabb fizetés.A pénz körül forog minden.Pedig emberek nem a pénz csinál minket,hanem mi csináljuk a pénzt.Ezt nem szabad elfelejteni.És ezt nem diplomával osztják.Ne azért tanulja valaki mert kötelező,hanem tudásszomjból.Ez biztosabb recept mint a kötelezővé válása a nyelvvizsgának.Aztán majd most meg lehet mutatni lesz-e elég ember aki a sok bajba jutott/árvízkárosult/ embernek a házát feltudja építeni,rendbe rakni.Mert hát a szakik kihalófélben vannak.Vagy majd állnak melletük 1-2-3 diplomával és osztják az elméleti tudásukat a falazás helyett.Minden tiszteletem azoké akik meggyőződésből csinálják amit csinálnak és a legjobb tudásuk szerint.Legyen ez szaki,vagy diplomás akár.

51 gigi 2010. július 8. 17:44

A szülőkkel is egyetértek abban, hogy ha nem tanítják hivatalosan a nyelvet a felsőfokú okt. intézményben, akkor vizsgára sem kötelezhetik a diploma megszerzésére vállalkozót.

Viszont ahány idegen nyelven meg tudunk szólalni, annyival jobban boldogulhatunk az életben. Bár vannak "maguknakvaló" népek (franciáknál tapasztaltam huszonévvel ezelőtt), akik saját nyelvükre "kényszerítették" a turistákat.

Viccesen:

Két rendőr sétál az utcán. Odalép hozzájuk egy külföldi turista.

Először angolul, majd franciául, németül, olaszul, spanyolul próbál informálódni. Sikertelenül. Máshoz fordul segítségért.

Az egyik rendőr odaszól a másiknak:

- Tanulnunk kéne valamilyen idegen nyelvet!

Mire a másik:

- Minek, ez is tudott vagy ötfélét, mégse ment vele semmire.

50 HETTY 2010. július 8. 11:49

KEDVES HOZZÁSZÓLOK!

43 ÉVESEN ÉRETTSÉGIZTEM JÚNIUS ELEJÉN IDÉN!

MEG KELL, HOGY MONDJAM KIVÁLÓ TANÁRAINK VOLTAK MIND A NÉGY ÉVBEN,KIVÉVE AZ ANGOL TANÁRNŐT!

SAJNOS AMIT Ő TANÍTOTT NEKÜNK AZ NEM VOLT A LEGMEGFELELŐBB ÉS AHOGY HOZZÁ ÁLLT AZ KRITIKÁN ALULI VOLT. BIZONY SOKSZOR VOLTUNK A SZEMÉBEN HÜLYÉK ,PEDIG BIZONY A SZÜLEI LEHETTÜNK VOLNA SOKAN AZ OSZTÁLYBÓL.

MUNKA ÉS CSALÁD MELLETT CSINÁLTUK AZ ISKOLÁT ,ÉS NAGYON NEHÉZ VOLT ,SZERETTÜK VOLNA MEGTANULNI A NYELVET DE EZ A TANÁRNŐ NEM PRÓBÁLTA MEGSZERETTETNI SEM .MEGÍRATOTT EGY OLYAN DOLGOZATOT AMIT MÉG CSAK FÉLIG ADOTT LE .AZ ÉVZÁRÓ DOLGOZATOT IDEGEN TANÁRRAL KELLETT MEG ÍRNUNK ,MERT ELFELEJTETT BEJÖNNI.

MINDEGY,HOGY AKAR AZ ÁLLAM NYELVVIZSGÁT HA NEM BIZTOSÍTJA A FELTÉTELEKET .AMÍG ILYEN SILÁNY A NYELVTANÍTÁS MINŐSÉGE (ÉS KEVÉS ÓRASZÁMBAN TANULJÁK A NYELVET)ENNYIRE LETERHELTEK A GYEREKEK A KÖZÉPISKOLÁBAN ADDIG NE VÁRJANAK NYELVVIZSGÁT ! AZ UNOKAÖCSÉM HETEDIKES LESZ SZINTE KITŰNŐ TANULÓ ,NÉMETET TANUL DE EGY TISZTESSÉGES MONDATOT NEM TUD MONDANI PEDIG MINDEN SZÓT TUD AMIT TANULTAK,KÜLÖN TANÁRT KELL FOGADNI! MEGMONDTA A VOLT FIZIKA TANÁRUNK SAJNOS A MAGYAR OKTATÁS RÉGEN VILÁGHÍRŰ VOLT ,MOST SZÍNVONAL ALATTI.

49 oconnell 2010. július 8. 00:25

Na és akkor most a nyelvvizsga a fontos? vimeo.com/11931684

48 emperemazegy 2010. július 6. 21:02

:D Na ugye...

amúgy meg valahogy szelektálni kell a népet, mert mindenhol túlképzés van, hígulnak a szakmák.... nálunk úgy mondták annak idején, hogy "hulljon a férgese"...

47 tibi 2010. július 6. 20:02

Hát ezzel nem értek egyet mivel a nyelvvizsgán sem arra mennek, hogy letedd hanem arra, hogy megbukj és perkálj...mivel a szövegek amiket adnak tele vannak rokonértelmű szavakkal pl.: car helyett vehicle ami járműt jelent de autónak kell érteni abban a szövegkörnyezetben, valamint amikor szóbelin a sminkelési szokásokról kell beszélni (vagyis elvont témákról) és mikor mondja az ember, hogy ez egy jó kis téma mert fogalma sincs mert nem szokta magát férfi létére sminkelni vágják a pofákat a vizsgáztató tanárok (természetesen angolul mondtam)...szal lehúzhatod a tárgyalóképes nyelvtudásod a budin...valamint a multikat igenis érdekli hogy diplomád van e vagy nincs mivel ha nincs nem olyan fizuval kezdesz mint ha lenne vagy fel se vesznek és nehogy már egy nyelvvizsga döntse el, hogy megvan e a szakmám vagy nincs...Mielőtt meg azt mondod hogy nem diplomáról volt szó a multiknál, hanem nyelvvizsgáról megjegyezném, hogy anélkül nincs diploma szóval ez itt a lényeg. Ráadásul a nyelvet úgy lehet a legjobban tanulni ha gyakorlod feltéve ha van kivel, de én nem nagyon szoktam itt Magyarországon angolul társalogni az utcán sőt sehol sem :D. Meg mi van ha én nem külföldi multinál akarok dolgozni hanem egy magyar cégnél, de ott azt mondják, hogy diploma nélkül nem köszönik. Hú hosszú lett na de mind1 végül is igazad van abban, hogy "megszoksz vagy megszöksz" nincs mit tenni úgy is le kell tenni azt a nyelvvizsgát. :)

46 emperemazegy 2010. július 6. 19:22

Nos, az is igaz, hogy a multikat nem érdekli a nyelvvizsga, csak a tárgyalóképes nyelvtudás. És a diploma sem... mármint, hogy hányas. Nincs jelentősége, csak a szakmai tudás színvonala érdekes.

Mellesleg, aki igényes a szakmájára, szakcikket új ismeretekkel... általában angolul talál.

És... akinek tárgyalóképes nyelvtudása van... simán leteszi a nyelvvizsgát.

45 tibi 2010. július 6. 18:31

@emperemazegy: Ez így már igazabb. Viszont az még mindig fent áll, hogy nem a nyelvvizsga miatt tud az ember idegennyelven beszélni és nem a nyelvvizsga miatt tud valaki szakmát szóval ez így ebben a formában, hogy a nyelvvizsga meglétéhez kötik a diploma kiadását nem igazságos főleg úgy, hogy pl.: van ahol elfogadják az eszperantót és van ahol nem ugyan ahhoz a szakmához (végzettséghez). Szóval ezt szabályozni kellene.

44 emperemazegy 2010. július 6. 18:16

Akkor másképp fogalmazok. A multiknál feltétel az angol nyelvtudás. Alap probléma a mérnökképzéssel, hogy a mérnökök angol nyelvtudása - tisztelet a kivételnek - csapnivaló. És érdekes, szakmailag nívós munkát kell végezni, amihez kell a magasszintű szaktudás, DE a színvonals nyelvtudás IS. Írásban is és szóban is.

Tapasztalatból beszélek.

43 tibi 2010. július 6. 17:36

Nem a panaszkodáson van a lényeg hanem azon, hogy valaki kaphat pl.: gépészmérnöki diplomát eszperantóval és van aki nem...és nem egy papír fogja eldönteni, hogy tudsz e egy nyelvet...de mind1 úgyis meg kell csinálni, mert szerintem hamarabb veszik el az 5 évet és az államvizsgát minthogy odaadják a diplomát nyelvvizsga nélkül...és a minőségi munkavégzéshez meg pont nem nyelvtudás kell hanem szakmai, de okoskodni lehet és mindig is vannak akik szeretnek. ;)

42 emperemazegy 2010. július 6. 17:27
41 emperemazegy 2010. július 6. 17:24
40 emperemazegy 2010. július 6. 17:22

Lomb Kató azt mondta (16 nyelvet beszél), hogy ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy.

Az én szüleim nem tudták finanszírozni az oktatásom, nekem kellett megoldani. A nyelvtanulásomat is én finanszíroztam, nem kevés pénzembe került, de megérte, mert minőségi munkát csak nyelvtudással lehet végezni, persze azt jobban meg is fizetik.

Egyébként már a felvételi tájékoztató tartalmazza a diploma kiadás feltételeit. Ebben szerepel többek között a nyelvvizsga is. Persze könnyebb a másik végét megfogni, panaszkodni...

Mellesleg, az EU-ban a végén kullgunk a nyelvtudás szintjét illetően.

Ja, és az orosz sem kifogás, 8 évig tanultam oroszt én is annak idején, érettségi után 8 évvel kezdtem a felsőfokú intézményt. Angol közép általános "C"+ üzleti angol közép "C" nyelvizsgával rendelkezem.

Arccal a könyv felé, és, hogy Lenint idézzem: "Tanulni, tanulni, tanulni" kell.

A nyelvtudáshoz nem érzék, hanem s*gg kell.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X