nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Finn tanárképzés 1.
Ahol divat tanárnak lenni

A tanári szakma finnországi presztízsét jól jelzi, hogy az egyetemen akár huszonötszörös túljelentkezés sem ritka a tanári és tanítói szakokra. Milyen elveket követ és hogyan zajlik a gyakorlatban a tanárképzés egy olyan országban, amely hosszú évek óta oktatási rendszeréről híres? Milyen kihívásoknak kell megfelelniük a finneknek, hogy megőrizzék vezető pozíciójukat? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a téma szakértőjével.

Szabó Tamás Péter | 2015. február 5.
|  

Jaana Toomar, a Jyväskyläi Egyetem Nyelvi Tanszékének oktatója és a nyelvtanárképzés koordinátora egy előadásában úgy fogalmazott, hogy „a tanár autonóm, etikailag is felelős oktatási szakértő, aki elemzi és fejleszti az oktatási kultúrát és saját gyakorlatát”. Ahogy beszélgetésünk elején kiderült, erre az elemző-fejlesztő hozzáállásra a tanárképzés rendszere is mintát kínál. Milyen tanárideál lebegjen a tanárjelöltek és oktatóik szeme előtt? Milyen társadalmi jelenségekre kell mielőbb reagálni? Milyen újítások szükségesek gyakorlati kérdésekben? Az oktatók a hallgatókkal, a tanárképző és nyelvi tanszékekkel, illetve a gyakorlóiskolával együttműködve igyekeznek megtalálni a válaszokat a felmerülő kérdésekre.

A Jyväskyläi Egyetem egyik épülete
A Jyväskyläi Egyetem egyik épülete
(Forrás: Wikimedia Commons / Tanár / CC BY-SA 3 0)

Milyen a jó tanár?

Az elmúlt évtizedekben különböző irányzatok jelentek meg a jyväskyläi tanárképzésben abban a kérdésben, hogy milyen is legyen az ideális tanár, különösen a nyelvtanár. Jaana Toomar pályafutása során végigkísérte a vitákat:

Körülbelül húsz éve a nyelvi tanszéken úgy gondoltuk, a tanárjelölteknek a nyelvet kell a legjobban megtanulniuk, a tanárképző tanszéken viszont arra helyezték a hangsúlyt, hogyan kell a gyerekekkel bánni, őket támogatni, a gyakorlóiskola pedig panaszkodott, hogy a jelöltek nem elég felkészültek didaktikailag. Ma mind egyetértünk abban, hogy e három dolog egyaránt fontos, és igazán értékeljük azt a kompetenciát, amivel a többi tanszék hozzá tud járulni a tanárok képzéséhez.

De hogyan lehet e három részterületen egyaránt járatos tanárokat képezni? A gyakorlat azt mutatja, hogy alapos felvételi eljárással kell kezdeni. Jelentkezőből nincs hiány: ha a legfrissebb statisztikákat nézzük, a Jyväskyläi Egyetem egyes nyelvtanári szakjaira 2014-ben is sokszoros volt a túljelentkezés. Az angoltanárnak jelentkezettek 9 százaléka, a svéd- vagy orosztanárnak készülők kb. ötöde, a franciát választók negyede, a némettanári pályára készülők körülbelül harmada kezdhette meg tanulmányait. Az általános iskolának nagyjából megfelelő peruskouluban (1–6. évfolyam) szeretnének a legtöbben tanítani: a 80 képzési helyre körülbelül 2400 jelentkezést fogadtak, tehát csak a jelentkezők mintegy 3 százaléka nyert felvételt.

A felvételi gyakorlat tanszékenként változik: van, ahol a legjobb teszteredményeket elérő diákokat hívják csak be interjúra, van, ahol mindet.

A jelentkezők először írásbeli feladatokat oldanak meg, majd szóbeli beszélgetésre hívják őket. A Nyelvi Tanszéken például az interjún legfeljebb 20 pontot kaphatnak a jelentkezők, ebből legalább 10 pontot kell szerezniük ahhoz, hogy felvegyék őket. Az interjúztatók elsősorban arra figyelnek, hogyan kommunikál a jelölt, milyenek a szakterületen meglévő kompetenciái, és mit gondol arról, mit is csinál valójában egy tanár: realisztikus képe van-e a szakmáról, illetve elég motivált-e:

Olyasmiket kérdezünk, hogy „miért vagy itt?”, „miért akarsz tanár lenni?”. Nagyon figyelmesen hallgatjuk a válaszaikat, majd tovább kérdezünk. Ez fontos, mert időnként kiderül, hogy a felvételizők valamilyen külső nyomás, például a szülők kívánsága miatt jelentkeztek tanárnak, de a lelkük mélyén valami más érdekli őket. Időnként azt érezzük, hogy túl fiatalok vagy túl naivan állnak a tanári szakmához.

Az interjú után csoportbeszélgetésekre kerül sor. Itt általános témák (pl. „Milyen egy jó tanár?” ) vagy gyakorlati kérdések (pl. egy felvázolt problémahelyzet megoldása) egyaránt szóba kerülhetnek. Az interjúztatók arra kíváncsiak, hogy a jelöltek hogyan vesznek részt a vitákban. Igyekeznek kiszűrni azokat, akik túl erőszakosak, akik túlzottan dominálják a beszélgetést. A sikeres jelöltekre az jellemző, hogy támogatják egymást, és a többiek gondolatainak is teret adnak:

Ebből a szempontból kihívást jelent, hogy egyre több olyan jelentkezőnk van, aki nem Finnországban járt iskolába vagy multikulturális családból érkezik, tehát más hagyományok szerint nevelkedett, ezért máshogy kommunikál, mint a „tipikus finnek”. A finnek például általában sokat hallgatnak, figyelmesen végighallgatják a többiek mondandóját. Ha néhány másodpercig csend van, nem történik semmi különös. Ezzel szemben a németek vitakultúrája igen különböző. Ha ők csendet tapasztalnak, akkor azonnal fel akarják rázni a csoportot, talán néha kicsit túl erőteljesen. Nekünk interjúztatóknak tisztában kell lennünk ezzel, és figyelembe kell vennünk értékeléskor.

Sokan többször is nekifutnak, mire bejutnak a képzésre. De miért is olyan népszerű a tanárság?

A finn nyelvű tanárképzés Jyväskyläben indult 1863-ban. Hallgatók csoportképe az előző századfordulóról
A finn nyelvű tanárképzés Jyväskyläben indult 1863-ban. Hallgatók csoportképe az előző századfordulóról
(Forrás: Wikimedia Commons)

Vonzó karrier

Finnországban a tanári hivatást igen nagyra értékelik:

Sokan beszélnek arról a bizalomról, amellyel a szülők viseltetnek a tanárok iránt: rájuk bízzák a gyerekeiket, bíznak a szakértelmükben, és megbíznak abban, hogy a tanár a legjobbat teszi a gyerekekkel. Ennek a hozzáállásnak a kialakulásában szerepet játszhatott az is, hogy már a 19–20. század fordulóján, gyakran faluról falura vándorló tanítók is nagyon népszerűek voltak. A megfelelő szintű írás-olvasás nélkülözhetetlen volt a házasságkötéshez és más hivatalos teendőkhöz, így az emberek megbecsülték azokat, akiktől ezeket a készségeket szerezték. A tanítókat ekkoriban metaforikusan a nép gyertyáinak (kansankynttilät) nevezték.

A szakmai megbecsülésen kívül a tanárok méltányosan vannak fizetve is. A tanárság ugyan Finnországban sem ad kiemelkedően magas életszínvonalat, viszont – a legújabb OECD-országjelentések szerint – a finnországi tanárok az OECD-átlagnál jobban keresnek. 2011-ben az 1–6. évfolyamon tanítók a diplomás átlagbér 89 százalékát, a 7–9. évfolyamon tanítók a 97 százalékát, a 10–12. évfolyamon tanítók pedig a 109 százalékát vihették haza. (Összehasonlításul: az OECD-jelentés szerint 2012-ben Magyarországon a tanárok a diplomás átlagbér 53–59 százalékát keresték meg az általános és középiskolákban. Az OECD-átlag képzési típusonként 85 és 92 százalék között mozog.) Bár ugyanabban az állásban a férfiak és a nők megközelítően egyenlően keresnek Finnországban, az átlagnál jobban jövedelmező szakmákat jellemzően férfiak választják, így jóval több a női tanár, mint a férfi. Annak érdekében, hogy ezen a helyzeten változtassanak, a jyväskyläi tanárképzésben speciális képzéseket indítottak férfiak számára, hogy fokozzák érdeklődésüket a szakma iránt. A mintegy tíz évvel ezelőtti kezdeményezés azonban rövid életű volt, mivel a finn szabályozás semmilyen célból és semmilyen előjellel nem támogatja a nemi alapú diszkriminációt.

Diákok játszanak a szünetben egy finnországi iskola udvarán
Diákok játszanak a szünetben egy finnországi iskola udvarán
(Forrás: Wikimedia Commons / Anneli Salo / CC BY-SA 3 0)

Nehézségek és kihívások

Finnországban a felsőoktatás is ingyenes. A finn állampolgár diákok megélhetési költségeiket különböző, a társadalombiztosító által fizetett juttatásokból és hitelből tudják fedezni. A nem finn állampolgár diákok is ingyen tanulnak, de nekik nem járnak ezek a juttatások: ők különböző ösztöndíjakat vesznek igénybe, illetve munkát vállalnak.

Jaana Toomar szerint a tanárképzésben részt vevő hallgatók egyik legnagyobb problémája az időhiány. A társadalombiztosító 55 hónapon keresztül fizeti a diákok megélhetéséhez szükséges juttatásokat: ha kifutnak az időből, maguknak kell megoldaniuk a kieső támogatást; munka mellett pedig nehezebben megy a tanulás. A nyelvtanár-képzésre szánt idő alatt csak feszített tempóban lehet mindennel végezni, a legtöbb diáknak ráadásul két nyelvszakja van, mellette pedig kötelezőek a pedagógiai tárgyak és a gyakorlótanítás már az első hónapoktól kezdve – tehát sűrű az életük. Éppen ezért az órákon nincs idő haszontalan ismeretek tanítására: meg kell szűrni, mi a legfontosabb, amit tanítani kell.

Jaana Toomar szerint három kérdéskör semmiképpen nem maradhat ki a tanárképzésből: a tanulás jó légkörének megteremtése, a korosztályi sajátosságok figyelembe vétele és a társadalmi különbségek iránti érzékenység.

Amikor én jártam iskolába, a nyelvtanulás azt jelentette, hogy keményen kell dolgozni, nem szórakozásból vagyunk az órán. Minden nagyon nyelvtanközpontú volt. Később felfedezték, hogy nem ez a legjobb módja a nyelvtanulásnak, ezért a szóbeli készségeket helyezték előtérbe, és annak fontosságát, hogy nyitottan kell kommunikálni.

Az elmúlt évtizedek kommunikáció-központú oktatási reformja, és persze az idegen nyelvű olvasmányok, filmek és zene könnyebb hozzáférhetősége következtében a mai diákok már könnyedebben fejezik ki magukat szóban, mint a néhány évtizeddel korábbi korosztály, az íráskészségüket azonban erősen fejleszteni kell – összegzi oktatási tapasztalatait Jaana Toomar. A fejlődéshez szerinte a jó órai légkör, a megfelelő személyes viszony nagyban hozzájárul:

A tanárjelölteket arra biztatjuk, hogy miközben oldott légkört teremtenek az órán, adjanak valódi kihívást jelentő feladatokat a diákjaiknak, hogy azok ne unatkozzanak, mindegyikük ki tudja magából hozni a maximumot. Az is fontos, hogy a diákok aktívak legyenek: ne csak befogadják, amit a tanár mond, hanem ők maguk cselekedjenek, kezdeményezzenek. Ezért sem annyira jó tanárnak az, aki túlságosan határozott, és túlzottan erősen érvényesíti a saját elképzeléseit egy csoportban. Az órán a diákoknak kell a központban lenniük, hogy ők beszéljenek, ők cselekedjenek, a tanár pedig terelgesse, segítse őket.

A finn nyelvű tanárképzés Jyväskyläben indult 1863-ban. Hallgatók csoportképe az előző századfordulóról
A finn nyelvű tanárképzés Jyväskyläben indult 1863-ban. Hallgatók csoportképe az előző századfordulóról
(Forrás: Wikimedia Commons)

A nyelvi tábor rangos díjat is kapott – ezzel kapcsolatban később külön interjút közlünk.

Annak érdekében, hogy a tanárjelöltek kreatívan és sokoldalúan tudjanak órát tervezni és vezetni, az egyetem külön gyakorlási lehetőségeket biztosít, például nyelvi táborok formájában, ahol a diákok azt tanulják, hogyan tanítsanak az osztálytermen kívül: az erdőben, a mezőn, a szabadban.

A tanárjelölteknek azt is tudniuk kell kezelni, hogy különböző korosztályokkal fognak dolgozni, a kisgyerekektől az érettségizőkig – sőt, vannak, akik a felnőttképzésre készülnek. Éppen ezért az egyetem ezzel kapcsolatban is kínál képzéseket.

Újabb kihívás, amire fel kell készíteni a finn tanárjelölteket, az osztályok egyre változatosabb társadalmi összetétele. Más országokban, például a szomszédos Svédországban régóta élnek bevándorlók jelentős számban, de Finnországban viszonylag újdonságnak számít a nagyobb mértékű betelepülés, ezért is időszerű a diákok integrációja. Korábban a tanárképzés nem biztosított erre fókuszáló külön képzéseket, pedig fontos lenne: aggasztó tendenciát jelez, hogy a legújabb PISA-eredmények szerint a bevándorlók gyermekei szignifikánsan rosszabbul teljesítenek matematikából. A tanárasszisztensek már jó ideje dolgoznak a speciális igényű (olvasási, számolási nehézséggel küzdő) tanulók segítésén, de most újabb kihívásokra, a nyelvi és kulturális különbségekre kell odafigyelni:

Van iskola, ahol az asszisztensek minden gond nélkül veszik ezeket az akadályokat is, de van, ahol elkél a szervezett támogatás. A tanárképző tanszéken vannak a bevándorló csoportokra fókuszáló speciális kurzusok, műhelyfoglalkozások, de a hallgatóink gyakran többet igényelnének, mint amit jelenleg nyújtani tudunk.

Tanárrá válni

Sorozatunk következő részeiben annak járunk utána, hogyan érinti az oktatókat és a diákokat a tanárképzés átszervezése, amely nagyobb teret ad az ő kezdeményezéseiknek. Hogyan érzik magukat a finnországi tanárjelöltek az egyetemi képzés alatt és után, gyakorló tanárként? Kutató-oktatókkal beszélgetve egy kurzus mindennapjaiba, tanárjelöltek önmagukról alkotott nézeteibe, illetve egy innovatív nyelvi tábor szervezésébe nyerünk betekintést.

Szabó Tamás Péter kutatásait az Európai Unió 7. Keretprogramján belül megvalósuló Marie Curie Intra-European Fellowship program teszi lehetővé (ref. 626376).

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 JL 2015. február 5. 12:31

Nagyon jó és tárgyilagos cikk! Csak egy kis helyesbítés: az 1.-6. évfolyam nem "peruskoulu" hanem annak alsó tagozata, "ala-aste" vagy "alakoulu".

Azon is elgondolkoztam, hogy Jaana Toomar vajon mikor járt iskolába. Én a hetvenes években tanultam nyelveket egy egészen közönséges kisvárosi finn gimnáziumban, és szerintem alig foglalkoztunk nyelvtannal, nagyon kommunikációközpontú volt a tanítás. Azóta is folyton lehet hallani panaszokat a finn sajtóban, hogy "túl sok a nyelvtan, nem tanítják a gyerekeket kommunikálni" – nem tudom, hogy ezek mit tudnak a nyelvoktatás valóságáról.

Információ
X