nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kedvenc verseink 10.
A vén présház alatt

A költészet napja alkalmából szerkesztőink és szerzőink kedvenc verseit adjuk közre. Horváth Krisztián egy Babits-verset küldött nekünk.

nyest.hu | 2014. április 11.
|  

Idén is megünnepeljük a költészet napját, itt a nyesten. Tavaly Kosztolányi Dezső és József Attila verseit állítottuk egymás mellé, tavalyelőtt pedig a nyelvtanról szóló verseket válogattunk. Idén arra kértük szerzőinket, hogy küldjék el nekünk kedvenc verseiket; ezekből közlünk ma válogatást – több részletben. Kellemes versolvasását kívánunk!

Állandó szerzőnk, Horváth Krisztián egy Babits-verset küldött nekünk a következő megjegyzésekkel: „Szekszárdiként más verset talán nem is választhatnék 2014 tavaszán, mint Babits Szekszárd, 1915 nyarán című versét.”

Szekszárd – anno
Szekszárd – anno
(Forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

„A lassan 99 éves költemény hangulatában megfelel a mai szekszárdi valóságnak: az örökös vasárnap délután korán fekvő, korán kelő kis városa (nagy faluja?) ugyanúgy álmos ebként hever domb alatt, sík felett s ma is olyan hangulati elemeket nyújt, mint majd' száz éve: szekér helyett csupán autó az, mi nem zörög.  Minden úgy, mint hajdanán... S 2014 tavaszán is bátran Babitscsal mondhatom:

Babits Mihály szobra Szekszárdon
Babits Mihály szobra Szekszárdon
(Forrás: Wikimedia Commons / Csanády)

Aggódva, sápadt kérdező,
állok az elborult mező
fölött, az ég alatt:
Kit elhagytam: szülőhelyem!
s ki jöttél mindenütt velem:
ég! küldj egy madarat!

 Esetemben annyi eltéréssel: „Igy csüggtem én a mély egen, mint régi jósok dombhegyen, a vén présház alatt.”

Szekszárd
Szekszárd
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY-SA 2.5)

 Szekszárd, 1915 nyarán

A város, mint egy álmos eb,
hever domb alatt, sík felett
kis város: nagy falu
Korán fekvő, korán kelő:
fehér fal és piros tető
zöld fák és zöld zsalu.

 

Kockásan osztott a határ.
Álmosan nyúl a rónatáj.
Elült a jó madár:
csapdos a buksi bőregér,
az utcán nem zörög szekér,
sem szekér, sem batár.

 

Tegezben már a nap nyila.
Ébred a szél, az ég lila,
hajlik a búzaszál:
a légben óriási hold,
tüzes, de némán, mint a holt,
mint egy holt labda, száll.

*

Jaj, minden úgy mint hajdanán
s három kereszt a Bartinán
a régi sziluett.
Alkonyba boldogult vidék:
s kínt, sorsokat a szelid ég
nyugton magába vett.

 

Aggódva, sápadt kérdező,
állok az elborult mező
fölött, az ég alatt:
Kit elhagytam: szülőhelyem!
s ki jöttél mindenütt velem:
ég! küldj egy madarat!

 

A lila kékbe feketéll,
áll az Idő és máll a Tér,
kilencszáztizenöt –
(Igy csüggtem én a mély egen,
mint régi jósok dombhegyen,
a vén présház fölött.)

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X