nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Következmények nélküli ország?
A The Economist a Schmitt-ügyről

A magyar társadalom megosztott a Schmitt-kérdésben. Egyesek szerint a vizsgálat megnyugtatóan lezárta az ügyet, mások szerint Schmittnek le kell mondania. De hogy látják a kívülállók?

nyest.hu | 2012. március 28.
|  

Beszámolót közölt a Schmitt-ügyről a londoni The Economist című gazdasági hetilap weboldala. A Másolt, de nem plagizátor című cikk leírja, miként leplezte le a hvg.hu, hogy Schmitt doktori értekezését nagyrészt másolta, hogy Schmitt visszautasította a vádakat, és az ügy kivizsgálására a Semmelweis Egyetemen bizottság jött létre, mely szintén azt állapította meg, hogy a dolgozat jelentős részben mások munkájának szó szerinti átvétele.

A The Economist véleménye szerint más országokban ilyenkor egy politikus megírja lemondó nyilatkozatát (vagy legalábbis keres egyet, amit lemásolhat), de Magyarországon nem ez a helyzet. A bizottság ugyanis azt is megállapította, hogy Schmitt nem vádolható amiatt, hogy más munkáját a sajátjaként tüntette fel. A témavezető hibája, hogy nem szólt neki: ilyet bizony nem szabad csinálni. Schmitt munkája megfelelt a korban szokásos követelményeknek, Schmitt megtarthatja fokozatát. (Valójában a bizottság nem mondta ki, hogy Schmitt megtarthatja fokozatát, igaz, azt sem, hogy meg kell tőle fosztani – a szerk.)

A cikk szerint a bizottság állásfoglalása gúny tárgya lett az egész országban. A Semmelweis Egyetem, a „valaha nemzetközi tekintélyű intézet” gyáván viselkedett, mint egy nyúl, és képes volt saját tekintélyét rombolni annak érdekében, hogy az elnök becsületét megmentse.

Schmitt a bizonyítványát magyarázza
Schmitt a bizonyítványát magyarázza
(Forrás: MTI / Kovács Attila)

Míg mind a négy ellenzéki párt lemondásra szólította fel Schmitt Pált, a Fidesz az ügyet ezzel lezártnak tekinti. A cikk idézi Orbán Viktort, aki korábban azt mondta, hogy többé nem leszünk következmények nélküli ország – mint a cikkíró megállapítja, úgy tűnik, ez nem vonatkozik a köztársasági elnökre.

(Mint azt korábban leírtuk, véleményünk szerint a bizottság döntéséből nem következik, hogy Schmitt megtarthatja fokozatát. Ha jóhiszeműen is járt el, fokozatához az egyetem hibájából, de méltatlanul jutott, így azt vissza kell adnia – a szerk.)

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
8 dragamimi 2012. április 5. 16:25

teljesen egyetértek @Mex hozzászólásával, bár csak ennek a botcsinálta-vagy tán Orbán csinálta- u.n. "első embernek"a szarakodása lenne a legnagyobb gond Hazánkban! Talán még túl is élnénk?!

7 Apis 2012. március 29. 13:30

@Mex: Nem baj, ha nem fogunk emlékezni rá, vannak komolyabb problémák is, amikre az ellenzék se nagyon mond ám semmit. Megint 294 felett jár a forint, 2 éves csúcson a munkanélküliség, soroljam...? Engem ezek sokkal jobban aggasztanak, mint ennek a jóembernek a komédiába illő blamázsa vagy Károlyi szobra. Ettől függetlenül SP "álamfőnek" el kell tűnnie a színről és szerencsére el is fog, csak könyörgöm, a sok szimbolikus szarakodás után mondjon már valaki valami használhatót a gazdaságról is!

6 aszterixagall 2012. március 29. 09:35

@zildi:

Úgy látom, hogy a történelemtudományt hasonlóan ítéled meg mint Edna St. Vincent Millay, ő ugyanis így jellmezte: "one damn thing after another"

Ha csak ennyiről lenne szó, akkor igazad lenne, persze akkor az egésznek nem lenne semmi értelme. Épp ezért a történelemtudomány mást kell, hogy jelentsen: olyan mintákat kell keresni, amelyeket a kísérleti adatok (itt tények - "one damn thing after another") alátámasztanak. Egy példa: az nem tudomány, hogy leírjuk, hogyan omlott össze a Római Birodalom vagy Nagy Sándor birodalma, ellenben, ha megviszgáljuk a tényeket és felismerünk egy mintát, ami általában jellemzi az ilyen eseményeket, majd, mondjuk ellenőrizzük egy harmadik esettel, például Egyiptom bukásával, na az már nevezhető tudománynak.

A sportörténettel hasonló kellene, hogy legyen a helyzet. Semmit sem ér, ha felsorolom, hogy melyik ország mennyi aranyat nyert. Ha viszont szabályszerűségeket fedezek fel, mondjuk azzal kapcsolatban, hogy egy adott ország gazdasági fejlettsége, etnikai összetétele, történelme, akármije hogyan befolyásolja az egyes sportágakban elért eredméyneit, és esetleg még ellenőrizhető és cáfolható jóslatokat is adok, az tudománynak tekinthető.

5 Mex 2012. március 29. 09:25

zildi: nem azért röhög rajtunk a világ, mert ez "A sok "jóakaró" világgá kürtölte", hanem azért nem ilyen felfogású emberek vannak,.

Azt ugye a bizottság is megállapította, hogy az anyag "lopott", ez tény. A röhej az, hogy egyben felmentik, mondván, nem Ő a hibás mert lopott, hanem azok akik ezt nem vették észre. Hát ezért röhög rajtunk a világ.

Attól, hogy huszonéve (amikor még nem volt net, ami az ellenőrzést megkönnyítette) Ő tudta, hogy csalt, most meg kikéri magának, hogy ezt számon kérik. Hát ez a röhej.

Meg az, hogy amikor azt szajkózzák ""Az elmúlt évtizedben Magyarországot sokan nevezhették következmények nélküli országnak.....Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni." akkor a Fidesz az ügyet ezzel lezártnak tekinti az ügyet.

Azaz lopni, csalni nem szabad következmények nélkül, de azért is is érvényes "a kivétel erősíti a szabály."

Kedves Apis: Gumicsont? lehet, nem kell sokáig rágódni rajt. A magyarok többsége pár hét múlva már nem is fog emlékezni erre. Hát ez a röhej.

4 scasc 2012. március 29. 08:47

@zildi: Öregem, miben különbözik szerinted a sporttörténet a hadtörténettől vagy a politikatörténettől? Szerineted azok is "konkrét tényekből áll[nak], és ez nem másolás, hanem tények sora, akárhányan leírják."

És ha már annyian leírták, miért fogott bele? Le lehet még egyszer írni, de azt tudománynépszerűsítésnek, és nem (kis)doktori kutatásnak szokták hívni.

3 imi60 2012. március 28. 21:39

zildi-ha csak tények sora és Te szerinted nem lehet újat írni akkor minek fogott bele ? Ha csak tisztán statisztikai adatok sora lenne akkor igazad lenne. De azért lehetett volna valami újat is írni nem csak másolni. Az akkori bíráló bizottság elfogadta.Lehet nem ismerte az említett külföldi szerzőket. Nem volt még net hogy arra írt programmal könnyen kilehet szűrni az ilyet. D utólag kiderült a csalás. Ami ilyenkor azt kell hogy jelentse egy NORMÁLIS országban , hogy 1. megvonom a címet tőle 2.mivel ilyen fő közméltóságot tölt be azonnal lemond 3.elismeri

ezekből melyik valósult meg ?

sajnos ez nem egy VV féle vagy más bulvár gumicsont hanem Magyarország egyik első emberének botránya. Amiért az egész világ jogosan röhög. De nem csak rajta hanem az 5 fős bizottságon is, a kormányon is, a magyar népen is hogy ilyen ember lehet az államelnök. Emlékezzetek Németországban történtekre. Megpendítették az akkori hadügyminiszter hasonló ügyét. Nem fogjátok elhinni mi történt. Lemondott. Hát ennyi a különbség egy demokrácia és egy orbanisztán között.

2 Apis 2012. március 28. 17:46

@zildi: Pali bácsi lemondhatna, mert róla már kiderült. Őt mér nem menti fel az, hogy Kovács Géza IS lopta a doktoriját.

Ezzel együtt én is rohadtul unom már ezt a gumicsontot.

1 zildi 2012. március 28. 17:17

Abba kellene már hagyni ezt a cirkuszt, mert rajtunk röhög valóban a világ. A sok "jóakaró" világgá kürtölte ezt is.

Akkor volna erre a támadásra jogalap, ha minden doktori biztosan másképp, tudományosabban készült volna. Na, de...

Ráadásul itt a téma "sporttörténet", ami konkrét tényekből áll, és ez nem másolás, hanem tények sora, akárhányan leírják.

Szóval, merő rossz indulat az egész balhé, és még hallgatók is uszulnak, akik pedig egy nyelvvizsgát se képesek sokan letenni. Egy KÖZÉPFOKÚT..

Akkor pedig "Hallgatni arany..."- mondja a kínai bölcs.

Információ
X