nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyelvi étkek
A szerecsenbab nem magyarnak való

A múlt nyelvkönyveiből az utókor is sokat tanulhat: a tankönyvekben leírt szituációkból a nyelven túli világ számos érdekességére is fény derülhet. A társadalmi és viselkedési normák mellett a hétköznapok használati tárgyai, tevékenységei, vagy akár éppen gasztronómiai jellegzetességei is a mai olvasó szeme elé tárulnak.

Horváth Krisztián | 2015. december 15.
|  

Arról, hogy mit ettek eleink jó kétszáz évvel ezelőtt, már olvashattunk az 1816-ban nyomtatásban is megjelent Legújabb magyar szakácskönyv kapcsán. Ugyanitt arra is láthattunk példát, hogy nem csupán szakácskönyvből tájékozódhat az ember a kor étkezési szokásait illetően, hanem korabeli útleírásokból is. A hazai gasztronómia történetének értékes forrásaiként azonban a múlt nyelvkönyvei is szóba jöhetnek, hiszen a tankönyvírók már a 18-19. század folyamán törekedtek arra, hogy az élet legszélesebb területeit átfogó képet nyújtsanak a tanulandó nyelvről. A korszak nyelvkönyveiből az mindenesetre kiderül, hogy azok, akik megengedhették maguknak, igen változatosan ettek-ittak.

Full English breakfast – egy laza reggeli
Full English breakfast – egy laza reggeli
(Forrás: Wikimedia Commons / Jvr73)

Hol a fölöstököm?

Az 1749-ben kiadott Recuil de dialogues royals című nyelvkönyvből pl. megtudjuk, hogy reggelizni már akkoriban sem reggelizett mindenki – az sem feltétlenül, aki megtehette volna. Ha viszont előkerült valami harapnivaló, az nem volt éppen spártai reggeli – és még bor is dukált hozzá; az alábbi párbeszédből legalábbis ez derül ki:

– Falatozzunk hát egy keveset, és igyuk egy pohár bort.

[...]

– Hoztatok-é valami fölöstökömre valót?

– Igen is, uram, imhol vagynak a kolbászok, apró pástétomok és retek.

– Majd elmegyek, felhozom a berbécs húst, mellyet a rostélyon megpirítottam.

– El ne felejtsen kegyelmed egy citromot hozni magával.

– Hát az hurka hol vagyon?

– Oda alatt vagyon a konyhán.

– Együtt készítsék a kolbászokkal.

– Előhozzam-é a sódort?

– Igen is hozza elő kegyelmed, egy szeletet eszünk belőle.

– Nem tudom, ha valakinek az urak közül fog-é tetszeni a friss, édes vaj?

– Nem megvető az reggel. Csak hogy sokat ne egyék az ember belőle.

– Egy igen idős embertől hallottam, hogy az ő idejében példabeszédben ment: A friss írós vaj reggel hasonló az aranyhoz, ebéd után hasonló az ezüsthöz, vacsora után pedig az ónhoz.

E laza fölöstököm ’reggeli’ (< német Frühstück ’reggeli < korai falat’) után, melyben a bor mellett van berbécs ürü’ és sódor ’sonka’ (német Schulter ’váll, melső sonka’) is, az sem meglepő, ha az ebéd is igen bőséges és változatos.

Bél Mátyás Der ungarische Sprachmeister című könyvének címlapja
Bél Mátyás Der ungarische Sprachmeister című könyvének címlapja
(Forrás: Antikbuch24)

„Vadat és halat, s mi jó falat”

Bél Mátyás (1684-1749) Meliboeus álnéven írt Der ungarische Sprachmeister (A magyar nyelvmester) című nyelvkönyve összesen 13 kiadást ért meg, és még a 19. század első felében is kiadták. Ebben a levesfogyasztás kérdése kapcsán egy érdekes megjegyzésre figyelhetünk fel:

NAGYSÁGOS ASSZONY. Udvarolhatok-é meleg levessel kegyednek?

KAPITÁNY ÚR. Igen szeretem a levest, jóllehet nem vagyok sváb.

Bél Mátyás korában ezek szerint ugyan a magyar konyhától távolról sem idegen a levesfogyasztás, ám a szerző nem mulasztja el megjegyezni, hogy alapvetően mégis a svábokra jellemző dolog. De mit ettek még a leves után eleink ebédre a 18-19. század fordulóján?

Paap János Hathangú ének avagy hat nyelveken folyó kérdezkedésekre s feleletekre egyformán elintéztetett magyar, deák, német, anglus, francia s olasz nemzeti beszélgetések című, 1796-ban megjelent művében egy egész hétre szóló ebédmenü leírását is olvashatjuk. Példálózó jelleggel nézzük, mit is ettek vasárnap:

– Vasárnap leginkább vagy tyúk, vagy csirke, galamb, vagy más szárnyas állat húsát, vagy pástétomot vadhús sülttel, vagy lúddal, vagy pulykával, vagy tyúkkal avagy kapannal együtt.

Vasárnap egyen ludat!
Vasárnap egyen ludat!
(Forrás: Wikimedia Commons / Zyance / CC BY-SA 2.5)

A húsok mellé persze többféle saláta is dukál, ami nagy megelégedésére szolgál Paap János tankönyvi szereplőinek:

– Igen jó, mert a változtatás kellemes.

– Jól mondja kegyelmed, én is megnyugszom azon.

Napjainkban a halfogyasztás hazai szintje alacsony ugyan, ám a Hathangú ének... arról tanúskodik, hogy a 18. század végén talán jobb volt a helyzet:

– Micsoda halakat visznek az urak asztalára?

– Néha csukát, néha potykát, osztán keszeget, majd márnát, sigér halat, compót, hollószín halat, kövi halat és gob halat.

– Nem esznek-e néha az urak semling halat is vagy angolnát, vagy pisztrángot, vagy mennyhalat, süllőt, vagy szardella nevű tengeri kis halacskát, vagy rákokat vagy solea nevű tengeri, igen lapos halat, vagy csigákat?

– Rákokat, lapos halakat és tőkehalat eszünk néha, a második fogáson, de a többi némüeket nem.

– Tekenős békácskákat sem észnek hát?

– Nem, soha is.

Solea nevű tengeri, igen lapos hal...
Solea nevű tengeri, igen lapos hal...
(Forrás: Wikimedia Commons / Takeaway / CC BY-SA 3.0)

A sok finom ételt persze le is kell öblíteni valamivel. Eleink a tankönyvek szerint jókat ittak is.

Ne csak együnk, igyunk is!

A magyar borok mellett az értő hazai közönség a nyelvkönyvek tanúsága szerint ismerte az olasz, francia és német borokat is, ám ugyanakkor már Bél Mátyás könyvében megjelennek a bornemisszák. Paap János könyvéből pedig az is kiderül, hogy a sör is kedvelt ital:

– Már érzem a bornak erejét a fejembe, azért is egy pohár sert kérnék.

– Hozatok; tetszik-e inkább fehér vagy veres sert innya?

– Ne sajnáljon csak abból hozatni fel, ami itt a háznál vagyon.

Borra sör? Sörre bor? A dilemma eldöntésében a tankönyv szereplőit talán az is befolyásolta, hogy „egy kupa ser fél annyi árú, mint egy kupa francia bor”.

Tar Mihály 1826-ban megjelent Versuch einer ungarische Grammatik (Magyar nyelvtani próba) című kötetéből pedig arra következtethetünk, hogy kávézni sem mindenki szeret a 19. század elején:

– Talán az úr kávéval szokott élni?

– Az a szerecsenbab nem magyarnak való, de a kétszersült jó borba mártva elcsúszik nálam.

Szerecsenbab
Szerecsenbab
(Forrás: Wikimedia Commons / Ragesoss / GNU-FDL 1.2)

A múlt tankönyveiből persze nem csupán az étkezési szokásokra derülhet fény – a folytatásban más érdekességek is kiderülnek.

Forrás

Ne sajnálja a száját kinyitni. Társadalmi szokások a nyelvkönyvek tükrében. Magvető, Budapest, 1978

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
4 Galván Tivadar 2015. december 15. 22:10

Én ezt nem "lecsúszik"-nak értelmezném, hanem "elmegy"-nek, szép germanizmussal.

3 honestesiologist 2015. december 15. 15:24

@Galván Tivadar: Részemről semmi. Arra utaltam csak, hogy amit ma "lecsúszik"-nak mondanánk, azt régen máshogy mondták. Viszont ha újra visszajönne a szóhasználatban az elcsúszik ilyen értelmű használata, biztos lenne valaki, aki kárhoztatná. Ki tudja, talán akkor is volt, mikor áttértünk a lecsúszikra.

Mindig lesznek olyanok, akik féltik a nyelvet a leromlástól :)

2 Galván Tivadar 2015. december 15. 10:47

@honestesiologist: "...elcsúszik."

Mi ebben a kárhoztatandó? :O

1 honestesiologist 2015. december 15. 08:37

Olvasok itt ilyeneket, hogy

"Az a szerecsenbab nem magyarnak való, de a kétszersült jó borba mártva elcsúszik nálam."

...elcsúszik.

És mégis mennyien panaszkodnak arról, hogy "romlik" a nyelvhasználat, vagy változnak például az igekötők :)

www.nyest.hu/hirek/az-igekotok-jelentese

Információ
X