nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A rezidensszövetség egyeztet a minisztériummal

Az orvosi szakképzés tanrendjének felülvizsgálatára eseti bizottság felállítását javasolta a Magyar Rezidens Szövetség vezetősége csütörtökön a Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel folytatott egyeztetésen.

MTI | 2012. október 19.
|  

Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: a miniszter támogatta kezdeményezésüket, hogy a közeljövőben munkához láthasson az új testület. Az orvosképzést az egyetemtől a szakképzés végéig egy egységnek kellene tekinteni, mielőbb meg kellene határozni az orvosi kompetenciákat és az életpályamodell további lépéseit. 2013-ban folyatódnia kell a bérrendezésnek, ezzel párhuzamosan pedig hozzá kell kezdeni a hálapénz rendszerének felszámolásához is – fejtette ki Papp Magor, hozzátéve: a fiatal orvosok nagy része – megfelelő bérezés mellett – szerződésben utasítaná el a hálapénzt.

Papp Magor szerint a külföldön dolgozó magyar orvosok hazajövetelében a hálapénz is komoly gátat jelent. Mint elmondta, jelenleg több mint ötezer magyar orvos dolgozik külföldön. A velük készített felmérésre hivatkozva Papp Magor azt mondta: többségük hazacsábítható lenne, ha folytatódna a bérrendezés, és biztosítanák a megfelelő szakmai előmenetelt.

Ezen felül a Magyar Rezidens Szövetség – idén harmadik alkalommal – elkészítette felmérését a frissen végzett orvosokkal is. E szerint a korábbi kutatásokhoz képest némileg csökkent a kezdő orvosok elvándorlási szándéka. A fiatal orvosok várják a kormányzat következő lépéseit a bérrendezés, a hálapénz felszámolása és a szakképzés minőségének javítása tekintetében.

Papp Magor e tekintetben „kedvező elmozdulásnak” nevezte, hogy Szócska Miklós egészségügyi államtitkár ígérete szerint a dohánytermékek megnövelt jövedéki adójának bevételét a bérrendezésre fordítják.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X