nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tetszettek volna tudományt csinálni belőle!
A mesés India – miért érdekes a nyelvészeknek?

Hogyan fedezték fel – nem először, de immáron maradandóan – India ősi nyelvét, a szanszkritot? Mit kezdtek vele Európában? Mi köze van mindehhez az összehasonlító nyelvészetnek? És mi köze van mindehhez Vilmos hercegnek? Ezzel a cikkel a 18–19. század fordulójához érkezünk tudománytörténeti sorozatunkban.

Cser András | 2011. október 19.
|  

A 18. század végére az emberi nyelvekre vonatkozó tudás igen nagy „mennyiségi” bővülésen ment keresztül: a 16. század eleje és a 18. század vége között az ismert (és legalább valamennyire kutatott) nyelvek száma a sokszorosára nőtt. Az emberi elme persze nem úgy működik, hogy önfeledten szemlélné a világ dolgainak végtelen változatosságát és sokszínűségét. Rendszert kezd benne keresni, hasonlóságokat és különbségeket igyekszik találni. A nyelvek osztályozása a 17–18. század egyik nagyon kedvelt foglalatossága volt. Korábban már írtunk róla, hogy a mondatszerkezetek alapján némelyek a nyelvek egy részét „logikusabbnak”, egy részét pedig „kevésbé logikusnak” tekintették. Ez már egyfajta tipológiának tekinthető, akárhogy is nézzük.

„Betűszőnyeg” a berlini könyvtár bejáratánál
„Betűszőnyeg” a berlini könyvtár bejáratánál
(Forrás: Wikimedia Commons / Jcornelius / GNU-FDL)

A nyelvek összehasonlítása a 18. század vége felé új irányba kezdett kanyarodni, hogy aztán a 19. században megszülessék a „nagykorú”, intézményesült, összehasonlító nyelvészet nevű tudományág. Voltaképpen két nyelvcsalád volt az, amelynek a vizsgálatában először komoly eredményeket tudott felmutatni az új irányzat. A finnugor összehasonlító nyelvészet atyjáról, Sajnovics Jánosról már esett szó ezeken az oldalakon. A Demonstratio megjelenését a közhiedelemmel ellentétben nem követte finn-ellenes vagy finnugor-ellenes hisztéria – vagy legalábbis nem azonnal, amikor pedig ezek a hangok fölerősödtek, sokkal inkább tükrözték a vitában részt vevők vallási hovatartozását, mint bármi egyebet. A finnugor összehasonlító nyelvészet intézményesülése és „lábra állása” azonban a 19. század második feléig váratott magára.

India, India!

A mai napig legjobban dokumentált és legtöbbet kutatott rokonsági kör az indoeurópai nyelvcsalád. Ennek a kutatása modern értelemben Sajnovics Demonstratiójának megjelenése után pár évtizeddel kezdődött, a szálak pedig Indiába vezetnek. India ebben az időben köztudomásúlag brit gyarmat volt, a közigazgatást és az igazságszolgáltatást a magasabb szinteken angolok (skótok, írek) látták el. Közöttük sokan voltak, akik műkedvelő módon foglalkoztak a helyi kultúrával és nyelvekkel, és jól megtanulták az ind nyelvek némelyikét – meg persze a szanszkritot, India ókori kultúrnyelvét. Tudni kell ehhez azt, hogy a gyarmati tisztviselők nagyobbára egyetemet végzett emberek voltak, akik magától értetődően igen jól tudtak latinul és görögül, tehát a régi kultúrnyelvek elsajátítása nem volt újdonság számukra. A régi indiai joganyagot pedig igen komolyan tanulmányozták, ugyanis az angol jogrendszer átültetése Indiába nem volt céljuk, sokkal inkább alkalmazták a helyi jogot.

India neve [bhárat] dévanágarí írással
India neve [bhárat] dévanágarí írással
(Forrás: Wikimedia Commons)

A gyarmati tisztviselők, hogy műkedvelő érdeklődésüknek keretet adjanak, 1784-ben létrehozták az Asiatic Society nevű tudós társaságot, afféle önképzőkört, ahol kutatási eredményeiket beszámolók, azután dolgozatok formájában megosztották egymással. A társaság alapító elnöke Sir William Jones frissen kinevezett, fiatal kalkuttai bíró volt. Sokminden iránt érdeklődött a botanikától a perzsa irodalomig, a keleti nyelvek terén már kiküldetése előtt szaktekintélynek számított (egyébként a jelenlegi brit másod-trónörökös, Vilmos herceg egyik távoli felmenőjének házitanítójaként is kereste a kenyerét még Angliában).

Sir William Jones
Sir William Jones
(Forrás: Wikimedia Commons)

Tényleg ő volt? Vagy mégsem?

Sir William Jonesnak szokás tulajdonítani azt az érdemet, hogy a szanszkrit és a nagyobb európai nyelvek (latin, görög, germán) rokonságának gondolatát fölvetette, és egyáltalán, a szanszkritot az európai nyelvészeti gondolkodás középpontjába állította. A valóságban már őt megelőzően is föl-fölmerült ez a gondolat, magáról a nyelvről pedig nagyon szűk körben ismert, misszionáriusok által írott följegyzések, grammatikakezdemények már léteztek. De tudományos igénnyel a szanszkritot senki nem kutatta, a nyelvrokonság elképzelése pedig a 19. század elejéig megmaradt a naiv őstörténeti, bibliai alapú keretek között.

Sir William Jones tehát igazából nem sok újat mondott sokat idézett harmadik évadnyitó beszédében, melyet az Asiatic Society ülésén mondott 1786-ban. Ebben – követve egy kiváló kollégája, Nathaniel Brassey Halhed ötletét – fölvetette, hogy a szakszkrit, a görög és a latin mind szókészletükben, mind nyelvtanukban annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy ez esetleg közös eredetükkel magyarázható. Bár Jones ennél többet lényegében nem mondott, más írásaiban pedig az egyiptomiaktól a peruiakig sok ősi kultúrnépet egy leszármazási körbe vonna, a fölvetett gondolat hatása Európában a századfordulón mégis nagy lett.

Az Aṣṭasāhasrikā Prajñāpāramitā Sūtra (A bölcsesség tökéletesítése 8000 sorban) kézirata
Az Aṣṭasāhasrikā Prajñāpāramitā Sūtra (A bölcsesség tökéletesítése 8000 sorban) kézirata
(Forrás: Wikimedia Commons)

De kik és hogyan szereztek erről tudomást Európában? Meglepő módon – különösen, ha ismerjük a korszak meglehetősen zilált nemzetközi viszonyait – a tudományos gondolatok és minden, ami a kultúrával kapcsolatos, Európa országai között szédítő gyorsasággal terjedt. A szakszkrit irodalom remekeit, amelyeket a britek ezidőtájt angolra fordítottak, egy-két év elteltével már lefordították angolból németre és franciára. A tudományos értekezéseket, melyeket eredetileg az Asiatic Society folyóiratában, az Asiatic Researchesben tettek közzé, németre fordítva olvasták Svédországtól Rigán keresztül Közép-Európáig. Némelyek tudtak róla, hogy a 18. századi francia misszionáriusok tekintélyes mennyiségű szanszkrit kéziratot halmoztak fel Párizsban – de nem volt senki, aki ezeket el tudta volna olvasni. Ez azonban nem volt akadálya annak, hogy Európa nagy részének művelt embereit (Goethét, Herdert és kortársaikat) birtokba vegye az újsütetű India-mánia.

A szűk keresztmetszet

A századforduló éveiben jóformán az egyetlen ember, aki szanszkritul tudott Európában, Alexander Hamilton skót katonatiszt volt. Ő Indiából Edinburgh városába 1797-ben tért vissza, alaposan felvértezve a nyelv és a kultúra ismeretével. Valamikor 1802 körül elutazott Párizsba, hogy ott tanulmányozza a perzsa és szanszkrit kéziratokat. Mivel azonban közben kitörtek a napóleoni háborúk, hazautazni 1806-ig nem tudott. Hogy pedig idejét mégis hasznosan töltse, india ősi nyelvét tanította néhány érdeklődő francia és német fiatalnak. Közöttük volt Friedrich von Schlegel, aki 1808-ban Az indiaiak nyelvéről és bölcsességéről címmel rövid könyvet is írt az indiai kultúráról (a szó tág értelmében). Tudományos szempontból nem nevezhető alapos munkának, Schlegel tulajdonképpen derék romantikus tudós módjára tücsköt-bogarat összehord benne Indiáról, az irodalomról, a nyelvről, a vallásról, a filozófiáról. A hatása mégis igen nagy volt, az első igazi profi indológusok Schlegel köpönyegéből bújtak elő.

Friedrich von Schlegel
Friedrich von Schlegel
(Forrás: Wikimedia Commons)

Mindez nem kifejezetten az indológia mint olyan miatt érdekel bennünket, hanem azért, mert az indoeurópai összehasonlító nyelvészet innen indult. Ez a tudomány Németországban intézményesült; első kinevezett professzora Franz Bopp volt, aki az új alapítású berlini egyetemre kapott kinevezést, mely „keleti irodalomra és általános nyelvészetre (allgemeine Sprachkunde)” szólt. Hogy az újfajta tudomány miben is állt, arról majd később írunk; itt egyelőre legyen elég annyit megjegyeznünk, hogy a 19. század elejétől a 20. század elejéig az egész nyugati világban nagyon határozottan érvényesült a németországi tudományosság fölénye.

Franz Bopp
Franz Bopp
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ez egy időben némi kölcsönös tudománytörténeti zsörtölődésre is okot adott a három nagy nemzet között. Az angolok maguknak vindikálták az elsőbbséget, mivel a szanszkrit nyelv ismeretét ők hozták Európába. Tudománnyá azonban nem vált náluk a 19. század végéig (és akkor is egy német professzort kellett hozzá beszerezni). A franciák szívesen fölhánytorgatták, hogy mind a britek, mind a németek Párizsba jártak forrásokat olvasni, mivel szanszkrit nyelvű kéziratok ott voltak viszonylag nagy mennyiségben. A németek erre azonban csak azt mondhatják: tetszettek volna tudományt csinálni belőle, ha már egyszer minden adott volt hozzá!

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 Fejes László (nyest.hu) 2013. február 10. 09:40
1 Szojmu 2013. február 10. 01:21

Szanszkrit nyelv: altáji-tibeti tövek, indoeurópai nyelvtan. Máté Imre: Yotengrit 1.

Információ
X