nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
75 éve született Vlagyimir Viszockij

Viszockij úgy képviselője egy népszerű orosz műfajnak, hogy közben nem is tartozik bele. A szovjet művészet emblematikus képviselője úgy, hogy közben folyamatosan szemben állt a szovjet ideológiával. Egy jellegzetes dalával emlékezünk rá.

Fejes László | 2013. január 24.
|  

Alig pár nappal azután, hogy Cseh Tamás születésének 70. évfordulójáról megemlékeztünk, meg kell emlékeznünk „az orosz Cseh Tamás”, Vlagyimir Szemjonovics Viszockij 75. születésnapjáról. Viszockij 1938. január 25-én született Moszkvában, és ugyanitt hunyt el 1980. július 25-én. A Cseh Tamással való összehasonlítás természetesen csak részben állja meg a helyét: Viszockij is az egy szál gitárral való éneklés műfajában jeleskedett. Viszockij saját maga írta dalait és azok szövegét, sőt, költőként is működött – Cseh Tamás dalszövegeit mások (elsősorban Bereményi Géza) írták, és a zenét sem mindig ő (vagy nem egyedül) szerezte. Mindketten játszottak film- és színházi szerepeket – Viszockij viszont, szemben Cseh Tamással, képzett színész volt.

A muszka bárdok

Míg Magyarországon a műfaj viszonylag periferikus maradt – nagyobb ismertségre Cseh Tamáson kívül talán egy előadó, Dinnyés József tett szert –, addig a Szovjetunióban egészen más volt a helyzet. Az egyébként népszerű amatőr önképzőkörökből az ötvenes-hatvanas években új stílusirányzat indult, melynek fő jellemzője az egy szál gitárral való éneklés volt. A műfaj képviselői még önálló nevet is kaptak: ők lettek a bárdok.

Vlagyimir Viszockij
Vlagyimir Viszockij
(Forrás: Wikimedia Commons / Igor Palmin / CC BY-SA 2.0)

A diákok és túrázók körében népszerű dalok stílusa és világképe eltért a szovjet ideológiától, nem egyszer szembehelyezkedett vele. A hatalom úgy próbált tenni ellene, hogy felkarolta: a komszomolon keresztül, koncertek és fesztiválok szervezésével próbálták mederben tartani a műfajt, több-kevesebb sikerrel.

Viszockij és a hatalom

Viszockij dalait egyenesen protest songnak is szokták minősíteni. Jelentős újítása volt az is, hogy gyakrabban használta a „szókincs alsó rétegébe tartozó” szavakat (azaz a szlenget, káromkodásokat). Viszockij sokat merített a hagyományos orosz börtönfolklórból is: a tipikus orosz börtöndal dallama egyszerű, szövege közel áll a beszélt nyelvhez, de börtönszlenggel tarkított, tematikája pedig a bűnözői körökbe sodródástól a börtönviszonyokig terjed. Dalainak tematikája eltért a bárdokétól, Viszockij magát sem tekintette bárdnak.

Viszockij síremléke
Viszockij síremléke
(Forrás: Wikimedia Commons / VanMeetin, unknown / GNU-FDL 1.2)

Ennek ellenére néhány ideológiailag kevésbé problémás dala már a hatvanas években megjelent lemezen, bár elsősorban filmekben volt hallható (első lemeze is filmdalokból való válogatás). Jellemző módon a televízió képernyőjén – a filmeken kívül – először az észt televízió adásában jelenhetett meg: egy 55 perces dokumentumfilmet sugároztak róla. A moszkvai olimpia idején hunyt el (alkoholproblémái következtében) – halálhírét a fő szovjet sajtóorgánumok és telekommunikációs csatornák nem közölték, ennek ellenére a tagankai színháznál, ahol dolgozott, hatalmas tömeg gyűlt össze. Temetése idején mintha kiürült volna Moszkva...

Művei

Élete során kb. 600 dalt szerzett és nagyjából száz további költeményt írt. Legtöbb dala egyes szám első személyben írni, ezeket szokás monológdaloknak (песня-монолог) nevezni. Más dalaiban egyszerre több szereplőt is megjelenít: ezeket színdarabdaloknak (песня-спектакль) nevezik.

Viszockij egyik emlékműve Moszkvában
Viszockij egyik emlékműve Moszkvában
(Forrás: Wikimedia Commons / Vladimir OKC / CC BY-SA 3.0)

Az alábbiakban a monológdalok közül mutatunk be egyet. A dal Viszockij költői nyelvhasználatának nagyon szép példája. A szöveg a polgári repülés szókincsét, időjárási jelenségek megnevezéseit és földrajzi neveket használ, mégis tökéletesen visszaadja az ember egyik legtipikusabb életérzését, a tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot, és azt az érzést, hogy mindig arra van szükségünk, amit nem kaphatunk meg – sőt, kifejezetten az vonz bennünket, ami elérhetetlen.

В который раз лечу Москва-Одесса Ismét Moszkvából repülök Odesszába
Опять не выпускают самолет. És megint nem indítják a járatot.
А вот прошла вся в синем стюардесса, как принцесса, Lám, kékbe öltözve megjött a stewardess, mint egy hercegnő,
Надежная, как весь гражданский флот.
Megbízható mint az egész polgári flotta.
   
Над Мурманском ни туч, ни облаков,
Murmanszk felett nincs egy felhő sem, 
И хоть сейчас лети до Ашхабада.
Most elrepülhetsz egész Asgábádig.
Открыты Киев, Харьков, Кишинев,
Fogad Kijev, Harkov, Kisinyov,
И Львов открыт, но мне туда не надо.
Fogad Lvov is, de nincs ott dolgom.
   
Сказали мне: Сегодня не надейся,
Mondták nekem: – Ma ne is reménykedj,
Не стоит уповать на небеса. Nem éri meg az égben reménykedni.
И вот опять дают задержку рейса на Одессу És lám, megint elhalasztják az odesszai járat felszállását  –
Теперь обледенела полоса.
Ezúttal lefagyott a leszállópálya.
   
А в Ленинграде с крыши потекло,
Leningrádban a tetőkön elolvadt a hó
И что мне не лететь до Ленинграда? És miért ne repülnék Leningrádba?
В Тбилиси там все ясно и тепло,
Tbilisziben meleg van és ragyog az idő,
Там чай растет, но мне туда не надо. Ott tea nő, de nincs ott dolgom.
   
Я слышу ростовчане вылетают!
Hallom, a rosztoviak felszállnak.
А мне в Одессу надо позарез, De nekem Odesszába muszáj eljutnom,
Но надо мне туда, куда три дня не принимают
Oda kell mennem, ahol nem fogadnak,
И потому откладывают рейс. Ezért késnek a járatok.
   
Мне надо, где сугробы намело,
Ott van dolgom, ahol hóbuckákat hord a szél,
Где завтра ожидают снегопада.
Ahol holnapra havazást várnak.
А где-нибудь все ясно и светло, De ahol minden ragyog és világos,
Там хорошо, но мне туда не надо! ott jó, de nincs ott dolgom.
   
Отсюда не пускают, а туда не принимают, Innen nem engednek, ott nem fogadnak,
Несправедливо, муторно, но вот Igazságtalan, kellemetlen, de hát
Нас на посадку скучно стюардесса приглашает, Unottan hív a stewardess a felszálláshoz,
Похожая на весь гражданский флот. Hasonlít a polgári flottához.
   
Открыли самый дальний закуток,
Fogad a legeldugottabb szeglet is,
В который не заманят и награды. Ahová kitüntetésekkel sem tudnának elcsalni.
Открыт закрытый порт Владивосток, Nyitva áll Vlagyivosztok zárt kikötője
Париж открыт, но мне туда не надо. Párizs is fogad, de nincs dolgom ott
   
Взлетим мы распогодится. Теперь запреты снимут. Felszállunk, kiderül az idő. Megszüntetik a forgalomkorlátozást.
Напрягся лайнер, слышен визг турбин. Elindul a gép, felzúgnak a turbinák.
Но я уже не верю ни во что меня не примут,
De én már semmiben nem hiszek, engem nem fogadnak,
У них найдется множество причин. Számos okuk lesz rá.
   
Мне надо, где метели и туман,
Ott van dolgom, ahol vihar van és köd,
Где завтра ожидают снегопада. Ahol holnapra havazást várnak.
Открыты Лондон, Дели, Магадан,
Fogad London, Delhi, Magadan,
Открыли все, но мне туда не надо! Mind fogad, de ott nincs dolgom.
   
Я прав хоть плачь, хоть смейся, но опять задержка рейса, –
Igazam lett – sírhatsz, nevethetsz, de megint késik a járat
И нас обратно к прошлому ведет És minden marad a régiben.
Вся стройная, как ТУ, та стюардесса мисс Одесса, Szép karcsú, mint a TU, ez a stewardess – miss Odessza,
Доступная, как весь гражданский флот. Elérhető, mint a polgári flotta.
   
Опять дают задержку до восьми, Nyolcig megint elhalasztják az indulást,
И граждане покорно засыпают. A polgárok engedelmesen elalszanak,
Мне это надоело, черт возьми, Nekem ebből elegem van, az ördögbe,
И я лечу туда, где принимают! Oda repülök, ahol fogadnak!

Néhány érdekesség az időjárásra vonatkozó kifejezésekkel kapcsolatban. Az oroszban külön szó van az esőfelhőre (туча [tucsa]), míg a felhő általános neve облако [oblako]. A ни туч, ни облаков ’se esőfelhő, se felhő’ úgy értendő, hogy nincsenek az égen esőfelhők, sőt, semmilyen felhők sem.

Érdekesnek tűnő kifejezés a распогодиться [raszpogogyitsza] ’megjavul az idő, kiderül’. Ennek töve a погода [pogoda] ’időjárás’, az igét tehát elemenként körülbelül úgy lehetne lefordítani, hogy ’megidőjárásul’. A jelenség magyarázata az, hogy a погода eredeti jelentése ’szép, derült idő’ – a непогода [nyepogoda], mely elemenként ma ’nem-időjárás’-ként fordítható, azt jelenti, hogy ’rossz idő’. A szó -god- eleme egyébként azonos az angol good, német gut stb. ’jó’ szavakkal.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 tenegri 2013. január 25. 13:22

@siposdr: Ha már a leírt és az elhangzott szöveg eltéréseiről van szó, van más is:

1) "В Тбилиси – там все ясно и тепло" helyett "В Тбилиси – там все ясно, там тепло"

2) "Похожая на весь гражданский флот" helyett "Надежная, как весь гражданский флот"

3) "Открыли самый дальний закуток" helyett "Открыли самый дальний угалок"

4) "Но я уже не верю ни во что – меня не примут" és "У них найдется множество причин" sorok helyett helyett "Сижу как на иголках, Но в друг опять ни примут, Опять найдется множество причин"

5) "Доступная, как весь гражданский флот" helyett "Похожая на весь гражданский флот"

1 siposdr 2013. január 25. 13:00

Van az orosz szövegben egy kis elírás ebben a részben:.

"Отсюда не пускают, а туда не принимают,

Несправедливо, муторно, но вот –..."

Az idézet második sorában "муторно " helyett "грустно мне"-t énekel Viszockij.

Gazdag életútjáról két kicsi érdekesség: a harmadik felesége Marina Vlady, a híres színésznő volt, illetve halála után egy aszteroidát is elneveztek róla: 2374 Vladvysotskij

Információ
X