nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
5 ezer eurós díj újságíróknak

Foglalkoztatja az Európai Unió tevékenysége? Van a tarsolyában olyan téma, amiről eddig viszonylag keveset írtak? Pályázzon és nyerjen 5 ezer eurót!

nyest.hu | 2010. március 25.
|  

Az Európai Parlament újságíródíjára olyanok pályázhatnak, akik európai uniós témákkal foglalkoznak, és ezáltal segítenek az embereknek jobban megérteni az EU működését, tevékenységét. Az idei év a harmadik, hogy a díjat el lehet nyerni. Tavaly magyar kitüntettet is volt: a díjat Szlankó Bálint vehette át az origo.hu-n megjelent, lobbizásról szóló cikkéért.

Az EP újságíródíját hagyományosan négy kategóriában osztják ki: írott sajtó, rádió, televízió, internet. Az egyes kategóriák győztesei 5000-5000 eurót kapnak.

Pályázni egyénileg vagy legfeljebb ötfős csoportokban lehet. A produkciónak az EU egyik hivatalos nyelvén kell készülnie, és 2009. május 1-je és 2010. március 31-e között kell megjelennie, illetve adásba kerülnie.  A versenyre újságíró-igazolvánnyal rendelkező uniós polgárok, illetve az unió területén élők jelentkezhetnek. A határidő 2010. március 31., a győzteseket újságírókból álló országos zsűrik választják. Az elismerést 2010 októberében adják át.

A jelentkezéseket két fordulóban bírálják el. A nemzeti győzteseket újságírókból álló országos zsűrik választják ki. Az európai szintű fordulóban pedig EP-képviselőkből és 6 brüsszeli újságíróból álló zsűri dönt, amit az EP kommunikációért felelős alelnöke vezet.

Az EP díját 2009-ben német, magyar, illetve lengyel újságírók nyerték. Munkáikkal itt ismerkedhet meg.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X