nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Vetkőzni is hajlandó volt a színházért
Ünnepel a Nemzeti

Az észt nemzeti színház, az Estonia 2013. szeptember 6-20. között nagyszabású fesztivállal ünnepli 100. születésnapját. A híres kétszárnyú épület története átöleli az egész 20. századot, annak minden örömével-ünnepével és tragédiájával együtt.

Tulikas | 2013. szeptember 6.
|  

Kultúrpalota, amelynek pusztulását az 1944-es szovjet bombázások után a tallinniak állítólag jobban megsiratták, mint saját összeomlott házukat. Közönséget kinevelő és ízlést formáló intézmény, amelynek előadásai egy új társadalom kialakulásában is kulcsszerepet játszottak. Mindez elmondható az Estoniáról, amely százéves története során szolgált parlamentként és katonai kórházként is, mégis elsősorban színház- és hangversenyterem-funkciója volt az, amely az észt kulturális élet egyik sarokkövévé tette.

A régi Estonia
A régi Estonia
(Forrás: Wikimedia Commons / Eesti Rahva Muuseum / CC BY-SA 1 0)

A szecessziótól a sztálinbarokkig

Az Estonia történetét onnan számíthatjuk, amikor a későbbi színház színészei, az Estonia társulat egy földszintes kis faépületet bérelt ki előadásaihoz. Nagyon hamar kiderült azonban, hogy ez a faház túl szűkös a társulat számára. A városvezetés ezért már 1904-ben ingyen telket biztosított az Estoniának egy új színház építésére, azzal a feltétellel, hogy az épületet tíz éven belül felhúzzák. Talán meglepőnek tűnhet a város vezetőségének döntése a következő adatok tükrében: a város lakossága még az 1910-es évekre is alig haladta meg a százezer főt, ráadásul az észt területek a cári birodalomhoz tartoztak, erős balti német vezető réteggel. Ugyanakkor a város lakosságának már 1913-ban is több mint 70 százaléka észt volt.

A színház építése lassan indult meg, ugyanis tetemes összeget kellett előteremteni az első igazi észt kőszínházra. Egymást érték a jótékonysági bálok, amelyek azonban nem hoztak elegendő bevételt. Pedig sokan akartak részt vállalni a munkában. A híres költőről, Juhan Liivről például az a legenda terjedt el, hogy a koldusszegény művész mindenképpen szeretett volna hozzájárulni a kultúrpalota költségeihez, de pénzt nem tudott adományozni. Így úgy döntött, hogy a ruháit áldozza fel a kultúra oltárán. Már el is kezdett vetkőzni, amikor az épülő színház őre megakadályozta nemes akcióját.

A legtöbb bevételt végül huszonöt rubeles részvényekből sikerült összeszedni. (A részvényeket még Péterváron is árulták.) A befolyt százezer rubel az építési költségek (800 ezer rubel) egy részét fedezte csak, és ezáltal hatalmas adósság halmozódott fel, azonban a cári rendszer összeomlása után a kölcsönt nem kellett visszafizetni.

Az épülettel kapcsolatban csak abban értettek egyet a társulat tagjai, hogy nincs szükség semmi felesleges flancolásra, minél olcsóbban és lehetőleg visszafogott „finn stílusban” épüljön meg az új színház. A pályázat kihirdetésekor is az egyik legfontosabb szempont a takarékosság volt. A színházat végül két finn építész, Armas Lindgren és Wivi Lönn tervezte szecessziós stílusban, amikor elkészült, ez volt a legnagyobb épület Tallinnban. A választás valószínűleg nem véletlenül esett a finnekre, mivel nem ez volt az első épület, amelyet Armas Lindgren az észteknek tervezett, a tartui Vanemuine színház és a Sakala diáktársaság székháza (szintén Tartuban, szintén Wivi Lönn-nel együtt) már bizonyították szakmai tudásukat.

A később elpusztult Vanemuine egy képeslapon
A később elpusztult Vanemuine egy képeslapon
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az Estonia épületének egyik szárnyában mind a mai napig a színház/operaház, a másikban a hangversenyterem található. A két épületrész között álló Fehér teremben egy ideig étterem működött, amelynek bevétele a fenntartási költségeket volt hivatott fedezni. Ma zárt terem, télikert van itt kialakítva, amelyet különböző rendezvények helyszíneként használnak. Az első világháborúban katonai kórházat hoztak létre az Estonia koncerttermében, és egy orthodox templomot is kialakítottak benne. Mivel a kórház nem foglalta el az egész épületet, a színészek a háború és forradalmak ellenére továbbra is tartottak előadásokat a színházteremben. Az első észt parlament is ebben az épületben gyűlt össze 1919. április 23-án.

A szecessziós palota az 1944-es bombázásokban olyan súlyosan megrongálódott, hogy gyakorlatilag újjá kellett építeni. Természetesen az 1940-es évek második felében a kötelező sztálinbarokk stílus jegyeit kellett alkalmazni a rekonstrukció során. Az építészeknek, Alar Kotlinak és Edgar Johan Kuusiknak azonban mégis sikerült a kétszárnyú épületet úgy újraalkotni, hogy az valamennyire emlékeztessen a régi Estoniára. 1998 óta Estonia Nemzeti Operának (észtül Rahvusooper Estonia) nevezik az intézményt. Az Estonia szimbolikus jelentőségét igazolja az is, hogy az épület szerepelt az ötvenkoronás pénzjegy hátoldalán.

Az Estonia mai állapotában
Az Estonia mai állapotában
(Forrás: Wikimedia Commons / Harri Rospu)

Izmusok az izmosoknak

A két világháború közötti időszakban új észt társadalom alakult ki, és ennek létrejöttében fontos szerepe volt a színháznak. Kezdetben komoly problémát jelentett, hogy nem volt megfelelő számú művelt közönség. A lelkes színészek, rendezők és más színházi emberek úgy gondolták, hogy ha lesz végre saját színházuk, a maguk szájíze szerint alkothatják meg azt. De nagyot kellett csalódniuk. Az újgazdagok ugyanis, akik anyagilag támogathatták volna a kialakuló észt művészetet, nem voltak vevők az új irányzatokra és a színházi kísérletezgetésekre.

Az is visszafogta az észt színházi élet fejlődését, hogy a 20. század első évtizedeiben a forradalmak és háborúk miatt Észtországba nem jutottak el a különböző nyugati újítások, többek között az egyes izmusok. Amikor erre lehetőség nyílt, a húszas évek elején, nem is meglepő, hogy az észtek egyszerre szerették volna az összes irányzatot alkalmazni. A hagyományos színházhoz is éppen csak hozzászokóban levő közönségnek ez azonban sokszor nagyon idegen volt.

A színházi közönség kiművelésében fontos szerepe volt a munkásszínháznak, amely német és finn mintára alakult meg. A vezetője Priit Põldroos volt, aki az Estonia színházban kinevelődött színészek első generációjába tartozott. Az általa vezetett társulat az Estonia színészeinek korábbi földszintes faházában lépett fel, egyáltalán nem rossz darabokkal. A munkásszínháznak jelentős szerepe volt abban, hogy a közönséget hozzászoktatta a nem csupán szórakoztató, hanem elvontabb, elgondolkodtatóbb darabokhoz is.

A Munkásszínház előadása
A Munkásszínház előadása
(Forrás: Eesti Teatri Aastad (Eesti teatri ajaloo virtuaalnäitus))

Az idők során azonban fokozatosan sikerült minden társadalmi réteg színház iránti igényét kielégíteni, többek között az egyébként magas színvonalú munkásszínház létrejöttével, valamint 1923-tól a műkedvelő színtársulatok megalakulásával. Fontos megjegyezni, hogy az állam különösen nagy figyelmet fordított a vidéki kulturális élet fejlesztésére, a 20-as években 400-nál is több művelődési házat építtetett és újíttatott fel, ezek mindegyikében működött amatőr színház is. Ami azt jelentette, hogy még a legeldugottabb helyeken élőknek is volt lehetőségük színházi élményhez jutni. 1937-ben 600 előadást mutattak be, és a kisebb vidéki előadásokon is több mint száz néző volt, így a becslések szerint 700 ezer ember látogatta rendszeresen a színházakat, az akkori egymilliós lakosságból. Ez a tendencia ma is jellemző, híresebb társulatok előadásaira lehetetlen jegyet kapni, és a (vidéki) színházfesztiválok – mint például a szokásos őszi tartui drámafesztivál – is teltházzal működnek.

A két világháború közötti időszakban az állandó amatőr csoportok mellett sok vándorszínész-társulat is létezett, többek között a tallinni dráma(stúdió) színészeinek csoportja, akik darabjaikkal egész Észtországot bejárták. A tallinni drámaszínháznak két párhuzamos állandó társulata volt, míg az egyik az országot járta, addig a másik Tallinnban lépett színpadra. Emellett a megyeszékhelyek színházainak társulatai is folyamatosan léptek fel a megye kisebb településein.

A Drámastúdió az országot járja
A Drámastúdió az országot járja
(Forrás: ERR Arhiiv / Eesti aja lood: Teatrielu (filmrészlet))

A másik probléma, amely ebben a kezdeti időszakban felmerült a magyar színház korai szakaszából nekünk is ismerős lehet. Nem volt elég jó minőségű darab, amit játszani lehetett volna, pedig a közönség észt darabokat követelt. (Ez lehetett az oka annak is, hogy az Estonia színházat 1913. augusztus 24-én egy Hamlet-előadással avatták fel.) Ezt a problémát a színházak később úgy oldották meg, hogy egyre több prózai művet dolgoztak át, és vittek színpadra. A 30-as évek végére a repertoár fele már észt darabokból állt.

A százéves jubileumot is egy észt darabbal ünnepli a színház, méghozzá Andrus Kivirähk Liblikas (Pillangó) című regényéből készült operával, amely az Estonia színtársulat kezdeti történetét meséli el, főszereplője, Erika Tetzky, aki légies színpadi mozgásával a történet egyik pillangója, a másik pedig kiterjesztett szárnyaival maga az Estonia. Az opera előkészületeibe is beletekinthetünk az Estonia honlapján. A következő videón a százéves évfordulóra megrendezett fesztivál reklámját láthatjuk, a felvételen az 1913-as megnyitó alkalmából készült képsorokat nézhetjük végig.

A fesztivál során különböző koncertekkel és előadásokkal igyekeznek a látogatókat az Estoniába csábítani, a családi napon pedig bébihangversennyel és jelmezpróbával kedveskednek a legkisebbeknek. A szeptember 6-ai ünnepségen díszvacsora is várja a vendégeket tipikus észt finomságokkal, a kevésbé szerencsések pedig az észt tévé közvetítését nézve élvezhetik az Estonia jubileumát.

Források:

Az Operaházról mesél a levéltáros

Az első köztársaság történetei: Színházi élet

Az Estonia születésének izgalmas története

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X