-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: Kiegészítő vicc: - "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be...2024. 10. 01, 09:16 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Arra gondolok a szer szóval kapcsolatosan, hogy a ban/ ben, ról/ ről, tól/ től toldalékok ...2024. 09. 30, 20:30 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @cikk: Felmerült bennem a kérdés, hogy miért őrződött meg a magyar nyelvben főleg pentaton...2024. 09. 24, 15:04 Így jutunk a hétről tízre
-
nasspolya: @nasspolya: Akár jogos, akár nem, ennek tükrében még érdekesebb a cikk. Igaz, a lényegi ta...2024. 09. 23, 02:22 Így jutunk a hétről tízre
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Horvát István eleinte a reformkor egyik kulcsfigurája volt. Őstörténeti tévelygései és hajmeresztő etimologizálásai miatt barátai, tisztelői is eltávolodtak tőle. Az egyetemi ifjúság azonban rajongott érte.
A reformkor híres/hírhedt történésze, Horvát István napjainkban is kísért: álmodozó magyarok hirdetik tanait a parthus–magyar rokonságról, őstörténeti műve, a Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből (Horvát István 1825) letölthető az internetről, különböző fórumokon lelkes kommentelők dicsőítik a szerzőt. A Rajzolatokat tudományos közleményekben is idézik, de leginkább elrettentő példaként. Általában Horvát István két gondolatát említik a Rajzolatokból. Az egyik mosolyfakasztó ötlete szerint „Pözsög a’ Szent Írás mindenfelé a’ régi Magyar nevektől és régi Magyar Irás módtól” (Rajzolatok… 1825: 19.). A másik a magyarság osztályozásáról szól:
A Magyarok, Kunok, Jászok, Lófejűk, Palótzok, Pártusok mindenkor hajdan is szinte úgy egy nyelvü nemzetet tettek, mint ma egy nyelvű nemzetet tésznek (Rajzolatok… 1825: 7.).
Ez a mondat nagy tudósok műveiben is felbukkan: idézi például Domokos Péter (1998: 94.), Vásáry István (2008: 169.) és Romsics Ignác is (2014: 525.), a kevésbé nagyok közül pedig Klima László. Az idézők általában javítják Horvát István (vagy a nyomdász, Trattner?) vélt vagy valós nyelvi/helyesírási hibáit. Így lesz a lófejűkből lófejűek. És ez hiba. Horvát István ugyanis két oldallal később így magyarázza a lófejűt:
A’ Székeleknek Nemzetségi Nevek a’ lófejü, melly a’ Törvényekben, és a’ Nemzet XVII-dik századi petsétén is olvastatik. Nem tsuf Név, mint sokan vélik. Most Lófejőnek mondanók (Rajzolatok… 1825: 9.).
(Forrás: khukuri.ru)
Jelen ismereteink szerint már Vass Bertalan 1895-ös Horvát István életrajzában is lőfejűek szerepel lófejűk helyett (Vass Bertalan 1895: 352. Azt most nem tárgyaljuk, hogy Horvát István miért csinált a székely köznemesség lófő rangjából lófejűt, vagyis lőfejőt.) A székelyek mint lófejűk még többször előfordulnak a Rajzolatokban. Az írásmód következetes: lófejűk és nem lófejűek. De miért nevezi őket Horvát István lófejűknek, ha a fent idézett helyen megmagyarázza, hogy a lófejűk nem azt jelenti, hogy lófejűek, hanem lófejők? A lófejű=lőfejő trükkre azért van szüksége, hogy a parthusok (pártusok) nevét a pártos szóból magyarázhassa. A pártus~pártos szavak azonosságára, az u~o váltakozására további nyelvtörténeti „bizonyítékai” is vannak:
Azt, hogy a’ Palótz és Kún Nyelv Párt-US formát adott hajdan a’ Magyar Párt-OS szónak, hitelesen bebizonyíthatja a’ Magyar Nyelv Története. Sáros Vármegye sok óklevelekben Sár-us, tsudálatos a’ régi Kéziratokban tsudálat-us. ’s a’ t. (Rajzolatok… 1825: 120.)
Horvát István történészi munkásságához hasonlóan ingadozó szinten művelte a nyelvtudományt is. Nyelvészeti munkái kéziratban maradtak, egy kivételével. 1934-ben a debreceni gimnáziumok (a Református Kollégium és a Dóczy leánygimnázium) ifjúsága Pauler Tódor jegyzetei alapján kiadta a Horvát István magyar irodalomtörténete című könyvet. E művében a székelyek lófejőként szerepelnek (Horvát István 1934: 31., 32., 41.). Horvát István további nyelvészeti kéziratai már olvashatók az interneten. Ezekben sincsenek „lófejűek”, a székelyek itt is mint lőfejők szerepelnek. A Rajzolatok német fordításban is megjelent, Majláth János gróf Geschichte der Magyaren című művének negyedik kötetében. A lábjegyzetben magyarázatot is kapunk a lófejűre = Pferdemelker, vagyis lófejő (Majláth János 1831: 13., a mű oldalszámozása a Rajzolatok német fordításánál újraindul).
Ezt a kérdést tehát lezárhatjuk, Horvát István szerint a székelyek nem lófejűek, hanem lófejők. (Zegernyei inkább maradna a lófőnél, már csak ősei miatt is.)
A lófejű/lófejő problémán túljutva egy sokkal fontosabb kérdéshez jutunk: kik azok a pártusok, akik a magyarokkal, kunokkal, jászokkal, lófejűkkel, palócokkal „mindenkor hajdan is szinte úgy egy nyelvü nemzetet tettek, mint ma egy nyelvű nemzetet tésznek”? A parthus népnév használata annyira elfogadottá vált a magyar nyelvben, hogy már magyarosan is írjuk, pártusnak. Ezt Horvát Istvánnak, és magyarságukba habarodott lelkes követőinek köszönhetjük. A pártus~pártos etimológia inkább látszik tréfának, mint a tudományos gondolkodás produktumának. A párt szó német eredetű a magyar nyelvben, francia közvetítéssel a latin pars (’rész, földrész, vidék’) szóra vezethető vissza (TESZ III: 114.). A pártos már a magyar nyelvben képződött a párt szóból. A latin nyelvű történeti forrásokban olvasható parthus népnév -us végződésének semmi köze a pártos szó végén található magyar -s képzőhöz.
A parthus/pártus népnévvel kapcsolatban azonban csak az egyik probléma, hogy semmi köze a magyar pártoshoz. Hasonló méretű bökkenő, hogy ilyen nevű nép nem volt. Némileg árnyaltabban: arra gondolunk, hogy a Pártus Birodalom megalapítói nem nevezték magukat pártusoknak. Meglehetősen gyanús körülmény, hogy a Wikipédia Pártusok és Pártus Birodalom című szócikkeinek különböző idegen nyelvű megfelelői nem tudnak pártus népről és pártus birodalomról (a pártusok parni, parnos, парны néven említtetnek, a Pártus Birodalom pedig Parthia, Парфия, vagy Partia stb. néven). A pártusokról objektíven tájékoztat Sárközy Miklós cikke a tenyleg.com történelmi ismeretterjesztő honlapon. Ennek segítségével idézzük fel a pártusok etnikai hátterére vonatkozó adatokat. Ezek Hérodotosz, Sztrabón, Justinus és Ammianus Marcellinus műveiben olvashatók.
Történt egykor, hogy Arszakész vezetésével nomád törzsek támadtak Parthiára. Sztrabón szerint Arszakész a parnosz törzsből származott. A parnoszok pedig valójában a szkítáktól származnak a dahákon keresztül (Strabon 1977: 547.). Iustinus pedig ezt írja:
Élt abban az időben egy bizonytalan származású, de kipróbált vitézségű férfiú, Arsaces. Útonállásból és rablásból tartotta fenn magát, de amikor meghallotta az álhírt, hogy a gallusok Ázsiában legyőzték Seleucost, rablócsapatával – hisz most már nem kellett tartania a királytól – megtámadta a parthusokat, leverte kormányzójukat, Andragorast, s miután eltette láb alól, magához ragadta a parthus nép fölötti hatalmat (Iustinus 1992: 294.).
Vagyis a Pártus Birodalom alapítója nem volt pártus származású. Pártusok alatt Iustinus Parthia őslakóit érti. Parthia földrajzi elhelyezkedéséről a következőket kell tudnunk:
Az ókori Párthia (óperzsa Parthava, középperzsa, párthus Pahlav) elnevezés alatt két régiót értünk. Az egyik a Kaszpi-tengertől délkeletre fekvő tartomány, a mai Türkmenisztán és Északkelet-Irán területén, melyet már I. Dareiosz felsorol a biszotúni (behisztúni) feliratban Kr. e. 519 körül. A másik pedig az előbbi Párthia tartományból kinövő, Kr. e. 247 és Kr. u. 226 között fennálló Párthus Birodalom (Sárközy Miklós: A párthusok).
Arszakész végső soron szkíta eredetű, és kelet-iráni dialektust beszélő népessége tehát rátelepedett Parthia nyugat-iráni nyelvet beszélő őslakóira. Az Arszakész és utódai által uralt népességet, a pártusokat nem tekinthetjük egy nyelvű, egységes népnek. Parthiát a parnoszok alapították. A magyar őstörténet-írásban célszerű lenne szakítani a pártus nép és Pártus Birodalom meglehetősen pontatlan terminusokkal, mert ezek használatával belepottyanunk Horvát István kommunikációs csapdájába.
Horvát István egyéb nyelvészeti búvárlataira még visszatérünk a Rénhírekben.
Irodalom
Domokos Péter 1998: Szkítiától Lappóniáig. A nyelvrokonság és az őstörténet kérdéskörének visszhangja irodalmunkban. 2., átdolgozott kiadás. Budapest
Horvát István 1825: Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből. Pest
Horvát István 1934: Horvát István magyar irodalomtörténete. Magyar Irodalmi Ritkaságok XXVIII. Szerk. Vajthó László. Budapest
Iustinus 1992: Marcus Iunianus Iustinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig: Fülöp királynak és utódainak története. Szerk. Adamik Lajos, ford. Horváth János. Békéscsaba
Majláth János (Johann Grafen Mailáth) 1831: Geschichte der Magyaren. Vierter Band. Wien
Romsics Ignác 2014: A magyarok eredete. Bizonyosságok, hipotézisek, hiedelmek. Magyar Tudomány 2014/5: 514–561.
Strabon 1977: Geographika. Budapest
TESZ III: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára III. kötet. Budapest, 1976.
Vásáry István 2008: Magyar őshazák és magyar őstörténészek. Magyar Őstörténeti Könyvtár 24. Budapest
Vass Bertalan 1895: Horvát István életrajza. A M. T. Akadémia Irodalomtörténeti Bizottsága megbízásából írta Dr. Vass Bertalan. Budapest