-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A keleti manysik még Hruscsov idején is szinte 19. századi viszonyok között éltek mindentől elzárt területükön. Aztán el is tűntek.
A Jugra folyóirat 1992. júliusi számában Jevdokija Kuzakova különös beszámolóját olvashatjuk 1955-ös kondai útjáról. Kuzakova keleti-manysi nyelvjárási szövegeket gyűjtött a Konda mentén, gyűjtésén alapuló szótára csak két évvel később, 1994-ben jelent meg. Beszámolója számos olyan adatot tartalmaz, mely már 37 évvel az útja után is meglepő lehetett, és az azóta eltelt negyed századnak köszönhetően mi még különösebbnek láthatjuk ezeket.
A keleti-manysi nyelvjárások már 1992-re eltűntek. A manysi ezen változatát a ma is beszélt északi manysitól délkeletre, Hanti-Manszijszktól délnyugatra beszélték a Konda és a Jukonda, illetve ezek mellékfolyói mentén.
A két nyelvjárás között szókincsben és nyelvtanban is meglehetősen nagy eltérés mutatkozott, a két változat nem is volt kölcsönösen érthető. Míg az északi manysiból már kiveszett a magánhangzó-harmónia (hangrendi illeszkedés), addig a keleti manysi megőrizte. A keleti manysik sokkal korábban kerültek közeli kapcsolatba az oroszokkal, mint az északiak. Életmódjukban is eloroszosodtak, már a 19. században sem különböztek az oroszoktól. Kuzakova feljegyezte, hogy fő ünnepük a Péter-nap (július 29., mai naptár szerint július 12.) volt, akárcsak az oroszoknál. Ilyenkor Levdimben, a szent hegyen gyűlt össze a környék manysi lakossága, és 2-3 napos ünnepet tartottak, melynek során áldozati állatokat vágtak le. Hathúros citerán, illetve kilenchúros hárfaszerű hangszeren („darun”) játszottak.
Az ötvenes években már csak az idősebb generáció beszélte a nyelvet. Kuzakova említ egy akkor 25 éves fiatalembert, aki akkor azt kérdezte tőle: „Minek leírni azt a nyavalyás manysi nyelvet? Kinek kell az?” Kuzakova elmereng azon, vajon mit szólna akkor, a kilencvenes évek elején, amikor a nyelv örökre elveszett, ugyanez az ember. (A nyolcvanas évek végére, kilencvenes évek elején egyfajta „nemzeti ébredés” ment végbe a Szovjetunió területén, sokakban fellángolt az addig elnyomott etnikai öntudat.) Kuizakova azonban megjegyzi, hogy ebben az időben az idősebb generációhoz tartozók közül nem csak a manysik, hanem a helyi oroszok és hantik közül is sokan beszéltek manysiul.
Visszaemlékezése elején Kuzakova azt idézi fel, hogyan utazott a Jukondán Sugur faluig. Pontosabban azzal kezdi, hogy jobb nem is emlékezni rá, hogyan és hány napig tartott az utazás, és hogy a legénység mennyi vodkát fogyasztott. Júliusban Sugur, augusztusban Levdim és Kosat, szeptemberben Karim községekben dolgozott. (Suguron kívül a többi település már nem létezik, Karimnak már 2010-ben is csak 10 lakosa volt.) Ezeken kívül egy sor apró település létezett, melyeknek ma már nyomuk sem maradt.
Kuzakova kiemeli, hogy abban az időben a táj teljesen érintetlen volt, a folyókon nem úsztak olajfoltok: nemhogy olajkitermelés nem volt, de még motoros hajók sem jártak, de semmilyen gépek nem voltak. Hajó havonta egyszer közlekedett (nyilván csak nyáron), egyébként csónakon, erdei ösvényeken, mocsarakon keresztül közlekedtek a falvak között.
A lakosság középkorú és idősebb része abban az időben teljes mértékben írástudatlan volt, a 25-30 éves korosztálytagjai is csupán 1-4 osztályt végeztek. Ezzel a képzettséggel már vezető beosztást lehetett betölteni: ilyen fokú képzettséggel rendelkeztek a gazdasági ügyintézők, a kolhozok könyvelői, a halgazdaságok vezetői. Kuzakova útja során csupán két személlyel találkozott, akinek magasabb végzettsége volt: egy kilencedikes diákkal (arról, hogy ő hol tanult, nem esik szó), illetve a karimi hétosztályos iskola tanárával.
1955-ben Kuzakova még találkozott a többnejűség jelenségével is. Igaz, csak két férfinak volt két felesége is – közülük az egyik 77 éves volt, a másik korára Kuzakova már nem emlékezett (de valószínűleg ő sem volt fiatal).