-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A téli hidegben nagyon kellemes forró teát kortyolgatva egzotikus tájak útleírását olvasgatni. És ha az egzotikus táj a rének, a fagy és a kétségbeesés hazája? Olev Remsu a nyenyeceknél járt...
Olev Remsu Minu Neenetsimaa (Az én Nyenyecföldem) az Észtországban megjelenő Minu... (Az én...) útikönyvsorozat egyik legkülönlegesebb darabja. (A sorozatból már korábban bemutattuk a Magyarországról, valamint a különböző finnugor népek körében tett utazásokról szóló részt.) A könnyed kalandokkal teli útleírásokhoz szokott olvasó valószínűleg meglepődve, sőt megdöbbenve olvashatja a nyenyecföldi utazásokról szóló sorokat. Olev Remsu könyvében ugyanis a szibériai őslakos nyenyecek életét és az ellenük elkövetett (történelmi) igazságtalanságokat ismerhetjük meg. A könyv mégsem lesz olvashatatlan vagy túlzottan depresszív, a szerző ugyanis jól operál az iróniával és a meseszerűséggel, valamint történetét teleszövi szürrealisztikusnak tűnő anekdotákkal, visszatérő elemek az amerikai kémek, jóslatszerű álmok és hidrogénbomba.
Valóságos? Rémálom?
Olev Remsu könyvének utószavában figyelmezteti olvasóit, hogy történetében a valóság és az álom határai elmosódnak, és hogy nagyon szubjektív mindaz, amit elmesél. Sokszor valóban hihetetlennek tűnik, amit leír (például, hogy a repülőgép ajtaját nem lehet jól zárni, és a repülés alatt valakinek végig fogni kell, nehogy kinyíljon stb.). Aki már járt orosz földön, bizonyára megtapasztalta, hogy bármikor történhetnek ehhez hasonló furcsa, olykor igazán kafkai világba illő dolgok, különösen, ha a bürokráciáról van szó. Remsu a Szovjetunió összeomlása előtt indul a nyenyecek földjére egy amerikai fiúval (Johnnal), akinek eltökélt szándéka, hogy jól megtanuljon nyenyecül. Mondanunk sem kell, hogy ezzel kihívja maga ellen a sorsot, és persze az orosz hatóságokat is. Olev Remsu és John először Szalehardba mennek, majd Jar-Saleba és később réntartó nomád nyenyecekhez.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A Rénhíreken már olvashattuk magyarországi nyelvészek nganaszanokhoz tett kutatóútjáról. Ugyanitt alapos áttekintés található a szamojéd nyelvek osztályozásáról, valamint a népek mai helyzetéről. Remsu könyve nem tartalmaz ilyen pontos adatokat, az egész regény inkább egy interjú- és sztorifolyam, amelyben sok szó esik a nyenyec nép története során elszenvedett sérelmekről. A cselekmény a kazimi felkelés és az ún. Cár-bomba felrobbantásának története köré szerveződik, Remsu és amerikai barátja lépésenként szereznek információkat a harmincas években lezajlott felkelésről és annak megtorlásáról, valamint a hidrogénbomba felrobbantásának következményeiről.
A kazimi felkelés – ahogy már erről korábban is olvashattunk – a harmincas években robbant ki, a hantik és a nyenyecek vettek benne részt nagyobb számban az őslakosok közül. A felkelést (vagy egyes források szerint háborút) a gyerekek internátusokba kényszerítése és a kolhozok erőszakos létrehozása váltotta ki. Az egyenlőtlen harcban és a megtorlások során nagyon sokan elpusztultak, a férfiak elhurcolása és a lőfegyverek elkobzása számos családnak halálos ítéletet jelentett a tundrán. Remsu könyve azt sugallja, hogy a Novaja Zemlján végzett hidrogénbomba-kísérlet is a megtorlás része volt. A Szovjetunió felbomlása előtt még katonai titoknak számító robbantásról az átlagember semmit sem tudott. Remsu is egy dendrokronológiai kutatásokat végző csoporttól hall arról, milyen természeti katasztrófát okozott a bomba.
A környezetszennyezés (amelyet részben a bomba, részben azonban az olajkitermelés okozott, és okoz ma is) az egyik tényező, amely az őslakos népek életterének beszűkülését eredményezi. A másik nagyon fontos tényező, amely a kultúra- és nyelvvesztést idéz elő, az oroszoknak az őslakosokhoz való viszonyulásában keresendő.
Az őslakosok történetei
A könyv gyakorlatilag az őslakos népekre jellemző történetek fűzére. Az egyik főszereplő egy Anna nevű nyenyec nő, akinek a története sok más kisebbségi értelmiségié is lehetne.
Annát hétéves korában elszakították a családjától és bentlakásos intézetbe vitték, ahonnan csak tavasszal engedték haza, mire befejezte az iskolát, teljesen elszakadt a a tundrai élettől és a családjától. A hazalátogatások során egyre több minden miatt volt elégedetlen, és kritizálni kezdte a családját, hogy miért nem beszélnek oroszul, miért nem mosnak fogat stb. Az elhidegülés olyan nagy mértékű volt, hogy a tizennégy éves lány úgy döntött, a messzi Tyumenybe megy gimnáziumba, még azt is vállalva, hogy gyerekotthonban kell laknia a középiskolás évei alatt.
A gyerekotthonban felnőtt gyerekekhez a Szovjetunióban számos sztereotípia kapcsolódott, színjeles bizonyítványával is lehetetlen lett volna bekerülnie az egyetemre. Csak akaraterejének és kitartásának köszönhette, hogy mégis felvették az egyetemre, méghozzá a pétervári egyetemre (akkori nevén a Leningrádi Zsdanov Egyetemre). Az ottani, majd a tartui posztgraduális tanulmányok után Anna rájött arra, hogy nem jó úton jár, súlyos hibát követett el azzal, hogy cserbenhagyta a népét, és elutasította ősei kultúráját. Ekkor visszaköltözött a tundrára, férjhez ment, és a nyenyecek hagyományos életmódját kezdte élni, ugyanakkor a nyenyec nyelvi és kulturális revitalizáció érdekében is harcolt. A történet ismerős lehet a Pudana című filmből is.
Ugyanígy megrázó olvasni a városba költöző emberek sorsáról, akik őslakos származásuk miatt nem kapnak munkát, alkoholisták lesznek, gyermekeiknek pedig nem adják át sem a nyelvet, sem az ősi szokásokat. A hagyományos ruha viselete ráadásul konfliktusokat okoz a helyi oroszokkal. Ugyanis ha valaki népviseletben sétál például Szalehard utcáin, azt megszólják, kinevetik, és szitkozódva visszaküldik a tundrára. Bevett szokás a könyv írója szerint az is, hogy a népviseletbe öltözött nyenyeceket megtámadják az utcán, és lerángatják róluk a bundát, amelyet utána jó áron eladnak a moszkvai piacon.
Mindezek után érthető, hogy a várható élettartam nagyon rövid (45 év), és magas az öngyilkossági ráta ezekben a közösségekben. Remsu leírja, hogyan végeznek magukkal a beteg és öreg (50 év körüli) nyenyecek: beeveznek a folyó közepére, és magukra fordítják a csónakot. Mivel nem tudnak úszni, a felborított csónak biztos halált jelent. (A hideg vízben amúgy is halálra fagynak.) A természeti népek gyakorlatiasságát tükrözi, hogy az öngyilkosok a csónakból úgy ugranak ki, hogy az kisodródjon a partra, mert a csónakra a többieknek még szüksége van.
Talán ezek után nem meglepő, hogy a könyv észtországi fogadtatása meglehetősen ellentmondásos. Olev Remsut hazájában dokumentumfilmjeiről és tényfeltáró könyveiről ismerik. Eddigi munkásságába tehát könnyen beleilleszthető az úti beszámoló, amely azonban nagyon eltér a Minu...-sorozat többi tagjától. A könyv mindenesetre elérte, hogy az őslakosok problémáiról Észtországban is beszélni kezdjenek, illetve hogy olyan rétegek is értesüljenek ezekről a kérdésekről, amelyek eddig nem érdeklődtek különösebben a rokon népek sorsa iránt.