nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • bloggerman77: @bloggerman77: ... és ha ehhez hozzávesszük, hogy a városokat a korai Árpádkorban böszörmé...
    2017. 09. 25, 02:44  No para, no finnugor
  • bloggerman77: @Bernát: "Hogy ezeknek nem kellett egy lingua franca, és hogy ez ne a hódítók nyelve lett ...
    2017. 09. 25, 02:20  No para, no finnugor
  • bloggerman77: @blogen: A nyugatról behozott zsákmányolt szolgák - akik a térség akkori etnikai viszonyai...
    2017. 09. 25, 01:42  No para, no finnugor
  • Bernát: @bloggerman77: """Géza: ...Neve egy török méltóságnév ...ennek nyugati türk ~ kazár dzsevu...
    2017. 09. 24, 22:31  No para, no finnugor
  • Bernát: @bloggerman77: "Ha a Pilgrim-levélben foglaltak megállnák a helyüket, itt most németül vag...
    2017. 09. 24, 22:29  No para, no finnugor
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nem megalázó, de megalázásra találták ki
Akiknek el akarják venni a múltjukat

A Fenno-Ugria egyesület arra kért fel, hogy írjak egy elemzést „a finnugor elmélet magyarországi fogadtatásáról” a múltban és a jelenben. Az itt olvasható írás tehát eredetileg észt olvasóknak készült, utólag kevéssé módosítottam. A teljes cikket három részben közlöm a Rénhíreken.

Fejes László | 2011. május 16.
|  

Az első részben arról esett szó, hogy mi az a finnugor „elmélet”, illetve mik is azok a finnugorellenes „elméletek” – valójában egyik esetben sincs szó elméletről, alapvető különbség azonban az, hogy a finnugor rokonság megállapítása elméleti alapokon nyugszik, míg az ellene indított támadások semmiféle tudományos elméletre nem épülnek.

A második részben bemutattam a magyarországi finnugrisztika történetét, rámutattam arra, hogy a finnugrisztika már túljutott azon a szakaszán, hogy elsősorban a nyelvrokonsággal, ill. az alapnyelvvel kapcsolatos kérdéseket vizsgálja: nagyrészt beteljesítve feladatát tulajdonképpen felszámolta önmagát, legalábbis azt a formáját, amilyennek a nagyközönség elképzeli.

A befejező részben arról lesz szó, miért néz egy magyar ember alapvetően másként a finnugor rokonságra, mint egy észt vagy egy finn, és mi táplálja ma a finnugorellenes érzelmeket Magyarországon.

Akiknek el akarják venni a múltjukat
Forrás: Marten Gimp

Eszmekórtani vizsgálódások

Írásomban hosszan sorolhatnám, hogy milyen tévhitek élnek a finnugorellenes magyarokban, de ennél célszerűbbnek látom arra rámutatni, hogy honnan eredhet ez a finnugorellenesség. Ezen a ponton két dolgot tartok fontosnak hangsúlyozni: egyfelől nem kísérlem meg végigkövetni a finnugorellenesség történetét, csupán azt vizsgálom, miért finnugorellenes ma valaki Magyarországon; másfelől az itt leírtak nem megbízható kutatási eredmények, hanem szubjektív személyes benyomások. (Ez utóbbit azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert gyakran azok a finnugristák, akik felháborodva kérik ki maguknak, hogy nyelvészeti képzettséggel nem rendelkező személyek nyelvészeti kérdésekben állást foglaljanak, szívesen fognak a finnugorellenesség szociológiai és pszichológiai elemzésébe anélkül, hogy ilyen irányú képzettségük lenne.)

Az észt olvasó számára nagyon fontos azt megérteni, hogy egy magyar számára a finnugorság „élménye” alapvetően más, mint egy észt számára. Egy észt tapasztalhatja, hogy a nyelvi határok nem mindig élesek: egy tallinni észt számára a võrui a saját nyelvének nyelvjárása és idegen nyelv is egyszerre, s esetleg elgondolkodik azon is, hogy a vótot nem nevezhetné-e mégis egy észt nyelvjárásnak. A finnt már egyértelműen idegen nyelvnek tartja, de részben külön tanulás nélkül is ért belőle valamit, másrészt tanulása során sok nyelvtani elemében és szavában ismerhet saját anyanyelvére. A számiból már alig-alig érthet valamit, de a hasonlóságok ott is szembetűnnek, és ha érdeklődni kezd a téma iránt, a mordvint megvizsgálva is úgy találja, hogy bőven van hasonlóság. Egy észt számára tehát adott a lehetőség, hogy a nyelvrokonságot „megélje”: azaz személyes élményekből értse meg, hogy miként távolodnak a nyelvek, és hogy hasonlóságuk miként válik egyre kevésbé szembeötlővé. Ennek következtében egyáltalán nem furcsa számára, hogy a magyar, amelyben alig fedezhet fel hasonló vonásokat, még lehet rokon nyelve az észtnek, ha mégoly távoli is.

Ezzel szemben egy magyarnak nincs része hasonló élményben. A magyar nyelv legközelebbi rokonait, a hantit és a manysit több ezer kilométerre tőle beszélik, és ha lehetősége nyílik arra, hogy ilyen nyelvű szöveget halljon vagy olvasson, semmit nem ért belőle. Nem csoda, ha nem igazán hiszi, hogy köze lehet ezekhez. (Persze ez nem magyarázat mindenre, hiszen a törökből ugyanúgy nem ért semmit, mégis sok magyar elhiszi, hogy a török és a magyar rokonok.) Az mindenesetre tény, hogy a nyelvrokonságról egy magyarnak nincs közvetlen élménye.

A másik fontos tény, amit figyelembe kell vennünk, az a magyar honfoglalás kiemelt szerepe a magyar történelemszemléletben. Fontosságának több oka van: ez volt az utolsó korszak, amikor a magyarság új területeket tudott meghódítani, így azt a területet is, ahol ma él. Ezután már inkább csak védte több-kevesebb sikerrel, szerencsésebb korszakokban visszahódította azt, amit korábban elvesztett belőle. (Ha bővíteni tudta időnként, azt csak ideiglenesen.) Másfelől ez az a korszak, amikor a magyarságnak még a környezetétől élesen elütő arculata van, még nem adaptálódott a közép-európai viszonyokhoz. Éppen ezért úgy tűnhet, hogy a honfoglalás kori magyarság kultúrája az „igazi magyar kultúra”, később a magyarság csak másokat utánzott, finomabban fogalmazva mások kultúrájához alkalmazkodott, vagy mások kultúrájának elemeit építette be sajátjába. Természetesen józanul gondolkodva világos, hogy a honfoglaláskori magyarság kultúrája is a folyamatos változás egy állapota, és szintén hosszú adaptálódás eredménye. Ám a magyarság esszenciáját keresők számára úgy tűnik, hogy ez a magyarság „valódi” állapota, s rokonainkként olyan népeket kell keresnünk, akik hasonló kultúrában élnek. Hogy e kultúra „öröktől fogva” e népeké volt, vagy a magyarság adta minden más népnek (kezdve azzal, hogy a magyarok háziasították a lovat, egészen addig, hogy a magyarság születését Babilóniába helyezik), az már fantázia és egyéni ízlés kérdése.

E megközelítésből is jól látszik, hogy a dilettánsok keverik a nyelvi és a kulturális rokonságot (meg a genetikait is, de ezen a ponton ez kevésbé releváns). Ez nem csupán e tekintetben igaz: általában is úgy képzelik, hogy a nemzetek valamiféle merev és állandó tömbök, melyeket az egységes nyelv, kultúra és genetikai származás köt össze. Hiába látják nap mint nap példáját a kétnyelvűségnek, a genetikai keveredésnek, pláne a kulturális változásnak, ez nem rendíti meg azon hitüket, hogy a nemzetekben van valami esszenciális állandó. A török rokonság népszerűségét az magyarázza, hogy ezeknek a népeknek a kultúrája emlékeztet a honfoglalás kori magyarságéra. Az összehasonlítást torzítja, hogy a finnugor népekkel való ismerkedés idején azon népek kortárs állapotával szembesültek az érdeklődő magyarok, és nem véletlenül tartották siralmasnak. Ugyanezen népek „dicső múlt”-ja, például az orosz hódítók elleni korábbi hősies harcaik nem kerültek a középpontba, csak jóval később szerezhettek róla információt, és akkor már kevésbé tudta befolyásolni a kialakult képet. A 19. században ugyan már hallhattak a finn polgárosodásról, s erre akár tisztelettel is nézhettek – de a rokonság érzését ez sem hevíthette.

(Megjegyzendő, hogy ebben a tekintetben a finnugrisztika is nagy hibát követett el, amikor „finnugor néprajz”-ról, „finnugor zené”-ról, „finnugor irodalom”-ról, sőt, „finnugor világlátás”-ról és hasonlókról kezdett beszélni. Kezdetben persze a tudományág művelőinek sem volt világos, hogy a nyelvi, kulturális és genetikai-antropológai párhuzamok nem vehetőek egy kalap alá. Az ilyen hangok azonban később is erősek voltak, és ma is hallhatjuk őket.)

Nincs jobb egy összeesküvésnél

A mai állapotokban azonban a finnugor népek „lenézése” már alig játszik szerepet. Sőt, ilyenről alig beszélhetünk. Vannak ugyan olyan nacionalisták, akik szerint a világon a magyarok a legjobbak, és a világ mindent a magyaroknak köszönhet, de számukra a magyar népnek a többi fölé helyezése a fontos, nem a finnugor népek lenézése.

Napóleon és a magyar múlt
Napóleon és a magyar múlt
(Forrás: Marten Gimp)

Sőt, sokan kifejezetten hangsúlyozzák, hogy nagyra becsülik a finneket, észteket, ritkábban az oroszországbeli finnugor népeket – ám ezeket nem tarthatják rokonaiknak. Ellenben gyakran idézik például a következő történetet: „Napóleon megkérdezte Francois [sic!] Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal, mire Talleyrand válasza a következő volt: »Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el a nép múltját, és azt teszel velük[,] amit akarsz!«” Érdekes módon sosem derül ki, mit tett ezután Napóleon, hanem rögtön arról esik szó, hogy ezt az elvet alkalmazták a Habsburgok, amikor „meghamisították a magyar történelmet”, és a hun származás helyett a „finnugor származás”-t kezdték tanítani. Természetesen ma a „finnugor származás”-t nem azért utasítják el, mert megalázónak tartják. Ezt csak a 19. századi magyarok tartották megalázónak, ma már senki nem tartaná annak. Elutasítani azért kell, mondják, mert nem igaz, hiszen a Habsburgok találták ki a magyarok megalázására. Ez az abszurd elképzelés egyébként szervesen illeszkedik e népes tábor gondolatrendszerébe – nem egyszer kiderül, hogy úgy képzelik: ha a világ fel- és elismerné, hogy a magyarok a hunoktól származnak, akkor egészen más szemmel nézne a magyarokra. (Hogy pontosan miként, az nem derül ki, de a lényeg, hogy önként alávetné magát a magyarok akaratának, és „ismét” a magyarok uralkodnának a világon.)

Érdekes elgondolkodni azon is, hogy a Talleyrandtól származó (valós vagy állítólagos) idézet sosem abban a kontextusban kerül elő, hogy milyen helyes meglátás, és mennyire nem így kellene viselkednünk, hiszen ez a viselkedés irracionális, ráadásul gyengévé és kiszolgáltatottá tesz minket. Sőt, a tételt nem csupán igaznak fogadják el, hanem egyenesen úgy értelmezik, hogy egy igaz magyarnak így kell viselkednie, és elsősorban a (magyarság) múltján keresztül definiálnia, sőt, értékelnie önmagát.

A Habsburg-összeesküvésről szóló elképzelések szerint a terv központi végrehajtója Hunfalvy Pál volt. Magyarellenességének fő bizonyítéka, hogy német származású volt, éppen ezért rendszeresen Hunsdorferként emlegetik. Nem mellesleg 1849-ben, a Habsburg ház trónfosztásakor a debreceni országgyűlés jegyzője volt, tehát aligha mondható Habsburg-pártinak. Fő bűne, hogy Magyarországra hívta Budenzet, aki később megnyerte az ugor–török háborút. Arról, hogy Budenz ekkoriban még inkább a török rokonságot pártolta, nem tudnak. Hasonlóképpen fogalmuk sincs arról, hogy az akadémián Hunfalvy tartotta az első előadást a lehetséges sumer–magyar rokonságról (mely akkor még tudományos körökben is komolyan felmerülhetett), tehát egyáltalán nem a  „kizárólagos finnugor rokonítás” támogatója, hanem nyitott, kereső kutató volt.

A finnugorellenesek érvelésének szerves részét képezik a xenofób érvek. Ha valaki nem volt magyar, vagy nem volt tisztán magyar származású, akkor csakis magyarellenes lehetett: ha viszont maga is finnugorellenes volt, akkor ezek a tények feledésbe merülnek. Az egyébként antiszemita szólamokat zengő fórumokhoz valahogy sosem jut el az az információ, hogy Vámbéry Ármin zsidó származású volt. Ha külföldiek finnugorellenes nézeteket fogalmaznak meg, azonnal „nemzetközi tekintély”-ekké válnak. Az ő esetükben nem merül fel, hogy külföldiként a magyarság ellen törnének. Az utóbbi időben különösen két olasz kutató, Angela Marcantonio és Mario Alinei áll igen nagy becsben: őket általában együtt emlegetik. A dolog pikantériája, hogy ők ketten egészen mást mondanak: Marcantonio szerint a finnugor nyelvrokonság nem bizonyított, Alinei pedig azt bizonygatja, hogy a magyar az etruszkból fejlődött. Mi több, Marcantonio egyenesen ostobaságnak minősítette Alinei állításait – a magyar finnugorellenesek köreiben mégis egyformán népszerűek. De szívesen emlegetik pl. Kalevi Wiik nevét is, holott ő az uráli nyelvek rokonságát egy percig sem tagadta, legfeljebb az őshazák térbeli elhelyezkedését képzeli el másképp.

Mindez véleményem szerint egy irányba mutat: a finnugorellenes elméletek mai népszerűsége nem a finnugor népek iránt érzett ellenszenvből vagy a más népek iránt érzett (szó szerinti) rokonszenvből, hanem egyszerűen az összeesküvés-elméletek iránt érzett szomjból fakad. Mint arra korábban utaltam, a „finnugor összeesküvés” realitását megerősíti az a tény, hogy a Kádár-korszakban egyfajta „hivatalos álláspont”-nak tűnt. (A finnugorellenesek egyébként is szívesen beszélnek úgy a finnugor nyelvrokonságról, mint „hivatalos” álláspontról, azaz ideológiáról. Az a legkevésbé sem zavarja őket, hogy gyökeresen eltérő poltikai felfogású kormányok sem szokták ezt a kérdést abajgatni: sőt, inkább megerősíti azt a hitüket, hogy rendkívül átfogó összeesküvésről van szó.) Sok frusztrált, magát különlegesnek érző, de sikertelen egyén számára a legkézenfekvőbb világmagyarázat az, hogy ő valójában különleges és világuralomra termett, de ármánykodó gonosz erők jogos jussától megfosztották. Maga a frusztráltság nem feltétlenül a személyes sikertelenségből fakad, de ennek firtatását inkább a szakemberekre hagyom. (Azt mindenesetre kutatások igazolták, hogy Magyarországon szégyen sikeresnek lenni: modortalanságnak számít kijelenteni, hogy valakinek éppen jól mennek a dolgai, ennek részletezése egyenesen pökhendi dicsekvésnek számít – ellenben a panaszkodásnak kultúrája van, az egyénnek illik megmutatnia, hogy neki is van éppen elég baja.)

Nem állíthatjuk természetesen, hogy aki nem hisz a finnugor rokonságban, az mind az összeesküvés-elméletek feltétlen híve. De a finnugorellenesek keltette zaj oda vezet, hogy a tájékozatlanok elkezdik azt gondolni: „ha ennyit, ennyien mondják, akkor biztos van benne valami”. Így aztán az alapvetően nem finnugorellenes laikusokban is kialakul az a meggyőződés, hogy a finnugor rokonsággal kapcsolatban valami nem stimmel, vagy a lehető legelfogulatlanabbul, de komolyan hiszik, hogy „a finnugor rokonság elmélete már megdőlt”.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
510 Ynas Midgard 2013. február 27. 02:30

Elnézést a "thread necro"-ért. Régen volt már... Azt hiszem, a 369. hozzászólásig bírtam olvasni. Közben eszembe jutott, hogy egy másik elszánt hívővel folytatott diskurzus során eszméltem rá, miféle fogalomzavar (is) okozhatja a problémát.

A "genetikai rokonság" nem csupán a genetikában, hanem a nyelvészetben is értelmezhető fogalom; pl. a magyar rokonítható a némettel (lásd egy halom jövevényszó), és genetikailag rokonítható a manysival (ti. közös ősre vezethetők vissza).

Ez az "epiphany" teljesen új színben tüntette fel számomra az egész értetlenkedést (és nem mellesleg megerősített abban, hogy a hozzáértés és egyáltalán a valott nézetek logikus öszsakpcsolásának hiánya melett gondolják sokan azt, amit).

Most pedig megyek, ma már nincs több felesleges időm.

509 Abani 2012. január 5. 20:06

Nem tudom mennyi a tudományos alapja az alábbi cikknek, mindenesetre sok érdekességet tartalmaz!

aranykapu.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=607069

508 Abani 2012. január 5. 19:26

Engedjétek meg, hogy a székelyekkel kapcsolatban megosszak veletek egy hozzászólást egy másik fórumról!

Sáfár István:

"A nyelvészeti kutatások különböző székely csoportokat különböztetnek meg. A székely nyelvjárások vizsgálatával kimutatható, hogy a székely nemzetségek a Székelyföldre való áttelepítés előtt a Kárpát-medence melyik téségében laktak.

-------------------

"17. A székelyek állítólagos áttelepítése és a peremjelenségek

A székelyek magyar nyelvet Erdélyben nem tanulhattak, mert bár a Mezőség velük határos (sőt a Marosszéken őket megelőző) ősi nyelvjárása az ő nyelvjárásaiknál korábban telepedett meg a te­rületen (Ernye!) a nyelvjárásaiktól viszont merőben eltérő, akárcsak a tőlük keletre élő csángóké, így már ott is magyarul beszéltek, ahonnan jöttek, azaz a késő avar kori ősmagyar nyelvterület bármelyik részén. Ezeken a területeken tehát, beleértve a nyugati és déli peremet is, az ott élő avar kori, ősmagyar nyelvű lakosság a 9-10. századra nem szlávosodott el, még kevésbé pusztult ki Magyarrá pedig az Árpádi honfoglalóktól nem válhatott, mert Árpádi honfoglalók a késő avarok lakta területeken nem mindenütt telepedtek meg. Viszont vannak erős nyomai elsősorban nyugati dél-szláv (főleg korai szlovén) hatásoknak, mind a székelyek, mind általában a magyarság régi nyelvében. Feltűnő, hogy „Az erdélyi székelység idegen népekkel való kapcsolata közül a pannon-szláv (szlovén, horvát) nyelvi nyomok a legjellegzetesebbek."202 így ke­rült a túr Fekély' (vő. túrós a háta) szó a Székelyföldre, mint szlo­vénból való átvétel. 203 Ahhoz azonban, hogy el nem szlávosodott, és magyar nyelvet beszélő népek átköltözhessenek akár az északi peremekről, akár a nyugati gyepük mellől, akár a Dél-Dunántúlról vagy Szlavóniából - tehát csupa olyan területről, ahol Árpád népe nem szállt meg, csak hódított - az szükséges, hogy ez az ősmagyar nyelvű lakosság már jóval 895 előtt is ott élt, bizonyára akkor is idegen, de legalább részben már elmagyarosodott - esetleg még avar, zömmel már onogur - urak és bők vezetése alatt. Az áttele-pülésekre és áttelepítésekre pedig nem az Árpádok uralkodása idején bármikor, különösen nem a 12. században került sor. Hanem részben a frank-avar háborúk végén és azokat követően a 9. században, valamint a honfoglalást lezáró országrendezés (szer) során. Az Árpád népe által ténylegesen megszállt (nem csak uralt), tehát 10. századi településmagon kívüli, attól északra, nyugatra és délre eső területek (a Vágón túli részek = Sasvár megye, a Hanság és a Bécsi-medence, a Szerémség és Szlavónia) lakossága tehát aligha lehetett aránylag sűrű szláv népesség.204

199 Ha leszámítjuk, vagy beleszámítjuk azokat a késő avar kori és Árpád-kori köznépi temetőket, amelyeket itt és ott szlováknak, morvának, szerbnek, karantánnak, bajornak, besenyőnek, horvátnak és ki tudja még minek tartanak.

200 Bóna István in: Rubicon 3:3, 1992. március, 27. - Részletesen Bóna 1991. -

Benkö 1991, 58-59.-Benkö Elek in: Rubicon 3:3, 1992. március,28. 2(" Lásd Makkay 1998a, 74-78.

A meghaladott székely modellnek (a székelyek török eredetűek) is észre kellett volna vennie a lényegi ellentmondást: hogyan telepíthettek volna át a korai Árpád-korban, a 12. század első felében akkor még törökül (vagy már magyarul) beszélő székelyeket azokról az északnyugati, nyugati vagy déli peremekről, ahol áll. században a pánszláv modell szerint még Szőke Béla feltevésében is aránylag sűrű szláv lakosság élt [volna].

A Dunántúl déli pere­meinél élők persze nem voltak automatikusan szlávok pusztán csak azért, mert 9. századiak. Hiszen a helyesen 9. századi keltezésű csánigi, Pécs-magyarüszögi, Szigetvár környéki kard egykori forgatója miért lenne automatikusan szláv?

A peremterületek el nem szlávosodott, de nem Árpád népétől származó magyar lakosságára utal pl. Baranyában a Görbö helynév, vagy a Nyugat-felvidéki Báni medencében, Nyitra környékén és Barsban-Hontban olyan magyar eredetű helynevek koraisága, mint Egresd, Egeg/Egueg, Sziget, amelyeket a szláv nyelvek csak a jer vokalizációja - tehát a 10. század vége - előtt vehettek át.205

Megismétlem: Trencsén környékén szláv lakosság vett át magyar helynevet a 10. század vége előtt. Ez azt jelenti, hogy itt Árpád népe nem szlávokra akadt, hanem talán éppen kezdődő ejszlávosodásban lévő magyarokra, akik eszerint nem érkezhettek Árpád népével, hiszen akkor aligha lehettek volna éppen elszlávosodóban.

Rendkívül gyakran emlegetik a történettudósok azon nézetüket, hogy a székelység valójában a határőrvidékekre helyezett, oda kiszorított, majd azok nyugati részéről (a gyepüvidékekről) a 11-12. századok fordulóját követően keletre áttelepített, eredetileg nem magyar nyelvű nép lett volna. Azon túl, hogy ilyesmit bizonyító történeti források nem léteznek, és az egész feltevés puszta hipotézis, a székelység, mint áttelepített peremjelenség ósdi tételének megértéséhez és elutasításához hosszan idézek Mályusz Elemér posztumusz megjelent zseniális munkájából:

„A francia nyelvatlasz eredményeiből ... fontos következtetéseket találtam levonhatónak, ... Nyelvészeink azt a megfigyelést, hogy a Székelyföldön és Göcsejben, tehát az ország keleti és nyugati szélén, de csak ott. sok azonos nyelvi és néprajzi jelenség található, úgy magyaráztak, hogy ezeknek oka a határőrzö katonaságnak az Árpád-korban a nyugati végekről keletre áttelepítése. Ezt a hipotézist sok érvvel lehetett támogatni, s aki nem ismerte a nyelvi jelenségek terjedésének módját, nem is tudta cáfolni. A francia nyelvatlasz éppen a lényegről, aminek tárgyalását a magyar nyelv­tudomány elmulasztotta, adott felvilágosítást. Megállapítása szerint a francia nyelvterület szélén lévő jelenségek valamikor a központban, Ile de France-ban is éltek, sőt innen terjedtek tovább, itt azonban a művelődés fejlődése során újabb elemek váltották fel őket, ami a széleken, a fejlődés lassúbb üteme következtében, nem következett be. A felismerés, hogy a szélek azonos vonásai valamikor

205 Az adatokra Kniezsa István in; Melich-emlékkönyv. Budapest, 1942, 196-204. - Kovács László ín: ArchÉrt 117, 1990,44.

az egész nyelvterületen uralkodó állapotok relictumai, reveláció-szerűen értette meg velem nemcsak a székely-göcseji probléma, hanem a nyelv életének lényegét is." 206

Mályusz olyan peremjelenségekről ír, amelyek az indoeurópai nyelvtörténetnek régi, jól ismert kérdései. Arról van szó. hogy egy-egy önálló és zárt nyelvterület (mint amilyen a mai értelemben vett, 796-895 közötti és utáni korai ómagyar is volt) peremein megtalálható, a peremre kerülést követően kialakuló szabályszerű nyelvi egyezések és eltérések (székely - göcseji) lehetnek megőrzött, vagy elszigeteltségben létrejött archaizmusok, vagy különféle újítások, innovációk. A kérdés igen fontos például a kisázsiai anatóliai ág. elsősorban a hettita megértésében. Itt a késő-indoeurópai alapnyelvből elágazott más dialektusoktól való eltérések többféleképpen is értékelhetőek: éppen a peremhelyzet miatt lehetnek olyan megőrzött archaizmusok, amelyek a protohettita igen korai kiválása után a nagy indoeurópai tömb egymástól akkor teljesen még el nem vált dialektusaiban azóta elenyésztek (1. indo-hettita vagy nővérnyelv-elmélet I). Avagy ezek a régies vonások igen korán önállóan alakultak ki az anatóliai elődjében, a proto-anatóliaiban, annak igen korai elválása után. (archaikus saját pe­remújítások), és ezek a saját újítások a teljesen még fel nem bomlott késő-indoeurópai alapnyelvre már nem terjedtek ki (2. nővér­nyelv-elmélet II).

Másrészt magyarázhatók az eltérések későbbi, fiatal, saját újítások révén is, a felbomlott indoeurópai alapnyelv valamelyik dialektus-csoportjától való, szabályszerű, nyelvfa-szerinti elválás után. így lehetnek csak a hettitára és részben kis-ázsiai rokonaira jellemző fiatal peremújítások, a kiválás után saját belső fejlődés és más nyelvcsaládokkal (hatti, sémi, eblai, ismeretlen eufráteszi-tigriszi kihalt nyelvek, stb.) való kapcsolatok eredményeként. Az ilyen újítások általában nem terjednek el az egész zárt nyelvterületen (3. leánynyelv-elmélet I). Más újítások viszont egy-egy nyelvterületnek éppen a központi területein következnek be, ezek a középponti újítások, ahonnan sugarasan kifelé elterjednek (4. leánynyelv-

206Mályusz 1994 [írta 1936-19371,p. 13.

207 Vő. például O. Szemerényi: Einführung in die vergleichende Sprachwissenschaft. 4. kiad. Darmstadt. 1990, II, 6. - Vő. Makkay János: Az indoeurópai népek őstörténete. Budapest, 1991, 34, 62, 75.

elmélet II). Ehhez igen hosszú idő kell, és őstörténeti körülmények között nehéz megállapítani, hol is volt egy központ.

Ezek így rövidítve elmondva kétségtelenül igen bonyolult dolgok, de több száz vagy akár több ezer évig tartó, nagy régiségű és nagy területeken zajló folyamatok tudományos leírása nem könnyű dolog. Ez is oka lehetett annak, hogy nyelvtudományunk a székelyekkel kapcsolatos nézetének a kialakításakor nem sok figyelmet fordított az alaposan kidolgozott indoeurópai perem-modellekre. Mint szintén Mályusz mondta, „a magyar történeti nyelvészkedés rendkívül egyoldalú, hatása alatt nyelvtudományunk megfeledkezik kötelességéről olyannyira, hogy még hozzávető felvilágosítást sem tud adni a nyelv tulajdonképpeni életéről." Egyértelmű, hogy Mályusz az utolsó, negyedik modellre gondolt, és ebből a következő tanulságok vonhatók le:

a. a székely, göcseji (és más, rokon, Mályusz által nem említett un. peremnyelvterületek, pl. a szerémségi, mosoni, soproni, morvaföldi) a korai egységes ómagyar nyelvterület olyan peremei, ahová a központi újítások csak nagyon lassan jutottak el, teljességben helyenként máig sem. A székelyek, göcsejiek és más peremnépek peremeken való elterjedési helyzete nyilvánvalóan egy olyan korai magyar települési terület külső gyűrűje, amely terület mindenütt ősmagyarok lakta térség volt, de peremein a 10. században Árpád honfoglalói még nem telepedtek meg, míg az ősmagyarság más, centrálisabb területein már igen. E peremnyelvjárások egymástól való eltérései törvényszerűen annak is a következményei, hogy más és más külső nyelvterülettel érintkeztek, más és más külső - és éppen peremhelyzetük miatt erős - hatások alá kerültek. Rokon vonásaik az egész nagy nyelvterületre kiterjedő közös archaizmusok (1. modell) csak peremeken megőrzött jegyei, valamint (főleg nyugati délszlávból történő átvételek alapján) közös újítások eredményei egyformán lehetnek (2. és 3. modell). Azt sem zárhatjuk ki, hogy akár 895 előtt, akár azután csoportjaikat innen oda vagy onnan ide telepítették. De nem csak kizárólag a nyugati peremekről keletre, és nem kizárólag csak későbbi székelyeket.

b. Ennek megfelelően nincsenek, nem is voltak, és nem is létezhetnek adatok arra, hogy a székelyek elődeit a nyugati peremekről a 11. század vége után királyaink telepítették át. Ilyen okleveles adatokat nem ismerünk, senki sohasem közölt. Az áttelepítésre vonatkozó vélemények puszta spekulációk. Meglehet, hogy történészek körében manapság már nincs vita abban, „hogy a nyugat felőli veszélyeztetettség megszűnvén, a székelyeket keletre, Bihar megye területére telepítették át.211

Források nélkül újra és újra hangoztatva is, ez puszta hipotézis marad. Legújabban még a székelyekre vonatkozó legkorábbi okleveles adat eredetiségét 212 is kétségbe vonták, alighanem joggal.

Általában magyarázzák az említett nyelvi párhuzamosságokat azzal, hogy a székelyeket a különböző nyugati és déli határőrvidékekről királyaink telepítették egymás mellé, mai hazájukba. Megismétlem: egyetlen, ilyesféle áttelepítéseket bizonyító, elrendelő, említő oklevél vagy más tudományos adat sem létezik, és soha nem is létezett. Az áttelepítés ötlete hasra ütés eredménye, Hunfalvy-féle okoskodás, amelyet a történészek máig tényként emlegetnek. Ezt régen és világosan elmondta már Mályusz Elemér. Azonban senki nem figyelt, és ma sem fígyelmez a szavára!

Sőt!

Világosan kimondta már a helyes szentenciát egy ítélőbíró, csíkszentsimoni Endes Miklós 1937-ben: „ma már Hunfalvy Pálnak álláspontja, mely szerint a székelyek a magyar királyok által határőrzésre telepített magyarok, megcáfoltnak tekinthető, Hunfalvy álláspontja nyelvészeti okokon épül fel és a krónikák teljes lebecsülésén".213

c. Az a. pontból, és sok-sok más érvből következően is a székelyek elődei soha nem beszélhettek más nyelvet, mint magyart, ómagyart, ősmagyart, és így tovább visszafelé az uráli alapnyelvig, ha úgy tetszik, a nosztratikusig."

208 Mályusz 1994, p. 13.

209 Bár a székely nyelvcsoportok erdélyi alakulásában szerepe lehetett a harmadik modellnek is, ezek azonban az archaikus nyelvi összetevőkre aligha vonatkoznak. Éppúgy nem, mint a délnyugati szlávból való átvételekre sem.

210 A Karoling-kori helyzet áttelepítés helyett inkább keletre történő menekülést és átköltözést sugall, a honfoglalás kori állapotok a 10. század elején történt erdélyi letelepítést, például a besenyők és a bolgárok ellen.

211 Klíma 2001,264.

212 Eszerint az 1088-as, Bóna szerint 1092-1095-ös Scicul későbbi betoldás: Kordé Zoltán: A székely eredetkérdés az újabb kutatások tükrében. Aetas 1993: 3, 31. - A kérdéshez általában Makkay 1994, 111-123."

213Endes 1937-1938, 2.-Vő. Szöllösy 2004,43.

71"

Makkay János, Budapest , 2005, 66- 71 . old

Sáfár István

507 HumanPista 2012. január 5. 17:30

@istentudja:

A Semino jelentés nagyobb anyagból merített (már csak anyagi okokból is) mint Raskóék. Esetleg azt is érdemes lenne figyelembe venni.

Olyan sok itt a hozzászólás, elnézést, ha már ez téma volt.

506 istentudja 2012. január 5. 15:43

@Angry Bird: De palimadár vagyok!Maga nem is következetes.A vége így lenne stílszerü:magyar ember Isztanburma/Istambulma/Istenbalmaz...vad fan snackar du om?

505 istentudja 2012. január 5. 14:19

@Angry Bird: Dr.úr,ez a helyes kifejezés/hozzáállás!(Csak semmi délibáboskodás!)

504 Angry Bird 2012. január 5. 13:45

@istentudja:

Kappanhágó, Istókhalma

Magyar ember: Isten barma!

503 istentudja 2012. január 5. 13:44

@Abani: Köszönöm a linket,most látom,hogy van egy Matharu törzs is:

en.wikipedia.org/wiki/Tarkhan_%28Punjab%29

502 Abani 2012. január 5. 13:14

@istentudja: Én a páhuzamot lehetségesnek tartom. Biró is írt erről itt megtalálod!

www.magtudin.org/Biro_Jozsef_Magyar-Onogur.htm

501 istentudja 2012. január 5. 12:54

@Abani: Sajnos nem tudok válaszolni,de nekem is van egy kérdésem.

Pakisztánban van egy Tarkhan nevü törzs.Szkíta,szaka eredetünek tartják.Érdekes a tarkhan-asztalos és a tárkány-kovács párhuzam.Lehet-e köze ennek a pundzsábi törzsnévnek a honfoglalók Tarján-Tarkan törzsnevéhez?Azt is vitatják,hogy ez török,vagy iráni eredetü.Hm.

500 bibi 2012. január 5. 12:36

@nemtulnehez: „Akárhogy csűrjük, csavarjuk a tényeket, kétségtelen, ..

*************

Nagyjából így van. Ez a különbség sajnos Budai Nagy Antalig és Dózsáig vezette a társadalmat.

499 istentudja 2012. január 5. 10:43

@fakir: Mai tudásunk szerint Közép-Ázsiát évezredeken át föleg europid jellegü népek lakták.Ezért az sem meglepö,hogy a honfoglalóknak csak 16-17 százaléka volt europo-mongolid jellegü.Ezt az antropológiai eredmények is alátámasztják.A Raskóék vizsgálata szerint hét mintából kettö volt kimondottan keleti (N),a többi (nem hivatalos forrásból), az R1a és a J haplocsoportba tartozik.Jó lenne végre felzárkózni és pontos,részletes,hiteles eredményeket közölni,hiszen a genetika alkalmas erre.Ezzel szemben,legközelebbi nyelvrokonainkra az N a jellemzö.De a litvánok 38-48 százaléka is ide tartozik.

498 Abani 2012. január 5. 09:30

Csak kérdezni szeretnék. Ti láttok összefüggést a sabartoi nevezet és a Suvar Jorty között?

s155239215.onlinehome.us/turkic/11Miftakhov/Lecture_16En.htm

497 fakir 2012. január 4. 23:53

@istentudja:

Egy kis adalék a magyar "őshaza" kérdéskörével kapcsolatban (Ural, Dél Szibéria):

Idézet:

"Our autosomal, Y-chromosomal and mitochondrial DNA analyses reveal that whereas few specimens seem to be related matrilineally or patrilineally, nearly all subjects belong to haplogroup R1a1-M17 which is thought to mark the eastward migration of the early Indo-Europeans. Our results also confirm that at the Bronze and Iron Ages, south Siberia was a region of overwhelmingly predominant European settlement, suggesting an eastward migration of Kurgan people across the Russo-Kazakh steppe. Finally, our data indicate that at the Bronze and Iron Age timeframe, south Siberians were blue (or green)-eyed, fair-skinned and light-haired people and that they might have played a role in the early development of the Tarim Basin civilization."

Caroline Bouakaze et al., Pigment phenotype and biogeographical ancestry from ancient skeletal remains: inferences from multiplexed autosomal SNP analysis, International Journal of Legal Medicine doi:10.1007/s00414-009-0348-5

Idézet:

"In the present study, a multiplexed genotyping assay for ten single nucleotide polymorphisms (SNPs) located within six pigmentation candidate genes was developed on modern biological samples and applied to DNA retrieved from 25 archeological human remains from southern central Siberia dating from the Bronze and Iron Ages. SNP genotyping was successful for the majority of ancient samples and revealed that most probably had typical European pigment features, i.e., blue or green eye color, light hair color and skin type, and were likely of European individual ancestry."

V. G. Moiseyev, Nonmetric traits in Early Iron Age cranial series from Western and Southern Siberia, Archaeology, Ethnology and Anthropology of Eurasia, Volume 25, Number 1 / July, 2006, DOI: 10.1134/S1563011006010117

kepfeltoltes.hu/120104/cranial_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Magyarán Dél Szibéria egy az egyben Európai jelleggel rendelkező népek hazája volt anno......

496 istentudja 2012. január 4. 20:09

indo-european-migrations.scienceontheweb.net/Iranian_Turkic_Mongolic

...és egy finn nyelvész:

www.mv.helsinki.fi/home/jphakkin/N1c1.xps

Ebben az az érdekes,hogy a régi dogma ,mely szerint az "igazi",eredeti finnugor Y-haplocsoport a Tat C allél (N3/N1c1),lassan megdöl.Arra biztosan jó a populációgenetika,hogy kizárhassunk bizonyos dolgokat.Megkönnyíti a keresést.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X