nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hogyan hívjuk E.T.-t, ha nem adta meg a számát?
Üzenet az űrbe – avagy hogyan üzenjen az emberiség

Nem tudni pontosan, hogyan kezdődött: az első ember, aki üzenetet küldött a világűrbe, talán az öklét rázta. Később finomodtak a módszerek; voltak, akik csak elmélkedtek róla, mások borgőzös ötletekkel álltak elő. Gauss például hatalmas háromszöget vágatott volna a szibériai erdőségekbe, Littrow pedig lángoló körrel kívánt jelezni a marslakóknak. Végül a hetvenes évek elején Drake elküldte az első SETI-üzenetet egy rádióteleszkóppal.

G.B. | 2009. július 29.
|  

A vágy, hogy kapcsolatot létesítsünk a többi bolygón létező intelligens életformákkal, jóval régebbi, mint az UFO-őrület, vagy a SETI-mozgalom. Langymeleg augusztusi éjszakákon néhány ábrándos tekintetű ősember minden bizonnyal az ég felé emelte szőrös ábrázatát, hogy szózatot makogjon a távolban pislákoló furcsa valamikhez az égbolton, de ezekről a próbálkozásokról nincsenek feljegyzések. Tiszta égboltú éjszakák később is voltak, ezért a messzi világokról való töprengés sem veszített a lendületéből.

Rádióteleszkópok sora a hollandiai Westerbrokban
Rádióteleszkópok sora a hollandiai Westerbrokban
(Forrás: Hermann Brinkman/sxc.hu)

A biztató kezdetek után a 19. században számtalan tudós elmélkedett azon, hogyan lehetne a marslakókkal vagy a Vénuszon élő népekkel kommunikálni. Ezek a korai kezdeményezések – amelyek százötven évvel megelőzték a földönkívülieknek először 1974-ben küldött rádióüzenetet – vizuális jelekre alapultak, már csak azért is, mert a fénynél alacsonyabb frekvenciájú elektromágneses hullámok modulációjával működő, jeltovábbításra használt eszköz, vagyis a rádió feltalálása még évtizedekig váratott magára.

Szegény ember vízzel főz

Amint azt a történelem mutatja, a bolygóközi kommunikációra vonatkozó elképzeléseket a rendelkezésre álló technológia határozta meg, legyen az lámpa, rádió vagy lézersugár. Az emberek azzal próbálkoznak, amijük van – összegezte az évszázadok tapasztalatát a Space.com-nak nyilatkozva Steven Dick, a NASA vezető történésze.

Az ókori görögök már tudni vélték, hogy más bolygókon is létezhet élet, de az elgondolás a kopernikuszi fordulatnak köszönhetően lett igazán népszerű. Ismeretes: a szemléletváltás névadója Nikolausz Kopernikusz volt, aki mint plébános, kormányzó, adminisztrátor, közgazdász, bíró és orvos kereste a kenyerét, és csak szabadidejében foglalkozott csillagászattal. Kopernikusz 1543-ban, halála évében jelentette meg könyvét „Az égi pályák forgásáról” címmel. Ebben a forradalmi műben a szerző a világmindenséget úgy modellezte, hogy a Nap van a központban, nem pedig a Föld.

A kopernikuszi tanok tudományos és világnézeti jelentőségét „csak az olyan drámai eredmények kapcsán ismerte fel a világ, mint amilyen Giordano Bruno máglyahalála 1600-ban, vagy a Galilei-per 1633-ban; a kopernikuszi gondolat kiteljesedése tehát már a 17. századhoz tartozik. Az események itt már felgyorsulnak. A század elején még megégetnek valakit a végtelen világ víziójáért, a század végén pedig mind a fizikai törvények rendszere, mind a matematikai eszköztár készen áll arra, hogy egy Holdra-szállás, vagy akár egy Mars-utazás pályaadatait meghatározhassuk” – írja a Ti jobban féltek... című dolgozatában Simonyi Károly fizikus, a Microsoft és az űrutazások révén elhíresült Charles Simonyi édesapja.

Mindez még fontos lesz, de visszatérve a Földre: Steven Dick úgy véli, hogy miután az emberiség rádöbbent, hogy a bolygók a Nap körül keringenek, már nem volt nehéz elképzelni, hogy a többi planéta hasonló lehet a Földhöz. Galilei, Kepler és a többiek fontolóra vették, vajon lakható-e a többi bolygó. De ezt csak csendben tették, nehogy felbosszantsák az egyház elöljáróit.

Világok sokasága

A földön kívüli élet elméletének egyik legbefolyásosabb támogatója Bernard le Bovier de Fontenelle francia író, filozófus volt, aki pályája elején költeményeket és szomorújátékokat írt, majd megállapította: helytelenül cselekszünk, ha minden szabadidőnket annak szenteljük, hogy együtt legyünk a szeretőnkkel. Igaza lehetett, hiszen az akadémia titkárává választották, másrészt szinte napra pontosan száz évig élt (1657. február 11.–1757. január 9.).

Fontenelle olyanokat is mondott, mint például „a helyes gondolkodás mindig hasznos, még akkor is, ha nem hasznos dolgokról gondolkodunk”, és a bölcsességek kiötlése közben volt ideje megírni a filozófiai relativizmus egyik kiindulópontjául szolgáló Entretiens sur la pluralité des mondes (Beszélgetések a világok sokaságáról, 1686) című munkáját is. Ez tulajdonképpen a kopernikuszi világkép közérthető leírása.

A műben a fiatal szerző többek közt a Hold, a Merkúr és a Vénusz lakóiról ír. A Marsról például megemlíti, hogy ott egy esztendő két földi évnek felel meg, és általában semmi érdekes nincsen rajta. Ebben – a Mars-kutatásba beleölt dollármilliók fényében – már nem lehet annyira igaza. A könyv olyan népszerű volt, hogy a művelt dámák és urak a szalonokban is az állításairól elmélkedtek, de az érdeklődés ellenére több mint egy évszázaddal későbbig nem volt dokumentált vita arról, hogyan találhatnánk meg az idegeneket, vagy léphetnénk kapcsolatba velük.

Háromszög alakú búzamezők

A Földön kívüli intelligenciákkal való kommunikáció (Communication with Extraterrestrial Intelligence, CETI – a betűszó a kommunikációra irányuló programok gyűjtőfogalma is) korai kísérleteit Florence Raulin-Cerceau, a párizsi Alexandre Koyre Központ munkatársa dokumentálta. A 19. század első felében a feltalálók megálmodták az „égi távírót”, hogy kapcsolatba léphessenek a Naprendszer bolygóinak feltételezett lakóival – írja Raulin-Cerceau a francia Pour la Science magazinban megjelent tanulmányában.

Az első ilyen feltaláló Carl Friedrich Gauss volt. A német matematikus – megannyi más eredmény mellett – nem csak a moduláris aritmetika tiszta bemutatásával, vagy a kvadratikus reciprocitás tételének első két bizonyításával járult hozzá a tudomány fejlődéséhez, de az 1820-as években a távoli planéták felé tükrözte volna a napfényt találmányával, a heliotróppal. A magyarul „napfordító” nevű eszközt a mester a Hannover államban végzett geodéziai vizsgálatainál találta fel: tükrökből és egy teleszkópból állt.

Gauss, aki mélyen vallásos és konzervatív ember volt, nem elégedett meg ennyivel. vélhetően egy borgőzös este után pattant ki a fejéből az ötlet: hatalmas háromszöget kellene vágni a szibériai erdőségbe, a háromszöget pedig búzával kéne bevetni. Nem oktalanul, a méret és a szín kontrasztja ugyanis láthatóvá tenné az alakzatot a Holdról és a Marsról is, ráadásul a geometrikus figura minden kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy a távoli lényeknek szándékosan létrehozott formával van dolguk. Így már talán az is érthető, hogy az értetlen kortársak közül néhányan miért tekintettek a matematika fejedelmére úgy, mint egy marslakóra.

Te vagy a fény az éjszakában

Húsz évvel később, Johann Josef Edler von Littrow, cseh származású bécsi csillagász (1816 és 1819 között a Pest-budai Egyetem gellérthegyi csillagvizsgálójának társigazgatója) hasonló ötlettel állt elő: ássanak egy harminc kilométer átmérőjű, kör alakú csatornát, és öntsenek bele petróleumot, ami éjjel meggyújtva jelenlétünk bizonyítékaként ragyogja majd be a sötétséget. Egyes bírálók szerint ez újabb bizonyíték az alkohol káros hatására, esetleg az olajlobbi korai megjelenésére.

A 19. század második fele már jóval realisztikusabb indítványokat hozott – véli Raulin-Cerceau. 1869-ben például a francia feltaláló és költő, Charles Cros, a gramofon hangrögzítési elvének feltalálója, egy parabolikus tükörről ábrándozott, amelynek segítségével az elektromos lámpák fényét a Mars vagy a Vénusz irányába lehetne fókuszálni. Elképzelte azt is, hogy a fénynyalábot ki- és bekapcsolva üzeneteket is tudnának kódolni. Cros elfogadta, hogy a célterületen olyan lények élnek, akik nem tudnak válaszolni, de ennek ellenére meggyőződéssel vallotta, hogy a „szférák örökkévaló elszigeteltsége leküzdhető”.

A fény alapú morze-kód használatát az angol polihisztor, Sir Francis Galton is fontolóra vette 1896-ban. Arra is ügyelt, hogy ne feltételezze a marslakókról, hogy ők is tízes számrendszerben gondolkodnak, hiszen nekik valószínűleg nincsen tíz ujjuk.

Nagyjából ugyanebben az időben A. Mercier, a Francia Asztronómiai Társaság tagja kieszelt egy hazafias tervet: reflektorokat szerelhetnének az Eiffel-toronyra, a Nap fényét pedig ezek segítségével a Marsra lehetne továbbítani. Mercier azon is eltöprengett, hogy a Holdat nagyméretű vászonként lehetne használni, ahová fénykévéket vetíthetnének. Már csak az a kérdés, hogy az idegenek láthatták-e volna ezeket a fényjátékokat? Seth Shostak, a SETI Intézet kutatója szerint ez attól függ, hogy a marslakók mennyi pénzt költöttek a saját teleszkópjaikra.

Válaszra várva

Manapság elfogadott nézet, hogy a rádió a fényjeleknél sokkal alkalmasabb eszköz a földön kívüli kommunikációra, mert a rádióhullámokat egyebek mellett kevésbé befolyásolja a kozmikus por.

A rádiózás úttörői közül ketten is érdeklődést mutattak a bolygóközi csevej ezen módja iránt. 1901-ben Nikola Tesla szerb származású fizikus, feltaláló (146 szabadalmat jegyzett) arról számolt be, hogy Colorado Springsben lévő hatalmas adótornyával valószínűleg a Marsról származó, különös jeleket észlelt. Tizenkilenc évvel később egykori asszisztense és későbbi riválisa, az olasz származású Nobel-díjas feltaláló, Guglielmo Marconi újságírók előtt jelentette ki, hogy olyan rádiójeleket fogott, amelyek feltehetőleg a világűrből érkeztek.

Mindezek ellenére a rádió alapú SETI-re történő áttérés nem történt meg azonnal. (A SETI az angol „Search for Extra-Terrestrial Intelligence”, azaz a „földön kívüli intelligencia keresése” kifejezésből alkotott mozaikszó. Elsősorban a csillagászat, az asztrobiológia, az informatika és a filozófia határtudománya.) Az 1920-as évek második felében még több ember – köztük Albert Einstein – is a vizualitáson alapuló kommunikációt tartotta praktikusabbnak, miután a rádióadó-állomások még nem voltak képesek sugaraikat távoli bolygókra fókuszálni. Mi több, a tudósok fokozatosan meggyőződtek arról, hogy a Marson nincsenek meg az élet feltételei, ebből pedig csak az következhet, hogy a földönkívüliek a Vörös bolygónál jóval távolabb élnek. (Mostanában a kutatók éppen arról vannak meggyőződve, hogy igenis létezhetett élet bolygószomszédunkon.) Más csillagrendszerekből származó üzeneteket reménytelennek tűnt fogni, ezért az emberek csak azt mondták, „felejtsük el” – magyarázta a már idézett Seth Shostak.

Egészen 1959-ig várni kellett arra, hogy a rádió alapú SETI-t komolyan kezdjék venni. Abban az évben Giuseppe Cocconi olasz származású amerikai fizikus és Philip Morrison amerikai fizikus (aki részt vett az atombomba megépítését célzó Manhattan-tervben is) bebizonyította, hogy a radarállomások már elég nagy teljesítményűek ahhoz, hogy sok fényévnyire küldjenek jeleket.

A következő évben – a szintén amerikai – Frank Drake csillagász és asztrofizikus bemutatta az Ozma-projektet, az első rádiós felmérést az égboltról, amelynek kutatási területe az intelligens jelzések befogása volt. Aztán 1974. november 16-án – másfél évszázaddal Gauss után – Drake elküldte az első, SETI-üzenetet az Arecibo rádióteleszkóppal. Az 1679 bitből álló, két prímszám szorzataként (23x73) felírható jelsort a távoli M13 nevű csillagtársulás felé sugározták. Az üzenet hasznos információkat ad az emberi civilizációról; kétdimenziós ábraként kódolja a számokat 1 és 10 között, tartalmazza a dezoxiribonukleinsav (DNS) alkotóelemeit (hidrogén, szén, nitrogén, oxigén és foszfor), a DNS felépítését és a génállomány méretét, egy ember rajzát, testmagasságát, a Föld lakosságát, a Föld naprendszerének ábráját. A bitek ezen kívül kirajzolják a rádióteleszkópot, de még az antennát is. A kutatóknak bőven lesz idejük eddigi tapasztalataik összegzésére: az M13 gömbhalmaz távolsága a Földtől hozzávetőleg 25 ezer fényév, így azután a legkorábbi válasz 50 ezer év múlva várható.

(A következő részben – többek közt – az űrszondákon, műholdakon világűrbe küldött üzenetekkel, valamint az első kozmikus reklámmal foglalkozunk majd, és idézünk Isaac Asimovtól is.)

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 degenereturul 2012. május 24. 03:46

Ha vannak az űrben olyan civilizációk, melyeknek több ideje volt a technikai fejlődésre, mint a mi kb 20 ezer évünk (valószínűleg van ilyen, tekintve, hogy a világegyetemnek 13 mrd éve volt kitermelni), és kalózkodással foglalkoznak, akkor az egyik legfontosabb egységük a saját kis SETI-osztályuk, ahol álló nap figyelik a kapásjelzőt, aztán idejönnek, és feldolgozzák a Földet, jobb esetben elvisznek rabszolgának - legalább világot látunk, még az is lehet, hogy egy állatkertbe(értsd fajkert) kerülünk, ahol a látogatók számunkra éppoly érdekesek lesznek, mint mi nekik.

Ha mindezt átgondoljuk, elektronikailag/rádióilag inkább lapítanunk kéne, nem pedig párbeszédet kezdeményezni, mert nem ismerjük igazán a terepet, könnyen úgy járhatunk, mint az utazó a vidéki kocsmában.

Ha jól tudom, az első rádióadást, amely az űrbe is kijutott (és azóta is csak megy, megy és megy és menni fog, míg világ a világ, a 3D szélrózsa minden irányába, fénysebességgel, és most jár 76 fényév távolságra), 1936-ban a berlini olimpia megnyitóján indította el - na ki? -, a jó öreg fűrer. Lehet fog még neki az emberiség később is hálálkodni.

Információ
X