nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Spektrumon innen és túl
Tudom, hogy tudod, hogy tudom

Tudta, hogy kb. ötéves kora óta nagy valószínűséggel ön egy szuperképesség birtokosa? Ismerje meg Sallyt és Anne-t, és olvasson az emberek elméjében. Kihagyhatatlan ajánlat csak önnek, csak most.

Kamrás Orsolya | 2017. április 10.
|  

„A mi kultúránkban a szociális készségek és az ítélőképesség attól függenek, hogy a személy képes-e felvenni a környezetéből az információkat, tudja-e értelmezni és fontossági sorrendbe állítani azokat, és azután tud-e olyan szóbeli és viselkedéses reakciót szervezni, amely annak megértésén alapul, hogy mások hogyan fogják ezt fogadni” – írják az egyik leghatékonyabb autizmus-specifikus fejlesztési metódus, a TEACCH módszertani kézikönyvének szerzői. Ahogyan az sorozatunk eddigi részeiből kiderült (ezek linkjeit megtalálja a cikk végén), autista embertársaink a szociális készségek kialakulásához és működtetéséhez szükséges, fent említett tényezők mindegyikével kapcsolatban komoly kihívásokkal küzdenek:

  • Többségük szenzoros működése eltérő a többségétől, így már az érzékszervek szintjén máshogyan fogadják be a külső ingereket, mint a nem autisták.
  • Az autizmusban alapjaiban sérül a jelentésadás képessége, vagyis az, hogy egy érzékszervi benyomáshoz gondolati tartalmat társítunk, ebből adódóan problematikussá válik a különbségtétel releváns és nem releváns érzékszervi benyomások között, nehézségekbe ütközik a konkrét helyzettől való elvonatkoztatás, az absztrakció, a sorrendiség, a priorizálás.
  • A fentiekből adódóan komoly nehézséget jelent a nonverbális jelek értelmezésének és használatának zavara.
  • Jelentősen eltér az idő érzékelése is.

Mindezek következtében egy autista ember számára nagyon nehéz, sokszor lehetetlen egy szociális interakciót a többségi társadalom által elfogadott normák között tartani.

Mi húzódik az autisták „ridegsége” mögött?

Gyakran hangoztatott sztereotípia az autistákkal kapcsolatban, hogy maguknak valók „nincsenek valódi érzéseik” a többi ember iránt, „ridegek”, „képtelenek az empátiára”. Aki volt már hosszabb ideig autista emberek közelében, az pontosan tudja, hogy ez nincs így, a spektrumon lévő emberek, ahogyan az azon kívül esők is, a pozitív és negatív érzelmek széles skáláját élik meg, nagyon is képesek kötődni érzelmileg másokhoz, és ezt igen változatos módokon sokszor kifejezésre is juttatják, legfeljebb nem a többségi kultúrában megszokott módon.

Tudom, hogy tudod, hogy tudom
Forrás: Fortepan

Az a probléma, ami a szociális interakciókat és a hétköznapi értelemben vett empatikus gesztusok, viselkedésmódok megvalósítását megnehezíti nem érzelmi, hanem kognitív jellegű, az autizmusban érintett személyeknél ugyanis sérül a tudatelmélet, ezáltal az elmeolvasás képességének kialakulása. A témában végzett kísérletek azt mutatják, hogy autista embertársaink többségének komoly nehézséget okoz az a számunkra teljesen hétköznapi elmetrükk, hogy elképzeljük, mit gondolnak mások, majd ez alapján kikövetkeztetjük vagy akár befolyásoljuk a viselkedésüket. Mindez a szupererő ugyanis azon a felismerésen alapul, hogy a másik ember fejében MÁS van, mint a sajátunkban. Arról megoszlanak a vélemények, hogy honnan ered ez a képesség, és mikor alakul ki pontosan, de az emberek túlnyomó többségénél 4-5 éves korra megfigyelhető.

Sally és Anne

A tudatelmélet vizsgálatának legismertebb módja a Sally and Anne néven ismertté vált kísérlet. Ennek során a résztvevő gyerekeknek egy egyszerű történetet mesélnek el Sallyről és Anne-ről babákkal eljátszva az alábbiakat.

Tudom, hogy tudod, hogy tudom
Forrás: Wikimedia Commons

Sallynek van egy kosara, Anne-nek van egy doboza, eleinte mindketten jelen vannak. Sally elrejt egy üveggolyót a kosarába, majd kimegy. Távollétében Anne átteszi az elrejtett tárgyat a saját dobozába. Ekkor a tesztalanyoknak azt a kérdést teszik fel, hogy a visszatérő Sally vajon hol fogja keresni az eldugott üveggolyót.

1985-ben Simon Baron-Cohen, Alan M. Leslie és Uta Frith 61 gyerekkel végezte el a kísérletet, akik közül 20 diagnosztizált autista, 14 pedig Down-szindrómával élő volt. Az autista gyerekek 75%-a „elbukott” a teszten, míg a többi tesztalany közel 100%-ban helyesen válaszolt. Három év múlva Leslie és Frith bábuk helyett élő szereplőkkel is megismételte a kísérletet, hasonló eredménnyel. A kísérletet azóta rengetegszer elvégezték, és úgy tűnik, a nem autista gyerekek túlnyomó többsége 4-5 éves korára tudja, hogy Sally ott fogja keresni az üveggolyót, ahová elrejtette, mielőtt kiment. Az alábbi angol nyelvű videóban először egy három és fél éves, majd egy ötvenkét hónapos gyerekkel végzik el a kísérletet. Nyelvtudás nélkül is megfigyelhető, hogy az előbbi hibázik, de az idősebb gyerek már helyesen válaszol.

Az autista tesztalanyok többsége azonban még jóval idősebb korban is a dobozra mutat rá, ahol saját tudása szerint az üveggolyó van, vagyis elbukik a teszten, mivel képtelen arra, hogy hamis vélekedést tulajdonítson egy másik személynek, ha ő maga tudja az igazságot.

Az emberi tudat persze egy nagyon összetett valami, ami ráadásul közvetlenül nem is vizsgálható, ezért a tudósok kénytelenek a viselkedésből kiindulni, és a fentihez hasonló kísérletekkel feltérképezni az emberek kognitív mintázatait. Baron-Cohen egyébként egy komplexebb kutatás keretein belül vizsgálta a tudatelmélet kérdését, és arra a következtetésre jutott, hogy a szelf, vagyis az éntudat kialakulását illetően nincs eltérés a neurotipikus és az autista gyerekek között. Az sem okozott gondot az autizmusban érintett tesztalanyok számára, hogy megértsék, a másik ember mást érzékel, mint ők, ugyanis mikor a szem állása alapján meg kellett mondaniuk, mit lát a velük szemben ülő személy, helyesen válaszoltak. Úgy tűnik azonban, a tudat szintjén az autista emberek egyáltalán nem, vagy csak jóval kevésbé és nehezebben képesek a perspektívaváltásra, mint az átlagos emberek.

Mit lehet tenni?

Mindez azt jelenti, hogy egy autista személy számára nem érzékelhető egy csomó olyan szociális gát és irányjelző, ami a mi számunkra evidens: például hogy nem teszünk megjegyzést a másik külsejére, hacsak nem dicsérni akarjuk, vagy hogy nem traktáljuk a másikat olyan információkkal, amelyek érdektelenek számára. Kérdezés nélkül is tudjuk, hogy ha valakit komoly veszteség ért, szomorú, ahogyan azt is, hogy ha a „Mi a baj?” kérdésre azt a választ kapjuk, hogy „Á, semmi, hagyjuk”, az nem egy beszélgetés vége, hanem nagyon is a kezdete.

Tudom, hogy tudod, hogy tudom
Forrás: Wikimedia Commons

Még egy nyomós érv a minél korábbi diagnózis és célirányos fejlesztés mellett (amit persze sosem késő elkezdeni, hiszen minden autizmussal élő embernél elérhető fejlődés), hogy minél hamarabb kezdjük meg az elmeolvasás képességének kialakítását és fejlesztését, annál többet javíthatunk a szociális interakciók minőségén. Ugyanis, mint oly sok minden más, hosszan tartó, kemény munkával ez a képesség is fejleszthető, Baron-Cohen és kutatótársai igen alaposan kidolgozott módszertant fejlesztettek ki autista gyermekek számára, az iskolai fejlesztésnek is hangsúlyos része az ilyen jellegű képességek fejlesztése. Természetesen egy autista, különösen egy súlyosabban érintett személy mindig hátránnyal fog indulni a nagy társasági játszmákban azokkal szemben, akik születésüktől meglévő adottságaikra alapozva szinte észrevétlenül fejlesztették ki magukban az elmeolvasás szuperképességét, de alapelemeire bontva a folyamatot (saját érzések tudatosítása, az érzelemnyilvánítás nonverbális jeleinek beazonosítása stb.) nagyon sok minden megtanulhatóvá és begyakorolhatóvá válik.

Az arckifejezések értelmezését tanító játékos eszköz
Az arckifejezések értelmezését tanító játékos eszköz
(Forrás: Kamrás Orsolya)

Ami a hétköznapokat illeti, az egyik legfontosabb lépés tudatosítani: attól, hogy ez a mi számunkra nem látszik egyértelműen, autista embertársaink is érző, érzékeny emberi lények, akik, szeretnek, utálnak, ragaszkodnak, viszolyognak, vágyakoznak, mint mindenki más. A legtöbbet úgy segíthetünk, ha elmondjuk, amit szeretnénk tőlük, és őket is arra biztatjuk, hogy mondják el, mit szeretnének. A többségi társadalomban jól bevált virágnyelvvel és különböző manipulációs technikákkal hiába próbálkozunk.

Nagyon kicsi az esélye, hogy egy autista személy szép dolgokat mondjon nekünk csak azért, hogy jobb kedvünk legyen, ellenben számos kínos helyzet adódik abból, amikor a spektrumon lévő gyerek kertelés nélkül közli a véleményét, miszerint a másiknak csúnya az orra, rossz a szaga vagy egyszerűen csak magas. A túlságosan explicit és/vagy negatív megjegyzések senkinek sem esnek jól, akárkitől is érkeznek, ahogyan az sem, ha valaki folyamatosan beszél hozzánk anélkül, hogy a mi véleményünkre kíváncsi lenne. Természetesen nem kell szeretnünk az ilyen helyzeteket, de jó, ha tudjuk, hogy ha egy autista személytől záporoznak az ilyen jellegű mondatok, az szinte egészen bizonyosan nem bántó szándékkal történik. És lehet, hogy autista ismerőseink nem hizlalják az egónkat válogatott bókokkal, cserébe viszont biztosak lehetünk benne, hogy nem fognak rezzenéstelen arccal a képünkbe hazudni, pletykákat terjeszteni rólunk, vagy sokat sejtetően forgatni a szemüket és pofákat vágni, amikor nem figyelünk oda.

Sorozatunk következő részében tovább boncolgatjuk a szociális interakciók buktatóit, kiderül például, hogy köszönni nem is olyan könnyű, mint elsőre gondolnánk.

A sorozat korábbi részei:

Mi az autizmus, és mi nem?

Egy kicsit mindenki autista?

Az autizmus kultúrája

Időtlen idők

Kottából játszani az életet

Mit vegyünk egy autistának karácsonyra?

A jéghegy csúcsai

Dührohamok és agresszió

Forrás:

Mesibov – Shea – Schopler: Az autizmus spektrum zavarok TEACCH szemléletű megközelítése. Kapocs Kiadó

Howlin, P. – Baron-Cohen, S. – Hadwin, J.: Miként tanítsuk az elme olvasását autizmussal élő gyermekeknek? Kapocs Kiadó, Budapest, 2007

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X