nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Tanuljuk az elfelejtett (szlovák) nyelvet!

Mitől lesz valaki szlovák? Hihetnénk, hogy attól, hogy szlovák anyanyelvű – ám nem mindenki hitt mindig ebben. Voltak, akik határozottan hitték, hogy azt tesz valakit igazi szlovákká, ha nagyszülei még szlovákok voltak. Csak azok építhetnek fel egy szláv államot, akiknek ereiben szláv vér csörgedezik.

Fejes László | 2015. június 16.
|  

Szokás mondani, hogy a téma az utcán hever. Most szó szerint így történt. A. G Hunter nevű szerzőnk az utcán talált egy könyvet, mely felkeltette érdeklődését. Egy magyar anyanyelvűeknek szóló 1948-ban Turócszentmártonban kiadott szlovák nyelvkönyvet tartott a kezében. Tudjuk, hogy ebben az időben a csehszlovákiai magyarság gyakorlatilag a jogfosztottság állapotában élt – ennek fényében meglepőnek tűnik, ha az integrációt segítő tankönyvekkel látták volna el őket. Ha a könyvbe beleolvasunk, akkor hamar kiderül, hogy a könyv nem is nekik szól – de még meglepőbb, hogy kiknek.

Visszatértünk

A második világháború után a helyreállított Csehszlovák állam vezetői úgy gondolták, hogy a kisebbségek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, rájuk hivatkozva megkérdőjelezhető az ország területi egysége. Ez az elképzelésük nem volt teljesen alaptalan, hiszen néhány évvel korábban pont a kisebbségekre hivatkozva szabdalták fel Csehszlovákiát. (Messzire vezethet az a kérdés, hogy egyáltalán miért tartottak igényt olyan területekre, ahol a lakosság többsége nem cseh vagy  szlovák volt.) Céljuk a homogén szláv nemzetállam megteremtése volt.

Szlovák égre szlovák csillagot!
Szlovák égre szlovák csillagot!

Elképzelésükkel nem álltak egyedül, hiszen például Lengyelországból is deportálták a németeket – beleértve az újonnan megszerzett, a keleten elvesztett (a Szovjetunióhoz csatolt) területekért kárpótlásul kapott, korábban Lengyelországhoz soha nem tartozó területekről is. Hasonlóképpen kitelepítették a németeket a Szovjetunióhoz csatolt területekről – a Szovjetunió belső területein található német nemzetiségi autonómiát már a háború alatt felszámolták, a német lakosságot Szibériába és Kazahsztánba deportálták. Az etnikai tisztogatásokból Magyarország sem maradt ki: a német lakosság jelentős részét hazánkból is kitelepítették.

Míg a szövetségesek a németek Csehszlovákiából való kitelepítését támogatták, addig a magyarokkal kapcsolatban ezt nem engedélyezték. (Elsősorban a nyugati szövetségesek ellenállásán bukott meg az ügy.) Ekkor a hatóságok lehetőséget adtak arra, hogy a helyi magyarok szlováknak nyilváníttassák magukat, azaz „reszlovakizáljanak” – visszatérjenek (általában sosem volt) szlovák őseik nemzetébe. Akik erre nem voltak hajlandók, azok közül ezreket telepítettek Csehországba, az onnan kitelepített németek helyére. A szövetségesek azonban hozzájárultak ahhoz, hogy ahány magyarországi szlovák hajlandó áttelepülni Csehszlovákiába, annyi magyart Csehszlovákia kitelepíthet. Bár ezt lakosságcserének nevezték, valójában csak a magyarországi szlovákok számára volt önkéntes – a Magyarországra telepítendő magyarokat Csehszlovákia jelölte ki, és nekik nem volt választásuk.

A magyarországi szlovákok nem igazán törekedtek az áttelepülésre. 1946. márciusától a csehszlovák hatóságok intenzív toborzó hadjáratot folytattak Magyarország szlovákok lakta településein. A hadjáratban szlovák művészeket, együtteseket is bevetettek. A gyerekeket szlovákiai nyaralóhelyekre utaztatták üdülni, a felnőttek kiszemelt lakhelyükre utazhattak terepszemlére. A nemzeti érzelem gerjesztése mellett elsősorban gazdasági előnyökkel kecsegtettek: a győztes, gazdaságilag eleve erősebb Csehszlovákia perspektivikusabb hazának tűnt, mint a vesztes, lerombolt, háborús jóvátételi kötelezettséget is nyögő Magyarország. Az agitációs bizottságok gyakran segélycsomagokat, ruhákat is osztogattak. A magyarországi szlovákság jelentős része nehéz körülmények között tengődő szegényparaszt volt – sokan szlovákságukkal is összekapcsolták nehéz helyzetüket. Az agitátorok rémhírterjesztéstől sem riadtak vissza: azt terjesztették, hogy aki most önként nem települ át, azt a magyar állam később kényszerrel, ingóságaik nélkül fogja áttelepítésre kényszeríteni.  Az áttelepülés mellett döntők tehát jelentős részben gazdasági menekültek voltak.

Visszatértünk
Visszatértünk

Nem csoda, ha az áttelepülésre jelentkezők között már teljesen elmagyarosodott, szlovákul nem beszélő, ám származásuk alapján szlovákként számon tartott személyek is voltak. Ők állítólag áttelepítésük után magyar iskolákat is követeltek – nekik, illetve a „reszlovakizáló” magyarok számára szól a szóban forgó nyelvkönyv. Mivel a szlovákok és magyarok sem külsejükben, sem kulturálisan vagy vallásilag nem különíthetőek el élesen, az nem világos, miért remélte a csehszlovák vezetés, hogy a szlovák felmenőkkel rendelkező, ám már teljesen elmagyarosodott embereket könnyebb lesz elszlovákosítani, mint azokat a magyarokat, akik már két évtizedet leéltek a (cseh)szlovák államban. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a betelepítetteket a kitelepítettek helyére költöztették, akkor a magyar anyanyelvű „szlovák” magyar anyanyelvű (magyar) szomszédot kapott, ami megint csak nem segítette, hogy visszatérjen ősei nyelvéhez.

Érdemes idézni a nyelvkönyv első leckéjének mondatait, melyeket egybeolvasva döbbenetes nacionalista agymosó mantrát kapunk (csak a magyar fordítást közöljük, az alternatív fordításokat elhagyjuk, az eredeti helyesírást megőrizzük):

Visszatértünk. Gajdos István áttelepült. Áttelepült Szlovenszkóba. Gajdos István áttelepült mondta:

–  Áttelepültem. Szlovák vagyok. Áttelepültem Szlovenszkóba. Áttelepültem Csehszlovákiába. Visszajöttem. Haza jöttem. Visszajöttem a hazámba. Haza jöttem a szlovák testvérekhez. Visszajöttem a régi hazába. Visszajöttem apáim hazájába.

Gyurgyiák Pál reszlovakizált. Mondta:

– Szlovák származásu vagyok. Reszlovakizáltam. Reszlovakizáló vagyok, szlovák vagyok. Visszatértem a szlovák nemzethez. Nem vagyok Gyurgyiák, sem Györgydeák. Ďurdiak vagyok, Pavol Ďurdiak.

Benyo János mondta Gajdos Istvánnak és Gyurgyiák Pálnak.

– Zemplénből való vagyok. Szlovákok vagyunk. Testvérek vagyunk. Egy anyának gyermekei vagyunk. Egy család vagyunk. Egyek vagyunk, szlávok a Vágvölgyéből, Garammentéről, Rárosból, a Dunától Szobráncig. A Csehszlovák népidemokratikus köztársaság jó polgárai leszünk. Együtt fogunk élni. Együtt fogunk dolgozni.

Tanulunk. Szlovákul tanulunk. Akarunk tudni szlovákul. Akarunk jól tudni szlovákul. Tanulunk olvasni és írni. Tanulunk szlovákul beszélni. Jól akarunk tudni szlovákul olvasni, írni és beszélni. Tanuljuk a szlovák nyelvet. Tanuljuk apáink nyelvét. Tanuljuk az elfelejtett szlovák nyelvet. Szlovákul fogunk beszélni. Szlovákul fogunk énekelni. Szlovák dalokat fogunk énekelni. Szlovákok vagyunk. Szlávok vagyunk. Szlovákok és csehek testvéri nemzet vagyunk. Együtt testvériesen élünk. Együtt testvériesen dolgozunk a mezőn és a gyárban. Barátságban akarunk élni az összes szomszéd népekkel.

A régi hazába

A tankönyv olvasmányai történetbe szerveződnek. A főszereplő a Gajdos család, az ő szomszédaik Gyurgyákék és Benyóék. A Gajdos-családnak öt tagja van: a szülők mellett két gyerek (Katka és Miško), illetve a nagymama. A második lecke szerint a gyerekek nem tudnak jól szlovákul, a nagymamát kérik, hogy tanítsa őket. A szülők szlováktudásáról nem esik szó, de sokszor elhangzik, hogy jól kell tudniuk szlovákul. Ennek ellenére a kötetben nem találunk olyan részt, amikor valódi nyelvi problémákról lenne szó, amikor valaki összekeverne szavakat, elrontaná a ragozást, vagy éppen az iránt érdeklődne, hogy mit hogyan kell mondani. Érdekes módon az sem merül fel, hogy a nagymama nyelvjárása nyilván gyökeresen eltér attól a szlovák irodalmi nyelvtől, amit az áttelepülőknek el kellene sajátítaniuk.

Nagyanyanyelv
Nagyanyanyelv

A történet szerint Gajdosék 1948 nyarán települnek át (egyes leckék szerint júniusban, mások szerint augusztusban), a történet is valamikor ekkor kezdődik, bár közvetlenül az áttelepülésről, a beköltözésről nem esik szó. Sőt, a történetből úgy érezhetjük, Gajdosék mindig is abban a házban éltek – fel sem merül, honnan van „saját” krumplijuk, gyümölcsük, disznójuk, lovuk, szekerük, tűzifájuk stb. Gajdosék a síkságon élnek, ami valószínűleg megfelel a történeti hűségnek: nyilván egy kitelepített magyar család gazdaságába ültek bele.

A 45 leckén keresztül Gajdosék számos kalandon átesnek, a túlnyomórészt falusi történetben megjelennek városi helyszínek is, a család többször vonatra száll. A történet időnként nagyon mellékes szálakon fut, például a nagymama mesél, vagy a család harmadik, már a városban élő, felnőtt gyermekének, Jankónak a sorsát követhetjük. Ahogy az idő mégis halad, Miško megtanul olvasni, Katka férjhez megy.

Időközben kiderül, hogy a családnak vannak élő rokonai Liptóban – az utolsó fejezetekben hozzájuk utaznak, hogy aztán a kötet befejezéseként szilveszterkor el tudjanak látogatni őseik sírjához. A kötet végére tehát az áttelepülők végre valóban eljutnak őseik földjére.

Nemzeti szocializmus

A kötet olvasmányai határozott ideológiák mentén épülnek fel. Bár vannak ideológiamentes olvasmányok, ahol az ideológiák megjelennek, ott szájbarágósan sulykolják a követendő elveket a nyelvtanulók fejébe. Az ilyen jellegű olvasmányok rendszeresen vissza-visszatérnek.

Az egyik a nemzeti eszme – ebből már kaphattunk ízelítőt. Jellemzője, hogy nem támad másokat, a kötetben például a magyarokról sem találhatunk egy rossz szót sem. Ugyanakkor ez azzal is összefüggésbe hozható, hogy a tankönyv világképe megdöbbentően bezárkózó: gyakorlatilag nem vesz tudomást a (cseh)szlovák világon túli valóságról. Ennek következménye például, hogy nem derül ki, hogyan nevezik szlovákul a különböző országokat és népeket. (Bizonyos kivételt jelentenek egyes szláv népek, melyek a pánszláv gondolat kapcsán kerülnek szóba időnként.) Ha kultúráról, művelődésről van szó, akkor is  kizárólag a szlovák kultúra, irodalom, népművészet stb. értékeiről van szó. Nem is tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk azon, hogy 1848-49-ről csak mint szlovák felkelésről esik szó.

A másik jelentős ideológia a sztálinista, az osztály nélküli társadalomtól kezdve a mezőgazdaság kollektivizációján át az erőltetett iparosításig. Míg Magyarországon a háborút nem követte közvetlenül a kommunista hatalomátvétel, addig Csehszlovákiában már az 1946-os választásokat is a kommunista párt nyerte, 1948 februárjában pedig teljesen átvették a hatalmat. 1949-ben elindult az első ötéves terv – ezt már a tankönyvben is sűrűn emlegetik. A 42. leckében külön a mennybe menesztik Klement Gottwaldot, akinek egy (állítólagos?) cikkéből több bekezdést idéznek, majd a szereplők megbeszélik:

– Bölcs szavak...

– Bölcs szavak, hiszen bölcs ember mondta őket!

– Jól meg kell őket jegyezni!

– Nem csak megjegyezni, de szerintük is cselekedni!

– Gottwald elnöknek nagy érdemei vannak az ötéves terv kidolgozásában is – emlékeztetett Gajdoš professzor – Mindannyiunkon múlik, hogy az ötéves terv teljesüljön.

– Sikerülni fog az ő, a köztársaság első dolgozójának vezetésével! Ahogy mondta: Együtt, egy emberként munkára fel, az ötéves terv teljesítéséért!

– De nem csak az ötéves terv kidolgozásában vannak nagy érdemei Gottwald elnök úrnak. Az alkotmányunk kidolgozásában is – magyarázta Cyril Gajdoš – nem véletlenül ünnepeljük május 9-én Gottwald alkotmányát!

Ennyi seggnyalás még mai magyar szemmel is meglepően túlzónak tűnik. De ha már a mennybe menesztésnél tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a sztálinista irányvonal ellenére a tankönyvben nyoma sincs vallás- vagy egyházellenességnek. Sőt, a szereplők vasárnapokon eljárnak a templomba, és az esküvőnek is természetes része, hogy a polgári házasságkötés után a templomban is megesküsznek. Igaz, a vallásosság megjelenése megmarad ezen a formális szinten, vallásról, hitről nem esik szó, sőt nem fordulnak elő adjon az Isten vagy hála Istennek-szerű nyelvi fordulatok sem.

Szlovákul fogunk beszélni

Bár eddig nyelvkönyvről beszéltünk, ideje elárulnunk, hogy a mű eredetileg füzetekben jelent meg, és a füzeteket utólag állították össze egy könyvvé. Mivel minden füzet 12 oldalas, a leckék egyforma hosszúságúak, ami pedagógiailag nem éppen kedvező. Ennek következménye ugyanis, hogy már a legelső leckékben is hosszú olvasmányokat találunk. Az első leckében ezt még a tördelés (egy mondat egy bekezdés), minden egyes mondat kiejtésének a magyar ábécével való átírása és magyarra fordítása kitölti a helyet, ám rögtön a második leckében 6-7 oldalnyi feldolgozandó szöveget találunk. Az pedig már az első lecke bemutatott példamondataiból is világos, hogy a nyelvtanulót bedobják a mély vízbe: a mondatok között jelen, múlt és jövő idejűek is vannak, a névszók is jó néhány különböző ragozott alakban fordulnak elő.

Bár a mű elvileg szlovákul nem tudók számára készült, és teljes alcíme A szlovák nyelv tankönyve 45 feladatban szótárral és a feladatok megoldásával azok részére akik a magyar nyelv alapján önképzéssel meg akarnak tanulni szlovákul beszélni, és a címlapon az önképzéssel ki is van emelve, nehéz elképzelni, hogyan tanulhat meg a könyvből valaki segítség nélkül szlovákul – pláne beszélni is. Az első lecke például külön felhívja a figyelmet arra, hogy az e és i előtt álló d [gy]-nek, n [ny]-nek és t [ty]-nek olvasandó, arra a könyv nem figyelmeztet, hogy vannak kivételek is – pl. ten ’ez’, jeden ’1’, idegen szavak, illetve a melléknévi -e végződés. Ha viszont a könyv azt feltételezi, hogy a nyelvtanuló valamennyit mégis tud szlovákul, akkor a kiejtésre vonatkozó információ felesleges, ellenben hasznos lenne megfogalmazni a helyesírás szempontjából (tudniillik hogy mikor kell mellékjellel jelölni a lágyságot, és mikor nem – a bevezető kifejezetten hangsúlyozza, hogy helyesírást nem is szándékoznak tanítani).

A leckék egységes felépítésűek: szó- és kifejezésjegyzékkel indulnak, majd összefoglalják a lecke nyelvtani részét. Nehéz azonban meghatározni, hogy ezeknek hogyan viszonyulnak az olvasmány anyagához, mivel ezekben nem minden új szó szerepel (az olvasmányok számtalan kifejezése csak a szöveg mellett, széljegyzetben van megmagyarázva), a nyelvtani jelenségek közül pedig gyakorlatilag mindegyik már korábban felbukkan az olvasmányok szövegében, mint ahogy a nyelvtani részben megjelenik. Gondolhatnánk, hogy a kötet a kommunikatív módszer előfutára, de ezt a feltételezést hamar el kell vetnünk, egyrészt mivel az anyagok nem épülnek úgy egymásra és nincs bennük annyi ismétlődés, ahogy a kommunikatív módszer esetében elvárhatnánk, másrészt már a bevezető is olyan, a módszerrel gyökeresen szemben álló elveket sulykol, mint hogy addig ne haladjunk tovább, amíg nem értjük a lecke minden szavát.

A leckék magvát a terjedelmes olvasmányok adják, ezeket pedig fordítási és nyelvtani gyakorlófeladatok követik. Sajnos ezekből sem rajzolódik ki semmilyen stratégia, legfeljebb az olvasmányok mondatainak bebiflázásával juthatunk előre. Ez a módszer azonban csak akkor lehet hatékony, ha következetesen építkezik, és az ismétlések segítségével újra és újra megerősíti a már megszerzett tudást. Ráadásul úgy tűnik, hogy bár a szójegyzék igen bőséges, vannak szavak, illetve jelentések, melyek kimaradtak. Az ani szó például igen gyakran szerepel ’mint’ jelentésben, de a szójegyzékbe csak ’sem’ jelentésben került be. A šnúrka a szövegben ’cipőfűző’ jelentésben bukkan fel, a szójegyzékbe csak ’zsinór’ jelentésben került be. Néhány szó, mely szerepel a szövegekben, de egyáltalán nem szerepel a szójegyzékben: farár ’pap, plébános’, marhuľa ’sárgabarack’, trať ’sín, vágány; pálya’, tucet ’tucat’ stb. Csak egy szó van, ami még széljegyzetben szerepel, de nem fordítják, ez pedig a povereníctvo ’megbízotti hivatal’.

Néhány szót érdemes szólni a kötet magyar nyelvéről. Bizonyára a cikk elején idézett  mondatoknál is feltűnt, hogy mai (magyarországi) magyar füllel ezek kissé furcsán hangzanak. Azt azonban csak alapos vizsgálattal deríthetnénk ki, hogy ezek a szerzők nyelvtudásnak hiányosságairól árulkodnak, vagy a korabeli nyelvhasználatnak megfelelnek; esetleg csak a szlovákiai magyar nyelvhasználat jelenségeit tükrözik vissza. Talán mindegyikről szó lehet. A rezance ’metélt tészta’ mellett széljegyzetben és a szójegyzékben is a laska szerepel, mely kétségkívül jó fordítás, ha eltekintünk attól, hogy tájszó. Az uhorky jelentése ugorka alakban van megadva.

Haza fogunk beszélni

A tankönyvet a Matica Slovenská adta ki. Ez a kulturális egyesület magyarellenes megnyilvánulásai miatt Magyarországon nem örvend jó hírnek, de alapjában véve nem rosszabb bármilyen nemzeti indíttatású egyletnél, és fontos szerepet tölt be a szlovák kulturális életben.

Érdekes módon jelenik meg azonban a tankönyvben maga a kiadó. Először csak a Miško számára eljuttatott Slniečko (Napocska) gyermekfolyóiratról esik szó olyan hangnemben, hogy az nyelvtanuló szinte kötelességének érzi megrendelni (ezt 1950-ig a Matica Slovenská adta ki). A 39. leckében azonban gyakorlatilag minden szlovák, sőt szlovákiai magyar kötelességeként írják ezt elő:

– Beléptem a Matica Slovenskába. Előfizetem a Matičné čítánie-t (A Matica olvasmányai).

– Így kellene tennie minden szlováknak. De a szlovák nyelv mint államnyelv ismerete minden állampolgár számára fontos, szlovák vagy sem. Ezért magyar polgártársainknak is meg kellene tanulniuk szlovákul, hogy könnyebben megértsük egymást és barátságban éljünk mint a Csehszlovák Népköztársaság jó állampolgárai.

A 41. leckében ez tovább fokozódik:

– A Matica Slovenská? De hisz tagja vagyok. Ezt a könyvet is – és a bácsi a Jánošík halálára mutatott – a Matica Slovenská tagjaként kaptam.

– Én bizony a Matičné čítánie nélkül élni sem tudnék, annyira rászoktam – mondta rá Gyurgyák bácsi.

– És a mi Miškónk? Egészen odavan a Slniečkóért. Azt se bánná, ha minden nap kapna egyet.

– Nemrégiben beszéltem két szomszéddal, hogy lépjenek be a Matica Slovenskába. Sajnálják azt a pár koronát a tagdíjra, holott egy év alatt tíz tagdíjat is elisznak meg elfüstölnek.

És így tovább. De nem folytatjuk, mert bizonyára olvasónk is érzi már, mekkora szégyen lenne, ha nem lépne be azonnal a Maticába.

Barátságban akarunk élni az összes szomszéd népekkel

A kötet összességében igen szórakoztató (persze gyakran a bosszantó elemeknek köszönhetően), és mindenképpen ajánljuk a szlovákul tanulóknak és tudóknak. Sajátos élmény az internet és a szelfizés korában azzal szembesülni, hogy hetven évvel ezelőtt még kisbíró dobolta ki a híreket, és a falusi esküvőkön szerencsének minősült, ha egy olyan városi ember jelent meg, akinek volt fényképezőgépe. Megdöbbentő azzal szembesülni, miként látták a háború után a világot, és miként képzelték a jövőt – sajnálhatjuk és örvendezhetünk, hogy nem minden úgy történt, ahogyan képzelték.

2012-ben a magyar országgyűlés a magyar lakosság Szlovákiából való kitelepítésének emléknapjává nyilvánította április 12-ét, mivel az első szerelvény 1947-ben ezen a napon indult el a kijelölt családokkal. Azoknak a magyarországi szlovákoknak, akiket nyomorukat, hiszékenységüket kihasználva elcsábítottak hazánkból, nincsen emléknapjuk.

Források és ajánlott olvasmányok

Hovorím po slovensky. A szlovák nyelv tankönyve 45 feladatban szótárral és a feladatok megoldásával azok részére akik a magyar nyelv alapján önképzéssel meg akarnak tanulni szlovákul beszélni

Szarka László: A csehszlovák–magyar lakosságcsere helye a magyar kisebbség tervezett felszámolásában 1945-1948 között

Tarján M. Tamás: 1946. február 27. A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény aláírása

Kugler József: Szlovákok áttelepítése Magyarországról

Csernus Szilveszter: Halott szlovákokra akarták kicserélni a felvidéki magyarokat Benešék

Több tízezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban a háború után

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
12 challengeofusenglish 2018. szeptember 30. 10:38

Szlovák származású vagyok, de sajnos nem beszélek szlovákul. Legalábbis egyelőre, de elkezdtem a szlovák nyelvvel foglalkozni.

Bevallom nagy lelkesedéssel kezdtem ezt a könyvet forgatni. Több okból is éredekes:

- egy időkapszula egy korszakról és nem egy erről írt tankönyvből, hanem egy eredeti forrásdokumentumból. A magyar nyelvű szövegrészek nyelvezete megmosolyogtató, de gyanítom, hogy ha egyes fordulatokat ma mondanék szlovákiában itt ott, akkor furcsán néznének rám.

- meglepő módszereket látok egy amúgy "autodidakta" feldolgozásra szánt könyvben. Főleg mondjuk slovake.eu oldal után, ami szerintem egy zseniális autodidakta oktató oldal, amely a szlovák nyelvet számos más nyelvi alapról tanítja. (megjegyzem a slovake.eu kicsi vicces cseh nyelvre állítva, mert a szószedete hosszú oldalakon át kb 95%-ban ugyanazt tartalamazza, esetleg kisebb helyesírási eltérésekkel - a szókincs alig valamiben tér el a cseh és szlovák között ----- Bár szerintem a cseh és szlovák nyelv kapcsolatát itt az oldalon már sok helyen taglalták)

A módszerekről. A cikk is megemlíti, hogy már az első leckében rendkívül hosszú szlovák nyelvű olvasmány van, egyenesen bele a közepébe, tulajdonképpen minden nyelvtani, és szókincsbeli előtanulmányok nélkül. Nem túl nehéz szöveg, de elsőre azért inkább lelombozó, mint kedvcsináló.

De a módszerekben van, ami tetszik. Pl. jó ötlet, hogy minden főnévhez odateszik a ten, tá, vagy to névmást utalva a szó nyelvtani nemére. Bár azt hiszem ezt mindenféle magyarázat nélkül teszi (legalábbis jó pár fejezettel később esik erről szó, addig meg zavaró lehet).

Tetszik az, ahogy a főnév, melléknév, névmás és ige ragozást gyakoroltatják.

11 Roland2 2015. június 19. 20:45

"Azoknak a magyarországi szlovákoknak, akiket nyomorukat, hiszékenységüket kihasználva elcsábítottak hazánkból, nincsen emléknapjuk." Minek legyen ? Jelentős különbség van aközött, hogy ha valakit erőszakkal , akarata ellenére kényszerítenek szülőhazája elhagyására, és aközött, ha valaki a saját naivságából kiindulva önként hagyja el azt.

10 Atlasz 2015. június 17. 14:12

(Sikerült megtalálnom a kommentelési lehetőséget. Egyelőre beérem ezzel.)

9 Untermensch4 2015. június 17. 12:40

@Lalika: Én sem értel egyet az általánosítással amiből a kollektív bűnösség hasonlóan torz logikája is származik de amíg van arra "közönség" hogy egy olyan általánosítást éltessenek amiben magam sajnálatos módon a puska kellemetlenebbik végén szerepelendek, addig merő életösztönből támogatom hogy ezt a helyzetet kiegyensúlyozandó legyen egy nagyjából arányos, ellentétes beállítottságú halmaz is. A kényszerből békés egyensúlyi helyzetből ugyanis könnyebb valódi, átérzett, őszinte békét simítani mint ha éppen mészárolják az embert. Akiket mészárolnak azok még nem nagyon tudták úgy alakítani közben a dolgokat hogy ők is élvezhessék a későbbi béke örömeit. A patthelyzet viszont már többször bevált a történelemben. Még jobb a közös cél és közös ellenségkép.

Az hogy "a média" hogyan címkéz azért érdekes mert ha jól tudom a nevezetes 2.vh előtt az izolacionista amerikai lakosság többsége barbár dolognak tartotta Guernica bombázását (mellőzzük a katonai célpontok és a bombázás akkori pontossági korlátainak témakörét), pár évvel később viszont a többség egyetértett a két atombomba ledobásával...

8 Untermensch4 2015. június 17. 12:29

@Fejes László (nyest.hu): Csak azért tűnik érdekesnek mert többnyire furcsa végletekben szeretnek gondolkodni az emberek. Ebben az adott esetben semmi akadálya nem volt a kölcsönös toleranciának (sarkítva: felőlem nyugodtan származhatsz a dákoktól ha én is a hunoktól, ennek kevés jelentősége van az ember személyes viselkedése számít) és azért is tisztáztuk hogy ha a hadkötelezettség és állampolgári/nemzeti lojalitás felfegyverezve egymással szembe sodor bennünket akkor a másik ne érezze rosszul magát ha ő lenne a "túlélő" (a "lő" igével ez egy torz poén lett volna...), de összességében az "Észak és Dél" c sorozat utolsó csatajelenetéhez hasonló végkifejletet mindketten kívánatosabbnak tartanánk. Persze elméletileg a katonáskodás a harcképtelenné tételről szól de a vonatkozó nemzetközi egyezményekből pl a még levegőben lévő ejtőernyősök lelövését még elméletileg sem hallottam hogy komolyan venné bárki...

7 Lalika 2015. június 17. 10:26

@Untermensch4: Értelmetlen és röhejes általánosítás, ráadásul kifacsart logika: egyrészt implicite állítja, hogy - ahogy te mondod - "a magyar állam (vagy a magyarok)" valakik szerint jó "alany lenne a "rohadt fasiszták" szerepre/címkére", amely általánosítást kikéri magának (sajnos, nem derül ki milyen alapon), explicite pedig ugyanezt lejátsza szlovák kontextusban, észre sem véve, hogy mekkora friss logikai malőr is ez voltaképpen (sajnos, itt sem derül ki, miért más neki az egyik, mint a másik). Ez tisztán hülyeség, és emlékeztet Mórickára, akinek mindig, mindenről ugyanaz jut az eszébe. A sértettség kultúrája. Túl kéne már lépni rajta.

6 Fejes László (nyest.hu) 2015. június 17. 09:22

@Untermensch4: „harctéri körülmények között természetesen lelőjük majd egymást”

Hát ez érdekes. Eszembe nem jut, hogy külföldi barátaimra lőjek. Persze más kérdés, hogy mi lenne, ha fegyverrel jönne ellenünk. De ha tudnám, hogy megtennék, nem barátkoznék velük.

5 Untermensch4 2015. június 17. 08:42

@Fejes László (nyest.hu): Értelme nincs, legfeljebb a nehezen racionalizálható önérdek (a kényelmes nyelvi környezetet és egyéb kulturális-gazdasági előnyöket/előjogokat származás/lojalitás alapján elérendhető "élettér"), bár a járulékos költségek összességében azt is értelmetlenné teszik. Legtömörebben: Az ember azt HISZI hogy ő RACIONÁLIS lény. Gondolkozni sokkal nehezebb mint hinni, a sovinizmus pedig kellemesen egyszerű vallás. A jelek szerint az embernek mint gondolkodó lénynek igénye van valamiféle hitrendszerre, a vallásszabadság pedig azzal jár hogy hihet a nemzetben és az elérendő nagynemzeti területi fennhatóságban, ezek szomszédos népek esetében a térképen kínosan átfedik egymást... A vallási fanatikusok és vallásháborúk pedig tudjuk milyenek, pont emiatt abban viszont egyetértek a hun-féle arcok egy részével és Gandhival hogy a kulturált viselkedés megtartása mellett, aki a konfliktus fegyveres megoldásában hisz az arra készüljön fel, legalábbis addig amíg nem következik be az az evolúciós ugrás az emberiségben amitől kitör a világbéke.

De tényleg, lehet ezt kulturáltan. Volt egyszer egy román haverom akivel úgy egyébként barátkozásunk kezdetén megbeszéltük hogy ha megint háború lenne erdélyért akkor harctéri körülmények között természetesen lelőjük majd egymást de addig azért törekszünk a békés és jó hangulat megtartására.

4 Fejes László (nyest.hu) 2015. június 17. 08:24

@Untermensch4: Komolyan, mi értelme van bárkiket akárminek címkézni azért, mert bizonyos nemzettársaik így vagy úgy viselkedtek? Nem inkább azon kéne elgondolkodni, hogy mik a racionális, értelmes és humánus döntések, és mik ennek ellenkezői? Nem azon kéne gondolkodni, hogy mik azok az elképzelések, amelyek bárkit hülyeségek elkövetésére visznek, hogyan lesznek az áldozatokból pillanatok alatt bűnösök, ha lehetőségük van hasonlót elkövetni, mint amit velük szemben elkövettek? És azon, hogy miképp lehet kiszállni a mókuskerékből?

3 Untermensch4 2015. június 16. 20:29

@Lalika: Figyeld a tartalmat is. Arra utal hogy a tettek alapján (leszámítva a "győztesek jogát" és az ebből fakadó szelektív történelem-foltozást) a szlovák állam (vagy a szlovákok) sokkal "jobb alany" lenne a "rohadt fasiszták" szerepre/címkére mint a magyar állam (vagy a magyarok). Ha meg hozzávesszük a lengyelekkel kapcsolatos tevékenységüket (a szerb vonal sztem mellékesebb) akkor igencsak kettőssé válik a mérce.

2 Lalika 2015. június 16. 17:51

@fasisztákvagytokfasisztajövővárrátok:

végezetül pedig:

kik voltak azok, akik elrejtették a gyógyszeredet?

1 fasisztákvagytokfasisztajövővárrátok 2015. június 16. 17:23

kik voltak akik elsőként deportálták a zsidókat a németeknek fejpénzért?

kik voltak azok akik támogatták a németeket a szerbia elleni háborúban és amibe egymillió szerb halt bele?

kik voltak azok akiknek hősei anyanyelvi oktatásról papoltak, közben homogén és egynyelvű államot építettek?

kik azok akiknek kereszténygyilkos császár a hősük?

Információ
X