nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Esélyegyenlőségből iskolázzák a nyugatot
Szultáni segítség a hallássérülteknek

Bruneiben a kormány komoly erőfeszítéseket készül tenni a hallássérülésben érintett diákok és felnőttek integrációjáért. Több program és terv is készül a probléma megoldására, ami azonban nem ígérkezik egyszerűnek. Ennek oka azonban nem a megszokott: az ország ugyanis nem pénzhiánytól szenved. A szakértők inkább arról panaszkodnak, hogy nincs elegendő, megfelelően képzett munkaerő – számolt be róla a The Brunei Times.

nyest.hu | 2009. június 19.
|  

Nemcsak Németországban kevés a jeltolmács: a Brunei Szultánság egészségügyi minisztere szerint Brunei is hamarosan gondban lesz, mert a frissen végzettek közül igen kevesen vannak, akiket érdekel az ilyen jellegű munka.

A kb. 360 ezer lakosú országban ugyanis – a WHO-jelentésekban olvasható világtendenciának megfelelően, a várható élettartam növekedése miatt – gyarapszik a hallássérültek és siketek száma. A szultánság azonban úgy döntött, felveszi a küzdelmet a jelenség ellen, és komoly programba kezdett mind a megelőzés, mind a kezelések terén.

Így a múlt héten megjelent Brunei első jelnyelvi tankönyve. A kormány emellett minden rászorulónak ingyen juttat hallássegítő készüléket – az egészségügyi minisztérium beszámolója szerint eddig mintegy 1200-an kaptak ilyen gyógyászati segédeszközt. „A beszerzés nehézsége miatt azonban még mindig 528-an vannak várólistán” – nyilatkozta Pehin Orang Kaya Indera Pahlawan Dato Seri Setia Hj Suyoi Hj Osman egészségügyi miniszter.

Az egészségügyi minisztérium emellett egy gyermekfejlesztési központ létrehozását is tervezi. Az intézmény az 5 évesnél fiatalabb, hallássérült gyermekek fejlesztésével kíván foglalkozni, és a lehető legmodernebb technológiát, szakképzett szakértői gárdát és a gyermekek életkorának megfelelő környezetet biztosít majd.

Eközben az oktatási minisztérium sem tétlenkedik: az intézményen belüli Speciális Oktatási Csoport önkénteseket vár újonnan indított programjába, amely kiegészítő képzést nyújt a tanárok diplomájához. A képzés célja, hogy egyrészt elsajátíttassa a hallgatókkal a speciális igényű tanulók oktatásához szükséges fogásokat, másrészt felkészítse a különböző fogyatékkal élő diákokat a különböző vizsgákra. (Bruneiben a diákoknak az általános iskola végén és a középiskola végén is vizsgát kell tenniük.). A Speciális Oktatási Csoport vezetője, Widia Falena Hj Furhan asszony szerint a résztvevőktől „nem csodát, hanem csak egy kis extra támogatást” várnak.

Az elképzelés és a konkrét tervek tehát megvannak, a minisztériumi dolgozók pedig bizakodóak. Ahogy az egészségügyi miniszter fogalmazott: „a kutatások szerint a hallási nehézségek és a siketség kialakulása a megelőző intézkedések bevezetésével és a korai diagnózissal és kezeléssel 50%-ban megelőzhető.”

Ők valóban mindent megtesznek azért, hogy így legyen.

Információ
X