-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
V. Ferdinánd 1844. november 13-án szentesítette azt a törvényt, mely Magyarországon kimondta a magyar nyelv hivatalossá tételét – a reformkor egyik nagy munkával elért sikere volt ez. Az évtizedeken át folytatott küzdelem egyik, noha sokáig kéziratban maradt állomása Széchenyi István Hunnia című írása, melyben a szerző a latin helyett a magyar hivatali nyelvvé tétele mellett foglal állást.
Széchenyi már a Stádiumban (1833) utal a magyar nyelv helyzetének rendezésére: az ott felsorolt 12 pontos akciótervének egyik pontja szerint a törvényhozásban a magyart kell használni a latin helyett. A hivatalos magyar államnyelvvel kapcsolatos gondolatait Hunnia című kéziratában fejtegeti tovább: e műve először azonban csak 1858-ban kerül nyomdába. Könyvében Széchenyi alaposan végigveszi azon okokat, melyek miatt az 1835-ös évig (amikor kéziratát lezárja) a magyar nem lett Magyarország államnyelve, de elemzi azokat a hasznokat is, melyek a magyar hivatali nyelvvé tételéből származnának – úgy Magyarország és a magyarság, mint az uralkodó dinasztia és a hazai nemzetiségek számára is.
Széchenyi műve elején leszögezi, hogy a magyarság hajdani állapotához képest „valódi nagyságot tekintve” folyton zsugorodik. Sajnálattal állapítja meg azt is, hogy a magyart „nem egy napi, nem egy évi, de számos évek mostohasága sülyeszté oda, ahol ma teng.” (136. oldal) A magyarság korabeli állapotának okát abban látja, hogy a magyar állam nyelve a latin, nem pedig a magyar.
„Minden nép, akár merre forduljunk is a világ hátán, saját anyanyelvével egész kiterjedésben él; és még a Magyarországon létező népségek is részesülnek e közáldásban odakünti focusaik, anyagyökereik által; mert az Oláhnak nyelve Oláhországban, a Szláv nemzetségnek szózata a Muszkaság és Szerbek közt, a Görögé továbbá az uj Hellasban, a Németé végre több országokban hivatali, törvényes nyelv. [...] Csak a Magyar van – az emberiség közt egyedüli példa – ezen minden emberek közös jogából kitagadva!” (218. oldal)
Széchenyi vizsgálódásai során arra jut, hogy a latin a magyar országgyűlések akaratából tölti be a hivatalos nyelv szerepét. Megállapítja azt is, hogy bár a „magyar nyelv eddig ugyan üldözve nyilván nem volt, de a nemzeti kívánatok legtermészetesbét ugy szólván csak türni vagy mindenesetre nem eléggé pártolni már szintannyi, mint üldözés” (167. oldal).
Korábban már olvashattunk arról, hogy Báróczi Sándor A védelmeztetett magyar nyelv című 1790-ben megjelent írásában kiáll a magyar nyelv hivatalossá tétele mellett – gondolatai visszaköszönni látszanak a Hunnia lapjain. Széchenyi alapos vizsgálódásai során azonban mindenekelőtt azt kénytelen leszögezni a Hunnia oldalain, hogy 1790 óta vajmi kevés történt annak érdekében, hogy a latin helyébe a magyar kerüljön hivatali nyelvként. Széchenyi tehát megismétli Báróczi 1790-es igényét a magyar nyelv helyzetét tekintve:
„Minden vágyaink, reményink, aggódásink egybevont czélja csak az:
Hogy a latán [latin] helyibe iktassék a magyar.
Ennél tovább menni nem szándékunk.” (104-105. oldal)
Széchenyi a Hunnia lapjain fenti gondolatait több szempontból is körbejárja.
Nihil de nobis sine nobis
Széchenyi elébb sorra veszi a latin hivatali nyelv melletti érveket – majd Báróczihoz hasonlóan rendre el is veti azokat. A szerző a latin helyett a magyar hivatali nyelvvé tételét szorgalmazza: a Hunnia lapjain Széchenyi sokszor és hosszasan közvetlenül az uralkodó I. Ferenchez fordul, akit arról biztosít, hogy a magyar államnyelv egyáltalában nem veszélyeztetné az „austriai birodalmat”. Ez ügyben önmaga és minden magyar számára követendő tanácsként Széchenyi így fogalmaz:
„Testtel lélekkel ragaszkodni a most uralkodó dynastiához, vele osztani hüséggel azon sorsot, bár jó, bár rossz, melyet még a jövendő leplege borít, s hasznunkat, dicsőségünket, egész létünket egybeolvasztani hasznával, dicsőségével, egész létével.” (60-61. oldal)
A dinasztia iránti elkötelezettségén túl azonban Széchenyi megszólítja Magyarország nemzetiségeit is: ezeket is arról győzködi, miért is jobb nekik a latin helyett a magyar államnyelvű Magyarországon élni. Érvei közt talán a legfontosabb, hogy Magyarország az egyetlen, mely alkotmánya révén képes biztosítani a nemzetiségek számára is azt a szabadságot, mely Európa más részeiről hiányzik. Széchenyi biztosítja a nemzetiségeket arról is, hogy a magyar államnyelv nem korlátozná azok nyelvhasználati jogát:
„Beszéljen kiki a hogy tetszik, a hogy tud, s ez iránt ne háboritsuk egymást; csak országos- s közdolgaink folyjanak egy hangon, egy nyelven.” (69. oldal)
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A szerzőnek meggyőződése, hogy a magyar alkotmányosság által garantált szabadság megőrzésében a hazánkban lakó nemzetiségek is érdekeltek. Erre így hívja fel a figyelmüket:
„Egyesüljetek tehát Hunnia minden nemzeti a magyar genius szárnyai alatt, s tartsátok hiven kebleitekben, hogy:
»Egyesség nélkül Hunnia semmi«.” (128. oldal)
A reformkorban jelennek meg magyar nyelven az első leírások az Egyesült Államokról: talán nem véletlen, hogy Széchenyi – ha nem is minden fenntartás nélkül – az Államokat hozza fel példaként a többféle kultúra és nyelv békés egymás mellett élésére.
![Az Egyesült Államokat sasként ábrázoló térkép 1833-ból](/media/az-egyesult-allamokat-saskent-abrazolo-terkep-1833-bol.jpg)
(Forrás: Wikimedia Commons / Joseph & James Churchman)
„Ott nem gázol egyik a másiknak polgári sajátjában, nemzeti eredetiségében, emberi lelkében, de mindenki háboritlan éli élte napjait, békében veszi előditől s adja utódinak nemzeti mindenét át, s a mi ezeknél határtalanul több, önlelkének legjobb világa szerint imádja Istenét.” (118-119. oldal)
Végezetül pedig míg Báróczi 1790-ben még nem kevés elkeseredéssel állapítja meg a magyar nyelv ügyében, hogy „nálunk nélkül végeznek rólunk”, Széchenyi 1835-ben jóval optimistább. Fő „sarkalatként” előbb latinul – nihil de nobis sine nobis –, majd magyarul is megfogalmazza elvárását: „semmit rólunk nálunk nélkül”. Széchenyi optimizmusa, ha nem is minden vonatkozásban, de a magyar nyelv hivatalossá tételét tekintve 1844. november 13-án végül is beigazolódott.
Forrás
Széchenyi István: Hunnia. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1985 (reprint)