nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Román autonómia Székelyföldön?

Az 1200 négyzetkilométeres terület román szigetet képez a 86 százalékban magyarok által lakott Hargita megyében.

MTI | 2014. január 11.
|  

Az önkormányzatok társulása által már januárban bizonyos fokú önállóságot kaphat a székelyföldi Hargita megye északi, román többségű része. Amint azt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke az MTI-nek pénteken elmondta, az elkövetkező napokban nyújtják be a Maroshévízi Bíróságon a Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulás bejegyzési kérelmét, és a társulás várhatóan már január végéig jogi státust kap.

Borboly Csaba hozzátette, a két város és hat község, valamint a megyei tanács által létrehozandó társulás többek között kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi, műemlékvédelmi és turisztikai területen veszi át a megyei önkormányzattól a térség ügyeinek a kezelését és az ezekhez rendelt költségvetési forrásokat. Megjegyezte, már az önkormányzat 2014-es évi költségvetését úgy készítették elő, hogy a társulás elkezdhesse a működését.

A társulás a térséget övező havasokról kapta a nevét, Maroshévíz (Topliţa) és Borszék (Borsec) várost, valamint Bélbor (Bilbor), Gyergyóholló (Corbu), Gyergyótölgyes (Tulgheş), Galócás (Galautaş), Salamás (Şarmaş) és Gyergyóvárhegy (Subcetate) községeket fogja össze. E településekhez tartozó, közel 1200 négyzetkilométeres területen mintegy 32 ezer ember él, a lakosság 74 százaléka román nemzetiségű. A terület afféle román szigetet képez a 86 százalékban magyarok által lakott Hargita megyében. Valamennyi önkormányzat meghozta a társulásba való belépésről szóló határozatát, és befizette a társulás alaptőkéjének a rá eső részét.

Borboly Csaba elmondta, a megyei önkormányzat pénzforrásainak elosztásánál eddig is tekintettel voltak az etnikai arányokra, de a román közösségnek szánt forrásokról annak az önkormányzati testületnek kellett döntenie, amelynek 30 tagja közül csupán hárman szereztek a román pártok jelöltjeiként mandátumot. Ezen a helyzeten változtat a társulás létrehozása.

„Közelebb visszük a döntést az érintettekhez, és az önállóság biztosításával megpróbálunk jó példát mutatni az egész romániai társadalomnak” – nyilatkozta Borboly Csaba. Hozzátette, csak azokat a feladatokat ruházhatják át a társulásnak, amelyek átadását a törvény lehetővé teszi. Megannyi kompetencia továbbra is a megyénél marad.

A megyeelnök nem tartotta valószínűnek, hogy a bíróság elutasítaná a társulás bejegyzését, hiszen – mint mondta – az előkészítési munka során messzemenően odafigyeltek a törvényesség betartására.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X