A magyarországi eszperantó tankönyvek történetével foglalkozó sorozatunk eddigi kilenc részében az 1898 és 1914 közti időszak köteteit tekintettük át. Az első világháború az eszperantó életében is fontos határt jelent: a régi világ eltűnik, és egy teljesen új világ születik – a nemzetközi nyelvnek pedig követnie kell ezt a változást...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A nemzetközi nyelv nemzetközi helyzete

Ahogy azt láttuk, 1914 augusztusában, a háború kitörésének napjaiban, a Párizsba tervezett 10. Eszperantó Világkongresszus (Universala Kongreso de Esperanto – UK) elmarad. A tizenegyediket, melyet eredetileg az angliai Edinburgh városa rendezett volna – ugyancsak a háború miatt – az Egyesült Államokban, San Franciscóban rendezik meg. Ez a kongresszus – ha az elmaradt 10. kongresszust nem számítjuk – mindenféleképpen negatív rekord: a háborús körülmények miatt alig 163 küldött jelent meg. Az igen kis létszámmal megtartott kongresszus fő témája egyébként a háború utáni újrakezdés volt. Az pedig, adva a háborús körülményeket, még váratott magára: San Francisco után jó ideig a nemzetköziség eszméje és az Eszperantó Világkongresszus a fegyverek zajában hallgatásra ítéltetett.

Képeslap a 11. Eszperantó Világkongresszusról – 1915
(Forrás: ipernity.com)

1917 szintén gyászos év az eszperantó történetében: április 14-én meghal Zamenhof, az eszperantó atyja. A háború után pedig egészen 1920-ig kell várni, míg sor kerül újabb kongresszusra: a 12. hágai kongresszus egyúttal az első világháborút követő új időszak nyitánya is az eszperantó életében. Olyan új korszaké, mely távolról sem nevezhető könnyűnek.

A 12. Eszperantó Világkongresszusra való részvételre buzdító képeslap 1920-ból
(Forrás: ipernity.com)

Az eszperantó 1920-as évekre jellemző nemzetközi helyzetének további taglalása helyett azonban lássuk, mi történik idehaza az eszperantó életében és a magyarországi eszperantó nyelvkönyvek kiadása körül.

Ki volt Baghy Gyula?

Sorozatunk eddigi részeiben láthattuk, hogy az 1898 és 1914 közti időszakot a hazai eszperantó nyelvkönyvek valóságos dömpingje jellemezte. Ebben a háború kétségtelenül hatalmas törést jelentett. A háború után a hazai eszperantó tankönyvkiadást egyrészt a korábbihoz képest volumenében és változatosságában is mérhető visszaesés jellemzi, másrészt az, hogy a békeidők nyelvkönyvei azok, melyek „tartják a frontot”.

Sorozatunk előző részében megismerkedhettünk Polgár Izsó 1914-ben megjelent tankönyvével. 1926-ban e kötet hetedik (!) kiadását éri meg – változatlan formában, ami például azt is jelenti például, hogy Ausztria-Magyarország az 1926-os kiadás 61. oldalán még mindig létező entitásként szerepel... Ugyanígy igen népszerű a részben magyar szerző, Sós Edmund által írt Vollständiger Lehrgang der internationalen Hilfssprache Esperanto is, amivel szintén találkoztunk már, és ami a kérdéses, első világháború utáni időszakban ugyancsak több kiadást ér meg. Vannak olyan kötetek is a háborút követő időszakból, melyek olyan szerzők (pl. Lengyel Pál) tollából származnak, akik már a háborút megelőzően is jelentős névként szerepeltek az eszperantó hazai mikroverzumában (és azon kívül is).

Az alábbiakban azonban a hazai eszperantó tankönyvek történetének egy egészen új és nem kevésbé fontos fejezetét mutatjuk be. Vessünk egy pillantást Baghy Gyula egy 1928-ban kiadott kötetére. Korábban már többször is találkoztunk Baghy Gyula nevével: részben azért, mert már e sorozatunkban szerepelt olyan eszperantó nyelvkönyv, melynek bizonyos passzusai Baghy későbbi munkásságában visszaköszönnek, részben pedig azért, mert 1922-ben ő volt – egyebek közt Kalocsay Kálmán és Schwartz (Soros) Tivadar mellett – az egyik alapítója a Literatura Mondo című folyóiratnak.

Baghy Gyula (1891–1967)
(Forrás: oik.hu)

A szibériai hadifogság és az eszperantó élménye generációjának több tagjánál is megfigyelhető: korábban már szóltunk róla, hogy kortársa és a Literatura Mondo folyóiratnál alapítótársa, Schwartz (Soros) Tivadar a szibériai fogságban töltött élményeit szintén eszperantó nyelvű kötetében örökíti meg Modernaj Robinzonoj címmel.

Az 1891-ben Szegeden született Baghy Gyula színészként kezdi pályafutását. Az eszperantóval 1911-ben ismerkedik meg. 1915-ben orosz hadifogságba esik; hosszú időt tölt Szibériában – itteni emlékei későbbi műveiben is igen meghatározóak. Fogolytársainak is tart eszperantó tanfolyamokat. A fogságból hazatérve rendkívül aktívan veti bele magát az eszperantó hazai és nemzetközi életébe: mindezt tanfolyamok, mozgalmi és irodalmi élet, eszperantó akadémiai tagság, nemzetközi kongresszusokon való részvétel jellemzik.

A mi szempontunkból a legérdekesebb egy először 1928-ban megjelent – szintén több kiadást megért, még a második világháború után is kiadott – kötetecske, melynek a címe Önoktató eszperantó nyelvmester. A szerző a kötet megjelenésekor már elismert eszperantó író és a párizsi Eszperantó Akadémia Nyelvi Bizottságának tagja.

Néhány bevezető szó egy kis kötethez

A kisebb füzet vagy zsebkönyv benyomását keltő, alig 160 oldalas kis kötetecske Bevezető lecke című részében a szerző így szól az olvasó-tanulóhoz:

Módszerem nem szobában kigondolt elméleten, hanem tíz hosszú, tanításban elöltött év tapasztalatain alapszik . Legyen hozzám bizalommal! Hidat verek Önnek a nyelvi elhatároltságok fölött és szinte hihetetlennek látszó új lehetőségeket nyitok meg az Ön számára. Azt akarom, hogy ne érezze a némaságra utaltságot, ha sorsa idegenbe viszi. Ma már a világ minden országában, sok ezer városában találunk eszperantóul beszélőket, akik szives jóakaratukkal állanak segítségére a hozzájuk forduló eszperantistáknak.

Figyelmét és ügyszeretetét kérem. Ha e kettőhöz kitartó akarat járul, akkor három hónap múlva beszélni fog eszperantóul. Ezek előrebocsátásával tisztelettel megkezdem az oktatást.

(5. oldal)

A kötethez előszót Hernádszurdoki Mihalik József (1883–1959) írt, aki 1928-ban a Magyar Országos Eszperantó Egyesület alelnöke volt (később, 1931-1932-ben pedig annak elnöke) – vele sorozatunk folytatásában saját tankönyve kapcsán még találkozunk. Mihalik József egyebek közt így szól az eszperantóról 1928 szeptemberében:

...már negyven éve elterjedt, beszélt, tehát élő nyelv és nem nyelvtervezet. Könnyű, logikus szerkezetű és széphangzásu. Megtanulása nem kiván különösebb nyelvtehetséget, csak szorgalmat és néhányheti kitartást.

(3. oldal)

Önoktató eszperantó nyelvmester – 1928.
(Forrás: Horváth Krisztián)

A szerzőt, Baghy Gyulát így méltatja előszavában Mihalik József:

Alkalmam volt éveken át tapasztalni azokat a gyönyörű eredményeket, amelyeket e könyv szerzője (müvében lefektetett) nyelvtanitási módszerével elért nemcsak hazánk határain belül, hanem messzi országokban is, ahol tanfolyamain 8-10 különböző anyanyelvűeket tanitott; bátran merem tehát remélni, hogy aki a nyelvet e tankönyv segélyével önmaga, vagy kurzusokra összeállva tanulja, rövid idő alatt elsajátitja azt s magát olvasgatással, beszélgetéssel és levelezéssel továbbképezve, nagy gyönyörűséget talál benne, tapasztalatokat gyüjt és praktikus hasznát veszi.

(4. oldal)

Előszavát Mihalik József így zárja, midőn a leendő nyelvtanulóhoz fordul:

A könyvet áttanulmányoztam és azt minden intelligens magyar embernek a legmelegebben ajánlhatom.

Fogjon hozzá minél hamarább a tanuláshoz. Önmagának, hazájának és az egész emberiségnek használ vele.

(4. oldal)

Az alábbiakban néhány szóban a Baghy által itt használt módszerrel is megismerkedünk.

Önoktató módszer

Rögtön az első leckében az alábbi hasznos tanácsokat olvashatjuk a szerző tollából:

Nem az a fontos, hogy szótömegek megtanulásával gyötörjük magunkat, hanem az, hogy kevés szóval is folyékonyan beszélni tudjunk. A szókincsünk szinte észrevétlenül gyarapodni fog. Egyetlen szót sem szabad ugy tanulnunk, hogy azt mondatban használni ne tudnánk.

Mielőtt áttérnénk a megtanult szóanyag gyakorlására, jól megszívleljük, hogy mindig hangosan tanuljunk, vigyázva a helyes kiejtésre és hangsulyra! A nyelv gyakorlása kérdés és felelet formájában történik, de a mondatokat hangosan magyarra forditani nem szabad! Ne készítsünk róluk irásbeli forditást sem. Elég, ha a mondat helyes értelmét megértettük. Nem fontos, hogy szabatos magyarsággal való forditással töltsük az időnket. Csakis igy szoktathatjuk hozzá magunkat az eszperantó nyelven való gondolkodáshoz is. Élő nyelv ez, amelyet a világ minden országában beszélnek.

(17. oldal)

Baghy Gyula (1891–1967)
(Forrás: oik.hu)

Baghy azokra is gondolt, akik egyedül tanulják a nyelvet, s esetleg nincs kivel gyakorolniuk. Ezért a könyvre már annak elejétől jellemző a kérdés-felelet formában szereplő gyakorlatok hatalmas mennyisége. A második lecke végén találunk kb. egy tucat rövid magyar mondatot, melyek elé a szerző az alábbi megjegyzést teszi:

Próbáljuk az alábbi szöveget csupán szemmel olvasni és azonnal eszperantó nyelven tolmácsolni. Igy szoktatjuk magunkat az idegen nyelven való gondolkodáshoz.

(25. oldal)

Ilyen módszerrel a negyedik lecke végén a szerző így szól a tanulóhoz:

Figyelmeztetés!

Csak akkor térjünk át az ötödik leckére, ha eddig szerzett szókincsünket a tanult nyelvtani formák között már kielégítő eredménnyel tudjuk használni. Magántanulással az eddigi anyag napi egyórai foglalkozás mellett egy hétre terjedő anyagot foglal magában. Tanfolyamok számára heti két órával legalább két hetet igényel.

(39. oldal)

Az igazi csemegét azonban – legalábbis a hazai eszperantó tankönyvek történetét tekintve – azok a filológiai vonatkozású érdekességek jelentik, melyekkel az alábbiakban foglalkozunk.

Korszakalkotó, eltérő korokban alkotó nyelvmester

Ahogy azt fentebb írtuk, Baghy Gyula szibériai hadifogságból való hazatérését követően válik évtizedekre (s túlzás nélkül állíthatjuk: napjainkig) a magyarországi eszperantó élet egyik legmeghatározóbb alakjává – tankönyvei révén is. Ebben az 1928-ban útjára bocsátott kis kötetében, az Önoktató eszperantó nyelvmesterben olyan elemekkel is találkozunk, melyek túlélik magát a kötetet, s a szerző későbbi Eszperantó nyelvkönyv címen a második világháborút követő időszakban többször is megjelent (1968-ig hét kiadást megért) kötetében köszönnek vissza. Sőt, talán azt sem túlzás állítani, hogy áttételesen és azt követően más szerzők későbbi nyelvkönyveire is hat az ő munkája. Utóbbi kötetekkel részletesebben sorozatunk későbbi fejezeteiben foglalkozunk majd.

Emléktábla Baghy Gyula szegedi szülőházán
(Forrás: sk-szeged.hu)

A hatodik leckét megelőzően is találunk olyan részeket, melyeket a szerző minden bizonnyal felhasznált későbbi Eszperantó nyelvkönyvében. A hatodik leckétől kezdve viszont igazán explicit példák következnek. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy bizonyos átalakításokra sor került azért a két kötet tartalma között: ebben nyilván az eltérő történelmi kor ujjlenyomatát vélhetjük felfedezni. A hatodik lecke egész szerkezete – szóról szóra vagy legalábbis tartalmilag – Baghy Gyula Eszperantó nyelvkönyvének 10-11. leckéjében ismét visszaköszön.

Akik Baghy Gyula tankönyvéből tanulták az eszperantót, sokan emlékezhetnek az alábbi – utóbb kissé természetesen átdolgozott – vázlatra, mely az Önoktató eszperantó nyelvmester 51. oldalán található.

Az én kis falum – 1928-ban
(Forrás: Horváth Krisztián)

Az 1928-as kiadás hatodik leckéjében azonban van egy olyan bekezdés is, mely két dolog miatt is kimaradhatott a szocialista érában kiadott Eszperantó nyelvkönyvből.

Ott az öregasszonyok beszélgettek a szomszédokról vagy a falusi pap prédikációjáról beszéltek. A kapuknál fiatal falusiak álldogáltak, akik a szép falusi lányoknak udvaroltak.

(54. oldal – ford. H. K.)

Két klasszikus idézettel jellemezhetnénk, hogy a fenti passzus miért is maradhatott ki a szocialista időszak Eszperantó nyelvkönyvéből: „A vallás a nép ópiuma” és „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának! Nincs erre nekünk szükségünk...” Talán az sem érdektelen, hogy ugyanebben a leckében a magyarról eszperantóra történő fordítás során az alábbi mondat is olvasható:

A szekéren öreg falusi üldögélt, néha beszélt néhány szót a cselédünkhöz, aki a konyha ajtajánál játszott velem.

(54. oldal)

Hogy egyes szám első személyben szól a szerző arról, hogy a családnak cselédje volt, értelemszerűen nem kerülhetett bele a második világháború után átdolgozott kötetbe.

Sorozatunk egyik korábbi részében már utaltunk egy bizonyos szövegre, mely később felbukkan – kissé átdolgozott formában – Baghy Gyulánál is: ez az 1928-as kötet 67–68. oldalán található; ismételt formában pedig például az Eszperantó nyelvkönyv 1968-as kiadásának 65–66. oldalán, azonos címmel: La homo kaj la sezonoj (’Az ember és az évszakok’).

Talán már meg sem lepődünk azon, hogy az eredeti, 1928-as kötet 69. oldalán a magyarról eszperantóra való fordítás alkalmával felbukkanó szöveg is újra előkerül az Eszperantó nyelvkönyv 40 évvel későbbi kiadásában – kivéve az utolsó bekezdéseket:

A nyári hónapokban olyan a háza, mint egy virágoskert. Ő maga egész nap a virágágyaknál dolgozgat. Örök napsütésben, friss levegőben él. Az én nagybátyám szelid és jószivü, sohasem hazudik és mindent megbocsát, elfelejt, ami rossz, de visszaemlékezik mindenre, ami jó. A faluban nagyon szeretik őt.

Tőle hallottam, hogy az emberi ember Isten világossága a földön. Gyakran gondolkozom ezen.

(69. oldal)

Hogy a későbbi kiadásban mi lehetett a baj a megbocsátással, felejtéssel vagy éppen az Isten világosságával, megint más kérdés.

Esperanto comme il faut – eszperantó komilfó

Az eltérő történelmi korok eltérő tankönyvszerkesztési koncepcióját fedezhetjük fel a tizedik leckében. Az itt szereplő két szöveg közül az egyik teljesen kimaradt a szocialista érában megjelent Eszperantó nyelvkönyvből, míg a másik szó szerint átkerült oda. Az 1928-as kiadásban az első címe: Egy prédikációból, a másiké: A nő eredete. Hindu mese.

A kutatások jelenlegi állása szerint csupán valószínűsíteni tudjuk, hogy utóbbi történet azért is maradhatott az évtizedekre meghatározó par excellence szocialista eszperantó tankönyv része, mert bár vallási témával is foglalkozott, egzotikumával mégis indokolttá tetté léttét. Különös érdekessége a dolognak, hogy az eredeti, 1928-as kiadásban az Egy prédikációból című olvasmány forrásaként a szerző a Fundamenta Krestomatiót jelölte meg, melyet 1903-ban maga Zamenhof adott ki. A kötetben különböző stílusú eszperantó nyelvű – eredeti és fordításban megjelent – alkotások találhatók. A kérdéses írás a Fundamenta Krestomatio III. fejezetében (Anekdotoj – Anekdoták) szerepel.

Az 1903-as Fundamenta Krestomatio bizonyos szempontból 1928-ban még forrásként szolgálhatott; 1959 után már nem. Vagy mégis. Néha. Attól függ.
(Forrás: Wikimeedia Commons)

A Nő eredete című írás forrásaként Baghy 1928-as kötetében „A. Grabowszky” [Antoni Grabowski (1857–1921)] szerepel. Grabowski ilyen című írása pedig – váratlan fordulat! – szintén megtalálható a Fundamenta Krestomatio II. fejezetében (Fabeloj kaj legendoj – Mesék és legendák). Míg azonban a prédikáció az 1959 és 1968 közt megjelent Eszperantó nyelvkönyvben hiányzik, az egyfajta hindu teremtésmítosz itt is megvan (94–95. oldal). Hogy mi comme il faut egy adott politikai rendszerben, s mi nem az, az bizony a politikai rendszertől függ.

Antoni Grabowski – a komilfó
(Forrás: Wikimedia Commons)

Yoshifuji Oba (1886–1925) japán tengerésztiszt – az Enciklopedio de Esperanto szerint az ő nevéhez fűződik az eszperantó-japán és japán-eszperantó tengerészeti terminológiai gyűjtemény is. Hogy a dolog még érdekesebb legyen, a kapitány szereplőként is megjelenik Baghy híres tankönyvregényének, az 1937 és 1982 (!) közt számos kiadást megért La verda koro (A zöld szív) című kötetének hetedik fejezetében, Vlagyivosztokban.

S hogy bizonyítsuk, hogy az egzotikum a semleges nyelv tankönyveinek esetében mennyire is elfogadhatóvá tette a szövegeket azok válogatásakor, hadd hivatkozzunk itt egy másik – japán forrású – szövegre, 1928-ból. A 115–117. oldalon szereplő Uraŝima (japán személynév) című mesés-legendás olvasmány az Eszperantó nyelvkönyvben három leckére szétosztva szintén megjelenik (27–29. leckék). A történet forrásaként mind 1928-ban, mind a Baghy halálát követő post mortem 1968-as Eszperantó nyelvkönyvben egy bizonyos japán hajóskapitány, bizonyos Oba szerepel.

Más példákat is találhatunk arra, hogy az Önoktató eszperantó nyelvmester 1928-as kiadása hogyan élte túl önmagát az 1959 után megjelent Eszperantó tankönyvben – kisebb módosításokkal. Baghy, aki eszperantó költőként is alkotott, Zamenhof halálára írt versét (La Majstro mortis – A Mester meghalt) 1928-ban a 105. oldalon, 1959-ben (és 1968-ban) a 121. oldalon közli.

Budapest, Rottenbiller utca 66. Emléktábla Baghy Gyula egykori lakhelyén
(Forrás: Horváth Krisztián)

A terjedelmi keretek adta korlátok miatt pedig álljon itt egy utolsó példa: 1928-ban a 130–131. oldalon szerepel egy írás Pri Esperanto (Az eszperantóról) címmel. Az olvasmány – jelentős mértékben átdolgozva, kibővítve – szerepel az 1959-ben (és 1968-ban) megjelent Eszperantó nyelvkönyv 30–31. leckéiben is.

Ebben a szerző az eszperantó történetéről beszél röviden s – jellemző módon – az adott kor állapotának megfelelően. Éppen ezért a szöveg utolsó bekezdései talán a legérdekesebbek. Míg 1928-ban Baghy arról ír, hogy 1887 óta az eszperantó mintegy húsz világkongresszust tudott a háta mögött, és sikerrel túlélte a világháborút, nemzetközi szervezetek és több százezer ember által használt nyelvvé válva; 1959-ben már a szerző azzal büszkélkedhet, hogy 1957-ben az akkor 70 éves eszperantó már túl volt a 42. világkongresszusán is, hasznáról pedig az UNESCO is elismeréssel nyilatkozott 1954-ben.

További érdekesség, hogy az 1968-as kiadásig a világkongresszusok számát érintő információ a nyomtatott szövegben nem változott, holott abban az évben került sor az 53. kongresszusra... Mielőtt azonban oda eljutnánk, sorozatunk következő epizódjaiban még mindig a két világháború közötti hazai eszperantó tankönyveket vizsgáljuk.

Felhasznált irodalom

Enciklopedio de Esperanto. Hungara Esperanto-Asocio, Budapest, 1986

Baghy Gyula: Önoktató eszperantó nyelvmester. A Magyar Országos Eszperantó Egyesület kiadása. Budapest, 1928

Julio Baghy: La verda koro. Facila romaneto por komencantoj. Hungara Esperanto-Asocio, Budapest, 1982

Baghy Gyula: Eszperantó nyelvkönyv. Tanfolyamok és magántanulók számára. Tankönyvkiadó, Budapest, 1959

Baghy Gyula: Eszperantó nyelvkönyv. Tanfolyamok és magántanulók számára. Tankönyvkiadó, Budapest, 1968