nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Híres pszichológiai kísérletek 4.
Ön képes lenne megölni egy ártatlan embert?

Ha úgy gondolja, hogy a címben szereplő kérdésre nem a válasza, akkor valószínűleg téved: jó eséllyel Ön is megölne egy teljesen ártatlan embert. Legalábbis Milgram kísérletének tanulsága alapján ezt kell mondanunk, ugyanis az emberek nagyobb része ezt bizony megtette. Hogy hogyan, és legfőképpen miért, most megtudhatja.

Jánk István | 2015. július 14.
|  

Vajon nagyon gonosz dolgokat csak nagyon gonosz emberek követhetnek el? Azt már tudjuk, hogy miért válunk bizonyos helyzetekben gonosszá, ahogy azt is, hogy hogyan befolyásol bennünket egy adott csoport. Most e két dolog együttesen lesz jelen, hogy még inkább elgondolkodjunk azon, hogy milyen szörnyűségekre képes még egy tisztességes átlagember is. A pszichológia történetének talán legelhíresültebb kísérletével, Stanley Milgram engedelmességi kísérletével foglalkozunk.

Az amerikai szociálpszichológus, Stanley Milgram a 60-as évek elején nem kisebb feladatra vállalkozott, mint annak tanulmányozására, hogy hogyan képesek átlagos emberek parancsra agresszívan viselkedni, sőt gyilkolni. Az engedelmességi kísérlet többek közt azt kívánta demonstrálni, hogy például a holokausztot elkövetők vagy a vietnami háborúban civileket mészárló amerikai katonák ugyanolyan normális, ép emberek voltak, mint mi. Csupán néhány tényező és néhány személy egész egyszerűen gyilkológépekké változtatta őket. Lássuk, hogy hogyan nézett mindez ki pszichológiai szempontból, lássuk Milgram híres kísérletét!

Stanley Milgram (1933–1984)
Stanley Milgram (1933–1984)
(Forrás: PsyBlog)

Minden egy újsághirdetéssel kezdődött: átlagos férfiakat és nőket toboroztak egy memóriavizsgálatra, amelyért 4 dolláros órabért ígértek. Természetesen a vizsgálatnak semmi köze nem volt az alanyok memóriájához.

Miután a kísérleti alany megérkezett a laboratóriumba, közölték vele, hogy ő fogja játszani a tanár szerepét. Ez azzal járt, hogy szópárokat kellett felolvasnia a másik félnek, aki a tanuló szerepét játszotta, és ha az illető hibás választ adott, áramütéssel kellett büntetnie. A kísérleti személy látta, ahogy a tanulót leszíjazzak egy elektromos vezetékekkel felszerelt székbe, illetve hogy egy elektródát kapcsolnak a csuklójára. Ezután a kísérleti személyt (tanárt) a szomszédos szobába kísérték. Itt egy vezérlőasztal elé ültették, amelyen 30 kapcsoló volt, egyenként címkézve 15-től egészen 450 volt feszültségig. A kapcsolók csoportjait feliratokkal is ellátták a „gyenge áramütés” jelöléstől kezdve a „veszélyes áramütés” kategóriáig. A kísérleti alany feladata egyszerű volt: minden egyes hibát követően eggyel magasabb fokozatú áramütést kellett adjon a tanulónak.

A tanuló természetesen nem kapott tényleges áramütést, csupán a látszat volt meg. Egy 47 éves, kellemes modorú könyvelőt képeztek ki a szerepre; ő a szomszédos szobából kiáltott, tiltakozott a büntetés ellen. Ahogy egyre erősebb áramütést kapott, egyre hangosabban kiabált, káromkodott, majd 300 volt felett a falat rugdosta. Ezután nem válaszolt a kérdésekre, elnémult.

A várakozásnak megfelelően sok alany tiltakozott a kísérlet ellen, szerették volna abbahagyni ezt a gyötrelmes eljárást. Ám minden ilyen próbálkozásnál a kísérletvezető határozott utasítást adott arra vonatkozóan, hogy folytatniuk kell. Az eredmény pedig megdöbbentő volt: a kísérleti alanyok 65 százaléka mindvégig engedelmeskedett, elment a legmagasabb fokozatig, azaz a halálos áramütésig. Közel ennyire megdöbbentő, hogy egyetlen személy sem állt meg 300 volt alatt, amikor a beépített tanuló elkezdte a falat rugdosni. De hogyan lehetséges mindez?

K – kísérletvezető, S – kísérleti személy, T – tanuló
K – kísérletvezető, S – kísérleti személy, T – tanuló
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY-SA 3 0)

Milgram úgy vélte, hogy a tekintélynek való engedelmesség olyannyira nélkülözhetetlen követelmény a különféle társadalmakban, hogy valószínűleg az evolúció során épült be az emberi faj viselkedésébe. A szülőktől kezdve egészen az oktatási rendszerig minden ezt táplálja, az egyént állandóan emlékeztetik arra, hogy mennyire fontos mások utasításának a követése. Hogy mi győzi meg az egyéneket az önállóságuk feladásáról, és szinte bármely utasítás végrehajtásáról? Elsősorban négy tényező, melyeket a kísérlet remekül szemléltet.

Az első ezek közül a szociális normák jelenléte. Ne felejtsük el, hogy az alanyok önként jelentkeztek a hirdetésre, és a jelentkezéssel implicit módon bele is egyeztek a kísérletvezetővel való együttműködésbe. Ez egy igen erős szociális norma, amit tovább fokoz, hogy a kísérletet szándékosan olyanra tervezték, hogy nagyon nehéz legyen megállni, ha egyszer már belekezdtek (az eljárás egészen ártatlanul kezdődött, és csak fokozatosan durvult el). Ugyanis a kilépéssel el kellene viselniük azt a bűntudatot, zavart, ami abból a hibából származik, hogy egyáltalán elkezdték a kísérletet. Folytatni könnyebb, pláne, hogy a kísérleti személy még az udvariasság szociális normáját is megszegné az idő előtti befejezéssel (hasonlóan Asch kísérletéhez).

A másik nagyon fontos tényező az állandó felügyelet/jelenlét a kísérletvezető részéről. A kísérlet egy másik verziójában a kísérletet vezető elhagyta a szobát, és parancsait telefonon keresztül adta. Ennek következtében az engedelmesség 65 százalékról 21-re esett vissza.

A katonáknál borzalmasan fontos az engedelmesség. Csak ezzel sokan visszaéltek már
A katonáknál borzalmasan fontos az engedelmesség. Csak ezzel sokan visszaéltek már
(Forrás: Wikimedia Commons / U.S. Navy photo by Mass Communication Specialist 1st Class Will Jones)

A harmadik tényező, ami az efféle engedelmességnek remek táptalajt biztosít, az áttételesség. Habár a kísérleti alanyok tudták, hogy erőszakos cselekedet követnek el, számos áttétel elfedte, homályossá tette ezt a tényt, illetve gyengítette a tapasztalat közvetlenségét. Például az az egyszerű kiindulópont, hogy az áldozat a másik szobában volt, már jelentősen növelte az engedelmességet. Milgram arról számolt be, hogy ha egy szobában voltak már csak 40 százalék engedelmeskedett, ha pedig a kísérleti személynek kellet az elektródát a tanulón kezén tartani, 30 százalékra esett az arány. Tehát minél közvetlenebb a kapcsolat az áldozattal, annál nehezebben engedelmeskedik az ember hasonló helyzetekben.

Végül az utolsó és egyben legfontosabb engedelmességet eredményező tényező az ideológiai igazolás. Az egyén egy számára teljesen meggyőző és elfogadható ideológiát kapott, amely legitimálta a hatalommal rendelkező személy tekintélyét, igazolta utasítása helyességét. A Milgram-féle kísérletben az ideológiai alapot a tudomány jelentette. A náci Németországban ugyanezt a fajelmélet szolgáltatta.

A Milgram-kísérlet több változatban is megtekinthető a YouTube-on. Mindezeket figyelembe véve már kevésbé tűnik érthetetlennek, amit például a náci tisztek tettek a zsidókkal vagy az amerikai katonák ártatlan civilekkel. Természetesen ez semmi esetre sem felmentés a számukra: a bűnük ugyanolyan szörnyű bűn marad, attól függetlenül, hogy ismerjük a pszichológiai hátterét. De ha sikerül megértenünk vagy belátnunk, hogy ezek miért történnek, akkor talán jobb eséllyel tudunk hasonló helyzetekben felülkerekedni.

Felhasznált irodalom

Elliot Aronson (1987): A társas lény, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

Atkinson, L. R., Atkinson, C. R., Smith, E. E., Bem, J. D., Nolen-Hoeksema, S. (1999): Pszichológia, Budapest, Osiris, 524–549.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
6 korhely 2015. július 14. 23:47

Az a saját meggyőződésem, h. az egyén cselekvéseit irányító tudat és értékrend, tehát az egyéniség – látszólag paradox módon - egy közösségi termék, tehát a forrása nem maga az egyén.

Az egyéni tudatunk tkp. azoknak a konkrét v. absztrakt szociológiai csoportoknak a csoporttudatából, normarendszeréből komponálódik, amelyekhez tartozunk. A tudatunk ezeknek a csoporttudatoknak a metszete, és annyiban vagyunk egyéniségek, amennyiben ez a csoporthalmaz sajátos összetételű.

Ennek sokféle következménye van. Pl. egy városias kultúrában a csoportok sokfélesége automatikusan hozza magával az individualizmust egy kevésbé bonyolult csoportstruktúrával rendelkező, hagyományos közösség uniformitásához képest.

Elegendően változatos csoportösszetételű társadalomban nehezebb is olyan „egyéniségeket” összeverbuválni, akik ugyanazon csoportoktól határolódnának el, és közös ideológia mentén ellenségként értelmezhetnének komplementer csoportokat.

A csoport tudatmeghatározó szerepe tükröződik Milgram kísérleteiben is, ahol a kísérleti személyek, a korábbi értékrendjükkel szembefordulva alárendelték alá magukat a csoport normáinak, aminek a kísérlet folytán tagjai lettek. Úgy értékelhették, h. nemcsak saját maguk és az instruktorok, de az áldozatok is a csoporthoz tartoznak, és önként v. kényszerből alávetik magukat a csoport szabályainak.

A büntetést alkalmazók nemcsak kényszernek engedelmeskedve hajtották végre a feladatot, hanem az egyéni tudatuk részévé vált, h. ebben a helyzetben így kell tenniük. És ez meg is erősödött volna bennük, ha nem kerülnek ki a szituációból.

Mi is csak azért ítéljük el az embertelen tetteiket, mert olyan csoportokba szocializálódtunk,amelyeknek mások a normái, és sztem nagyon becsapjuk magunkat, amikor az egyéniséget a csoportszerkezettől elszakítható entitásként misztifikáljuk.

5 Pierre de La Croix 2015. július 14. 23:14

@Krizsa: Már megint a helikopteres magánszámod adod elő. Csak most a pszichológiát szólod le.

("elképzelhetetlen", "blöff", "szenny": csak mert a te kis világmagyarázatodba nem fér bele és kényelmetlen lenne).

Mondjuk már új marhaságot nem nagyon tudsz mutatni (viszont ha ennyire "értesz" mindenhez, milyen alapon alkotsz egy új tudományágat, a gyöknyelvészetet?)

4 Krizsa 2015. július 14. 21:32

Egyébként a "kísérletet" elképzelhetetlennek, vagyis blöffnek tartom. A hősökről már írtam egyszer, Dr. Uri Milstein (író, katonai történész) is úgy véli, hogy a hős - aki önmaga is életveszélyben van, egyszerűen érzéketlen állapotba kerül, a begyakorolt műveleteket automatikusan végzi, mint egy gép.

Ezt én, egy saját tapasztalatom alapján, azonnal elfogadtam. Egyszer a laborban 6 literes lombik ciános folyadékban akartam új vegyületet létrehozni, de annak nem szabad felmelegedni. Mert akkor szétrepül az egész, és még a szomszédos laborokban is kihalnak... Szal épp mindenki elment ebédelni, én meg őriztem a lombikot. Elkezdett melegedni. Ezt már írtam, most csak röviden. Tökéletes automatává váltam. Gondolkodás és félelem nulla, nem kértem segítséget - úgyis késő lett volna, de arra se gondoltam. Hűtés jéggel, kívül is jeges ronggyal... Az időt se éreztem, fogalmam sincs meddig tartott. Végre elindult a lombikba beszerelt hőmérő lefelé. Még néhány perc, amíg "visszajöttem". Visszajött a félelem is, hogy mi volt itt... elkezdtem hányni, meg a szokásos stressz utáni migrén. DE AMÍG veszély van, se félelem, se migrén, se érzelmek. Szerintem is ilyen a "hős": mindent úgy csinál, ahogy betanulta, de nincs igazán észnél. Nem hős, hanem túlélő "állat".

3 Untermensch4 2015. július 14. 20:49

@Krizsa: Nem tudom mennyire pontos adat de mintha háborús helyzetekben azt mérték volna hogy 1-2%-a a katonáknak hős. Olyan aki hősies dolgokat visz véghez, nem azért mert jókor van jó helyen hanem mert aktívan, aglisan cselekszik. Ennek az 1-2%-nak a fele "született hős" aki erőt merít a "mieink" védelméből úgy hogy nem kell arányosan gyűlölnie az "ellenséget", a másik fele pszichopata-szociopata jellegű...

2 Krizsa 2015. július 14. 10:34

Mocskos kísérlet, eljétől végig szenny. EMBERT (a többi még a ragadozó állatnál is alávalóbb) csak azzal lehet más ember kínzására, megölésére kényszeríteni, ha

1. kényszerítés céljábül őt magát kínozzák

2. ha a szerettei vannak veszélyben, hogy kínozni, vagy megölni fogják őket - ha nem fogad szót.

Ezzel lehet kényszeríteni egy embert - ennél kevesebbel csak az emberiség szemetjét.

És mi van a katonákkal? Az is mind szemét? A katonát azzal az agymosással szabadítják fel az ölés elleni természetes iszonyatból, hogy a NÉPÉT kell megmentenie - minmium a kínzástól, vagy az elpusztítástól. Ilyenkor még "öntudatosan" is szót fogad. Ekkor két eset van:

1. az ismételt öldöklésre (bármilyen, senkinek nem ártó lény elpusztítására, akár csak a baromfi feldolgozóban) az ember rászoktatható. Ekkor már a rutinjává válik és általában nem érzi borzalmasnak - kioltás következik be - semmilyen érzelme nincs már.

A katonák egy jó része, amit kevesen tudnak, szándékosan mellélő. A bombázó gépek pilótái is nagyon gyakran "tévesen" oldják ki a bombákat, egy elhagyott helyen.

A parancsot, az ellenérzésük mellett is kivitelezők pedig később nagy százalékban megbolondulnak -

vagy valami mást "bánatot" képzelve a cselekedetük okának - öngyilkosok lesznek.

1 Sultanus Constantinus 2015. július 14. 09:50

Azért szerencsére ma már a civilizált országokban a törvények még a parancsuralmi rendszerekben is lehetővé teszik a parancs megtagadását, ha az a saját vagy más testi épségének, egészségének veszélyeztetésére, vagy egyenesen valamilyen bűncselekmény elkövetésére irányul.

Információ
X